Gomolya? Juhtúró? Azt nem készítettem még, csak ettem. Szeretem!
Olvastam, (itt, vagy máshol - már nem is tudom) hogy elég csak a meglévő sajtból tenni a beoltott anyagba és az majd mint kultura viselkedik. A kéksajtnál részben bejött. Érdekes, hogy még belül nem, csak kívül volt kékpenészes. Viszont az íze nagyon hasonlított rá.
Épp ma délben kóstoltam egy 3 hetes sajtomat, amibe Óvári sajtot reszeltem. Finom. Sajnos fogalmam sincs, hol lehet vajkulturát venni (és pláne az mire jó). Ennyit a kulturákról. :-))
Érdekes még az ecetes módszer, de azzal most nem próbálkozom, mert el kell használni az oltót áprilisig és 2 liter tejhez kell 1 ml. (olyannal is próbálkozom, hogy a beoltott tejből teszek el egy kicsit a hűtőbe és azzal oltom be a következőt. Szóval kisérletezgetek...
Kérdezz nyugodtan, amire tudok válaszolok. Örülök, hogy másnak is örömet okoz a sajtkészítés! :-)))
Köszi mégegyszer! Az az igazság, hogy szeretném előbb vagy utóbb majd mindegyik félét kipróbálni, vagyis megpróbálni, de először még szeretnék egyszerű gomolyát készíteni. Te azt hogy csinálod? És a kéksajtosat? Nagyon szuper lehet!!! Olvastam már többféle kultúráról, de nem tudom hogyan kell csinálni vagy szerezni, pl. a vajkultúrát. Tudnál segíteni ebben is? Bocsi elég már a kérdésekből egyenlőre ugye. Sokminden van a fejemben ami még kavarog. Hálás vagyok, hogy segítesz nekem. Köszönöm!!!!!!!!!!4
Én az ecetes módszernél forrásban lévő tejbe teszem az ecetet. Próbáltam borecettel is, de úgy tűnik mindegy milyen ecetet használunk. Az oltásnál kell a 40 fok körüli tej hőmérséklet. A fölött - szvsz - tönkremegy az oltóenzim. Amikor így jártam, akkor felforraltam és ecettel kicsapattam. Milyen sajtot szeretnél? Frisset, érleltet? Kulturát teszel bele? Én eddig csak kék sajtost készítettem, most próbálom a camambertest.
Nagyon szépen köszönöm, nagyon kedves vagy. A videó nagyon szuper, óriási segítség. Tőled is megszeretném azt kérdezni, hogy a borecetes oltásnál mikor kell a tejbe tenni a borecetet. A 65-ös hozzászólásban azt írja, hogy kézmeleg tejbe, később pedig azt, hogy forrásban lévő tejbe. Nem az oltóanyagos oltásnál kell 41 fokon oltani, a borecetesnél pedig forrásban lévő tejben. Most ezt tényleg nem értem. Segíts légyszíves, hogy letisztázódjon bennem a dolog. Köszönöm.
Szia Andi! Köszönöm szépen a tippet. Elolvastam a 65-ös hozzászólást, de nekem nem teljesen egyértelmű a dolog. Ott azt írja, hogy kézmeleg tejbe tegyük a borecetet, de később pedig azt, hogy forrásban lévő tejbe. Akkor most melyik verzió működik? Nincs elírás?
Oltót lehet venni/rendelni az Anivet-től (www.anivet.hu), de én a helyi állatgyógyszertárban vettem.
A tej lehetőleg "igazi" legyen, bár működik bolti friss tejjel is. UHT-val még nem próbálkoztam. Mellesleg a házitej még mindig a legolcsóbb... :-)
Esetes eljárás: a tejet forralni, literenként 1 ek 10%-os ecet bele, kicsit még lohogni hagyni, aztán 10-20 perc pihi és sűrű szitába kiszedni. ehető frissen, de érlelni is lehet.
Röviden(!) ennyi. Érdemes elolvasni a topikot, de bármi kérdésed van szívesen segítek.
