Egyáltalán nem tartom magam szakinak :) csak figyelemmel követem a tévés/stream világot. :)
Szerintem az kb. elmondható, hogy a széria csak akkor jár jól egy váltással, ha a meglévő pozitívumokból nem veszít: vagyis a versenyek túlnyomó többsége országos elérésű csatornára kerül és széles körben elérhetővé válik streaming platformon. Emellett persze nem lenne rossz növelni a bevételt is és a FOX úgy tűnik, be akar vásárolni, miután kisebb torta jutott neki a NASCAR-ból. Ha a 2025-ben induló sportstreaming platform akkorát tud szólni, mint annak idején az ESPN kábelcsatorna megjelenése, akkor ez egy igazán jó választás lehet az IC-nek.
Hivatalos: Takuma Sato a #75 RLL autóval száll majd versenybe a 3. Indy500 sikeréért. Ezzel a japán az idei Indy500 35. nevezője (ha beleszámoljuk a DCR két autóját).
Vegyél vissza kicsit töki! A pálya nyomvonalát pont azért módosították, mert állításuk szerint, így nem lett volna gond a stadion felújítással. Most így is gond lett valahogy. Egyszerűen nem akarják a versenyt.
Ez virágnyelven pont ezt jelenti. Nem voltak túl sikeresek a versenyek eddig, nem akarják a város feltúrni érte. Ha meg annyi ember megy ki az oválra mint az utcai futamokra(hint nem fog) akkor Penske papa fogja azonnal törölni mert rosszul mutat a tv-ben.
Erre tudsz forrást? Mert én azt olvastam hogy a Titans új stadionjának építése mellett nem látták kellően biztosítottnak az esemény zavarmentes lebonyolítását.
Ha a városvezetés nem kér az IndyCarból azzal nem lehet mit kezdeni. Amúgy szerintem minőségi csere, jó kis pálya, nem olyan egyszerű az előzés szóval küzdelmes kis szezonzàró lehet ott. Remélhetőleg idén nem tét nélkül.
David Malukas a kezét törte egy mountain bike balesetben, ezért kedden meg is kellett műteni. St. Pete biztosan, és talán a millió dolláros Thermal Club futam is ugrott számár. A McLaren egyelőre még nem döntött, hogy pótolják-e őt ezekre a futamokra beugrókkal. Ha mégis, a kiszemeltek között van Ilott, Harvey és Daly is.
Tavaly belenéztem 1-2 versenybe. Szerintem érdemes megismerkedni az ifjú titánokkal, Nolan Siegel, akit mindenki a DCR-ben akar látni, már tavaly felkeltette a figyelmemet, nagy X faktor lakozik a srácban. Mint ahogy azt is meg lehetett figyelni, hogy az évvégi helyezésével ellentétben Simpsonban van craft, van tempó, de még forrófejű, és egyáltalán nem lehet őt a Kellett-DeFrancesco kategóriába sorolni, legalábbis szerintem.
NXT-t adja a hivatalos oldal élőben? Idén lehet elkezdem nézni. Amilyen kevés autós volt ez, idén már van majdnem 20 versenyző elvileg teljes szezonra.
Caio Collet is bejelentve sokadik HMD kocsiba. Tőle várom a meglepit.
Ebben mi a hír? Bármelyik tucat kasztnigyártó beszállna. Nem azért versenyeznek matuzsálemi korú kasztnikkal mert a Dallara nem tud újat fejleszteni, hanem mert a széria vezetése nem akarja és a csapatok részéről sincs rá igény az anyagi vonzatai miatt.
ORECA érdeklődik az IndyCar iránt! A francia versenyautó gyártó, akinek a neve például a WEC-ből ismerős lehet, szeretne újra open-wheel autókat gyártani és erre az IndyCar lenne a legmegfelelőbb széria számukra. Az IMSA miatt az ORECA-nak már van az USA-ban érdekeltsége és képviselete is, így a széria számára nem lehet kifogás, hogy a franciák túl messze vannak és nincsen nekik amerikai versenytapasztalatuk. Az jó kérdés, hogy az ORECA a Dallara mellé vagy helyére lépne be a szériába.
Nekem annyira idegen az IC "mi nagyon közvetlenek vagyunk" imidzséhez egy futam a kőgazdagok luxusjátszóterén. De boldog lennék ha ez lenne a legnagyobb problémája a szériának.
Ez már eggyel jobb, nálunk SkyShowtime a gyerek neve, így legalább már egy ismert és nemzetközileg is elérhető platformra kerül a sorozat.
Persze kérdés hogy nálunk a kínálatba bekerül-e de legalább a lehetősége megvan.
Közben felkerült a Netflix-re a NASCAR saját dokuja, a Full Speed, egyelőre az első 2 részt néztem meg és nem vagyok hasraesve tőle, szinte semmit nem lehet megtudni belőle és még unalmas is.
Az IC-s doku sokkal érdekesebb, jobban megmutatja a versenyzők privát életét.