Hogy én miért nem találtam eddig ide! Ez lesz az a topic, ahol információkat szeretnék majd cserélni, nem politizálni. Ha elvétem, szóljatok rám! :)
Elnézést kérek, hosszú leszek. De csak most, ezentúl figyelem a kérdéseket, véleményeket.
H_G (46.)
Újlak ügyében sajnos én is így látom a helyzetet. De a történet kicsit régebbi. Az eredeti koncepció még a 80-as években született, a 90-es évek első felében pedig a folyamatos megvalósítással párhuzamosan folyamatosan módosítgatták, végül mire látható volt nagyjából az eredmény, már nem lehetett sokat segíteni.
12qper (63.)
A Ganz helyén irodaház épül. A Ganz magának építi.
Zmac (47.)
Mászófal. Ez jó :) Most épp ott tart a festés ügye, hogy a fiatalok 3 hónapja várnak az építési osztály válaszára, merthogy a Közigazgatási Hivatal új eljárásra kötelezte őket, és kimondta, hogy nem is kell engedély. Festés idén már biztos nem lesz :(
atiir (48.)
A kerület határa a Szépvölgyi út a Hármashatárhegyi útig, onnan a Hármashatárhegyi út. Tehát a Szépvölgyi dűlő már a II. kerület.
Sánta Kutya (SK) (49.)
A Hilti-telep a házgyárral együtt az A.-é. Nem bírják megszerezni a Szentendrei úton előttük lévő telket, többek között ezért állt le az építés a bontásnál.
A tűzoltó őrshöz szükséges idei 200 millió Ft-ot (jövőre még ugyanennyi kell) a Fővárosi Közgyűlés július 5-én szavazta meg. A telek megvan, a kerület a költségvetésébe bevette a maga részét, a terv nagyjából megvan, tehát már csak az építés van hátra.
SK (52.)
Nem biztos, hogy növelné a forgalmat egy áruház ott, ha érdekel, részletezem. Persze lehet, hogy egy lakóparkot én is jobban el tudnék viselni ott. És talán a Flóriánt kéne kicsit rendbeszedni...
Köves (53.)
Tudom, nem te írtad, de nem keresem vissza. A Békási lakótelepen kb. 38 ezren élnek, az Ófaluban még kb. 2-3 ezren. A 60 ezer barokkos túlzás...
u-852 (76.)
Amikor a Matáv Kábel TV megvette az ÓTV-t, akkor 2000. dec. 31-ig vállalta a kerület majdnem teljes ellátását (ez a szerződésben pontosabban van benne). Nem sikerült neki, iparkodnak ezerrel. A pm. hivatalban valaki csinált nekik egy módosított határidő-listát városrészenként.
Az is a szerződésben van benne, hogy a közszolgálati adáshoz csatornát kell adniuk. Szóval nem nagyon kellett intézni, viszont késtek a szerződéshez képest.
andry (80.)
Igen, MSZP-SZDSZ a többség, a jobboldal (egyszerűsítek) támogatta a pm.t a választáson. Nem egészen tiszta, ki az ellenzék, a testületben néha némi polemizálást vált ki. Pl.: kié legyen a pénzügyi ellenőrzéssel foglalkozó bizottság elnöke :)
u-852 (84.)
Nem a 60-as buszról van szó, hanem új vonalról. Ehhez az önkormányzatnak be kellene szállnia nem kevés pénzzel, a költségvetésben félre is tett erre 30 milliót. A képviselő-testület szerdán (július 11.) megbízta a Gazdálkodási és Költségvetési Bizottságot és a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot, hogy a pm.-rel együtt vizsgálja meg a kondíciókat részletesen, s egybehangzó döntéssel határozzon a 30 mFt felhasználási módjáról. (Az utóbbi bizottság elnöke szerénységem, jövő szerdán tárgyalunk a dologról. Véleményeket ide! :))
dongenaro (87.)
A "Tarlós főpolgármester?" topicban 180-tól 195-ig van szó az Újlak I. volt bányaterület rekultivációjáról. Érdekes amit mondasz, mert szándék szerint a táj helyreállítása történt.
u-852 (88.)
