Ilyen volt nálunk is. Egyszer volt olyan nekem is, hogy azt álmodtam, felhív a doki, és közli, hogy menjünk érte, mert nem halt meg, egészséges, és itt vár minket. Hihetettlen, hogy mennyire tud hiányozni az embernek az a kis szörös vacak, és mennyire tud fájni, ha meghal.
Hát ezt megértem. Nincs olyan nap, hogy ne emlegetnénk az első kutyánkat. És ma egy olyan kutyával álmodtam, aki egy éjszaka eltűnt a hugomék kertjéből. Azt álmodtam, hogy hazajött.....
Ő Fickó, Ő halt meg Februárban. Egy nagyon életrevaló kutya volt, és elég szívós. Nagy tróger volt. A szórakozása az volt, hogy ha éhes volt (ez mindig így volt), kiment felkapta a tányérját, és oda hozta nekünk, ezzel tudatva igényeit. 12 éves volt, és már túlesett egy gyomorvérzésen is. :(
Ő volt a Morzsa kutyánk, 7 hónapos kora óta volt nálunk, menhelyről hoztuk, vagyis régen a Tabánban volt egy ilyen rendezvény ahol menhelyek hozták ki a kutyákat örökbefogadásra. Az anyjához volt láncolva, már a menhelyen született állítólag. Négyszer volt ilyen rendezvényen, és senkinek nem kellett. Éppen akarták visszavinni a kocsiba, és másnap altatták volna, amikor lecsaptunk, és elhoztuk. A lánc csörgésétől retteget egész életén át (nem akarok messzemenő következtetéseket levonni, hogy mit élhetett meg, amiért ennyire retteget), a részeg emberekre nagyon tudott haragudni, ha egy ilyen közel jött hozzánk sétáltatás közben, akkor elég hangosan tudtára hozta a nem tetszését. Azzal, hogy elhoztuk a világ legjobb dolgát tehettük, egy ennyire okos, félénk, mégis kiváncsi, szelíd, és hűséges kutyát nem láttam még. Soha semmi bajunk nem volt vele, 14 évesen halt meg, egy daganat nőt a gerincére amit csak az operáció közben vettek észre. Olyan fájdalmai voltak az orvos szerint, hogy még mély altatásban is amikor hozzáért, összerezzent, ráadásul az ultrahang sem mutatta ki. :( Borzalmas bele gondolni, hogy mennyi ereje volt, az utolsó napokban sem nyüszitett, csendben tűrte, és remegett, pedig már lábra nem tudott állni a fájdalomtól. :((( Egyébként Ő volt Fickó anyukája. Tücsök úr mellé hoztuk annó (másik kutyánk, aki tavaly Májusban halt meg, szintén daganatban, 16 évesen:( ), azt mondták, hogy soha nem lesznek egymással jóban. Ennek ellenére 1 hét alatt megszerették egymást, és amíg Tücsök úr meg nem halt, egy ugatás, egy morgás nem volt köztük, elválaszthatattlanok voltak. Amikor Tücsök úr meghalt, szinte olyan érzésünk volt, hogy a Morzsi gyászolja. Utána teljesen más lett, mégcsendesebb, még visszahúzódóbb. Imádták egymást, és imádtuk Őket. :(
Kb. 1.5 év alatt három kutya, olyan volt, mintha családtagot vesztettünk volna el. :(
Nekünk Februárban halt meg az egyik kutyánk, és még ki sem tudtuk heverni, Májusban meghalt a másik is. A borzalmas az volt, hogy az első éjjel jött be a szobába, egyszercsak összeesett, és elment közülünk, hiába rohantunk már vele orvoshoz az éjszaka, már csak azt tudta megállapítani, hogy halott. :(
A másik még ennél is jobban fáj, az is gyorsan történt. Túlképpen 3 nap alatt. Ráadásul hajnalban elvittük az ügyeletre, és másnap délben már el kellett altatni. Ott a mai napig az fáj nagyon, hogy nem lehettünk ott, hogy elbúcsuzzunk tőle. :( Még hajnalban senki nem gondolta, hogy másnap estére már nincs kutyánk. :(((
Oszinte reszvetem a kutyusok miatt, az en Domcsikem februarban aludt el orokre mint az lejjebb olvashato.
Nalunk is van uj allat a haznal, egy kiscia, Leia hercegno. Erdekes modon nagyon sok kutyas tulajdonsaggal bir, neha olyan mintha Dome tanitvanya lenne.
Sosem fogom elfeledni Domet, a legjobb baratom volt 15 evig.
Nincs esetleg egy képed róla? Ezt az altatásos dolgot imerjük, a mienkre azt mondta a doktornéni, hogy túl öreg már az altatáshoz.... Igy végül is rákban halt meg.... Annyira nem lehet dönteni, mi lenne a jobb.... :(
Bernie ! aranyos kutyus voltál, kedves, jó szomszéd.
