A kerdes fontosabb mint talan gondoljatok. A hir igaz, USA-ban odaig fajult a dolog, hogy ha egy szulo raver a gyereke fenekere, a szomszed hivhatja a rendorseget. Eredmeny? Eppen most olvastam, hogy USA felnott lakossaganak a 3% vagy bortonben van, vagy hatosagi megfigyeles alatt. Eredmeny? Az iskolakban az ugynevezett "hiperaktiv, tanulasi "keptelenseg"" gyakoribb mint a megfazas. Teljes agyrem. Mi koze van ennek a vereshez? Nagyon egyszeru. A gyerek megszuletik, agyaban csak osztonokon alapulo dolgok vannak, tudatos tudas nincs. Ahogyan no fel a gyerek, kepes jarni, kepes megfogni dolgokat, kepes a kornyezetet "befolyasolni", a cselekedeteinek zome osztonokon alapszik. A neveles tobbnyire arrol szol, hogy az osztoncselekveseket meg kell tanulni kontrollalni, ugyanakkor az ertelmi szintu ember cselekedeteit meg kell tanitani. A problema az, hogy maga a metodus, a tanitas, ertelmen alapszik. A tanitas kommunikaciot igenyel. Eppen azt, ami meg nincs meg, amit szinten meg kell tanitani. Es ha mar az megvan (kommunikacio kepessege) a kommunikacio tudati teljes megertese meg mindig messze van. Tehat hiaba ulsz es tokeletes logikaval magyarazod egy 2 eves gyereknek, hogy nem szabad az ujjat bedugni a konnektorba, mert esetleg meghalhat, az KEPTELEN ezt MEGERTENI, mert meg nem jutott el arra az ertelmi szintre. Tehat a valasztas egyszeru: vagy a szerencsere bizod a dolgot (hogy maskor nem fogja ugyanazt csinalni), vagy valamilyen modon JELZED, hogy ezt nem szabad csinalni. Hogyan lehet jelezni ezen az ertelmi szinten? Bizony, egy fenekre paskolas csodakat eredmenyezhet. Nem, nem kell verni a gyereket bosszubol, buntetesbol, haragbol, de enszerintem nagyonis van helye egy rovid, csak kisse fajdalmas "jelzesnek". Eppen annyira fajdalmas, hogy eleg legyen ahhoz, hogy ha legkozelebb akarja csinalni, Pavlovi modon "eszebe jusson", hogy nem egy jo otlet. Ezt elkerulni majdnemhogy lehetetlen, hiszen a szuksegszeru kommunikacios kepesseg es ertelmi szint az ertelmes magyarazatra meg NINCS JELEN. Ezt az emberiseg evezredeken keresztul osztonszeruen megerezte, es ezert volt a veres egy alapveto resze a gyereknevelesnek. A liberalis "ne erj hozza a gyerekhez" nevelesnek az eredmenye amit most USA-ban lehet latni.
Persze a dolog masik oldala az, hogy sok (rossz) szulo, kesobb, amikor mar lehet kommunikalni a gyerekkel, meg mindig az egyszerubb kiutat, pofont, verest, stb. alkalmazza. A idealis enszerintem az, hogy az adott eletkorban, az adott szituaciohoz merve kell az optimalis metodust alkalmazni. Ha megmagyarazhato a dolog, meg kell magyarazni, ha nem, mas modon kell jelezni az akcio helytelenseget.
Mindezen elvek dacara, soha nem utottem meg a ket gyerekemet, akik most mar 20 es 22 evesek, es nagyszeru emberekke nottek ki magukat. De pici korukban hasznaltam egy metodust, amiert jobban el voltam itelve a kornyezetem altal, mint ha jol megvertem volna oket. Egeszen pici koruktol (amikor elkezdtek jarni), ha valami olyant csinaltak, ami nem volt megmagyarazhato, de ugyanakkor jelezni kellett, bepakoltam oket az ablak nelkuli furdoszobaba, lampa leoltva. Sotet! Meg mielott sok duhos valaszt kapnek, hogy lelkibetegge tettem a gyerekeimet, mert emberek felnek sotetben, felhivom figyelmeteket arra, hogy HA nincs a gyerek kondicionalva a sotettol valo felelemre hulye mesek, ijesztgetesek altal, a sotettol senki nem fel, hiszen az egy termeszetes allapot. Az en gyerekeim sem feltek sotetben. Megis mi volt a nevelo hatas? Az, hogy akarmi rosszat csinaltak, a sotet egyszeruen megakadalyozta oket abban, hogy folytassak amit csinaltak, es ugyanakkor ideiglenes tehetetlensegre voltak "itelve". Sotetben ulni borzasztoan unalmas, es a gyerek ezt buntetesnek veszi. A metodus nagyszeruen mukodott. Olyannyira, hogy ha valami rosszat csinaltak es el lettek "kapva", teljesen maguktol mentek a furdoszobaba, oltottak le a lampat, es csuktak be az ajtot maguk mogott. Amikor felnottek, ez tema volt, es mosolyogva emlekeznek vissza a "regi szep idokre", semmifele lelki serulesnek nyoma sincs.
