Keresés

Részletes keresés

Dorien Creative Commons License 2005.07.04 0 0 177
Ezzel egyetértek. Deep Impact rulez. :)
Előzmény: kannibál Kovács (176)
kannibál Kovács Creative Commons License 2005.07.04 0 0 176

1. Amiket javasoltam, azok szinte kivétel nélkül a Wells-regény cselekményéből lettek merítve. Tehát Wells a gyenge sci-fi író, és ez a  film lenne a remekmű?

2. Spielbergnek már volt egy hasonló alaphelyzetet boncolgató apokaliptikus sci-fije, mégpedig a Deep Impact. Tény, hogy ott nem rendező volt, hanem producer, de ettől az még a Spielberg-filmek nagycsaládjába tartozik. A DI-ben is benne volt minden olyan dolog, amit javasoltam: világvége hangulat, az átlagos kisemberek szemével láttatott cselekmény, ám ugyanakkor egyszerre több szálon futó sztori, űrhajók, atomrobbanás, szökőár, New York elpusztulása, érzelmes családi drámák, a rendkívüli helyzetben rendkívüli hősökké váló önkéntes mártírok, a filmnek volt eleje közepe és vége, és biztos, hogy egy néző sem állt fel csalódottan a végén. Az a film is realista volt, pedig elnök is volt benne, meg csillagsávos zászlók is, ám egy közel sem keltette azt a visszataszító hatást, mint az Armageddon.

Előzmény: jamamura szadakó (149)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.04 0 0 174

Bocsánat. Az én érvem az, hogy nem kellett volna Tom Cruise-t (cselekményileg) teljesen egyedül véggfuttatni a filmen, miközben körülötte mindenkit kiirtanak. Több szálon, több szereplővel hitelesebb lett volna... de megtette volna az is, ha Tom mellett kisebb csapatok is túlélik a találkozásokat.

Ahogy az is hitelesebb lett volna, ha az autó nem működik a repülő után, és valami más megoldással mennek tovább.

 

Hihetetlen, hogy az ember semmi rosszat nem mondhat a filmről, mert akkor hülye. Nem amiatt szídtam, hogy a pincében túlélik a becsapódást, nem amiatt, hogy Tom Cruise két kézigránáttal nekiáll partizánkodni. Még csak nem is a gyerekek igazán értelmetlen viselkedése miatt, hanem azért, mert teljesen felesleges volt egy emberre összpontosítani az egészet, miközben sok-sok ezer ember hal meg körülötte, és ő az egyetlen túlélő. Erre még Superman sem volt képes a filmjeiben. Egy mese meg ne attól legyen mese, hogy ha egy autóra ráesik egy hatalmas repülőgép, akkor az utána minde gond nélkül beindul. Azt hiszem, A végtelen történet sem ilyen blődségekkel lett világhírű.

Előzmény: Törölt nick (168)
hustonbajvan Creative Commons License 2005.07.04 0 0 173

Ami eszembe jutott a film után.

Marha jól indult. Szerintem ebből marha jó kis családi melodrámát lehetett volna csinálni: karakterek jók voltak (Cruise, Dakota, morcos gyerek, terhes angol színésznő). A második: A helyszín nagyon jól lett kiválasztva (mármint Tom otthona), olyan ember közeli, se nem nagyon lerobbant, se nem kacsaláb effektus.

A harmadik: ahogy kijöttek a tripodok az is fasza, hamvasztás szintén, és nagyon jó volt az, ahogy hazament "hamvas" arccal, az is elég hihető volt, mert nem kezte rögtön átölelni a kölyköket, meg ilyenek.

Négy: ezután kicsit leült, de a családi dráma rész még mindig jól kidolgozott, a tömegjelenetek kiválóak.

