Bizony nem örülök neki, hogy idén sok az orosz. Ez nyilván annak köszönhető, hogy kevesen utaznak a többi országból és így próbálják feltölteni a szállodákat, hogy ne legyek veszteségesek.
Majd megpróbálom kerülni Őket és jól érezni magam.
Mikor jön a folytatása a beszámolódnak? Várom ám én is nagyon!
Nagyon jól megfogalmaztad, hogy mi a baj az oroszokkal.
Ehhez még hozzátartozik, hogy rettentően hangosak és erőszakosak. Ráadásul az alkalmazottak sem szeretik őket, mert úgy bánnak velük, mint a kutyával. Persze, ezek nem minden orosz emberre igazak- nem általánosítok- de a többség sajnos ilyen.
El kell, hogy keserítselek, de idén nagyon sok orosz szót hallottunk!:((
Tavaly a Marhaba Beach kártyás volt sajnos. Gondolom akkor a többi Marhaba is. Ezt egy utastársunk mesélte aki abban a hotelben volt. Tőle tudom, hogy sokkal lassabb a kiszolgálás éppen ezért. Hiába vagy szomjas nagyon, azonnal nem kaphatsz újra italt, mert a gép nem engedi 5 percen belül újra használni a kártyádat.
Mi éppen ezért választunk szalagos all inclusiv szolgáltatással hotelt. Egy pohár üdítőt, sört (kb. 2,5 dl) azonnal felhajt az ember a hőségben és általában szomjas marad még (mi igen) és rögtön inna még egy pohárral.
A fotó a recepció alatt lévő fő bárban készült. Nyitva 09-24 óráig. Ezek az üdítők voltak akkor az ásványvíz mellett. Itt van frissen facsart narancslé is (ingyen), sőt rendes presszókávé is nem csak automata.
Ide másolom tavaly egy privátban elküldött levelem részletét, talán ebben is vannak számodra is hasznos infók.
"A Taurus Reisennel mi 2-szor utaztunk. Az idegenvezető 2004-ben is Enikő volt és nagyon profi, segítőkész hölgy. 10 éve él kinn Tunéziában, nagyon nagy az ismerete. A repülőút teljesen zökkenőmentes, kb. 2 óra. Arra vigyázzatok, hogy a kézi podgyászba semmilyen folyadék (még szempilla spirál sem), körömolló, bicska, arckrém, sampon, stb. ne legyen. Ilyen dolgokat a börödbe kell bepakolni. Lehetőleg ne legyen rajtatok sok fém tárgy, mert az átvilágításnál mindent le kell venni (óra, karkötő, nadrágszíj, mobil telefon (ezt a repülőgépen ki kell kapcsolni), cipő és azokat külön vizsgálják át. A feladott podgyász személyenként 15-20 kg lehet (attól függ melyik légitársasággal mentek), amit pedíg felvisztek a gépre az 5 kg/fő. A repülőn odafelé lehet euróért venni márkás italokat, cigit, stb. Mi is vettük 1 karton Arany Malborót. 560,-Ft-ba jött ki egy csomag. Ezek valódi, nem hamisított termékek. Utcai árustól ne vegyetek bármilyen olcsón is kínálják, mert nem igaziak. Tunéziai dínárt itthon nem kapsz, mert nem lehet kihozni az országból. Eurót érdemes vinni amit a reptéren vagy a szállodában átválthasz TND-re. A váltást igazoló papírt őrizd meg, mert csak ennek ellenében tudod visszaváltani hazafelé a reptéren az esetleg megmaradt TND-t. Javaslom egyszerre csak annyit váltsatok át, amit biztosan elköltötök, mert sokkal rosszabbul váltják vissza euróra. A szállodában minden nap van ágynemű és törölközőcsere (2 nagy, 2 kicsi és egy fürdőkilépő), így azt nem kell vinni. Ezeket nem lehet kivinni a szobából, de lehet 15,-Tunéziai dínár/db ellenében fürdőlepedőket bérelni. A letéti díjat természetesen visszaadják, ha visszaviszed a törölközőket. Mi is ezeket használtuk. Hajsampon is van a fürdőben és hajszárító is így ezekre nincs szükség. Tusfürdőt vigyetek, mert ugyan az is van, de kevés lehet. Borotválkozó cuccot, fésűt, napolajat, testápolót