Pont ez az, amiről beszélek. Szeretnék heti három napot dolgozni, kettőben meg intézni a háztartást és egyebeket.
OK: Az egy módszer, amit mondasz, hogy bejelentem az oviban, hogy visszamegyek teljes állásba, és közben csak félállásba megyek. De szeretném tudni, mi az, ami törvény szerint jár, és mi az, ami nem.
A pillanatnyi tudásom szerint GYET mellett nem dolgozhatok heti három napot, és csak napi négy óra óvoda jár.
Szerintem Te is nyugtalan lennél a helyemben.
Ráadásul még nem találtam meg azt a jogi fórumot, ahol a kérdéseimre korrekt és teljes válaszokat kapnék.
Törvénybogarászásban nincs akkora gyakorlatom, hogy arra mernék hagyatkozni.
Nézd, szerintem biztos meg lehet találni a megoldást. Sajnos ezek az intézmények, bár gyerekbarátak, de anyabarátak. A mi bölcsink pl. a legkevésbé sem anyabarát, rengeteg konfliktusunk van, de mivel Ákos szereti, és a gyerekekkel nagyon jól bánnak, én beletörődtem...Viszont azt is tapasztaltam, hogy addig nehéz, amíg bejutsz, utána sokkal rugalmasabbak. Szóval ezért mondtam, hogy nem kell mindent elmondani az első alkalommal, azt kell mondani, hogy a gyerek 3 éves, te dolgozni mész és passz. Aztán szépen lassan megtudhatják, hogy csak heti 3 nap, akkor már nem fogják kitenni az oviból. Meg egyébként is. Nem tudhatod, hogy hogy alakulnak a dolgaid. Lehet, hogy a gyerek annyira kedvelni fogja az ovit, hogy minden nap akar menni, és akkor beadhatod minden nap, te pedig a szabad napjaidon könnyebben végzed az egyéb teendőidet.
Az is baj, hogy a munkahelyem hiába egyezik bele, törvény szerint nem vállalhatok napi 4 óra munkánál többet GYET mellett, tehát nem dolgozhatok három napot.
Mondtam ezt a három nap dolgot az óvodavezetőnek, azt mondta, utánanéz... arra számítok, hogy akkor majd mondja, hogy ez nem megy.
Valószívűleg le kell mondanom a GYET-ről, és akkor minden megy, amit szeretnék: teljes ovi, heti három nap munkával. A fizetésem több, mint a minimálbér kétszerese.
Még kísérletezhetek, hogy a minisztertől szerezzek méltányossági alapon engedélyt :)))
Nekem a jó érzéshez hozzátartozik, hogy néha beszélgetek az ovónővel, és ebbe nem fér bele, hogy eltitkolom pl. azt, hogy nem teljes, csak fél állásban dolgozom.
És nagyon jól látod, pontosan a naponta idegesen rohanásokat szeretném elkerülni.
Boróka, ez ügyben az óvodák szerintem a gyakorlatban sokkal rugalmasabbak. Mondtad a drága vezetőnőnek, hogy a gyerek heti 3 napot lesz ott, mert te átlagban dolgozod le a napi 4 órát??? Ők is tudják, hogy Bp-n a távolságok nagyok, ha te 4 órát dologozol, az még + kétszer 1 óra is lehet, amíg utazol.
Én a helyedben néznék más ovit is, esetleg olyat, ami a munkahelyhez van közel, akkor kevesebb az utazás, illetve azt is együtt teszitek meg.
Amúgy a bölcsi pl. kifejezetten csak akkor jár, ha dolgozik az anyuka, ehhez képest nálunk a bölcsis gyerekek szülei 80 %-os arányban nem dolgoznak (és mi 7 hónapot vártunk a helyre! Persze korábban kellett volna asztalcsapkodnom, mert arra azonnal lett.). A bölcsi szemet húny efelett.
Nem hazugság, ha azt mondod, hogy esetleg teljes munkaidő is lehet, csak szeretnéd, ha a gyerek beszokna szépen, túljutna a betegségeken, addig te félmunkaidőben vagy.
A gyet nélküli félállás vonzata a fizetésedtől függ, ha jól tudom. Ha legalább a minimálbér után fizetnek járulékokat, akkor a következményei ugyanolyanok, mintha teljes munkaidőben dolgoznál.
Amúgy meg: nem kell ebből lelki kérdést csinálni. Ez egy megoldandó probléma, és hosszabb távon nem az a lényeg, hogy mit tud az óvoda (hogy hazugsággal vagy sem), hanem az, hogy te és a gyerek jól érezzétek magatokat a helyzetben, hogy ne kelljen mindennap idegesen rohannod, és így tovább.
aztat én értem, de az orra vére ontása itt aztat szimbolizálja ugyebár, hogy most menjen oda és dugdossa az orra alá a paragrafust meg irogasson az önkorm-nak?