öt: szerintem a Tim Robbinsos rész is jó volt szerintem, ráadásul nem véletlen, hogy nem egy ismeretlen, a válogatásra behívott színész kapta a szerepet, mert ehhez a szerephez egy ilyen kaliberű színész kellett. Viszont: idegen barátaink olyan fejlett technológiával rendelkeznek, hogy fényéveket utazgatnak, de csak egy fémkígyóval tudják, hogy vannak-e a házban? Ezt már a magyar hadsereg is simán megoldja anélkül, hogy bemenne egy házba.

hat: jobb lett volna, ha az emberek győzik le az idegeneket. Nem kellett volna a védőpajzs nekik, és akkor az első pillanatok utáni meglepetésből kitörve fasza kis háború lehetett volna.

hét: egyszer már jó lenne olyan idegen lényeket "csinálni" amelyikről elhiszem, hogy képes arra, hogy összedobjon egy űrhajót vagy bármi mást. De ezek megint jobban hasonlítottak valami ismeretlen állatfajra, mint inteligens lényekre.

De összeségében jó volt, nem az az igazi "hős katasztrófa film" volt, ami az előnyére vált szerintem.

Dorien Creative Commons License 2005.07.04 0 0 172
A SciFi ugya olyan mese, es semmi koze racionalis dolgokhoz. Eppen ezert felesleges irracionalitasra hivatkozva biralni egy tudomanyos fantasztikus filmet.

Azért ez a film sokkal valóságközelibb, mint pl. a Star Wars. Viszont szvsz. sokkal gyengébb is.
Előzmény: Törölt nick (164)
Dorien Creative Commons License 2005.07.04 0 0 171
Én ma néztem meg a Kossuthban és remélem te nem tartoztál azok közé a bunkók közé, akik azon röhögtek, hogy a folyón hullák százai úsztak, vagy amikor a tripodok szénné égették az embereket, vagy amikor az emberek vérével szórták be a földeket...

Azok a "bunkók" talán képesek megkülönböztetni a valóságot a szórakoztató médiától.
Előzmény: sajtoskenyér (145)
sajtoskenyér Creative Commons License 2005.07.03 0 0 170

 

 Egyébként az általános filmes jelenség, hogy a hősök általában mindent túlélnek és fatális véletlenek folytán menekülnek meg. Na most képzeljük el azt, hogy a repülőgép letarolja az autót is. Lehet innen folytatni? Igen, gyalog mennek tovább, akkor viszont jön a duma, hogy a tripodok simán utolérték volna őket a VALÓSÁGBAN.

 Elképzelhetetlen, hogy mielőtt egymillió évvel ezelőtt eltervezték volna a támadást, még nem éltek a Földön olyan mikrobák, gombák, vírusok, amelyek számukra halálosnak bizonyultak napjainkban? Tudom, de erre rájöhettek volna, hiszen régóta tanulmányoznak minket és biztos küldtek ide kutatóexpedíciókat. De mi van, ha nem küldtek, mert elbízták magukat? Ez összefügghet azzal, hogy miért nem támadtak korábban, mikor még a fákon ugráltunk. Talán az egymillió évvel ezelőtt kutatóexpedíciók telepítették a Földre a tripodokat, hogy ha majd az idegenek saját bolygója túlnépesedik, egyszerűen áthozzák a pereputtyot. Talán azért csak most jöhettek, mert a csillagközi utazást nem féregjáratokon bonyolítják, hanem az ideális bolygóállások, a gravitációs mezők kihasználásával. Így még a legközelebbi lakható bolygóról való utazás is több tízezer, akár százezer évet is igénybe vehet.

 A lényeg az, hogy ezekkel a film nem foglalkozik, mert nem ez a lényege. Nem hagyományos sci-fi, hiszen e műfajnak egyik jellemzője a tudományoskodó álmagyarázatok halmozása (lásd Star Trek). Ez a film nem erről szólt, Spielberg a fantáziánkra bízta a kérdések megválaszolását, ez szerintem erény.

 Ha már Függ. napja. Az idegenek anyahajójának tömege a Hold negyede volt, ahogy a filmben is elhangzott. Egyetlen űrszonda vagy földi, földközeli teleszkóp sem észlelte az általa okozott gravitációs anomáliát. Egy ekkora tömegű tárgy még a Mars pályáját is módosíthatta volna.