Az összekötő út a P. mögött méginkább a Kiscelli utcát tehermentesítené, a hegyről a híd felé menő forgalomtól.
Nincs előttem a cikk, de nem az óbudai gázgyárról volt ott szó?
SK (91.)
Hát igen. Nem szép. De arra mindenki büszke, akinek része volt benne, hogy a Bécsi úti homlokzat nem egy szokásos városszéli pléhdobozt idéz. Alig lehetett meggyőzni a P.-t, hogy talán nekik is jó lehet egy nagy-nagy kirakat...
Különben a P. építése előtt komolyan felmerült, hogy a budapesti francia iskola építené ide az új épületét. Mivel nem önkormányzati tulajdonban volt/van a terület, komoly munkát igényelt összehoznom őket a tulajdonos céggel. Meglepő, de az ő számukra megfelelt a franciák pénzügyi ajánlata. El nem hiszitek, min bukott meg a projekt! A franciák hónapokig vártak a minisztériumi jóváhagyásra - Párizsból! Ezalatt életbe lépett a P. korábban szerzett opciója :(
Konkrétat sajnos nem, pedig elég közeliek az infók...
Néhány szurkoló, barát gondolkozik azon, hogy ők is elindulnának már, csak legyen valami... :)
Hallottam arról is, hogy átvennénk valami NB II-III-as indulási jogot, de ennyi...
"Apropó.Ha Tarlóst főpolgnak választjuk ki lesz az itteni első ember?"
Én is emiatt aggódom.
Jó lenne, ha újra ilyen szerencsés kézzel és ilyen hosszú időre tudnánk választani egy jó utódot.
Én egyébként úgy tudom, a főpolgot nem közvetlenül választjuk, ami elég baj.
Kedves Csabiman!
Tudsz valamit a Kerületről? Visszajön Csepelről az a 3 játékos aki megmaradt?
Hallom valami BLSZ IV van szervezésben.Legjobb esetben is 6 év a másodosztály (de messze van)
addig is........
Hajrá Kerület, Hajrá Óbuda!!!!!!!!
Hú, nem is tudtam, hogy létezik egy ilyen topik, nagyon király!
Sajnos nem Óbudán születtem, hanem a János Kórházban, így csak 1-2 hetes koromtól vagyok óbudai... de a Kerületből soha nem költöztünk el! :) Ilku Pál Ált. Isk (Kerék u) rulez! Mekkora komcsi hely volt már, még 94-ben is köpeny, váltócipő, hajviselet-kontroll... de azért annyira rossz nem volt.
Békásmegyer szintén állat, nem tudom, minek fikázza mindenki Bp-en, szerintem max Surányba menet látják a 11-es útról.
Na szóval éljen a Flórián tér meg a Piac a Gómanékkal...!
Úgy tudom a Kolostor utcát kötik össze a Váradi utcával majd valamikor , tehermentesítve a Szépvölgyi utat. Ne sajnáld a Praktikert,egy jó kis focipályát tüntettek el ezért a hülye áruházért.
A tegnapi Népszabi azt írta "az óbudai házgyár területén gázmassza szennyezi a környezetet" ezek szerint ezért nem épül az Auchan (szerencsére).
Kedves Mindenki!!
Én is óbudai vagyok, mégpedig a Veresvári útró".
1 kérdésem vóna: van-e tudomásotok arról, hogy a Kiscelli kastély melletti (attól nyugatra lévő) katasztrófához előkészített teraszos FÖLDCSUSZAMLÁS milyen nemes célt szolgál a kerületünkben? Ezekkel az életveszélyes lejtőszögekkel, ahogyan ott a földet már két éve hányják és viszik a teherautók, mást nem lehet elérni. Bojkottálni akarják majd a PRAKTIKER-t?? Mert az ő nyakukba szakad majd minden egy kiadós esőzés után. Amúgy a látkép erre a táj- és környezetpusztításra igencsak érdekfeszítő; ha ott katasztrófafilmet óhajtanak forgatni, már alig várom a felvételt, mikor az egész felhalmozott földmennyiség lezúdul egy pillanat alatt!! Innen izenem TARLÓS Úrnak: ezzel az előkészített katasztrófával, illetve tájRONDÍTÁSSAL nálam nem sok szavazatot ér el!!!
dongenaro
Ott figyel egy vigyor! Hümér ma volt az Ablakban, rájöttem, mi a bajom vele, mindig E/1ben beszél mind Óbudáról, mind a hivatal tevékenységérôl. Mondom, a tetteirôl nem tudok nyilatkozni, nagyon nem derül ki, mit csinál ô, és mit a hivatal önállóan.
