Léteznek a gyári rádiók helyére beépíthető, a gyárinál olcsóbb, nagyobb tudású és egyszerűbb kezelésű készülékek. Vajon miben jobbak, miben rosszabbak?
Csupán leírásból ismerem, konkrétan nem volt vele dolgom. Ahol működik, ott általában nem rosszak a tapasztalatok, viszont az olvasottak alapján, talán a kelleténél mintha több lenne a hibás készülékek száma.
Például az alábbi link is tartalmaz néhány figyelemre méltó véleményt:
Igaz, hogy a problémával kapcsolatban nem emlékszem, hogy a videóban bármi elhangzott volna, de célszerű lenne kérdezni a feltöltőtől. Feltehetően – ha van megoldás –, akkor elsősorban ő tud érdemben válaszolni.
Mint említettem, kiegészítő szoftveres megoldással nem foglalkoztam, így azzal kapcsolatban nem tudok mondani semmit. A MTCBlackView appot is csak leírások alapján ismerem. Kutattam egy kicsit, de semmi használhatóra nem bukkantam, viszont lehet, hogy elkerülte a figyelmemet.
Hallottam már kínai fejegységekről is, amelyek tudják az említett funkciókat, de előfordul, hogy a hirdetési leírásokban nem szerepel, mint pl. gyakran a kikapcsolás késleltetési funkció sem. Ismeretem szerint, többek között a Kenwood különböző fejegységei is rendelkeznek az említett funkciókkal. Úgy tudom, hogy a DMX5020BTS készülék is.
Mindkét autómban statikus kamera van, amelyeket beszereléskor állítottam be (gyári esetében biztos, hogy kellően van beállítva). A fejegységeimben a rasztervonalak ki- és bekapcsolhatók. Működésük korrekt, biztonsággal lehet rájuk hagyatkozni. Így az egyéb beállítási lehetőségek nem hiányoznak. Ha javasolhatok valamit – természetesen nem kell elfogadni –, én inkább egy dinamikus tolatókamerára ruháznék be, amennyiben a gyári kamera statikus.
Nincs semmi probléma! Nem a különböző applikációk révén történő megoldásra gondoltam, ugyanis az eredeti kérdés – olvasatom szerint – nem arra utalt. Az említett MTCBlackView app ismereteim szerint PX3, PX5-höz használható, bár a magam részéről nem próbáltam.
Köszi, hogy gondolkodtál a problémán, azonban ellen kell hogy mondjak Neked. Suzuki Vitaráról van szó, s valóban lecseréltem a gyári fejegységet s a kamera maradt az eredeti. Egy px3 egység került a helyére s ott tudtam a segédvonalakat állítani, viszont a teljesítményé hagyott némi kívánni valót maga után...Most egy px6-os került a helyére nagyon szupi minden, nagyon gyors megy a
osztott képernyő szépen szól....,de sajna a hátramenetnél a vonalakat illetve a képet / fényerő, szín stb / nem lehet állítani, az előzőnél ezeket lehetett. Androidos fejegység lévén , gondolom meg lehetne csinálni, de nagyon sok típus van a piacon és hiába van rajta android nem kompatibilisek a progik egymással...Eddig egyetlen app-ot találtam a fent nevezett problémára / MTCBackWiew / ,de ez csak MTC rendszeren müxik az enyém pedig MCU. Ennek fényében keresem a megoldást.
A jelzett eltérés vélhetően abból adódik, hogy a lecserélt fejegység gyári berendezés volt. Ez esetben a gyári multimédia biztosítja a kamera tápellátását, és a képváltást is a fejegység végzi. Többek között példaként említhető – ezekkel gyakorlatban is találkoztam – a Hyundai i30 (2015), Kia Ceed (2012), de más márkáknál is hasonlóképpen van/lehet.
