Kijött velünk a tőled kapott álló, gőzgép is. Ettől akkoriban beindult egy gyűjtés is. A többi darab otthon maradt azzal, hogy adják oda Hunor unokámnak, akkor, ha már elég érett lesz hozzá.
Most egyébként pihengetni jöttem föl, mert a vállalásomat azért be kell váltanom valamikor. De pihenni is kell időnként. Az unokám - aki augusztusban lesz 1 éves, már nagyon érdeklődik a hinta iránt. Ezt a nejem rögtön érzékelte a játszótéren és vett online egy hintaszéket. Nekem pedig most az a feladatom, hogy a házunk kerti teraszára az erkély aljára szerkesszek egy függesztéket a hintának.
Megyek is vissza a műhelybe és folytatom. Erősnek kell lennie, nehogy leszakadjon. Erős is lesz.
Te ismered ezeket? Ne hagyd ki, hogy rájuk nem tippelsz. (Én mindent gyűjtök, amit érdekesnek tartok. Egy kicsit ebből is áll az életem, mióta ezt a topikot megnyitottam.)
Tudod, nem is zavarna a sok-sok hullámvölgye (ha már ezt a kifejezést használod), ha mondjuk képes lett volna eljönni, az elhunyt olvtárs emlékére gyújtani egy gyertyát, bocsánatot kérni tőle azokért, amiket tett ellene, vagy ha egyszer is úgy jött volna oda hozzám, hogy kösz. Egyik ilyen emberi megnyilvánulás elég lett volna.
Nagyon sok gyűjteményt láttam átöröklődni, még többet darabjaira esni, elkótyavetyélődni (mikor az örökhagyónak annyi esze sincs, hogy egy füzetben vezesse, melyik tárgy kinek érhet mennyit), s bizony nem egyet megsemmisülni, mert az örökösök úgy élték meg, nem ők kaptak szeretetet, törődést hanem a hülye bizgerék, a szülő inkább még egy katalógust vett, ahelyett, hogy elvitte volna az unokát fagyizni Rómába (vagy kirándulni a Gyerekvasúttal). Bizony, láttam képeket felgyújtott könyvekről, szétvert soklakasára üveggyűjteményről, válóper közben tönkretett zománctáblákról, láttam konténerbe dobált katonai anyagot, százezer forintért neppernek adott életmunkáját. Meg voltam könyvtáravatón, közgyűjteménybe vételi ünnepségen, múzeumátadáson.