Hát igen, annak idején a borosüveg volt a mérce a polcmagasság beállításánál:) Ha egyszer gazdag leszek, a spájzot is újrapolcoztatom, de lehet, hogy anélkül is ráveszem a férjemet, hogy 20 év után már azt is újra kell gom(db)olni. Egyébként ha már előrébb vagyunk a szezonban, akkor 3 emeletesek a kisebb üveges sorok.
Szia. A feketeerdő is tuti,2 éve készítem. Sok recept van én pl. a dr. otkereset használom. Ne hagyd ki,igazi ízélmény!:) Citromfüves sárgabaracklekvárt próbáltad már?
A jobb oldali fehér polcos nem is a spájz - annak idején naiv módon elhittük, amit az építész mondott, hogy ahány négyzetméterrel nagyobb a ház, annyi x forinttal lesz drágább - szóval kicsi lett a spájz meg a konyha. Úgyhogy az egyik kiürült gyerekszoba átváltozott rekreációs szoba-kézirattár-spájz-raktár kombóvá. Ott is harcolnom kell a helyekért, mert ami polcom így tavaszra kiürül, azt rögtön elfoglalja a férj a jegyzetekkel teli levéltári dobozaival:)
Gyerekkorom óta szeretem, de éppen emiatt, hogy minden nap találkozom vele, nem lenne kuriózum elővenni egy ebből készült lekvárt, hiszen telítődve vagyok vele.
Éppen ezért nem is gondoltam arra, hogy banánból kéne lekvárt gyártani.
De ha nem lenne itthon elérhető, biztosan szívesen enném. :)
Nekem pont a szabvány üvegek jönnek be. :)
Ha gömbölyű az alakja, nem tudom felmatricázni.
Minél különbözőbbek az üvegek, annál többfélék a hozzájuk tartozó kupakok.
Nagyjából 3-4 féle üveg és ugyanennyi fajta kupak van itthon, így nem kell számon tartani, hogy ki-kivel van, ránézésre megtalálom a ráillő fedelet. :)
A banánlekvárnak rettenetes műbanán íze van. Nem csoda, hogy nem fogyott el:) Aztán már csak őrizgetem...
Minden dzsemet-lekvárt max 4 decis üvegbe töltök, de a legtöbb a 330 ml-es. A finomságokat még kisebbekbe töltöm, pl az eper 2-2,5 decis.
Szenvedélyesen gyűjtöm a szép formájú üvegeket, de töltök hagyományosba is, mert a szebbeket nem szeretem elajándékozni. Kedvenceim a különböző gömbölyded üvegek. a szögletesek is széped, de nehéz belőlük kikanalazni az anyagot.
Tipp: almából ne lekvárt, hanem pitetölteléket tegyél el! Nagylyukú reszelőn lereszelve, kevés cukor + fahéj + szegfűszeg. És persze nem péppé főzve. Ha menni fog... :)))
Micsoda jó dolog télen elővenni, és sitty-sutty csak bele kell tenni a két perc alatt összegyúrt omlós tésztába....! :-)
A szőlőt én is kihagyom, mert az nálunk sem aratott nagy sikert, szilvából viszont nagyon sokat tervezek.
Lábosban főzöttet és sütőben sültet is.
Utóbbi Besztercéből lesz, cukor hozzáadása nélkül.
Tavaly tettem hozzá egy nagyon keveset - 5 kilóhoz 50 dekát, de utólag belátom, hogy nem kellett volna, anélkül is elég édes lesz.
Jó érzés lesz párat elajándékozni belőle. :)
Ami még nagyon finom lett tavaly, az a fahéjas alma.
Ha jól emlékszem, szép piros Jonagold almát vettünk a piacon, és annak ellenére, hogy nem vártam tőle túl sokat, meglepően finomra sikerült. :)
A birsalmából még mindig öt kis üveg csücsül a polcon, talán sütibe fogjuk tenni.
Naranccsal még nem próbálkoztam, annál a kesernyés ízű héj az, amivel nem tudok megbarátkozni.
Ősziből vaníliás és natúr is készült.
Érdekes, hogy ezt sokan nem szeretik, pedig maga a gyümölcs valami hihetetlen finom.