is pakoljatok be, valamint ruhaszárító csipeszt, mert ez kell mikor kiöblítitek a fürdőruhákat a sós víztől. Amennyiben mentek fakultatív kirándulásra nem árt egy ébresztőóra sem, hogy időben felébredjetek. Ugyan van ébresztés telefonon keresztül a recepció által, de biztos ami biztos!Szerintem meleg ruha is kell már legalább egy-egy, mert késő este vagy hajnalban hűvös lehet ott is. Strandpapucsot is vigyetek amiben ki tudtok menni a partra vagy a medencéhez.Ne felejtsétek itthon a gyógyszereket sem amennyiben szedtek valamit és ajánlatos vinni esetleg tűt, cérnát, biztosítótűt, mert szükség lehet rájuk.Ha van kamerátok annak a töltőjét, mobil telefon töltőt és a fényképezőgép töltöje vagy elemek se maradjanak itthon. Az étteremben nagyon nagy a tisztaság és minden higiénikus. Kesztyűs kézzel nyúlnak az ételhez a tálalók, a kávéfőző gépet is palackozott vízzel töltik fel, és a gyümölcsöket is azzal mossák. Nekem nagyon érzékeny a hasam és rögtön megy, ha valami kaja vagy ital nem tökéletes, de semmi problémám nem volt se nekem, se a páromnak, de a 4 barátunknak sem akik velünk voltak. Vittem Immódiumot hasmenés ellen, de hiánytalanul hoztam vissza. Egyébként van magyarul beszélő orvos kinn, aki díjmentesen kijön a hotelba és ellát gyógyszerrel amennyiben van olyan biztosításod amit a Taurusznál kötöttél.Szóval mi mindent ettünk, én még a tejüket is megkóstoltam és a kókuszos joghurtot, de azoktól sem kellett gyakrabban mennem a WC-re mint egyébként. Szinte minden nap csipegettem a hatalmas szemű és mézédes szőlőből is, de datolyát, fűgét, dinnyét is lemeóztam és nem volt gond."
Így néz ki a Casa del Gelato nevű fagylaltkehely, 8 TD. Célszerű délután 5-6 óra körül menni, mert akkor a kerthelyiség már árnyékban van és a bejárattól balra levő részen leülni, itt kényelmesebbek a székek. Mi a második, 8 órai turnusba kértük a vacsorát, így minden nap volt 2-3 óránk kóborolni, mert 8 órakor villámgyorsan besötétedik.
Arról tud valaki bővebb infot, hogy a Hotel Marhba***-ba milyen az All. Incl.? Kártyás, karszalagos? Jó-e? Normálisak-e? És all. incl-val ugye valóban nem kell fizetni a napágyakért, napernyőkért? Köszi az infot.
Köszönöm Kvalcsi, olyan segítőkész vagy :-) És persze mindenkinek köszönöm a hozzászólásokat, ötleteket! Még nem voltam Tunéziában, de most nagyon szeretnék. :-) Minden tapasztalat jól jöhet.
Korlátlan az ásványvízfogyasztás, ahogy a többi ital (alkoholos is). A szobádban lévő minibárt is minden nap feltöltik, 1/2 liter ásványvízzel, cólával és még valamilyen üdítőitallal. Nem kell érte külön fizetni, benne van az árban.
A tengerparton felszolgáló hozza ki az italt ha akarod, ezért sem kell fizetni. Csak intesz neki, még be sem kell menned a medence melletti bárhoz innivalóért. Karszalagos rendszer van, így nincs olyan mint a kártyás all inclusivoknál, hogy lassú a kiszolgálás és 5 percen belül nem kérhetsz még italt.
Mi 2004. júliusában nyaraltunk ott. A hotel Sousse forgalmas részén, a Medinától kb. 15 percre van gyalog. Rengeteg üzlet van a környékén. A homokos strandtól egy út választja el. A szálloda fő bejárata egy forgalmas útról nyílik. A szobák egy része ide, a másik fele a tengerre néz.
Mikor mi voltunk az ételek nekünk kicsit ízetlenek voltak (mi fűszeresen eszünk), de mennyiségileg elég volt. Nem egy Palm Marina, de az árban is van különbség. Azóta más szállodalánchoz tartozik, így elképzelhető, hogy változott.
