A h5-on minden második vonat bekasrol indul. Kb az utasok 60-70%-a városhatáron belüli, de nyilván kéne ismerni a pontos utasadatokat. Ennek ha csak a fele eltűnik, az akár tízezres nagyságrendű valamennyi hév vonalára nézve, ahol hasonlóan tele vannak betétjáratokkal. Csepel egy az egyben csak határon belüli. Nem 10 és nem 100 emberről lehet szó. A h5-ön leszállók egy része Szentléleken száll le, többségében mennek az 1-eshez, másik része Margit hídnál a 4-6-ra, és persze a harmadik rész Batthyány téren a metróra, abból kisebb részben a fonódóra. Csepel hasonló. H8-h9 meg 95%-ban a metróra (m2-ghev projekt megval tan számai alapján). Ráckevei hévnel meg azért a 66-os család a metró felé eddig is valós alternatíva volt, mert menetidőre nem rosszabb, a belső szakaszon pedig eddig is gyorsabb volt a 23-as, így ott talán kevésbé lesz utasvesztés
Ez becslés alapján - ha lesz aki mégis kifizeti a két bérletet - akár 30-35%-os utasvesztés is lehet elsőre. Ez után járatritkítás, még kevesebb utas, stb. Kész is a spirál.
És akkor az elővárosi vasutakrol nem is beszélünk.
Lázár János szándékos kib**** a fővárossal. Persze a zalai autópalyara van km-enket 9 mrd, amit loloke és ner haverok építenek véletlenül. V-hidtol is kirúgtak 30 bizber műszerész, pedig rekord bevétel van.
Undorító mocsok politikai játszmák minden szakmaiság nélkül. Vezessék be, én hévvel ingázom részben, de nem fogok két bérletet venni. Akkor majd nem járok hévvel. Elfogynak az utasok, nem lesz probléma a régi járműállomány és a sok futás. Be lehet majd zárni az egészet. Az autók szám még tovább fog nőni. És lehet mantrázni, hogy alkalmatlan.
Mondjuk azért még nem fogadnék arra hogy nem egyeznek meg márciusig, de ha egy pillanatra eljátszunk a gondolattal hogy tényleg így lesz, Csepelről csak vármegyebérlettel lehet bejutni a városba? Vagy mint 1951 előtt, előbb irány Pesterzsébet és onnan be a Nagykörút felé?
Nem beszélve arról, hogy még a forgalom sem volt olyan sűrű, mint most.
Ami viszont a vasúti közlekedést illeti, ott azért ennyire drasztikus változások nem történtek. Nem lett négyszer annyi vágány Dunaharasztiban, és egy sínpáron továbbra is egyszerre egy vonat tud áthaladni. Itt inkább azt kellene (újra) ösztönszerűen az emberek agyába égetni, hogy ha sínpárt látnak, rögtön nézzenek körül.
Meghalt az 1977-ben végzett baleseti helyszínelő osztályunk gyakorlati tanára.
Alig volt idősebb nálunk tanfolyamistáknál.
A temetés után leültünk öreg-sörözni .***
jöttek a sztorik.
Valaki például bedobta, hogy van e köztünk (hatan élünk még a 14-ből) olyan akinek nem volt hátrálásos balesete ?
Egy fő volt.
A másik 5 fő (köztük én is) helyszínelt olyan balesetnél amikor egy gyalogos vagy járművezető addig hátrált - gyalog - a járdáról az úttestre, vagy egyik forgalmi sávból a másikba, amig egyszerűen elé/alá gyalogolt/hátrált egy nagyoob sebességgel érkező járműnek.
Annyira lefoglalta a gondolat világa, annyira kizárta magát a való világból - pedig akkor még mobil se volt - hogy inkább a halába hátrált egy olyan szituációból, ahol még meg se sérült volna.
*** = öreg sörözés azt a kb. órás elfoglaltságot jelenti amit nagyképűen és túlzóan férfias sörözésnek hívunk de a résztvevők 90-95%-a már nem iszik alkoholt, még sört se mert :
És van, hogy még csak nem is kell valaminek blokkolnia a figyelmet, hanem a delikvens egyszerűen nem képes figyelni.
Millió alkalommal látom a közértben, járdán, villamoson, stb. azokat az embereket, akik egyszerűen csak bámulnak előre, és nem veszik észre még azt se, ha valaki közvetlenül mellettük akar elmenni, vagy hogy elállják mások útját. Jó esetben éppen nagyon belemerülnek valamibe rossz esetben viszont megvan az egy-két elem a környezetben, ami leköti őket, a többire meg blokk.
És ezeknek egy része nemhogy közlekedik, de vezet...
Szomszéd unokája (kamasz lány) BRNO-ban, sétáló utcában ahol a villamos kb. 20 km/h-val közlekedik, bedugott füllel, fülhallgatóval, lehajtott fejjel - épp nyomkodta az izéjét a kezében - neki sétált fél fedésben az érkező villamosnak.
Nem akarok naiv lenni, de nem most lett megígérve az EU-nak (a pénzekért cserébe), hogy mostaztán minden közbeszerzés teljesen tiszta lesz? Külön hatóság lett is erre felállítva, legalábbis papíron.
Azt gondolom, hogy ezek után komoly következményei lennének, ha az EU pénzből lecserélni kívánt vonatokat a kínaiaktól vegyék. Ez a tender nem kis pénzről szól, nem kis figyelmet is fog kapni. Fű alatt ezt nem fogják rászabni a kínaiakra.
Dehogynem, ők kerültek képbe elsőként, csak mivel a projekten belül a biztber a kínaiakra van kiszignálva, azonnal felkapták a vizet, és a projekt financiális részéből való azonnali és teljes kiszállással fenyegetőztek.
Utánuk merültek fel a csehek, mint harmadik fél, de az eredmény ugyanaz - vagy a kínaiak csinálják, vagy senki, ellenkező esetben borítanak mindent.
Első körben meg se akarták próbálni, azt akarták, hogy az Európában totálisan idegen kínai technikát szereljék fel, fogadtassák el a vasúthatósággal, aztán jóvanazúgy...
Teljesen megértem a problémát. Minden egyes nap emiatt a felfogás miatt vagyok velük konfliktusban... Rácsodálkoznak, hogy itt előírásoknak meg szabályoknak kell megfelelni és igazából ezek a szabályok a rosszak, nem velük van a baj és lobbizzunk azért, hogy ezek az előírások úgy változzanak, hogy ők is megtudjanak nekik feleni. Tehát egyértelműen a kacsa a hülye, ha nem tud úszni.