90 napos diéta - a XXI. század fogyókúrás csodája lenne?:-) Várom a tapasztalatokat, véleményeket, recepteket, beszámolókat sikerekről és kudarcokról, egyszóval mindent, ami megkönnyítheti mindazok dolgát, akik úgy döntenek belevágnak!:-)
Meg előre örömmel tölt el hogy mivel hajnalban aludtam 3 órát (ebből 2 nem nevezhető alvásnak sem:S) és ébren vagyok 7 óta, így korán ki fogok dőlni. Délig meg semmit nem tudtam enni, aztán suliból egyenesen piacra mentem....egy banánt betömtem, meg hazahoztam egy jó adag epret :)
A hátralévő ébrentöltött 11-12 órában ezzel azt hiszem el is leszek vígan.
Mondjuk nem olyan jó eper, kicsit nagyszemű és érezni hogy éretlenül szedték le, aztán szoliztatták hogy színe legyen.
Kicsit úgy érzem, hogy olyan fáradt vagyok, hogy nem is lennék képes a gyömölcsnél többet megemészteni.
Vagy gilisztás.:) Bocsi! Az én ifjúkorom is a zabálásról szólt, kb 32 éves koromig. Vasággyal együtt voltam 50 kiló (167 cm vagyök) és egész nap nasiztam, kajáltam.Csoki, ropi, stb., minden jöhetett. Aztán kaptam egy idegösszeroppanást, akkor nagyon lefogytam, 38 kilóra, és utána elkezdtek vitaminokkal felerősíteni. Azóta kell nagyon vigyáznom, mert a levegőtől is hízom.:(
Úgy képzeld el, hogy a legsoványabbak :)) Kb 175 cm és jó, ha 50 kiló megvan mindkét kolleganő....sztem minimum 3x annyit eszik az egyik, mint jómagam még diéta előtti hízós korszakomban. És örökké nassol, majszol valamit. Szerintem valamiféle evolúciós csoda :)))
Kigondoltam valami olyasmit,hogy spárga párolva,káposzta párolva és egy kis fött krumpli.Ez mind a 3 keményitö lenne ´s ugy gondoltam nem olyan rossz igy összekombinálni.
Olyan is eszembe jutott,hogy sárgaborso leves spárgával.
Vagy csak simán spárga leves ezt szoktam csinálni a páromnak de öszintén szolva én nem rajongok a spárga levesért.
Vagy két féle spárgát fözni (a látvány miatt)+sült krumpli.
Vagy pedig spárga italt csinálni.
Most hirtelen ezek jutottak az eszembe.
Ha már itt a szezonja és nagyon egészséges is nem beszélve hogy nagyon jo méregtelenitö is.gondoltam jó lenne beleszöni a diétába:-)
Fél csomag lencse. (kb 20dkg) 1 vöröshagyma, liszt, (általában étkezési keményitöt szoktak használni de nekem még nincs itthon meg azt hiszem egy kanálnyi elvész a levesben őrölt fekete bors 2-3gerezd fokhagyma, só, mustár majoranna
húsleveskocka
babérlevél
keverés -kavarás,készités:-)
A lencsét kiválogatom megmosom,belerakom 1 fazékba felöntöm vizzel kb1,5l,belerakok 1 vöröshagymát,sot,babérlevelet,borsot,majorannátKözben nézegetem ha megdagadt a lencse és elfött egy kicsit a leve akkor utána öntök 1 kis vizet még.Ha majdnem megfött már a lencse akkor beledobom a húsleves kockát.Azzal is fözöm egy kicsit.
Aztán csinálok olivaolajbol és egy kevés lisztböl rántást (de csak vékony rántást nem mint a fözelékhez)ebbe bele teszem a zuzott fokhagymát.Aminek szeretem az illatát:-)
Felengedem vizzel a rántást.Összeöntöm a lencsével.Összefözöm.Aztán 1 kis tálkába rakok 1 kevés mustárt,rá leveslevet összekeverem és vissza öntöm a fazékba,hogy a mutár bele kerüljön az egész levesbe.Azért szoktam igy külön ,mert igy nem uszkálnak a mustárdarabkák a leves tetején.
Es ezekután jó étvágy meg 1 hatalmas üres tányér kell hozzá+kitartás a hátralévö diéta napokhoz:-)
Elég sok lessz belöle.De én lefagyasztom jó lessz más keményitönapokra is.
Nem diétásan kicsit másképp csinálom de igy is finom.
Már nincs, végül bababörzén talált gazdára igen olcsón. (Ha lesz mostanság börze, akkor érdemes kimenni, jópár anyuka tologatja az üres kocsit eladási céllal. :) )
ON Csak hogy ON is legyek, ettem két kivit reggelire! Így tökjól esett hogy már vagy 2 hete nem néztem kivire:D
Nézzük a pozitív oldalát a víznapnak: másnap a délelőtti gyümölcs valóságos mennyei manna lehet:))) Képzeljétek ma ettem az idei első szamóca ízű magyar szamócát. Majdcsak jön a váltás, és akkor könnyebben bírjuk a délelőttit és a gyümi napokat. Én múltkor banánturmixot ittam reggelire (zabtejjel), de adott annyi energiát, hgoy bírtam délig!
Szerintem ne csináld, mert ilyen hajtós időszakban nagyon kell az energia, a víz-nap pedig totál kiszívja minden erődet. Ma Én nem mertem vezetni amíg nem ettem, annyira szédült birka voltam. Persze nem vagyunk egyformák, lehet hogy a Te szervezeted másként reagálna.
Szia! Kibírtam!!!!!! Pedig azt hittem estére már ennem kell pár szem mogyorót, de nem volt rá szükség. Igen, ez súlyban nagyon látványos mert megint 75 kg voltam reggel. A tegnap előtti gyümi-nap+a tegnapi víz-nap= -1.5 kg. Na de ma 1o körűl már rendesen szédültem, úgyhogy az ebéden már 1 órája túl vagyok ( sűlt hús+ubisali). Ilyen áron meggondolandó a bűnözés.