Léteznek a gyári rádiók helyére beépíthető, a gyárinál olcsóbb, nagyobb tudású és egyszerűbb kezelésű készülékek. Vajon miben jobbak, miben rosszabbak?
Ha teljesen jól működne akkor nem frissítettem volna illetve szerintem frissítésnél nem lehetünk biztosak semmiben. A frissítésben legyen szó bármiről is benne van a kockázat. Polluxtroy fórumtárs remélem jön hamarosan és megtudom mi volt a frissítés amit küldött, de nem adom fel egyenlőre.
Az történt, hogy nem Android 9.0-ás verzió volt. Rosszabbul is sikerülhetett volna! Működő megoldást lehetőleg nem frissítünk, csak abban az esetben, ha biztosak vagyunk benne, hogy frissítést követően is működni fog. Egyébként előfordulhat, hogy búcsúzhatunk a fejegységtől, vagy ha valahol vállalják a kínai javítását, az bizony nem olcsó. Kínai fejegységek esetében pedig különösen kockázatos lehet az operációs rendszer frissítése.
A fejegység szinkronizálja a telefonszámokat Bluetoothon keresztűl, hogy amikor hívnak, akkor ki tudja írni ki hív, csak épp a valóságban nem tudja. A telómban hol országkóddal szerepelnek a telefonszámok hol anélkül, így sokszor nincs pontos egyezés. Be lehet ezt valahogy állítani, hogypl az utolsó 9 számjegy alapján írja ki, hogy ki hív vagy valamilyen más módszer van erre azon kívül, hogy minden számot átirogassak?
Kifelejtettem: a lökhárítóba szerelt gyári, vagy utólagos tolatóradarra ugyanaz vonatkozik, mint a rendszámtábla keretbe integrált kamera és tolatóradarra írtam. Az említett ellenőrzéseket azért elvégezném.
Akkor most csak tolatókamera, vagy tolatóradar is van az autóban? Ugyanis, hátramenetbe kapcsoláskor csak abban az esetben hallható sípolás, amennyiben tolatóradarral is rendelkezik, egyébként nem. Az utólag szerelt radar egyébként elektromos kapcsolását, tovább hangjelzését illetően is független a kamerától, mivel saját zümmerrel rendelkezik.
Ha például rendszámtábla keretbe integrált kameráról és radarszenzorról (2 db) van szó, abban az esetben elektronikailag van közös rész, de hangjelzést tekintve ugyancsak különálló, vagyis a radar jelez és működik, míg esetleg a kamerajel nem észlelhető.
Távolról, mérés, ellenőrzés híján, csupán a leírtak alapján nem igazán lehet biztosat mondani, de az utóbbi információ ismeretében – mivel a képernyőn egyik korábban említett jelenség sem észlelhető, ugyanakkor korábban normális volt a működés –, lehetséges, hogy valami oknál fogva nem jut el a videojel a fejegység bemenetére, vagy ott van valami időszakos kontakthiba.
A biztonság kedvéért azért még ellenőrizném az RCA kábelbe integrált tápvezeték (piros) mindkét oldali korrekt csatlakoztatását is (tolatólámpánál, illetve a fejegységnél a reverse vezetéknél).
Teljes bizonyossággal a készülékhiba sem zárható ki, de az elég ritka.
Volt szerencsém hasonló jelenséghez. A biztonság kedvéért ellenőriztem a kamera és fejegység közötti vezetékelést: minden rendben volt. Két napon át teszteltem a kamerát, ami mindvégig tökéletesen működött. Végül aztán kiderült, hogy valami – meg nem állapított – oknál fogva a fejegység nem minden esetben méltóztatott reagálni a kamera jelére.
Vezetékes vagy vezeték nélküli kamera?
Képernyő csak fekete, vagy megjelenik a „Nincs jel” felirat?
Beszerelés előtt ellenőrizve volt a kamera? Például monitoron, vagy video bemenettel rendelkező egyéb kijelzővel?
Korrekt a kamera bekötése, esetleges kontakthibák kizárva?
A „Nincs jel” felirat esetén lehet vezeték, csatlakoztatási probléma (mozgásra kontakthiba). A hiba keresést célszerű a kameránál kezdeni, s onnan haladni a fejegység felé.
Javaslom ellenőrizni, hogy a fejegység reverse bemenetére adott egyéb video jelforrás képe minden esetben megjelenik-e?