és aztat úgy értem, hogy én ilyen tipus vagyok (paragrafusra hivatkozós), de nem mindenki az, na. mondjuk irogatós én se vagyok, de ha oda fog járni a gyerekem, akkor lehet, hogy még ennyire se lennék kiharcolós. értve vagyok? :-)))
nagyon aranyosak vagytok, hogy dicsérgettek, de tényleg nem azért mutattam meg. Amugy most jöttem az oviból, megnéztem az összes csoportot és mindenütt van házilag gyártott jelmez, nem is akármilyenek. Hát gondolom, az emlitett anyuka magát nyugtatgatja ezzel a szöveggel, hogy kölcsönözni jobb. Olyan dalmata kiskutyát láttam, nagyon ari volt:-) a ruha az csak egy sima nagypöttyös kezeslábas, a fejdisze volt nagyon klasszul megcsinálva, kár, hogy nincs kézügyességem:-( Meg az egyik kiscsaj japán gésa volt, éeltben olyan kis kisegér,átlagos arcu lányka és annyira jól áll neki a japán ruha meg smink, nagyon szép volt:-)
Boróka, sajnálom, hogy ilyen az óvónő :(( Amúgy én sem értem, hogy miért csak 4 órára veszik be a gyereket, mert mi van, ha 4 órában dolgozik az anya, de messzi az ovitól??? ehh! :(
Cinc, szerintem szuper ez a jelmez! :) Lehet, hogy én maradi vagyok, de addig, amíg a gyerekem nem kéri a kölcsönzős jelmezt, én megpróbálok majd gyártani (némi nagyszülői segítséggel, mert szégyenszemre én nem tudok varrni). Szerintem ez nagy élmény a gyerkőcnek is. Szerintem is inkább Te sajnáld le az ilyen szülőt...
Mindig félek, hogy valami, azóta már nem aktuális adatra bukkanok, vagy nem teljes adatra, szóval így meg sem néztem. Viszont a Szakbarbár hivatkozta törvényt megnéztem, és IGAZA van a vezető óvónőnek. Ha GYET-en vagyok, csak napi négy óra óvoda jár.
De lehet ezt fordítva nézni... ha be akarom adni egész napra oviba, legfeljebb lemondok a GYET-ről. Csak nem tudom, milyen munkaviszony/nyugdíj/TB vonzata van, ha egy sima félállásban vagyok, GYET nélkül.
Biztos van megoldás... csak a rosszindulatot viselem nagyon rosszul, ami őbelőle árad. Más óvodák simán nem foglalkoznak azzal, a mama mit csinál.
Pl. csak délelőtt dolgozom 4 órát, amíg a gyerekem oviban van, és minden délben padlógázzal teszem megy a munkahely-óvoda távolságot, hogy 12.15-re odaérjek...
http://gportal.hu/portal/ispilang/ farsang képtárban megszemlélhetö a két nap alatt összetákolmányolt ruci. Kár, hogy mindent halasztgatok az utolsó percre, sokkal jobbra is megcsinálhattuk volna. Amugy a cipedliröl még hiányzik a zsinór meg a sapek végéröl a csillagbojt. És palástra sem maradt már idöm, pedig olyan prima anyagot turtam hozzá:-(( na mindegy... a matrciák a cuccon sötétben világitanak, máté ezt élvezi benne a legjobban:-) Külön köszönet Kutyafüli meg Dália tanácsainak:-)
Nemtom Cinc, tavalyelott az anyukam meg a baratnoje varrtak ket egyforma majomjelmezt a gyerekeimnek. Tok nem hasonlitottak majomra, inkabb a Petterson-konyvek "Muckle" nevu allatkajara, nagy fulekkel (egy hajpant tartotta a fuleket), hosszu farokkal, es barnara festett helyett kisse szurkesre sikeredett harisnyanadraggal - s az egesz ovoda a csodajara jart! Nahat, "igazi jelmez"! "Hu, hazilag keszult?! Ez igen, gratulalok!"
Szvsz nem MINDEN szulo hulye...
Szerintem is fantasztikus, hogy ti keszitettetek, ne hagyd magad "lesajnalni".
Sajnos ilyen emberek mindig voltak, lehet, hogy ők vannak többségben, de ez nem azt jelenti, hogy az értékítéletük helyes... sőt! Remélem, a gyerekeket még nem "fertőzték meg". Nekem az egyik fiam több éven keresztül volt kalóz, szinte 0 jelmezben, a másik egyszer gördeszkás fiú volt (legextrább dolog a bicajos sisak volt rajta), de senki nem szólta le őket, pedig voltak kölcsönzős jelmezek is jócskán...