Csá
Köves
Biztos sokat számít a stílus (maga az ember), de egy polgármesternél fontosabbak a tettek. Szerintem jól teszi a dolgát, de ugye mindig lehet jobban...
A Sziget sátrasítása a lakók tiltakozása miatt volt, és ugye egy polgármesternek kutyakötelessége törödnie a lakók nyugalmával. A Szigetnek szerintem pedig egyáltalán nem ártott a sátrasítás, amúgy meg a Gerendai remekül kijön a Tarlóssal. :)
Inkább azt mondjátok meg, mi lesz a Ganz helyén?
Egyetértek SK-val nekem is a stílusával van problémám. (Azt, hogy mit csinál konkrétan ô, nem tudom, csak hogy mi minbenbe szól bele. Forrás: szintén Óbuda) Ja és a Szigetet is sátorba kényszerítette :)
Csá
Köves
De, ha mint írod jó, akkor miért baj, h benne van a fényképe a kerületi újságban? Ez már személyi kultusz? Ha eredményekre pakolja magát, azzal szerintem nincs baj. Ráadásul szerintem nem is annyira rusnya, mint némely másik politikus. :)
Mondott vmi olyasmit, amiből azt vontad le, h elszállt vele a ló?
Az izélgetést akkor végképp nem értem, majd megnézek egy Óbudát. :)
Azért mégiscsak izélgeti, olvass csak Óbuda újságot. :-)
Nem személyi kultuszról beszéltem, csak hajlamról. Ld. fent. :-) Csak figyeld, hányszor és hogyan jön elő a neve, a fényképe, szerepel olyan összefüggésben is,a mikor nem ő a főszereplő. Na jó, szóval ez csak benyomás, nem egzakt állítás. Én úgy érzem, kevesebbszer is elég lenne a személyét előtérbe helyezni. Pl. kapásból két Óbudát néztem meg, mindkettőben kétszer is szerepel a fényképe. Nyisd ki egy napilap két számát véletlenszerűen, benne lesz kétszer a miniszterelnök képe?
Én úgy tudom, h maszop-szadesz többség mellett polgármester. Ha őket érted ellenzék alatt, akkor annyira azért nem izélgetheti őket, mert akkor nem tudna semmit se csinálni.
Mondanál pár példát a személyi-kultuszával kapcsolatban?
Szerintem jó, csak növekszik az arca. Nem mentes némi személyikultusz-hajlamtól. :-( Kis szerénység kellene neki, meg egy kis nagyvonalúság, hogy ne izélgesse pitiáner politikus módjára az ellenzéket folyton. Már csak azért se, mert az önkormányzat nem úgy politika, mint a szomorú ház a Duna partján.
Hát pl. a Paloma (Zápor u., a Távfűtővel szemben, egy panelház aljában) nagyon kellemes. Főleg nyáron, amikor a teraszon üldögélhetsz, a nagy fák árnyékában. Bár tavaly nem tudom miért, nem pakolták ki az asztalokat. Csendes nyugis hely, lehet beszélgetni, de van darts és nyerőautomata is, ha az hiányzik.
A másik pedig Rolling Rock, a Kolossy téren. A sör borzasztó... :), de a hangulat rulez, és majdnem mindig tömve van!
Nem azt mondtam, hogy rossz, de nem perspektíva oda járni. Túl kicsi és zajos. Töredelmesen beismerem, a Faházban nem voltam, nekem kiesik, haverjaim sem szeretik. Még mindig az Aranyásókat gyászolom. Utoljára a Kôbányában voltunk. Hááát... Érdekes egy hely.
Csá
Köves