Allesmor Obranna Creative Commons License 2005.07.03 0 0 169
Ha valaki rámondja erre a filmre, hogy Sci-Fi, majd kijelenti, hogy annak meg szar, akkor annak a szar sem elég keserű...-szokták az ilyenre mondani.

Nem volt ezzel a filmel semmi baj.

Ha van Manhattan Szabadság szobrostúl, akkor az a baj, ha meg nincs akkor az.

De most komolyan: idejön egy szupercivilizáció.
Mennyi az esélyünk, ha gonoszak, de most tényleg?
Ha reálisan nézzük semmi.
Idejönnek, durrogtatnak aztaán az emberek meg kipurcannak, a nézők meg felháborodnak, hogy ehez az üres perverzióhoz minek kellenek nézők?
Ezért az ilyen látványos, inváziózós, apokaliptikus filmekhez mindig kell egy heppiend.
Ezt azonban csak kurtán-furcsán lehet, lásd ID4, Jelek, War Of Worlds...
Hirtelen vége a harcnak, az emberek meg lesik, hogy mi maradt az addigi életükből, hogy ez az egész most mire volt jó tisztelt marslakók?!

A másik megoldás az álcázott idegenes mint pl. az Astronaut's Wife és a többi thrilleres -pszichós, ahol senki sem tudja, hogy itt vannnak, aki meg igen, azt hülyének nézik stb stb...

De az nem katasztrófás-inváziós.

Itt a rendező nemtitkolt szándéka a menekülős semmit sem értős, családapás, balekos, kisemberes sztori megalkotása.
Az a kocsi is csak egy kellék volt, ami meg arealitást illeti, nos hol megvolt, hol nem.
Ha akarom belemagyarázhatok egy csomó mindent, ebbe is, a Jelekbe is, meg az ID4-be is.
Itt az idegeneknek az elektronika kikapcsolós képességük nem volt végtelen hatótávú, nem minden virusra voltak felkészülve.
Nem számít, hogy egymillióéves technikát használtak, (ezt is csak a Tim Robins mondta, továbbá a busmanok is tízezer éve ugyanazt a fegyvert forgatják, ha már a realizmusnál tartunk)
Satöbbi Satöbbi

Akinek nem tetszett, az valszeg nem ezt várta, csalódott.
De mégis mit várt?
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 168

nem arrol van szo, hogy nem akarlak gyozni, mert nem erdekel, hogy mi a velemenyed a filmrol. De milvel ez egy nyilvanos forum, ugy tartottam jonak, hogy felhivom az olvasok a figyelmet a te ertekelesedben talahtao (szerintem) elegge teves szempontrendszerre, es jo lenne, ha esetleg az ide tevedo olvaso lassa a te erveid hibait, es mas szempontok szerint is elgondolkodjon

 

Előzmény: Böjtös Gábor (165)
jamamura szadakó Creative Commons License 2005.07.03 0 0 167
nem is nézett ki máshogy.
Előzmény: paraszthajszál (151)
jamamura szadakó Creative Commons License 2005.07.03 0 0 166
szinte tuti, hogy nem lesznek kivágott jelenetek a dvd-n. spielberg azért dolgozik olyan hatékonyan, mert soha nem forgat le olyan jelenetet, ami később nem fog szerepelni a filmben. "rendezés közben össze is vágja a filmet" - szokták rá mondani.
Előzmény: paraszthajszál (151)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 165

Miért akarsz mindenáron meggyőzni a saját igazadról? Én sem akarom erőszakosan megmagyarázni a dolgokat, és meggyőzni, akkor ugyan lehessen már nekem is saját gondolatom.

Nekem ez a véleményem és kész. Bármit csinálhatsz, akkor sem látom meseként a filmet és akkor sem fog tetszeni, és akkor is nevetségesnek találom a mindent túlélő családot, meg a minden robbanást kibíró autót.