A szulok fognak lesajnalni, de inkabb irigyelni fognak. A gyerekek szvsz nem erre mennek ra.
Bar lehet h igy elment a vilag :(((
En azert buszke vagyok rad, elszabott sapival egyutt, szvsz fantasztikus dolog ez es biztos tobb marad belole, mint a vett/berelt cuccbol, mert ezt TI kozosen csinaltatok. Csak a gyerek eszre ne vegye hulye anyukak ostobasagat...
holnap farsang és hülye anyja miatt gyerekem hátrányos helyzetü lesz, lévén az egyetlen, aki nem gyári profi jelmezt ölt, na ugye, az én tákolmányom azokkal nem veheti fel a versenyt:-( mindegy, ebben az ő munkája is benne van (kivált abban, hogy elszabtam a sapekját:-)), az egész elszontyolodásom annak tudható be, hogy az egyik nagycsoportos anyuka volt ma nálunk és pont a bizbaszokat varrtam fek a cuccra na és megjegyezte, hogy le fogják sajnálni a gyerekem, hogy nem telik venni-kölcsönözni, azért csinálták házilag. Öööö,létezik, hogy igy elsuhant mellettem a világ és "lemaradtam" értékitéletileg???
Ram mindig szamithatsz a nehez pillanatokban, ugye tudod ;)
Ja, zold hajraf es az a kifelefesult haj!!! Tegnap egyutt neztuk a kolokkel, szembol meg csakcsak, de oldalrol valami egeszen formatlan szegeny Mis Hoolie :). Amugy az a Viz-olvaso aki Miss Hooliet ismeri, valami egeszen elvetemult alak lehet :))) (mint a pasim pl....)
Ecsém, én aszittem ma szar napom van, de ez a hír ez nagyon feldobott:))) Majd győzzön a pasid pislogni, amikor Miss Hoolie fog lenni a márciusi Playmate, egyszál zöld hajráfban:)))
Bejott a pasi egy tabla Lindt porkoltmogyorossal (az o hibaja MINDEN!!! en artatlan vagyok ;) ) es kozolte a nagy hirt, h a Viz magazin* Borderline Boiler** Top 100 2. helyere jelolte Miss Hoolie-t*** :)))
*Viz Magazine: kepregenyujsag pasiknak, fingos bofogos, politikailag a leginkorrektebb viccekkel
** Borderline Boiler: Nonemu leny, aki a "Legszexibb" "Legkivanatosabb" listakra nem fert fel, de akit a szavazok azert nem rugdalnanak ki az agyukbol...
***Miss Hoolie: A BBC Balamory c. gyerekmusoranak egyik fo szereploje.
Ez az info leginkabb illdii erdeklodesere tarthat szamot, de mas BBC fanok is orommel nyugtazhatjak :)))
Boroka, azert ez megsem egy bonyolult ugy vegeredmenyben, en 5 perc alatt talaltam a gugliban a valaszokat minden kerdesedre. A kozoktatasi torveny megfelelo paragrafusara kell hivatkozni es meg sem varni a valaszat, mosolyogva elkoszonni. Ha tenyleg szivozik, irni az Onkormanyzatnak. Mas kerdes h egy ilyen szemet vezeto ovono milyen ovodat vezethet... Merugye nem az a cel, h minel tobb gyerek jarjon hozzajuk, annyira nem rajonghatnak ertuk...
Ez egyszeruen nem igaz, az ovoda JAR!!!! 3 eves koratol a rakovetkezo szeptemberben a szobatiszta gyereket fel kell vegyek, akkor is ha az anyja otthon van es kormot reszel egesz nap. Mi koze hozza??? Ellenorizheti? 5 eves kortol kotelezo az ovoda (mondjuk ez is erdekes eppen)
http://bolcsode.dunaujvaros.com/mitkell.htm Itt van neked egy oldal, kopizd ki es torold fel vele az ovono orra veret, miutan kiontottad azt! :))) Mutassa mar meg hol szabhatja o meg mit es mit nem csinalhat egy szulo...
Na megtalaltam az OM honlapjat, idezem: "Az óvodai nevelésben részvétel három éves kortól az iskolába járáshoz szükséges fejlettség elérésig minden gyermeket megillet."
Ja es ha meg egyetlen szava van a BK-nak azon kivul, hogy elnezesedet keri a kellemetlenkedesert, emlitsd meg h az Onkormanyzat Oktatasi Osztalyanak is ismered a cimet...