Mézeskalács+egyéni ajándék: a Cicvarek által említett régi Praktika-beli recept alapján mézeskalácsból kis tálkákat sütöttem, mégpedig úgy, hogy virágüzletben vettem kb. kompótostálka-méretű natúr cserepeket, hogy bírják a sütést, ezeket fejjel lefelé borítottam a tepsire, és így borítottam be őket a mézeskalácstésztával. Érthető, ugye? Már elég régen történt, de nem emlékszem, hogy tettem volna vmit a cserépre.....bár talán egy kis margarin-kenés nem árt neki, nem ragad rá a tészta. Sütés után kiborítottam a cseréptálkát a mézeskalács-tálkából, és ültettem bele fokföldi ibolyát :) A mézeskalács-tálkát meg megtöltöttem apró sütivel (persze az is mézeskalács volt, különböző formákra szaggatva), az egészet szépen becsomagoltam, így lett belőle ajándék.
Valaki kért korában mézeskalács receptet. Látom, más is készül leírni a sajátját, én is felkínálom azt, ahogy én csinálom évek óta. (Nem vagyok egy cukrász-szakács alkat, de ez még nekem is sikerül mindig, pár nap alatt megpuhul és mindenkinek ízlik.)
Hozzávalók:
30 dkg szitált finomliszt
10 dkg porcukor
1 tojás
1 evőkanál margarin
1 kávéskanál szódaikarbóna
18-20 dkg méz
fahéj, szegfűszeg meg amit még szerettek (pl. gyömbér, reszelt citromhéj)
(Én dupla adagot szoktam csinálni és akiről tudom, hogy szereti, ajándéknak is ezt kap.)
Apró tudnivalók:
Minden hozzávaló legyen langyos, összeállítás után hűvös helyen álljon egy napig, kb. 2-3 mm vastagra nyújtsd, formával szaggasd ki, a tepsit vékonyan kend ki margarinnal, hagyj köztük kb. 5 mm-t (vagy többet, mert megdagadnak), 6-7 perc alatt (nagy lángon) kisül. Azonnal le kell lazítani a tepsi felszínéről és úgy hagyd kihűlni.
(Mindezt a Játsszunk mézesbábost c. könyvecskéből tanultam.)
Néhány nap alatt megszívják magukat nedvességgel a levegőből, akkor isteni puhák és zamatosak lesznek. Én kb egy héttel karácsony előtt szoktam megsütni. Ha nagyon sok (?) időm van, kisütés előtt a tojásfehérjével megkent tetejüket díszítem is, dióval, mazsolával, tökmaggal, szotyolával, szezámmaggal.
Zselégyertyát - nemrég hallottam, hogy az a titka, hogy - nem szabad hideg üvegbe önteni.
Koszorút évek óta fonok vadszőlőindából,
ez képzi az alapot, ezt díszítem mindenféle bogyóval, mogyoróval, gesztenyével, dióval, szárított narancs, citrom, alma, sütőtök, vadnarancs szelettel, néha teszek rá gipszből kiöntött angyalfigurát, fehér tollat stb. Jó móka, és gyerekek is szívesen segítenek mikor csinálom. Kisebbik volt tavaly a megbízott "csipkebogyó fűző", mikor kész lett a hosszú felfűzött lánc, ezt még plusszba rátekertem a koszorúra.
Én a zselégyertyát mindig kavarom, és buborékos. Nekem így tetszik:) Valószínűleg kavarás nélkül nem lesz az. De lehet, hogy attól is függ, miket teszel bele dísznek.
Nem használok semmi alapot. Próbálkoztam az elején vele, de nagyon sok ág kellene, hogy eltakarjam és nekem nem tetszik, ha kilátszik. Ebből adódhat, hogy nem teljesen kör alakú lesz, de álatlában csak én vagyok nagyon szigorú a munkáimmal kapcsolatban.