Fahéjas körténk is van még, amiben pár szegfűszeg is úszkált egy darabig.
Érdekelne, hogy mekkora üvegekbe szoktad tölteni a lekvárokat?
Én úgy vagyok vele, hogy a kedvenc lekvárokat, mint az kajszi és a szilva, bátran teszem nagy üvegekbe, hiszen tudom, hogy kibontás után hamar elfogy.
Azokat viszont, amikkel csak kísérletezek, vagy éppen nem mindenki szereti, inkább kisebbekbe teszem, hogy minél kevesebb romoljon meg, ha felbontás után még pár hétig Tetris-nek használom a hűtőben. :)
Következnek a ribizlik, majd a meggy. Abból keveset teszek el, még van tavalyról sok. Málna, azt szeretjük. Utána sárgabarack. őszibarack, bár abból inkább befőtt készül, de ha túlérik, lesz dzsem is. Augusztusban erdei málna és áfonya. Az előbbit szedem, az utóbbit veszem. Szederlekvárt nem csinálok, mert nekem nem terem. Som, ha sikerül időben kimennem érte (lepotyog ha túlérik). Szilva esetleg, de inkább aszalok. Ősszel ha kedvem van hozzá csipkebogyó és kökény. Birsalmából inkább sajt készül majd. Szőlőlekvárt már csináltam, de nem nagy szám, van finomabb, nem csinálok többet. Azt hiszem ennyi a repertoárom. Kivéve speciális éveket, mint az 1995-ős banánlekvár, illetve ha hozzájutok valami nem szokásos gyümölcshöz pl kapok ajándékba ringlót, azt is elkészítem.
A szilvalekvárt átkötöttem mindet celofánra, mert néhány penészedni kezdett még az elején - nincs rajta tartósító egyáltalán. Így szépen megmaradt mind, de folyamatosan szárad. Van egy üvegben 2004-es kőkemény szilvalekvárom, amit püspökkenyérbe szokta kockázni.
Mondom én, hogy mindenki azt szereti, amihez hozzászokott.
Nekem ott van egy halom szilvalekvár még 3 évvel ezelőttről, nem nagyon fogy, és lassan beszárad. Oda fogom adni az anyukámnak, ő egészségügyi céllal eszegeti. Lesz remélhetőleg idén sok szilva, de legfeljebb kármentés céljából fogok szilvalekvárt főzni, leginkább aszalt szilva készül majd - meg persze pálinka.
Sütibe nem szeretem a szilvát, arra legtöbbször ribizli vagy feketeribizlilekvárt használok. Még sose jutott eszembe, hogy kifolyhatna. Meg a meggylekvárt is szoktam használni feketeerdő tortát megkenni a tejszínhab alatt, az se folyt még ki eddig.
Azt nem is említettem, hogy régebben volt a kertben köszméte, az ment minden korai dzsembe a pektintartalma miatt akkor, amikor még nem lehetett kapni pektint. Most is tennék bele, de már nincs, és a környéken is megfogyatkozott.
Kivétel a szilvalekvár, az egész éjszakás a sütőben.
Kivétel a ribizlik, az főzés, passzírozás, főzés, cukor, üveg, fejreállítás vagy szárazdunszt. Elég a pektintartalma, nem kell plusz.
Kivétel a sárgabarack: forró víz, hámozás (ez elmarad, aha túl sok van), főzés, kis botmixer, de csak éppenhogy, főzés, cukor, üveg, szárazdunszt. Az összes főzés 10-15 perc.
Kivétel az áfonya: főzés, feketeribizlilekvár hozzáadása a pektin miatt, (kb egy 3 decis üveg 5 liter áfonyához), cukor, főzés, üveg, fejreállítás.
Igazából ami pektint igényel az az eper, a meggy és a málna, szeder. Lehetne operálni alma hozzáadásával - az áfonyalekvár receptek kifejezetten írják - de nekem nem nagyon van fölös almám egyelőre.
Ezen kívül néha szoktam őszibarackdzsemet is főzni - senki se szereti - az kap bagy almát vagy egy kis pektint.
Csipkebogyó, kökény, birsalma pektin nélkül készül.