Keresés

Részletes keresés

Tam7 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 215
jol van na, bocsi!
Előzmény: flashman (209)
Bad Joe Creative Commons License 2002.07.16 0 0 213
Mottó: a tapasztalat az, amit akkor szerzel, amikor nem tudod megszerezni azt, amit akarsz.

Tegnap délelőtt mentem be városkunk egyetlen voda viszonteladójához, aki érdeklődésemre közölte, hogy még nem jöttek R600-asok, és a héten valószínűleg nem is fog jönni, mivel mindig később kapják meg az új akciók készülékeit. Erre felhívtam a megyeszékhelyen levő voda márkaboltot, ahol viszont azt monták, hogy jöhetek bátran (hurrá, megvan a délutáni program is). Az ügyintéző kedvesen fogadott, azonnal sorra kerültem, mert nem voltak túl sokan. Miután elmondtam, hogy mit akarok, elkezdte vázolni a szerződés feltételeit, a szolgáltatásokat, adott ismertetőt a telefonról. Már majdnem félbeszakítottam, hogy már mindennek utánnajártam, de ekkor érdekes infót dobott be: miszerint a GPRS-ért fél év után forgalom szerinti díjat kell fizetni. Pontosabban október 15-ig ingyenes, utánna 3 hónapig átalánydíjat, majd ezután forgalom szerintit (?!?) Mivel kissé kételkedtem a szavában (azon a bizonyos sajtótájékoztatón másról szólt a fáma), ezért sajnos nem faggattam tovább a részletekről, viszont ekkor tettem le végképp arról, hogy 2 éves szerződést kössek. De mivel számomra még fél év korlátlan net is sokat jelentett volna, így nem álltam el a vételi szándéktól. Maradtunk tehát az egy évnél, R&R Fix előfizuval, aminél viszont nem számolnak be használt telefont (mondjuk nem is volt), és +10 rongy a beugró. Így összesen 19.900+10.000=29900 lett volna. Negyed óra alatt felvette az adataimat (közben egyszer elszállt a szerver), és közölte, hogy kb. 3/4 órát kell várni, amíg megjön a hitelképesség-vizsgálat eredménye. Eközben elmentem más ügyes-bajos dolgomat intézni és vásárolgatni. Sajnos kellemetlen hír fogadott a visszatéréskor, ugyanis 40.000 Ft kauciót kellett volna fizetnem. Ez már sok volt a jóból, ráadásul épp nyaralás előtt állok, és ez komoly érvágás lett volna, így aztán a bizniszből nem lett semmi. Szerintem azért kevesen engedhetik meg maguknak, hogy 70 ruppót kicsengessenek egyszerre így a nyári szezonban, bármilyen baba is az a telefon, és kedvező az ajánlat. Sikerült viszont utazással együtt egy egész délutánt elcsesznem a semmire (azaz tapasztalatszerzésre - lásd mottó).
Viszont nem egészen értem, hogy mi alapján bírálják el a hitelképességet. Stabil jövedelmem van, évek óta dolgozom egy komoly szolgáltató cégnél, nincs eltartottam, közüzemi számláim rendre befizetve, stb. És mégis...

alfa155 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 212
Meg annyit az elozo tortenethez, hogy autovasarlasnal nem volt gond. :)
alfa155 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 211
Most voltam a MOM Parkban. Nem tudtam a cegem reszere szerzodest kotni, mert csak olyan szamlam volt, ami az en nevemre szolt, de olyan cimre, ahova nem vagyok bejelentkezve.
Azt mondja a csaj, hogy hozzak a szekhelyrol szamlat, az sem baj, ha nem a ceg es az en nevemre szol. Mondom ez erdekesen hangzik... Erre azt mondja, hogy az azert jo, mert rokoni kapcsolat van. (Tudniillik a szuleim lakasa.) De mi van akkor ha apam baratnojenek a nevere jonnek a szamlak? Meg egyebkent is, hogy bizonyitja a kapcsolatot?? A rokoni kapcsolat eleg, de az, hogy a szmla az en nevemre szol, az nem. Az egy cseppet sem erdekelte, hogy ott volt a ceg utolso szamlakivonata es az alapjan jonehany evig tudnam fizetni a telefonszamlat. Ha nem hat nem. Nem ertem, miert nem jo nekik a penzem. A VODAFONE MONNYON LE! :)
Mindenesetre tobbet nem megyek vissza hozzajuk!
radavit Creative Commons License 2002.07.16 0 0 210
Az én nagy szívfájdalmam, hogy nincs az R600-son infra. A laptopomon nuku soros port csak USB. S45,ME45,6310 iszonyú drága előfizuval. :-( Bár az más kérdés, hogy az infra szívja az aksit nagyon, a kábel meg tuti nem mozdul el kocsiban vagy vonaton mikor éppen az ölemben van. Aki írta, hogy az USB kábel 8-10 körül van az R600-hoz, az írja már meg légyszi sikerült-e venni, és pontosan mennyibe fáj egy ilyen, mert ha emberi az ára, lehet mégis benevezek. Ha 25000-ből nem jön ki a kettő, akkor inkább sarki gsm boltban veszek egy ME45-öt 40e körül, és akkor marad a 2 éves havidíj féláron.
Ja valaki tud arról valamit, ha R'& R' Dupla csomagot választok, akkor a 4125 fele értendő, vagy a 3125 fele +1000Ft a játék?
flashman Creative Commons License 2002.07.16 0 0 209
Igen ez nagyon kell ide...
Előzmény: Tam7 (208)
Tam7 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 208
Remelem nem kestem le:


200

Sparks Creative Commons License 2002.07.16 0 0 207
Nekem azt mondta a csaj a vodánál, hogy cégektől általában nem kérnek kauciót. Nemsokára én is megyek s veszek egy ilyet cégnévre.
Előzmény: alfa155 (204)
__Tibi Creative Commons License 2002.07.16 0 0 206
tudvalévő volt eddig is:-))
Előzmény: Törölt nick (205)
Törölt nick Creative Commons License 2002.07.16 0 0 205
Emberek, az R600 as nincs Vodára korlátozva!! Most töltöm át a számaimat a Westel-es kártyámról!!! 10 ért független garis GPRS-es mobil ajándékokkal!!! Kell ennél több?? :o)))
alfa155 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 204
Akkor is kerhetnek kauciot, ha a cegem nevere vennem a telefont?
Tam7 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 203
OK, nekem mind1 csak tudjam, hogy megy ez.

Amit en tudok egyebkent hallomasbol, az az, hogy nem a fizeteseden mulik, meg nem is azon hogy a kozuzemi szamlan mekkora osszeg szerepel.

A valaszoknal ilyen kategoriak vannak (pontosan nem tudom, mik), hogy pl. mennyi a csalad osszjovedelme havonta es akkor tol-ig hatarok vannak, de allitolag a legmagasabb kategoria pl. az hogy 100ezer felett. Szoval latszolag hulye kerdesek, ill. nem tudom, de azt mondjak, hogy nem nagyon kovetkezik a valaszaidbol, hogy mennyire vagy likvid.

Es errol en is hallottam, hogy ha az uszisnek nem tetszel, akkor ezt rairja es tuti kaucio.

Volt meg olyan hir, hogy egy kb. 30 eves pedagogus hazaspar bement, nem volt elofizujuk masnal es siman kaucio nelkul szerzodtek veluk. Szoval a fene se tudja, mi szamit.

En inkabb olyan tippeket varnek, hogy aki atesett ezen a vizsgalaton es nem kertek tole kauciot, irja mar le, hogy megis mit mondott, nem vagyunk olyan sokan, nem feltuno, ha mi is ugyanazokat mondjuk be. Ugyanis bemondasra megy, mert nem kell mittudomen keresetkimuatas vagy ilyesmi. Ne fizessunk mar elore a Vodanak, ha nem muszaj.

Előzmény: HEX77 (202)
HEX77 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 202
Szerintem ezt inkább ide a fórumba, tuti hogy másokat is érdekelne...
Előzmény: Tam7 (201)
Tam7 Creative Commons License 2002.07.16 0 0 201
Adj nekem tippet plz hogy nekem se kelljen kauciot fizetni. Szeretnek vodas elofizut, de nincs masik elofizum, Pannon prepaides vagyok/voltam.

Johet mailben is tam@cia.hu-ra. Koszi

Előzmény: Törölt nick (49)
hkr Creative Commons License 2002.07.16 0 0 200
Sziasztok!

Egy tipp. Én Westel GPRS-t használok, manapság főleg WAP-ra.

A http://www.yourwap.com/ címen találtam egy szolgáltatást. Egyrészt ad wapon is olvasható e-mail címet, de ami hasznosabb: van POP3 náluk, így leszedi akármilyen postaládából a leveleket és el tudod olvasni wappal. Sőt, wappal úgy is tudsz levelet küldeni, hogy akár a saját domainnevedet is használhatod. Tök jül paraméterezhető wapról és webről is, így kényelmes is.

Azt hiszem, van SMS értesítő is náluk, de azért fizetni kell.

Vannak hasonló cuccok máshol is, de nekem eddig ez jött be a legjobban.

flashman Creative Commons License 2002.07.16 0 0 199
Hogyan tudtal levelet kuldeni? Milyen smtp cimet hasznalsz?
Előzmény: Törölt nick (185)
flashman Creative Commons License 2002.07.16 0 0 198
Na vegre megy. Egy hasznos info R600-as tulajoknak. A telefon jelzi, ha aktivalva van a gprs. A terero kijelzo vonalak felett megjelenik egy fekete haromszog. Na akkor mar lehet nyomni. :) Legalabb nem kell percenkent hivni az ugyfelszolit, hogy mikor megy mar. :) Jah es meg valami, bocsi ha mar irva volt. A R600-as halozatfuggetlen. :) Nekem mar csak ezert is megerte a 9900ftot. :)
Amtibácsi Creative Commons License 2002.07.16 0 0 197
Egy időben volt, de a volt ifjúsági és sportminiszter (DT) leállítatta az ifjusag.hu oldalt, mert nem csak azok írtak, akiket szívesen látott volna. Nekem is volt SMS küldő WAP oldalam. Van néhány külföldi is, de ezek rendkívül megbízhatatlanok. A legegyszerűbb, ha készítesz 2 freemailes emilcímet, és azon keresztül leveleztek. A Freemailnek van WAP oldala, és egész jó. Apró bibi, hogy 15-20 percenként letelik a biztonsági időkorlát és újra be kell jelentkezni.