Meg ugyan van otthon szalma koszorú, de mindig csak akkor találjuk meg, amikor már nincs rá szükség. :)
Sziasztok! Mézeskalács ügyben: egy '97-es Praktika újságban van egy nagyon jó recept, évek óta azt sütöm:) Nem minden évben, mert el szoktam tenni a mézeskalács díszeket, és fel lehet használni még egyszer. Finom is, és megpuhul rendesen, ahogy kell. Este begépelem.
Én minden évben csinálok ajtódíszt. Nem olyan, mint a bolt beli, de legalább van. :)Egyszer vettünk olyat is, de végül nem raktuk ki. :)
Kertünkből meg a szomszéd kertjéből szedünk fenyő gallyakat (én a tuját jobban szeretem, mert könnyebb alakítani). Azokat körbe rakom akkorára, amekkorát akarok (ez egy kicsit nagyra szokott sikeredni) és csomagoláshoz használatos díszszalaggal körbetekerem erősen (van, hogy damilt is használok). Általában 4 masnit rakok rá. De volt már műanyag kiegészítő is, kinek hogy tetszik és mennyit szán rá. :)
Szeretnék zselé gyertyát csinálni csak van egy kis gondom. Egyszer ezt hallom másszor azt. Ha felmelegítettem a zselét szabad keverni vagy sem? Nem szeretném ha buborékos lenne.
Tavaly karácsonykor láttam egy cukrászat kirakatát. Csoda szép habcsók figurák voltak. Igaz azt biztos mesterszakács csinálta, de egyszer élünk.:) Max csinálok főpróbát, hogy sikerül. Ha sík ideg leszek úgyis kidobom :)
Habcsók
A tojásfehérjékből (a cukor hozzáadásával) verj laza habot, majd az edényt forró vízbe, vagy gőz fölé állítva folytasd a habverést, amíg a hab kissé be nem sűrűsödik. (Annyira kell sűrűnek lennie, hogy jól lehessen formázni.) Egy tepsit (sütőlapot) vékonyan vajazz ki, hints meg liszttel, s arra kiskanállal, vagy nyomózsákkal adagold ki a habot. Végül helyezd előmelegített, de nem túl forró (130 Celsius-fokos) sütőbe, s ott kb. fél óra alatt süsd/szikkaszd keményre a habcsókokat. (A "Borzas Katának" nevezett variánsban a habverés végén durvára vágott dióbelet is kevernek a masszához. Ugyanígy elkészíthető mandula-, vagy mogyoróvagdalékkal is.)
4 tojásfehérje 30 dkg porcukor vaj liszt (20 dkg
kiegészítőkhöz még: egy kolléganőm szokott termésekből, fenyőgallyból, díszgyertyákból helyes kis asztaldíszeket csinálni, meg pl. a bejárati ajtódísz sem kis munka...
Hát pl. adventi koszorút azt évek óta mi csináljuk , hobbyboltban minden hozzávalót lehet kapni, ha nem is szebb, de egyedibb mint a virágbolti.
Másik, amin nagyon gondolkodom a dekoráció: ablakdíszünk van, de az idén az erkélyt is szeretném valahogy feldíszíteni, és nemcsak egy fényfűzérrel.
Mézeskaláccsal nekem az a bajom, hogy nem találok tuti receptet. Kétszer csináltam, egyszer végül is sikerült, de olyan kemény volt hogy célba lehetett lőni vele, másodszor viszont száraz és morzsálódós lett.
- szaloncukrot és mézeskalácsot készíteni. (utóbbival 2 éve már próbálkoztam, aztán vicsorogtam és kidobtam!) :)))
- Szeretnék valami olyan ajándékot venni - kézügyességem nulla - mindenkinek, ami nem tucat, hanem tudják belőle hogy gondoltam rájuk és szeretem őket.
Amúgy a múlt héten dobtunk ki kb. 3 kiló tavalyi csokimikulást és szaloncukrot. Úgyhogy az idén édességet nem veszek senkinek.