Zajos lehet a forgalom miatt, ha a fő útra nyíló szobát kaptok. A tengerre nézők közül a lenti medence melletti szinpadhoz közeliek sem éppen csendesek.
Itt láthatod Sousse belvárosát és megtalálod rajta a Karawán hotelt is.
Köszönöm a hasznos infókat! Próbálom rábeszélni az útitársamat a foglalásra, de ő fél, hogy nem kapja meg az útlevelet, így addig nem mer. :-(
Az all inclusive ellátásba (Pl. Palm Marina) a korlátlan ásványvízfogyasztás is beletartozik? Én semmi mást nem kérnék, de abból napi 4-5 liter az "adagom". :-) Fagyit, fagyikelyhet esetleg adnak?
Amikor vannak animációk - pl. tánc, aerobic stb. azokat kiírják valahova a szállodákban? (időpontokat kb.)
Rendes volt az iroda, hogy értesített a 2,5 órás csúszásról. Nem biztos, hogy ezt más is megtette volna. Ráfoghatta volna, hogy ennyit késik a gép és akkor ott dekkolhatnátok a reptéren várva az indulást. Ekkora csúszás bármikor előfordulhat, velünk is megtörtént már, hogy majd 2 órával később indult a gép hazafelé és addíg ott tébláboltunk becsekkolva a reptéren.
Csak annyi, hogy nem tudnak viselkedni! Tolakodnak és feleslegesen felhalmoznak a tányérjukra mindent, aminek a felét otthagyják. Rossz nézni a sok kárbaveszett ételt, gyümölcsöt, sütit. Olyanok, mint akik soha többett nem ehetnének és ihatnának a nyaralás után.
Folyton töltik fel pedíg a kiürült kajákat, senki nem marad éhen és jut mindenből. Az italt sem vetik meg, isznak rendesen, néha túl sokat.
Törökországban mi kifogtunk 2008-ban egy olyan hotelt ahol a vendégek 92%-a orosz volt. Remélem itt azért sokkal kevesebben lesznek. Tavaly egy orosz szót sem hallottam, akkor biztosan kevesen voltak, ha egyáltalán voltak.
Nem tudom, hogy idén mi a helyzet, de tavaly a Bardo zárva volt felújítás miatt, és ha jól emlékszem, az irodák a karthagoi múzeumba vitték az embereket.
Helyi irodánál nem tudom mennyibe kerül, de a Taurusnál kb. 79,-TND/fő a Tunisz-Karthagó-Sidi Bou Said kirándulás.
Tunis - Karthago - Sidi Bou Said -1 napos (autóbusszal)Rövid gyalogos városnézés Tunis-ban, az ország fővárosában, szabadidő a bazárban vásárlási lehetőséggel, majd múzeumlátogatás - a világhírű római kori mozaikok megtekintése a Bardo Múzeumban. Karthago-ban - mely az egykori pun birodalom legendás gazdaságú fővárosa volt.- a Római Birodalom harmadik legnagyobb Amfiteátruma, Antoninus Pius császári fürdőjének maradványai és a város romjainak felfedezése, majd ebéd. Délután a lélegzetelállítóan gyönyörű és csodálatos fekvéséről híres andalúz művészfaluba, Sidi Bou Said-ba látogatunk. A városban szabad program, mely során jellegzetes kávézójában elfogyaszthatunk egy török kávét vagy egy menta teát.Ár: kb. 79 TD
Szerintem érdemes befizetni most, mert olcsóbb nem hiszem, hogy lesz. Ez még az akciós ár, mi is kb. ennyit fizettünk volna egy hétre csak a kerozindíjat nem, mert az később jött be, mint ahogy márciusban leelőlegeztem a nyaralást.
Az útlevelek általában 1-2 hét alatt megjönnek. Véleményem szerint Ti is megkapjátok az indulásig.
Szerintetek az El Mouradi Palm Marina 5*-re érdemes most befizetni 150.000 Ft-ot fejenként (július 12-i indulásra) vagy várjunk és reménykedjünk, hogy lesz rá akció?
Az útitársam csak hétfőn (két napja) igényelte az útlevelet, szerintetek megérkezik addig?