Szasa_
Mit írtál be SMTP szervernek ?

Üdv. Amtibácsi

Előzmény: k2laci (196)
k2laci Creative Commons License 2002.07.16 0 0 196
Továbbra is adott a kérdés:
Nem tud valaki olyan free SMS oldalt ami wapról is megy?
Hogy lehet ket telefon kozott GPRS WAP-on át privibe chat-elni ?
Tamás_ Creative Commons License 2002.07.16 0 0 195
Sziasztok!

Próbálok rövid lenni, bár sok kérdésem, ill mondandóm lenne. :-)

Nekem elvileg aktív a szolgáltatás (többször megerősítették), de a kapcsolódás közben középen megáll a csík, átvált zöldre, majd a hibaüzenet a következő: "A távoli számítógép bontotta a portot" (vagy vmi ilyesmi), ill. "Belső hitelítési hiba". Ha van ötletetek, légyszi segítsetek!

Sajnos minden próbálkozás után tel. ki-/bekapcs, plusz néha kábel le/fel. (nem tudom, meddig fogja bírni)

Üfsz mondta, hogy technikusok 6.30 és 22.00 közt vannak, gondolom érdemleges változások ebben az időszakban várhatók.

Lehet, hogy érdemes lenne egy oldalt/topicot létrehozni csak a technikai problémáknak (a netmod.hu-hoz hasonlóan, ott sok hasznos infó van egy helyen)

Az előfizuhoz: én vasárnap voltam Europarkban, és ragaszkodtak a 2 évhez (pedig sehol nincs leírva), kaució nem volt.
A többiek tapasztalatait olvasva eléggé a feje tetején áll a dolog, ill. lenne más ötletem is, de az már hosszú lenne...

KrinyO Creative Commons License 2002.07.16 0 0 194
A feltoltesi sebesseg korlatozza az online letoltesi sebesseget is, egy bizonyos arany, es emiatt egy bizonyos korlat van.
Itt pedig a maximalis feltoltesi sebesseg ezekkel a telefonokkal 13.4 kbit/s.

Bolivian Dancer Creative Commons License 2002.07.16 0 0 193
Jött pár emil, Vodafone témában pl. Németh Aádámtól, és még kb 4, ami sajnos elveszett - rossz volt a gépem, reinstall, közben jött meg, és megint hiba lépett fel, lécci küldjétek el újra!

BD

Golyós Toll Creative Commons License 2002.07.16 0 0 192
Hát igen, SMTP (email-küldő) szerver nélkül nem teljes a szolgáltatás... és mivel csak saját hálózatból és csak a rendes előfizetők használhatják a GPRSnet-et, valószínűleg még az SMTP-nél illő biztonsági dolgok is megoldhatók.

Érdekes lenne a GPRS internet-et egy nagysebességű műholdas rendszerrel összekombinálni: feltöltés 13 kilobit (1 GPRS csatorna) - letöltés (műholdról) akár több száz kilobit...

Előzmény: shabbarulez (184)
KrinyO Creative Commons License 2002.07.16 0 0 191
:), elso kezbol gyorsabb
L_Jani Creative Commons License 2002.07.16 0 0 190
Úgy látszik lassú voltam... :)
Előzmény: KrinyO (188)
L_Jani Creative Commons License 2002.07.16 0 0 189
KrinyO Creative Commons License 2002.07.16 0 0 188

Olvassatok el, erdemes!!
http://www.hwsw.hu/hir.php3?id=16441&ido=3

Hogy ne csak vanszorogjon a vodas net..:)

tiamat Creative Commons License 2002.07.16 0 0 186
Ühm, ne tessék butaságokat beszélni: a 6510-esen nincs (külső) adatcsatlakozó. Belül van valami, mint anno a 3210-en, de az akkumulátor alatt, így "hétköznapi" embernek nem jó.
Előzmény: Törölt nick (176)
shabbarulez Creative Commons License 2002.07.16 0 0 184
Letölteni le tudod, csak nem tudod használni más SMTP szerverét küldésre. Pl. ha Suxis vagy akkor nem tudsz az IW smtp-jén keresztül elküldeni levelet.
Előzmény: Törölt nick (179)
Törölt nick Creative Commons License 2002.07.16 0 0 183
Letölteni akármit tudsz, de küldeni már nem.
Nekem most éppen az a gondom, hogy van egy szerverem az interware-nél, ezen van a saját domainhez tartozó e-mail címem is. Addig ok, hogy fogadni továbbra is tudok, de hogy fogok mostantól küldeni erről a címről ??
Jelenleg SMPT-nek az interware szervere van megadva, lévén ezen keresztül megyek fel netre. Most nem toom ez hogy lesz a vodával.
Előzmény: Törölt nick (179)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!