Azért 27 éves fejjel már talán hagyhatnád, hogy én döntsem el, számomra mi mit jelent.

Előzmény: Törölt nick (164)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 164
A SciFi ugya olyan mese, es semmi koze racionalis dolgokhoz. Eppen ezert felesleges irracionalitasra hivatkozva biralni egy tudomanyos fantasztikus filmet.
Előzmény: Böjtös Gábor (163)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 163

Ehh, nem értesz. Nem azzal van a gondom, hogy lerohanják a Földet és irtják az emberiséget, hanem azzal, hogy számomra ez egy SCI-FI és nem pedig MESE. Ennyi. De látom, tök fölöslegesen beszélek, és mondom, hogy más a véleményünk, mert mindenáron belém akarod beszélni ez a dolgot, ami meg nem fog menni.:)

Előzmény: Törölt nick (162)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 162

"A Föld lerombolása és az emberiség kiirtása egy mese? Ahamm..."

 

Megmondom oszinten, elegge elkeseritonek tartom, ha valaki szerint a Fold idegen lenyek altali lerombolasa es az emberiseg kiirtasa realista tortenet.

Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 161

Akkor a Függetlenség napja is mese? Nem Sci-fi? A Star Wars sem Sci-fi félig?

Meg a Majmok bolygója is mese? Én arra is azt hittem, hogy Sci-fi.

 

Erről szerintem vitatkozhatnánk még egy darabig, de szerintem  Világok harca egy közepes Sci-fi, szerinted meg egy jó mese. Ezért aztán nem is fogunk közös nevezőre jutni.:)

 

Egyébként is felesleges ezen lovagolni. Neked tetszett, nekem em annyira... És szerintem (!!!) akkor is gáz pár dolog benne.

Előzmény: Törölt nick (158)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 160
En nem vedem egyebknet, hanem probalok ravilagitani olyan szempontokra, amit a biralok esetleg nem vettek figyelembe, vagy keraltak olyan szempontokat, ami valojaban nem szempont a tortenet lenyege miatt.
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 159
"

Ha Neked tetszett, az rendben van, de felsleges ennyire védeni, mert tele van tényszerű hibákkal, és nem is kicsikkel."

 

Probald megerteni, hogy nem lehet benne tenyszeru hiba, mert az egesz tortenet nem tenyszeru. Semmi "Teny" nincs benne. Es ha teny nincs benne, akkor tenyszeru hiba sem lehet benne.

Előzmény: Böjtös Gábor (157)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 158
Persze hogy mese. A mese irasnak nem kriteriuma az, hogy a lehetseges negativ vegkifejletnek nem lehet hatasa az emberiseg letere. A mese az nem olyan, hogyha mar az emebriseg van veszelyben, akkor az nem mese. Ha az urben jatszodik, tavoli galaxisokban, akkor lehet mese. Ha a itt jatszodik a foldon, es bennunket fenyeget valami, akkor az mar nem mese? Nem egeszen igy van. (elarulom a titkot: minden mese, ami nem valosagos tortenet. Legyen az barhol, es szolhat barmirol)
Előzmény: Böjtös Gábor (156)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 157

Ha Neked tetszett, az rendben van, de felsleges ennyire védeni, mert tele van tényszerű hibákkal, és nem is kicsikkel.

Vannak jó dolgok benne, de azért mert Spieberg, nem kell rögtön imádni.;) Persze szíved joga, DVD-n én is biztos megveszem majd, de szerintem nem olyan nagy durranás.

Előzmény: Törölt nick (154)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 156

A Föld lerombolása és az emberiség kiirtása egy mese? Ahamm...

 

Imádom A végtelen tröténetet, vagy a Fantaztikus labirintust, ahogy A világ urait, a Krull-t, és a Flash Goront, vagy a Star Wars-t és A Gyűrűk Urát is. Azok mesék. Erre meg max rá lehetne fogni, de eléggé rezeg a léc.