röhögni fogsz, de néha tényleg csak az erőszak a megoldás a vitás kérdések rendezésében.
az is következetes, ha minden hétvégén a kocsmából hazafelé menet menetrendszerűen jól megrakod. Rögtön az anyjával együtt, merő szolidaritásból. Erre gondoltál?
Mondani nem, csak abban a szerepben akartál kissé teccelegni. nem bűn, csak emberi gyarlóság.
a sokéves tapasztalatba meg talán ne menjünk bele ha lehet, mert megvan róla a megfelelő negatív véleményem.
Amúgy meg amíg nem tudod, hogy mennyivel rendesebb ember lenne, ha olykor eldördült volna egy-egy füles(márpedig ezt sosem fogod megtudni), addig talán nem kellene az isteni igét hirdetni, elég lenne talán némi morzsát hinteni a tapasztalt dolgokból csupán, a megdicsőülés legcsekélyebb jele nélkül.
nos, olvastam egy olyant egy gyereknevelős könyvben, hogy ha verjük a gyereket, akkor kialakulhat benne egy olyan vélemény (?), hogy az erőszak is lehet megoldás egy vitás kérdés rendezésére.
ehhez képest faterom helyrerakott néha-néha (tényleg néha, kb 2-3 -szor összevissza), és eddig még nem volt komolyabb bunyóm.
az biztos, hogy _nagyon_ következetesnek kell lenni.
végülis az atyai pofon is a verés kategóriába tartozik nem?
Azt az amit nem szabad és veszélyes dolgot jól mondtad. ha valami olyant csinál, amiből esetleg komoly baja származhat, de véletlenül mégsem történt meg, akkor ott frissiben nem árt lerendezni egy nyaklevessel.
A tűztől is csak akkor fél az ember, miután egyszer összeégeti magát. Ha olyant csinál ami nem fáj, de legalább olyan veszélyes, akkor pótolni kell a fájdalmat, különben ahogy írtad később sokkal nagyobbat ad neki az élet. Mellesleg ez szerintem kötelesség is mégha nemszeretem kötelesség akkor is.
Abban viszont nem vagyok biztos, hogy utólag nem szabad fizikai retorziót alkalmazni. Előfordulhat, hogy szükséges. Nekem volt ilyen esetem és ha igazságtalannak is éreztem, nem bánom mert tényleg volt haszna.
A másik ok pedig alehet éppen a hiszti, vagy egyébb más olyan dolog, amit nem tud abbahagyni, amiben nem látja a határt. rászólni, szigorúan rászólni, durr egy pofon. itt a határ eddig mehet. legközelebb elég szigorúan rászólni és abbahagyja. persze ezt embere válogatja, ki mennyiből tanul ugye.
mindenesetre a gyerek sem hülye és ha megérti másképp, pusztán élvezetből kár ütni.
Mé' há', monttam én, hogy okos vagyok?
Vagy valaki megvádolt engemetet ijjesmivel? Rágalom!
Valószínűleg én tök hülye vagyok, de attól még lehet az a véleményem (nagyon sok éves tapasztalat következtében), hogy egy gyereket nem kell (és nem szabad) megverni, mert az ilyen nevelés csak a szülő tehetetlenségét és (agresszivitását) tükrözi. Az én gyerekem szépen megélte a 16. évét és egész rendes ember lett, egyetlen nyamvadt pofon nélkül. Hol hibázhattam??
Az okosok meg csak idomítsák a gyerekeiket... (Persze majd ha vállalnak is.)
Sziasztok verekedösök!!
