Oltsd ki szemem: én mégis látva látlak, tömd be fülem: én hallom hangtalan szád, lábatlanul is elkúszom utánad, és hogyha kell, száj nélkül esküszöm rád. Törd le karom és megragadlak én, szivemmel, mint egy kézzel tartalak, fogd le szivem, agyam dobog hibátlan, s ha lángod agyvelőmbe csap, viszlek tovább, vérem zuhatagában.
Neveteket a fekete márványon egészen eltakarják a piros rózsák és a bukszusok. Ülök a temetői csendben. Csak gerle búg, csak a ciprus susog. Emléketek a messze múltból elevenen, derűsen rámragyog. Édes versmondó Nagyanyám, Nagyapám, kis testvéreim, eljöttem újra... itt vagyok.
Felesleges fehér virágomat piros rózsa, örökzöld közé tettem. Nagyapám, 48-as honvéd voltál! Nagyanyám, kicsi lány korodban Kossuth apánk ölében ültél. Sírotokon a piros-fehér-zöldnek megörülnétek mind a ketten.
S ti testvérkék, elbeszéltem-e már, amit ti el nem beszélhettek? Elénekeltem-e, amit ti el nem énekeltetek?
Továbbmegyek a vándorúton, s ti rég pihenők, célhozértek, ebből a boldog, tiszta csendből emléketekkel elkísértek.
Virágszívű gyermekek sírján, virágok, viruljatok szépen!
Versmondó, édes Nagyanyám, Nagyapám, kis testvéreim, a boldogabb viszontlátásig, az új életre támadásig aludjatok Jézus nevében!
zi napokat!
gép