Gyári készülékeknél egyebek mellett, gyakorta lehetséges menüben állítani a segédvonalak (raszterek) láthatóságát és rejtését, továbbá beállítani a helyzetüket. A kamera lehet „Auto” módban, amikor a hátrammenet kapcsolásakor megjelenik a képe vagy „Manual” módban, amikor a menüben állítható a kép megjelenítése.
Segédvonalakat illetően: a kamerában alapból statikus vagy dinamikus, továbbá a fejegységben is, mely utóbbi a menüben ki- és bekapcsolható.
Egy utólagosan beépített fejegység, de kamera esetében is az eredeti bekötés nem mindig használható, tehát gyakran újra kötés szükséges.
Összegezve: Véleményem szerint, a jelzett problémát/hiányosságot a gyári és az utólag beépített fejegység közötti különbözőség okozza.
Sziasztok! Adott egy px-6 egység, minden szuper, hűtés megcsinálva, kihangositó tökéletes stb ,egyetlen problémám van a tolató kamera képe illetve a segédvonalak...Az előző egységemnél ,ha hosszan nyomva tartottam a képernyőt tolatókameránál, felugrott egy szín beállatási menü, illetve a segédvonalakat is tudtam állítani , hát itt egyik sem müxik. Erre van valami megoldásod? Üdv:Bernath
Igen, a „Részletek”-ben 1 DIN-est írnak, viszont a „Leírás” végén levő „La historia del desarrollo de la consola central”, vagyis a középkonzol kiviteli változatainál a 2007-2011 évjáratok esetében 7” 2 DIN-es szerepel. Már csak ezért is, a tisztánlátás végett értekeznék a forgalmazóval.
Ilyet azért nem mernék állítani, főként látatlanban nem, mármint, hogy nem lehet probléma! A készüléket csak a tájékoztató leírásokból ismerem, konkrétan nem találkoztam vele. A CC2L 32G-t – a modellen belüli – írott paraméterei alapján javasoltam, ellentétben a gyengébbel (1G+16G/1 GB RAM 16GB belső memória). Igaz, majd 40 USD-vel többe kerül, de ha van rá keret, akkor megérné azt választani.
Ismételten végignéztem a képeket, és az OSD nyelv tekintetében kezdek elbizonytalanodni, ugyanis a látottak nincsenek szinkronban a hirdetési szöveggel, ahol csupán a korábban említett két nyelvet tüntetik fel, míg a képek angol, s ha jól emlékszem spanyol nyelvet is mutatnak.
Ha ez így van, akkor elképzelhető, hogy másutt, másban is lehet eltérés a leírtakhoz képest. Magam részéről felvenném a forgalmazóval a kapcsolatot, s a biztonság kedvéért tisztáznám, hogy a fejegység fizikai méretek és elektromos kapcsolása tekintetében megfelel-e, kompatibilis-e az érintett járművel (típus/modell/évjárat vonatkozásában).
Autóspecifikus készülék, tehát elvileg egyszerű a beszerelése.
Amint látom, az OSD nyelv csak orosz és kínai. A leírás szerint a paraméterek egyébként jónak mondhatók. Tudtommal orosz honban a kedvelt készülékek közé tartozik. Tapasztalataim alapján – kezelés szempontjából – a fizikai gombokkal is rendelkező fejegységet tartom célszerűbbnek.
Ha egyébként megfelel, akkor a CC2L 32G-t lenne célszerű vásárolni.
Láthatóan, felfelé kúsznak az árak, a jobbak eléggé drágák.
Az alábbi elég jó ár/érték arányú készülék: 7”, autó specifikus, jó paraméterek és szolgáltatás, kellő felbontás, IPS kijelző, magyar OSD nyelv, + ajándékok, ingyenes szállítás.
Sziasztok! 2011-es Toyota Avensisbe milyen beépíthető multimédiád ajánlanátok? Mi a véleményetek az aliexpressről rendelt multimédiáról? Erről mi a véleményetek:https://bit.ly/3nEFX9u?