Verni soha senkit nem szabad. Verés kategoria az amikor elöre megfontoltan valamilyen cselekedetéért hidegen megvered azt aki nem ugy csinálja ahogy te szeretnéd. Megütni egy gyereket kötelezö bizonyos esetekben. Jobb egy atyai pofon, mert az élettöl sokkal nagyobbat fog kapni a beföttes üvegben nevelt gyerek. Nyilvánosan, az utcán "nevelni" tilos. Ez nevelés kérdése. Vannak dolgok amiket bármilyen kiskoru gyerekkel lehet tisztázni csak következetesnek kell lenni, és mindig betartani amit igértünk -+. Nekem egyetlen egyszer hisztizett a gyerekem közértben valamiért. Aznap nem kapott semmit. Mikor felmentünk a lakásban szépen odahivtam és elmondtam neki - Bármikor megyünk boltba válaszhat magának 1 valamit. Azt megkapja. Kérhet mást is, de ha nem tudom neki megvenni, akkor döntenie kell, hogy melyiket. Ha legközelebb igy viselkedik ismét nem fog kapni semmit. - Soha nem hisztizett a gyermekem többet semmiért. Ha valami olyat csinál amit nem szabad, és veszélyes bizony rá kell ütni, mert akkor az a reakció vált ki benne megtartoztatást. Rendszert csinálni nem szabad, de könyörögni sem. Már megtörtént dologért soha nem szabad megverni. Akkor beszélgetni kell vele, és igenis hozni kell szankciot. A mai gyerekekkel (tisztelet a kivételnek) pontosabb az a baj, hogy nem érzékelik a küszöböt. Miben meddig mehet el és mi lehet a következménye. Felneveltem a gyerekeimet ugy, hogy talán 3 szor "kaptak ki" és összesen kétszer vontam meg tölük valamit. Minden más esetben megtudtuk minden retorzio nélkül beszélni a dolgokat. Nincs rosszabb visszataszitobb látvány mint az utcán hisztizö gyereket nevel valamelyik "édes szülö" , vagy társaságban foglakozik vele állandoan.
jocó
1. tökmind1. voltam már gyerek és tudom mi volt jó és mi nem.
2. nincs és nem is lesz. egy jódarabig bizosan.
3. van és nem látom, hogy olyan lenne, mint szerinted lennie kéne. pedig néha kiosztom, ha olyant csinál.
nem offtopic, mer nincs sok különbség.
mindenesetre a grabancrázás is fizikai fenyítés(a gyereknél sem véresreveréssel kezded). amit ráadásul nagyobb kutyával nem tehecc meg. és ugye nem csak a falkasorrend miatt kell fenyíteni. A fegyelem mint olyan azt hiszem vitán felül szükséges az "életbenmaradáshoz"
kutyát is kell, embert is kell. persze célzattal és ha szükséges.
Amúgy a leghatásosabb bevéső módszer a fájdalom. elég csak arra gondolni, hogy azok a gyerekek, akik fájdalomérzékelés nélkül születnek, ritkán érik meg az 5-6 éves kort.
#OffTopic ON
Igaz, hogy ez nem kutyás fórum, de ha már rákérdeztél ide írom:
Tudod, egy két-háromhónapos kiskutyának elég néha megrázni a grabancát, és tudja hol a helye a "falkában"! És ha következetes vagy, felnőtt korára sem feledi el soha a sorrendet.
#OffTopic OFF
mert rosszkicsilány voltál.
modnjuk most is biztos az vagy, de legalább megpróbálták.
azért mondjuk az ötévente egy az megint csak túlzás, de az való igaz, hogy azért, mert pl lelök egy vázát, vagy mer csúnyán nézett a szomszédra, azért tényleg kár, mert a szülő is már lökött le vázát és pláne csúnyán néz a szomszédra
Szabad-e?????? Hat nem akartam hinni a szememnek, amikor meglattam.
Nem. NEM. NEEEEEEM. Rajtam kiprobaltak. Rendszeresen. Mondjuk naponta. Mindenert. Okkal. Es ok nelkul. Allitom, hogy sok-sok mai lelki problemam es sokszor kisebbsegi erzesem okozoja a gyerekkori veres. Nem allitom, hogy kiveteles alkalmakkor egy-egy pofon nem segithet... De annak nagyon kivetelesnek kell lennie... Az a gyerek, aki 5 ev alatt egyszer kap egy pofont, elgondolkodik, hogy miert. Aki gyakran, nem tulajdonit mar jelentoseget. Nem jo a veres. :-(
"a nevelés nem sokban különbözik az idomítástól" Aha, és ez az idomítás sok szép okos, fület-farkat behúzó, az elfojott agresszivitást másokon levezető, a félelem miatt alamuszi felnőttet eredményez!
Én még a kutyámat is inkább neveltem, mint idomítottam. Igaz, nem tud kétlábon állva tangót táncolni, de szinte minden gondolatomat kitalálja...
Szabad? kell. legalábbis isdőnként
a nevelés nem sokban különbözik az idomítástól. Persze indokolt esetben és nem azért, mert idegesek vagyunk.
A fizikai fájdalom(ha nem megszokott velejárója az életnek) megrázza a gyereket és belevési, hogy mit nem szabad és nem marad olyan nyoma, mint a "rosszkisgyerekvagy" típusú lelki megalázásnak.
