Azt is mindig szidtuk pedig :P De azért szerettük :) Meg jobb is volt az. Akinek van még screenshotja, nyugodtan közkinccsé tehetné itt :) Sajnos 6 ökör honlapja sem létezik már, pedig ott is akadt pár gyöngyszem :(
Hát igen, az eredménycentrikus játék... Mondjuk ha valaki rögtön az elejétől rombol, az még mindig egyenesebb stílus, mint végig 200-azni, aztán az utolsó 2 körben nekiugrani mindkét játszótárs tornyainak. A várazásért önmagában nem szoktam haragudni (más kérdés, hogy én nem csinálnám), de szerintem ez, amit leírtam, ott akkor nem volt méltó annak a játéknak a szelleméhez.
Kicsit arra emlékeztetett, mint mikor a régi honfin egy kedves zöld nickes hölgy kedvenc szórakozása az volt, hogy kezdőkhöz lépett be különszobába, végig rendesen játszott, aztán az utolsó 2 körben kivárazta őket. Nem tudom az ilyen embert mi motiválja, de ha ettől boldogabb, akkor legalább sikerült nekik némi örömet szerezni :)
Viszont különszobákban igen hangulatos meccseket sikerült ma játszani, köszönet érte a játszótársaknak :) Még 1 kis nosztalgia (néhány átröhögött éjszaka emlékére, azokból az időkből, mikor még egész éjjel játszottunk különszobában, és sose kellett 5 percnél többet várni az ellenfélre, hiányzik): qqcs :)
Ez igen durva, én is már voltam ilyesmiben. Sőt, még a Régi Honfinál volt hogy rögtön romboltak lefele engem. Ilyenkor ha tehetem én is úgy állok neki illetve úgy vágok vissza, ahogy aki támad engem. De most már ez is megszünt. Mert nem versenyezek.
Mai tapasztalat: olyan gyönyörű meccset játszottunk, aztán a nagy csalódás.
A játékstílusomról azt érdemes tudni, hogy alapban 200-azni szoktam azt aki vezet, még akkor is, ha utolsó körben 400-azással lenne esélyem nyerni, így meg nincs. Tudom, hogy hülye vagyok, de én így játszom. Viszont ha az ellenfél más stílust választ, alkalmazkodó vagyok (400-azásra 400-azás, várazásra várazás a válasz).
No adott meccs, általam eddig csak hírből ismert, de nagyra becsült játékostárs (zöld), piros számomra addig ismeretlen név. Én voltam a kék. Felosztás után nekem és pirosnak egyenlő, zöld középen (minimális hátrányban), csak őt lehet támadni. Piros kezd, ejtőernyőzik rám. Elviszi. Mikor én támadok, szintén ejtőzök, én is viszem. Végig mindenki 200-azik, felváltva vezet mindhárom játékos. Utolsó előtti kör végén (zöld támadása előtt) piros vezet 2700-zal, zöld 2400, én 2200. Ekkor a zöld váratlanul kiteszi a pirosat. Utolsó körben engem is bontani kezd, de az utolsót elrontja. Aztán én is bontani kezdem, de én is elrontom.
De miért volt erre szükség ??? Olyan gyönyörű lett volna végig 200-azni, egyik legjobb meccs lehetett volna, amit visszatérésem óta játszom. Miért kell ennyire eredméyncentrikusnak lenni ? Főleg, mikor az embernek már amúgy is megvan a pöffeszkedő, aranyszínű, soktornyos vára, és nem ezen a pár 100 XP-n múlik a világ sorsának alakulása (de valószínűleg úgyis nyerte volna a meccset).
Igen ez hiányzik nagyom is. Sokkal egyszerűbb volt minden. Balra chateltél, jobbra játszottál. Erre az itolsó estére a Régi Honfin emléjszem. Hiányzik ez a régi honfi. :(
Ez a kép az ami a legjobban hiányzik. Balra lehetett beszélgetni, jobbra játszani. Most meg ugye vagy a várakozóban van valaki, vagy a chatszobában. Pedig éjjel mennyit lehetett hülyülni a "siratófalon", miközben ellenfelekre vártunk :) Az egész elszemélytelenedik, nem kicsit...