Köszönöm a gyors választ, de azt hiszem nem egyről beszélünk. Rosszul fogalmazhattam, mert az eredeti porobléma nem az, hogy kevés a memória, hanem az, hogy fizikailag eleinte 1024Mb van, ami több mint elég lenne, de később meg 512Mb. Mint a PC-ken, amikor 2db 512Mb-os kártya van (összesen1024Mb), de a rendszer csak az egyiket tudja kezelni, ezért 512Mb a rendelkezésre álló. A belassulás pedig emiatt van, hogy az 512-ből maga a rendszer 480-at használ. Ha folyamatosan tudná a teljes 1024-et, akkor nem lenne szükség gyorsítótár ürítésre sem. Megpróbálok 2 fotót csatolni az előtte-utána állapotról.
Hogy milyen sikerrel jár, az majd elválik, de az alábbi megoldások lehetségesek (mindegyik után ellenőrzés, hogy létezik-e még a jelenség):
(1) Belépni az „Alkalmazások” menübe, majd a „Beállítások”-nál a Google Play választása. Törölni a beállítások gyorsítótárát.
(2) Eltávolítani a Google Play és Google szolgáltatás frissítést, majd újra indítani a készüléket.
(3) A „Gyorsítótár partíció törlése”.
(4) Ha a probléma továbbra is fennáll, s a jelzés szerint tele/kevés a memória, de ez nem bizonyos, akkor egyéb hibáról is szó lehet. Ez esetenként a gyári beállítások visszaállításával megszüntethető, mely eredményeként minden adat törlődik, és visszaáll az eredeti állapotot. Ezért csak a biztonsági mentést követően javasolt végrehajtani.
Egy utólag beépített androidos fejegységem van. Nem én építettem be, már így vettem az autót. Bootoláskor a rendszer még 1Gb RAM-mal operál, de pár perc alatt "elfelejti", hogy ennyi van és már csak 512Mb marad, vagyis ennyit mutat a futó alkalmazásoknál és a rendszerinformációkban is. A rendszer ebből alapból használ 480Mb-ot, emiatt az egység használhatatlan, mert bármilyen alkalmazás futtatásakor gyakorlatilag lefagy. Találkozott már ilyennel valaki? Légyszi adjatok tippet, hogy mi a hiba. Nem is konkrétan a megoldás kell, csak hogy miért csinálja ezt, mi a probléma? Órák óta keresgélek, de semmit nem találok róla.
BMW E90 -be beszerelt V5C-M631 CAN-es Tolatókamera inteface probléma! Egy 318.D 2008. E90-es., I-Drive-s. , egy "Menü" gombos, PDC nincsen, autóba van beszerelve.,az interface táp bekötések Ok, CAN hiba nincs, minden müködik az autón, fulldiagban sincs hibakód.Csak hátsó kamera lett fölszerelve valahol-annó.., tolatóba pozicióba"kapcsolva se kép se hang" figura van. Az interface-nek van analóg bemenete is a tolatólámpáról., ezt használták fel a beépitésnél, ugy hogy a közvetlenül hátsó tolatólámpa vezetékéről elörehuztak egy vezetéket az interface Fehér tolatólámpa bemenet analóg vezetékére., rückvertz állásban itt meg is van a +12V.., A kamera plusz vezetékét is előrehozták és az interface konfigurálható +12V (1A) Zöld vezetékére kötötték. Ennyi müküködés van összesen: I-drive MENÜ gomb kb 5mp-ig nyomva bakapcsolódik a video forrás kimenet állás, és a hátsó kamera teljesen mükődöképessé válik élőben is. Csatolt beépitésiből azt véltem kiolvasni., hogy utánszerelt kameránál az "OSD/Misc menüből konfigurálni kellene elöszőr., és hogy ez az I-Drive-ból elérhető volna.., de én nem tudok belépni ebbe a menübe.Nem kizárt hogy nem jól értelmezem a belépési folyamatot?? Egyébbként Gyári menübe betudok lépni stb. Sajnos nem tudom., a nem müködő kamera elözményeit, mert igy hibásan lett véve.