Persze a sarokbatérdepeltetés, meg a jó dolgok megvonása is lehet célravezető, bár az sem mindig. Szerintem nagyban függ attól, miért történik a fenyítés.
Én spec kaptam ilyent is olyant is. Az összes közül tán a tettlegességet bánom a legkevésbé.
Nade kismarta, hogy hasonlíthatod zsuzsa hátát egy holmi boltban kapható vacakhoz! :-)
Egyébként verésen kívül vannak sokkal brutálisabb dolgok is, amit egy gyereknek el kell viselnie. Nekem például óvodától nyolcadikos koromig folyamatosan azt kellett hallanom, hogy rossz vagyok. Minden nap a fejemhez vágták, és ez annyira belém ivódott, hogy negatívan visszahatott a magatartásomra és a tanulmányi eredményeimre is.
Sok évnek el kellett telnie, mire rájöttem, hogy én jó gyerek voltam (nem beszéltem csúnyán, nem voltam szemtelen, nem verekedtem, nem törtem-zúztam, nem gonoszkodtam, nem feltűnősködtem, nem ittam alkoholt, nem cigarettáztam, stb.), csak a magatartásom volt 2-es, jobb esetben 3-as.
Máig nem értem, miért kellett beszédességem miatt ennyit szenvednem. Mivel a felnőttek állandóan szídtak (tanárok+szülők+rokonok együttesen alkottak egy nagy szídógépezetet), inkább a haverjaimmal beszélgettem, velük meg a suliban voltam együtt.
Kaptam néha (ált. intők után) szíjjal a hátsómra, de ezt én szerettem, mert nem fájt, és utána leszállt mindenki a nyakamról, elvonulhattam a szobámba.
Az a jo kis makarenkoi pofon igenis kell. (hu, most szadista vagyok, vagy mazochista?)
Amirol irtam, soha nem volt oncelu pofozkodas, mindig tudtam miert kapom.
Ja, izlesek es pofonok...
Eszembe jutott egy kb. három évvel ezelőtti élményem. Az akkori szomszédaim megkértek, vigyázzak 3 éves kislányukra. A kislány csak futólag ismert, így amikor az anyukája elment, eszeveszett bömbölésbe kezdett. Az itt valakinek ajánlott módszerrel - figyelemelterelés -próbáltam elhallgattani.De ő csak bömbölt. Kb. 1 óra múlva bevittem a fürdőszobába és az arcát megmostam hideg vízzel. Ő tovább bömbölt.Én bementem a szobába és a dühtől tehetetlenül elővettem a Hófehérkét és hangosan olvasni kezdtem (különösen hangosabban, amikor levegőt vett és valóban hallhatott). Rövid idő múlva csend lett. Később becsoszogott, leült velem szemben a fotelba és áhítattal hallgatta a mesét, ami viszont ismerős volt. Mire a mama hazajött - több mese utánmár ismerős voltam - a legnagyobb békességben játszott velem a kislány.
Wazul, arra a "makarenkói" pofonra márpedig egyáltalán nincs szükség, és elég nagy hiba, amikor az emberek felnőtt fejjel, utólag igazolva látják saját megveretésüket, vagy megpofozásukat, sokkal szerencsésebb lenne azt a gyerekkori érzést megőrizni, hogy milyen érzés is volt magkapni azt a pofont, és ez az érzés-emlékezet figyelmeztetne arra, hogy a neked kiszolgáltatott lényt ne a testi és egyéb erőfölényed kihasználásával neveld, mert EZ nem nevelés, ez az ostobák, gyengék és tehetetlenek elítélendő eszköze. ÉN nagyon is jól emlékeztem, hogy miket éreztem és gondoltam, amikor elcsattantak a pofonok és kisebb-nagyobb gyepálások áldozatává váltam,és az én gyerekeimet nem vertem meg soha és mindig képes voltam az ő oldalukon is "állni", amikor egy szituáció látszólag "szembehelyezett" velük. Ami pedig a következetességet illeti, egy bizonyos fokig, ALAPVETŐ dolgokban szükség van rá, de nem minden helyzetben és nem MINDEN ÁRON, az adott szituáció időnként jobb, ha feloldja azt a fene nagy következetességet, amely, ha makacsul ragaszkodunk hozzá, már merevség, sőt sokszor ridegség és meg nem értés. Márpedig a MEGÉRTÉS minden körülmények között kulcsszó. És persze a szeretet.
Kedves kismarta,
koszonom az egyutterzest, mar jol vagyok.
DE! Pontosan az anyam peldaja tanitott meg arra, hogy a feszultsegeket NEM AZOKON KELL LEVEZETNI, akik a legkozelebb allnak hozzad! Mert el fognak menekulni. Megertes ide vagy oda.