Első hibaforrásként említhető az antenna kontakthibája (felfogatás).
A recsegés oka lehet egy korrodált testkábel, egy sérült vezeték, kontakthiba. A zavarra nincs egyetemes megoldás, sajnos a hibát meg kell keresni, ami sokszor nagyon időigényes művelet.
Elsőként a hiba okát kell megszüntetni, és nem a zavarszűréssel kell kezdeni.
A motorfordulatszámával összefüggő recsegő zavarnál először az akkumulátor és a karosszéria, majd a karosszéria és motor közötti testkábelt szükséges ellenőrizni, mivel ez az általános hibaforrás. Zavarforrás lehet még egy üzemen kívüli vezeték (kábel) is.
A hiba feltárásához segítséget adhat a recsegés jellegének ismerete.
Probléma lehet a rádió bekötése: kontakthibás a test vagy a pozitív kábel, de lehet helytelen kötés is.
Mivel a jelenség – a leírás szerint – a mikrofon beépítését követően jelentkezett, ezért a hiba feltárását, a belső mikrofon kiiktatásával beszerelt külső mikrofon teljes vezetékelésének eltávolításával kezdeném (eredeti helyzet visszaállítása). Amennyiben a probléma megszűnik, akkor ott volt a gond, ha nem akkor további kutakodást igényel a hiba megállapítása.
Kb mióta a külső mikrofont rákötöttem a belső szálaira, a rádióm megrecsegősödött és érezhetően rosszabbúl veszi a jelet. A két kábel egymás mellett halad egy kb méteres szakaszon, helyenként össze is érhetnek. Ez okozhat interferenciát vagy valami más lehet az oka?
Üdv a csoportban kérdésem lenne 7010b fejegységhez hogyan lehet csatlakoztatni 7colos plusz monitort csatalakoztatni sajna nem jöttem rá a monitor stand tft lcd monitor előre is köszönöm a segítséget üdv Csaba
Ma megjött a hetek óta várt mikrofonom, kettő is belőle, mert arra számítottam, hogy egy nem éli túl. A jack dugaszának 3 csatlakozási pontja volt 3 szálú kábellel, kibontottam a mikrofon részt és két szál egy helyre volt forrasztva, így nem tudom mi értelme van ennek az egésznek és miért nem simán két szállal gyártják. Vettem gyorsan hozza egy anya dugaszt, az is három szálú, amiből értelem szerűen kettő lesz csak használva. Szétkaptam a fejegységet is, kizárásos alapon két hajszálvékony drótocskát megtippeltetem mikrofonkábelnek és elvágtam őket. Hozza forrasztottam két vastagabb kábelt (az volt csak kéznél), kinézetre pont mint a gyári (lásd a képet alább), aztán sakkoztam a két dróttal és az anyadugasz csatlakozóival, hogy mit mihez kötve lesz a legjobb hangminőség. Ezután véglegesítettem némi cínnel és szigszalaggal a dolgot.
A tapasztalatok: 1. Soha nem megy olyan simán, mint ahogy eltervezem. 2. Jól hallatszom, pedig a mikrofont a tükör konzolja fölé tettem a szemüvegtartó szélvédő felöli részére, ahol egyáltalán nem látszik. 3. A háttérzajok is ugyanolyan jól hallatszanak, mint én, mert ez nem egy telefon ami ügyesen kiszűri ami nem beszédhang. 4. Bánom, hogy nem hamarabb csináltam meg, mert aprópénzért sokat tud dobni a fejegységen, így ajánlom másoknak is. 5. Valamiért a hangerőszabályzó jobban működik a beavatkozás óta. Eddig 7-es szint alatt nagyon halk volt, 7-es fölött meg nagyon keveset hangosodott egy-egy lépésnél, most meg egészen lineáris lett valamitől.
Nem pont ide tartozik, de fedélzeti kamerákból ki milyent használ / ajánl? Sikeresen meghúzták a kocsim és lelépett a félállatja. A risztó üvölthetett, sajnos nem rögzítette, hogy ki volt. Mostmár eső után köpönyeg, de csak jó volna egy a kocsiba, hogy vegye mi történik előttem, vagy ha be lehet állítani valami módon, hogy hasonló esetbe elinduljon és vegye fel a rohadékot még mielőtt elhúzna.