Hogy örültetek, Te és a két kis törpe pincser, Tapcsi és Bikfic, amikor a kerítésnél találkoztatok, nap mint nap. Mi, gazdik is de sokat szórakoztunk rajtatok!
De jaj, egyszercsak megjelent az a bizonyos szivárványhíd !... És azóta hiába hív ugatva Tapcsi és Bikfic, hogy gyere már elő a házatok mögül, gyere már a kerítéshez! Hiába az ugatás, a válasz csak a néma csend...
Meghalt a kutyám:(
28.-án vittük fel budapestre, ct-vizsgálatra, -mivel az orrában pár hónapja daganatot fedeztek fel- hogy pontosan meghatározzák a helyét a a további kezelések érdekében, de szegénykém az alatatásból már nem ébredt fel:((((((
Úgy érzem, a lelkem, és a szívem darabokra szakad a fájdalomtól, nagyon, nagyon nehéz elfogadni, hogy már nincs többé. Nincs aki munkából hazaérkezvén otthon vár, nincs aki hozzámbújik hogy simizzem...... HIÁNYZIK!!!!!!!!
Jelen pillanatban nem is tudom, hogyan fogom átvészelni ezeket a napokat, heteket, és "elfogadni" hogy Ő már nincs többé.
BENO /Angol Cocker Spaniel/ 1998-2005
NYUGODJ BÉKÉBEN KISKUTYÁM
Félve néztem meg ezt a topikot most - féltem hogy megint egy rossz hirt kell olasnom - de annál kellemesebben csalódtam - nagyon jó hogy leirtad - legyetek nagyon sokáig boldogok együtt !!
Lassan másfél éve, hogy írnom kellett ebbe a topikba... Bobek kutyám azóta is rettentően hiányzik, hiszen az ő egyéniségét senki a világon nem pótolhatja.
Viszont azóta van másik állat a háznál: egy macska!! Sosem gondoltam volna, hogy macskám lesz, sőt, a fejét le tudtam volna harapni annak, aki ezt javasolta, méghogy Bobek után egy hülye affektáló nyávogógépet, na nem... és egyébként is, a macskák közel sem tudnak úgy szeretni, mint a kutyák, szóval tessék engem az ilyen marhaságokkal békén hagyni...aztán decemberben a barátnőm találta a munkahelyén Marcit (a nevét is tőle kapta), aki mérete alapján alig pár hetesnek tűnt, az állatorvos mondta csak meg, hogy majd' fél éves, de alultáplált, és nem fejlődött rendesen; kidobott macska volt, akivel senki sem törődött. Kis cirmos , rém édes pofával, rettentő soványan, félénken, egy papírdobozban került hozzánk, haza. Az első két napban szinte szóba se álltam vele, azon egyszerű indoknál fogva, hogy nem kutya. Féltem közel engedni a szívemhez. Majd biztos nem fog engem szeretni, meg biztos tönkretesz mindent, meg biztos gonosz lesz. Aztán szó szerint behízelegte magát, pont a szívem csücskébe, és úgy érzem, ott is ragadt. Édes, szeretnivaló, szelíd. Nemsokára egy éves lesz.
Ma reggel először csinált olyat, hogy meglátta, hogy felkeltem, és boldogan nyávogva szaladt hozzám simogatásért. Én felkaptam, és megsimogattam, megpusziltam az okos feje búbját. Neki is szoktam mesélni mindenfélét, mint anno Bobeknak. Marcinak már Bobek kutyáról mesélek, és elmondom neki, hogy milyen jó kutyus is volt ez a Bobek, nagyon szerettük, úgyhogy te is legyél csak jó cica, rendben van, Marcikám? Marci pedig érti, rám néz a gyönyörű zöld szemeivel, kicsit hunyorít és beleegyezően nyávog egyet.
Mi is azt hittük.... meg még azt is, hogy malamut meg végképp nem lesz.
Aztán Artúr halála után egy hónappal már tudtam, mikor fog az új kismala születni. Azóta sem bántuk meg :))) És annyira más egy másik kutya - a mostani viselkedése csak nyomokban emlékeztet a régi kutyáéra. Esély sincs utóérzésekre.
Mindenkinek részvétem, aki elvesztette a kutyáját, tengerimalackáját, akármilyen szőrös, vagy tollas barátját!
kedves hoppaa (bocs, ha elszúrtam a nicked, de nincs most előttem) nagyon köszönöm a kedves sorokat. Szerintem is a legjobb gyógyír a gyászra az időn kívül egy másik jószág....
Nagyon sajnálom, hogy elvesztettétek Dömét....nagyon szomorú időszak ez az ember életében, de fontos tudnotok, hogy szuper jó gazdik voltatok! A 16 év gyönyörű kor és békés öregsége volt a kutyusotoknak.