Előzmény: Törölt nick (154)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 155
ezek mind azert vannak, mert egy regi mese, regi tipusu tortenet. Es azokban az idokben, mikor a kisse gyermetek alaptortenet irodott, meg nem volt szukseg feltetlenul komoly megfejtesekre. Azert van a vernoveny, mert jol nez ki, es legalabb ki tud szaradni a vegere a szobron. A gyerek meg egyszeruen megmenekult, es elment Bostonba. Azert, mert ugy jo a film vege, hogy mindenki megmenekul.
Előzmény: paraszthajszál (151)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 154

EN azt gondolom, hogy ezek a velemenyek mind azert alakulnak ki, mert az emberek keptelenek elfogadni, hogy ez egy 50 evvel ezelotti film uj valtozata, es a fordulatok, a cselekmeny egy mas generacio szamara volt megirva, mas szempontrendszerrel. EN megneztem a korabbi verzio elozeteset, es rengeteg a hasonlo jelenet. Meg a pincet furkeszo kigyotestu robotszem is onnan valo, sot az egy az egyben ugy nez ki, mint az 1953 as valtozatban. Nem kell megrokonyodni a meseszeru dolgokon, az eppsegben maradt kocsin, mert ez egy mese, es raadasul egy regi mese, meg akkor is, ha sokaknak a realizmusnak kezdodik a film. AZ olyanok valoszinuleg nem neztek az esti meset gyermekkorukban. Abban is voltak olyan jelenetek, amik nem valosagosak es nem hitelesek, megis sok gyereknek tetszett. A Maci tud fogat mosni, a kocsi meg egyben marad, mikor lezuhan a repulo. Ilyenek a mesek, de mi szeretjuk oket. A meset kell benne eszrevenni. Nem ugy mukodik a mese, hogy van egy nagyon meseszeru alaptortenet, es azt hihetetlen realizmussal dolgozzuk fel, hanem ugy, hogy a mese az mese, ahol az alaptortenet is mese, es a cselekmeny es a tortenesek is meseszeruek. Ez nem tobb, mint egy gyerekeknek valo mese urhajokrol, marslakokrol, akik kozhelyszeruen el akarjak pusztiteni az emberiseget, de nem sikerul. EZ mar alapvetoen egy gyerekes es meseszeru tortenet, nem ertem miert kell a reszletekben realizmust keresni?

Spielberg tud realista filmet rendezni, mint pld a Schindler. Most nem kellett neki azt rendeznie, akkor miert rendezzen azt? Spielberg neha komoly, neha meg egy nagy gyerek, aki a gyermeki fantaziajat eli meg a vasznon, nagyon profin.

 

"Nincs igazi mondanivalója, amit Spielberg úrtól nem vártam volna. "

Miert kell mondanivalo? Az Indiana Jonesnak mi a mondanivaloja? Vagy az talan realis?A Gral vagy a Frigylada, vagy a kis vonatozas a banyaban? Azon miert nem akad ki senki, hogy Indiana Jones tulel szinte minden helyzetet, ami fizikailag keptelenseg? Azert nem akadnak ki rajta az emberek, mert azt meg mindenki kepes volt gyerekfejjel nezni, mint egy profi mesefilmet, profi kalandfilmet. Manapsag mar mindenki meg akarja fejteni a filmeket, es mindenki nagyon bele akar latni az alkotofolyamat moge, de felesleges. A mondanivalo nem szuksegszeru velejaroja egy jo filmnek, rendezze barki. Spielberg, vagy Ed Wood. Nekem neha kifejezetten terhes, ha utolag el kell gondolkodnom a filmen, es az eszmei mondanivalot cipelnem kell a vallamon. Nem mindig jo.