Én csak olvasgattam ezt a topikot, de megpróbáltam rákeresni, amit kérdeztél, és a borcetesre rátaláltam a 65. hozzászólásban. Az oltóról pedig több hsz-ban is szó van, szerintem érdemes lenne visszaolvasnod, mert úgy sokféle véleményt össze tudnál hasonlítani.
Sziasztok! Én új belépő vagyok. nagyon örülök, hogy megtaláltalak titeket, mert szeretném megtanulni hogyan kell sajtot készíteni. Bízom benne lesz valakinek türelme hozzá, és leírja nekem. Annyit tudok, hogy lehet borecetes oltással, és speciális oltóval is. Nagyon megköszönném ha valaki elmondaná nekem mind a két verziót. Előre is nagyon hálás vagyok! Köszi!
Tegnep nekem sem akart összeállni a melegítésre a sajt. Olyan 60-70 fokig kellett melegítenem, mire jó lett.
Egyébként nekem az oltótól nem áll össze szép kocsonyásra a tej. Nem biztos, hogy Anivetes, mert az állatgyógyszertárban vettem és nincs rajta semmi "márkajelzés", csak, hogy 1 ml kell 2 liter tejhez.
Ne búsulj a házi tejben se mindegyik ok. Ha nem megy próbálj meg hozzáönteni némi tejszínt alvadás előtt, hogy javítsd a zsírtartalmát. Amit a Bosnyákon vettem a furgonból mérték nyilván a bociból jött egyenesen azzal működött és mozzarella lett belőle
Nálam itt a melegítésnél bukik meg a dolog... Mikor elkezdem mikrózni, még enged némi savót, aztán nem akar megolvadni, csak pattog és gumi-szerű granulátum lesz belőle, de nem akar összeolvadni. Többedszer jártam így, de már unom...Nem tudom, mi a görcs van. A tej rendes házitej, Anivet oltóval. Egy óra alatt szépen megalszik, felkockázom, lecsurgatom és elrontom :)
Igazándiból nehéz nyilatkozni a frisseségéről ugyebár sosem lehetek biztos mikor fejték hacsak nemállok a fejőnő megett. Szombaton vettem és még aznap este megcsináltam
Megcsináltam elszurtam, azthiszem ott, hogy a mikróba megleg vizzel melegítettem, víz nélkül kellet vóna (olyan gizes lett a mikróból kivéve) de nem kapcsoltam be a gépet hogy megnéztem volna hogy víz nélkül kéne a végén kell a víz. Remélem másnak sikerül azért nem adom fel.
A recept amit be is linkeltem így adta meg. 2x próbálkoztam az elsőből nem lett mozzarella egyrészt mert a tej nem volt elég zsíros másrészt nehéz értelmezni, hogy most milyen erős meg mennyi citromsav is kellene. a második próbánál már csak kevés citromsavat alkalmaztam. Az oltón rajta van mennyikell belőle. Egyébként számos helyen regélnek a tej megfelelő savanyúságáról. Mindenesetre a 2. próbára jó lett. Igaz a kihozatal nem volt nyerő de ez azért van mert nem tudtam normális kicsöpögtetést produkálni. Az első própából maradt sajt ami nem lett mozzarella viszont 1 hetes érés után kemény sajtocskává érett. Igaz ízetlen de sajt. Lehet kapni sajtkultúrát is. Vajon azt az alvadékhoz kell keverni vagy már a tejhez? Mikor lehet és érdemes sózni ha ízesebb sajtot szeretnénk?
Ha eléggé hasonlít egy mozzarellához gyúrj belőle gombócot és dobd sós jeges vízbe. Ez a végtermék. Ha gyúrás közben kihűl ésmég nem jó lehet újra mikrózni
Az alvadékot oszd 3 részre részenként tedd mikroálló tálba és tedd a mikróba és magas fokozatosan kb 1 percig mikrózd amíg olyan meleg lesz hogy alig bírd megtapintani. Ilyenkor még válik ki belőle író. Gyúrjad gyömöszöljed amíg nyúlik
Az alvadékot cspegtesd le azaz hagyd kicsurogni belőle az írót. Ez a legnehezebb része mert ha jó volt a tej akkor azalvadékmeglehetősen zsíros tapadós és eltömíti a szűrőt.