Senki nem állította, hogy eddig minden szakszerűen működött. A diskurzus nem is erről folyt, hanem arról, hogy hová futhat ki a bejelentős történet. Az talán számodra is belátható, hogy ,,csak" egy listába vételtől nem fog semmi megváltozni, tehát, ha bármi értelmet keresünk benne, akkor kell, hogy legyen folytatása, amiről most nem tudnak/akarnak beszélni. Az idő kerekét nem tudják visszaforgatni, a szarul kivitelezett kút egy 50-100 ezret kóstáló mórickarajztól nem válik szakszerűvé. Esetleg a nagy, öntözéses területeken lévő kutakat (ha vannak ilyenek) lehetne számba venni, ha már a tervezhető, felelős vízgazdálkodásért aggódnak, nem a Mari néni udvarában 50 éve ott lévő 5 méteres, talajvizes kutat. Persze, ha a pénzbeszedés a cél, az más...
Igen. És egyben rommá is szivatja őket. Fúrt "kút" a baromfiudvar közepén. Nagyobb esőnél akár 80m-ig szivárog a csibeszaros lé a műanyag cső mellett.... legálisan.....hurrá.
Másik nézőpont:
Bejelentés, kivizsgálás. Ez a kút veszélyes. Meg kell szűntetni. Nem ismerem a módit, kitalált történet:
Annak, hogy ne szarjuk össze egymás vizét, pont semmi köze az únióhoz. Úgy érzem, teljesen jogos elvárás akár az én részemről is, hogy a talpunk alatti víz megmaradjon tiszta víznek. /lehet, késő/
Ennek feltétele lenne a szakemberek által szakszerűen kivitelezett, majd szakszerűen használt kút.
Ennek meg feltétele lenne, hogy ez ne jelentsen aránytalanul nagy terhet nekem..... meg a szomszédnak se.
Ez a nem egyszerű feladat, de semmiképp nem az a megoldás, hogy egy csapat dilettáns a két véglet közt csapong, a szerint hogy melyik lábbal kelt reggel, vagy hogy ki pénztárcája nyom nagyobbat a lobbisták közül.
Hogy lehet.... nemhogy papírra írni, de szájjal métereket kimondani akkor, mikor egy városon belül van 18m-es, és 48m-es kutam is, és mindkettő megállt az első vízzáró előtt?
Egy adatbázisnak két célja lehet. A változások nyomonkövetése, és a valamilyen pénzek behajtása. Nem a nyomonkövetést érzem.....
Nem tudom, bárkitől, bármilyen fórumon megkérdezték-e már, attól, hogy létrehozunk egy ilyen adatbázist, önmagában mit várnak, hogyan fogja ez megmenteni/javítani a vízbázist. Magyarul, ha nincs további következménye (tiltás, korlátozás, adó stb.), akkor pont semmi értelme az egésznek, tehát teljesen egyértelműen kell(ene), hogy legyen valami szankciós folytatása. Persze, ezt nem fogják előre kimondani. Az más kérdés, hogy ezt az egész fost, az EU akasztotta a nyakunkba, aminek valamilyen módon, gondolom, meg kellene felelni. Hát, kíváncsi leszek, hová fut ki a dolog...
"Mi azt a javaslatot szeretnénk a kormány asztalára tenni, hogy az egészet úgy kell hagyni, ahogy van,
ne kelljen semmilyen lakosságvegzáló történet,
és én még azt is bátorkodnám kijelenteni, hogy egyáltalán a bejelentéstől is tekintsünk el, mert semmilyen veszélyt nem hordoz magában az, hogy valakinek az udvarán van egy 12-13 méter mély kútja, ami gyakorlatilag az esővizet gyűjti össze és azzal a maga kis veteményesét vagy a virágágyását meglocsolja" – mondta a miniszter.
A lépést azzal indokolta, hogy a kutak engedélyeztetésére "ráépült egy olyan ipar, amitől az ember megretten". Példaként említette, hogy akár 400 ezer forintot is elkérnek egy kút kamerás átvizsgálásáért, de egy kútfúrói igazolás ára is lehet már 75-100 ezer forint. "Ez lehetetlen állapot. Nem hozhatjuk ilyen helyzetbe az embereket. Ezt azonnal be kell fejezni" – jelentette ki, és visszautasította azt a jelenséget, hogy szerinte a regisztrációs kötelezettséget felhasználva sokan nyerészkedni próbálnak az embereken.
Mióta belemondta a kamerába, hogyizé a Bige az ördög, mert miatta drága a műtrágya...és furamód máshonnan se tudtak olcsót felmutatni...no azóta egy szavát se hiszem.
A kamara meg lapít, mint szar a fűben.
Aki a tagok érdekeit kéne hogy képviselje akár a kormány ellenében is(mint az orvosoké), az vidaman asszisztál... (fura mód a nem megbízható káderek az első kamara szavazásnál soha meg nem indokolt módon nem voltak jogosultak a szavazásra)
"egyelőre semmi teendő nincs....... a bejelentési kötelezettséget szankciómentesen december 31-ig lehet megtenni........ aki ennek eleget tesz továbbra is díjmentesen üzemeltetheti a kútját"
"Fúrt kutak bejelentése: egyelőre semmi teendő nincs"
"Továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat - közölte Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium (AM) március 31-i közleményében"
"Nagy István kitért arra is, a bejelentési kötelezettséget szankciómentesen december 31-ig lehet megtenni a Nemzeti Földügyi Központnál. A bejelentés, illetve az engedélyezési eljárás mentes az illeték- és díjfizetési kötelezettség alól, aki ennek eleget tesz továbbra is díjmentesen üzemeltetheti a kútját"
Ilyen kútfúró tanfolyamot hol lehet elvégezni? Arra gondoltam elvégzek egyet és a saját alföldi kutam dokumentációját lepecsételem, esetleg egy-két szomszédét, ismerősét pár ezer forintért és visszajön a tanfolyam ára.
Van egy elpumps cp 207-es szivattyúm, és szeretném magam megjavítani. A tömítése használódott el, csöpög belőle a víz. Viszont a második járókerék leszedésénél elakadtam, esetleg aki szedett szét már ilyet tudna segíteni?. Képek: https://drive.google.com/drive/folders/1-5wEarWvDhlH8r5WUVxKjc1WnP5tQepv
Előre is köszönök bármilyen segítséget! (szerelő sajnos csak az utolsó lehetőség, mivel eléggé körülményes elvinnem, de láttam az Elpumps weboldalán, hogy van normális szervíz hálózatuk).
Én egy kb 2m hosszú csigával fúrok ehhez 40m 2” cső van toldásnak .
A folyamat úgy van fúrok 2 m amennyi a csig majd fel szétszed csövek a felhozott anyag tisztítása majd vissza és így tovább .De mint ahogy azt írtam már sajnos az úgy nevezett. (fosohomok) bekavart .
Az hogy mit érdemes venni jó kérdés, nem vagyok kútfúró ! ami nekem van azt én magam csináltam.
Ez az első fúrásom !
De arra a kérdésedre nem tudom a választ hogy homok agyag stb sajnos nem tudok ebben segíteni
de én úgy gondolom mindegy mit választasz száraz vizes fúrást nem könnyű ! megvan mindegyiknek
a maga nehézsége de persze ez az én véleményem senkit nem karok megsérteni