 

Előzmény: Böjtös Gábor (152)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 153
En ugy godolom, hogy SPielberg egy gyerekkori mesejet csinalta meg a vasznon. Valoban okot ad nemi ellentmondasra a 30 as evekhez passzolo tortenet es modern latvanyvilag, de ha az ember raerez, akkor nem rossz, sot kifejezetten jo. Szerintem jot csinalt Spielberg, bar az teny, hogy kell valamifele belerzokepesseg, hogy a sok kommersz invazios film mellett az ember ezt ertekelni tudja. Akinek nincs ilyen kepessege, az sajnos lemarad errol a filmrol.
Előzmény: Alex2002 (150)
Böjtös Gábor Creative Commons License 2005.07.03 0 0 152

Háááát, nem is tudom.

Tegnap éjjel néztem meg a filmet a MOM-ban, de nem volt valami nagy hatással rám.

Figyelmeztetek mindenkit, nem kevés SPOILER lesz a mondandómban...

 

 

1. Alapjában a hangulat nem volt rossz. Van benne világvége, eléggé nyomasztó, amolyan húúú, most már lassan libabőrös leszek, mert láthatóan vége a világunknak.

Ehhez persze az emberi viselkedés méltó ábrázolsa is nagy szerepet játszott, miszerint a vándorlók egymást ölik a közelben egyetlen működő autóért, vagy miszerint a kicsi fiú még a sok-sok halál látta után is úgy szapulja apucit, mintha egy átlagos hétköznap délután lenne ("Mit tettél idáig???" ... vazzeg, idáig megmentette a rühes életedet, mikor már százak és ezrek hullottak el körülötted...). Persze ehhez még hozzátenném, reális esetben a gyerekek legjobb esetben sokkos állapotban figyelnék apjuk minden szavát és kérését.

Nem baj, kellett a családi konfliktus. Mer' az jó.

 

2. Spielberg és Cruise...

Cruise anyira nem volt rossz, bár ennél sokkal jobb formát szokott nyújtani. Az általam egyébként eléggé kedvelt színész most nagyjából három arcát váltogatja folyamatosan: szomorúan dühös, ijedten bámulós, bután csodálkozós. Ennél azért többet vártam.

 

De Spielberg...azt hiszem, nyugodtan mondhatom, ez idáig az egyik legrosszabb filmje. Olyan ordas képtelenségek vannak benne, hogy azokon már nem tudom túltenni magam.

Rendben, hogy kézigránáttal berobbantja a "lépegetőt", rendben, hogy csak nekik jutott eszükbe azt az akármit kicserélni az autónál és ezért a hadseregen kívül csak nekik van működő járgányuk. Rendben van még az is, hogy amint kiér a kislány a folyóhoz, rögtön egy holttest úszik el, majd mikor megrökönyödötten bámulja azt, akkor megjelenik egy csomó másik is. Megjegyzem fórumos társam hozzászólására, kevesebben röhögtek volna, ha Spielberg kicsit érteemszerűbben alakítja a dolgokat, és mikor a kislány a vízpartra ér, már rögtön azt látja, ahogy a hullák szép számban lefelé csordogálnak. Megrázóbb, látványosabb, nem utolsó sorban pedig hihetőbb.

 

De amit már nem tudok elhinni, elfogadni, feldolgozni:

a/ Lezuhan egy hatalmas repülőgép, a házak romokban, még a családi fészeknek sincs fala, de az autó tök sértetlen, és még be is indul. Nem törött be a ablaka, nem rongálódott, nem robbant fel. Nem. Én nem szoktam a filmeknél feleslegesen kötözködni és elrontani saját szórakozásom. Ez nem felesleges nyavajgás. Ez száz százalékos fizikai képtelenség. Ahogy a robbanás túlélése a pince egyik részében is az, miközben  másik része a lángok martalékává válik, de ez felett szemet tudtam hunyni.

b/ Hagyján, hogy végig Tom van a középpontban, de az vicc, hogy miközben ezrek halnak meg körülötte, ő és családjának MINDEN tagja mindent túlél. A kisvárosi támadást, a vízben és domboldalon lefojtatott rajtaütést satöbbi. Vagy a fiacskája azt a csatát, amiből csak lángok, lángoló autók és a gépmonstrumok jöttek elő. Azután Boston, ahol a calád többi tagja is vígan áll a ház ajtajában. Röhej...

Legalább a fiú és a mostohaapa, meg a nagyszülők haltak volna meg. Ez így már olan szinten hihetetlen, hogy akkor már a Dragonball is reálisabbés érdekesebb.

 

Ez a film nem szólt igazán semmiről. Nincs igazi mondanivalója, amit Spielberg úrtól nem vártam volna. Jönnek az UFÓ-k, jó kis világpusztítás, oszt' annyi.

 

Hol van ez a Cápához, a Külnvéleményhez, de hogy stílusnál maradjak: a Schindler listájához képest? Sehol. Utóbbi megrázó és könnyfakasztó volt, a Világok harca ezzel szemben olyan, mintha egy átlagos, amerikai világvége-film volna.

Kár érte...

 

 

paraszthajszál Creative Commons License 2005.07.03 0 0 151
Hát igen, van egy-két momentum, ami nem tiszta. És szerintem ezeknek a megfejtése a kivágás áldozata lett, majd megnézhetjük a dvd extrájaként. Pl.: tényleg mi volt az a vérnövény? Hogy a szarba menekült meg a Robi, hogy jutott el Bostonba? Meg vírusok már több milliárd évvel ezelőtt is voltak, amikor ezek az izék befúrták megukat. Miért pont szegény Ukránok? Miért nézett ki egész máshogy a "halodokló" ufó, mint a biciklizős? stb, stb, stb, ami kicsit gyerekessé tette ezt a művet. Viszont a hang, az tényleg fáintos volt!!
Alex2002 Creative Commons License 2005.07.03 0 0 150
Ekkora kib...ott sz.rt életemben nem láttam. Nem tudom, hogy gondolta Spielberg, hogy ezt a rettenetesen gyenge, gyagyás, idióta hülyeséget lenyomja az emberek torkán. Összecsapott fércmű, vázlatnak is rossz. Ehhez nem kellett volna Tomkrúz, itt nem volt szerep, amit el lehetett volna játszani. Nem volt semmi. Nagyon kínos ez a "film", Mr Spílberg. Szégyellje magát...
jamamura szadakó Creative Commons License 2005.07.03 0 0 149
gratula, ezekkel a változásokkal sikerült volna egy igazán különleges inváziós filmből tucatscifit faragnod. :)
Előzmény: kannibál Kovács (144)
Törölt nick Creative Commons License 2005.07.03 0 0 148

Nem tudom, en nem szeretek nagyon elemezgetni egy filmet, hacsak nem az a dolgom, hogy dolgozatot irjak belole. En most neztem meg, es tetszett. Nehany dolog szokatlan volt, pld a Cruise passzivitasa es sodrodasa, mert en is valami vilagmegvaltasra gondoltam, es a vege is meglepett, de ugyanakkor egyetlen szokatlan dolog sem volt a film hatranyara, sot szamora elonyere szolgalt. Alapvetoen, osszessegeben tetszett, megragadott, latvanyos volt. Es igaza volt annak az ismerosomnek, aki a napokban azt mondta, hogy "lehet hogy Tom Cruise megbolondult, de attol meg elkepesztoen jo szinesz". Valoban jol jatszott.

Az egyetlen dolog, ami picit zavart, az a Tim Robbins jelenetsorozat volt. Sem a karaktert, sem azt a fel orat a pinceben nem tudtam beleilleszteni a tortenetbe, es vegulis nem volt nagy jelentossege. Kicsit idohuzasnak tunt. De ezt leszamitva jo volt. Jobb volt, mint a korabbi evek hasonlo felfogasban keszult Spielberg filmjei.

Allesmor Obranna Creative Commons License 2005.07.02 0 0 147
Voltak amerikai zászlók, a bejárati ajtók felett, oldalról mutatva...

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!