https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=163865904&t=9005529
Táblaíróság Creative Commons License 1 napja törlés -8 0 604171
1. A feltételezésen alapuló vajOn típusú hozzászólás innentől:hsz törlés, 1, nap, 1 hét stb
2. Az önbíráskodásra felhívás most még csak törlés, a következőnél topiktiltás.
3.Moderációval kizárólag az illetékes topikban lehet foglalkozni
4.. Ez nem vitaindító volt.
Köszönöm
Volt szerencsém életemben mindenféle kisebb és nagyobb helyi urakhoz, ők, lévén szocializmus/kádárizmus, még kénytelenek voltak mindenféle néposztályokkal együtt iskolába járni. Legfeljebb az kezdett feltűnni, hogy, aki tehette, szélsebesen költözött családi szinten kifelé a legközelebbi káderdűlőbe, vagy egy másikba, ha azokkal speciel utálták egymást.
Ezek az egészséges társadalmi vegyülésben felnőtt emberek olyan szinten nézik le a mai napig a szimpla átlagpolgárt/parasztot, mintha Etonban vagy Harrowban végezték volna a középiskolát, pedig akkoriban a hírét nem hallották se egyiknek, se másiknak. Ez a munkahelyektől a közutakig zsinórban mindenfelé tapasztalható.
"hát szerintem nem feltétlenül szükséges az ásó-kapa-vasvilla kezelésének (vagy inkább elszenvedésének) megtapasztalása a későbbi társadalmi vitához."
Valóban, nem feltétlenül szükséges.
De aki túlontúl lilaködös elképzeléseknek ad hangot, azt mégis csak célszerű lenne pár hetes érzékenyítésre küldeni (bentlakással, természetesen) valamelyik olyan területre, ahová nincs pizzakiszállítás.
Tehat minden nem szegeny gyerek melle tegyunk egyet a putribol, hogy majd mindenkinek pontos valosag erzekelese legyen... ha valakinek rossz legyen mindenkinek rossz... elarulom ezek a buborekok mindig leteztek es fognak is, mindig minden erzekeles szubjektiv
Tipikus belvárosi csajszi osztja az észt, aki max. újságcikkben olvasott integrálandókról.
Torz valóságérzékelés, bakker!
Meg "saját buborékban felnőve nem lesznek képesek társadalmi vitát lefolytatni" - hát szerintem nem feltétlenül szükséges az ásó-kapa-vasvilla kezelésének (vagy inkább elszenvedésének) megtapasztalása a későbbi társadalmi vitához. :-D
"25-30 éve egy vidéki város szélén nőttem fel. Sok volt a cigány. A mi utcánkban még nem, de 3-4 utcával arrébb már többen és onnan néhány utcára meg már egy komplett rezervátum volt. Többször kiraboltak, betörések voltak a környéken, kosz, retek arrafelé. Előfordult idős emberek megölése is, amit most már "öregezésnek" hívnak.
Szerencsére az általános iskolába, ahová jártam már kevés jutott, mert a körzetük a zömének más volt. A gimnáziumban meg tényleg elvétve voltak. Amikor a fővárosba jöttem tovább tanulni, akkor többen rasszistáztak a cigókkal kapcsolatos véleményem miatt. Ma már tudom, hogy ezek az évfolyamtársaim nem találkoztak a valósággal. Nagyon torz valóségérzéseik voltak. Most Budának egy jobb részén lakom. Szerencsére itt nincs cigány. Ha ilyen helyen nőttem volna fel, akkor valószínűleg én is rasszistáznék. De lehet, ha nem egy szegregáltabb iskolába járok, akkor most nem itt tartanék. Úgyhogy javaslom azért kiszakadni belpestről és nem mindent elhinni, amit a bölcsész karokon oktatnak."
Ha most szélsőliberális lennék, azt mondanám: "így az önkormányzati választás előtt a fasiszta, náci, rasszista Fidesz így akarja az esélyes jelöltet kiiktatni a választási folyamatból"
Tornanádaska polgármestere a szociális boltban hitelezett 100 százalékos kamattal, rokonait közmunkaprogramban behajtásra foglalkoztatta a gyanú szerint.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság szerdán a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska független polgármesterét, valamint a településvezető feleségét és unokatestvérét, akiket uzsora-bűncselekmény elkövetésével gyanúsítottak meg. Beri Tamás, Tornanádaska idén januárban, időközi voksoláson megválasztott polgármestere és felesége a településen úgynevezett szociális boltot üzemeltetett. A rászorulók ott napi limit alapján élelmiszereket vásárolhattak hitelbe, a gyanú szerint a tartozásukat átlagosan 100 százalékos kamattal terhelten a családjuknak folyósított segélyekből kellett megadniuk.
A polgármestert, a feleségét és a polgármester unokaöccsét gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség. A nyomozás adatai szerint a polgármester a testvérét és az unokatestvérét a közmunkaprogram keretében gyakorlatilag arra alkalmazta az önkormányzatnál, hogy a segélyek kifizetésekor "rendet” tartsanak, "biztosítsák a nyugodt körülményeket a bolti tartozások beszedésére".
– Mindenfélét mondanak róla, de semmi nem úgy volt, sőt, meg sem történt – mondta lapunknak a “szociális bolt” előtt ülve a helyi kisebbségi önkormányzat képviselője
Meglehet ottsevót, meg különben is visszavitték.
Az is érdekes, hogy egyedül a blikkben mernek arra célozni, hogy mirüll is van itten nagybaszó:
a nagyrészt hátrányos helyzetű, romák lakta borsodi falu lakosai kárára
Tornanádaska első emberéről van szó, tudta meg portálunk, aki már szembekerült a törvénnyel néhányszor korábban is. 2011-ben kétszer is. Előbb egy dubicsányi születésnapi buli sült el nem túl jól, ugyanis a sértett férjének állítása szerint részegen kötekedett, többeket megütött, majd egy nőt úgy fejbe rúgott, hogy több öltéssel kellett varrni a fejét. Itt volt rendőrségi intézkedés, de bírósági ügy nem lett a dologból.
Még ugyanebben az évben Berit és a feleségét, illetve az unokaöccsét is előállították, letartóztatták és meggyanúsították uzsora-jellegű bűncselekmény miatt. Konkrétan az úgynevezett boltocskázás volt a vád alapja, eszerint a polgármester felesége úgynevezett szociális boltot üzemeltetett a településen, ahol a község lakói a polgármester által meghatározott napi limit alapján élelmiszereket vásárolhattak hitelbe. A következő hónapban az adósoknak a felhalmozott, átlagosan 100 százalékos kamattal terhelt tartozásokat a családjuk részére folyósított segélyekből kellett megadni.
A baller sajtó (rövidebben: f.o.s.) mindigis odáig volt ezekért az eufemizmusokért, ez a cikk annak a mintapéldánya, valamikor valahol történt valami, valakit valahol letartóztattak. Se településnév, se monogram, se semmi. Mondjuk ettől nem hinném, hogy nem "szivárgott" már ki a neve, de a leírtak minden eufemizmustól függetlenül eléggé tipikusak.
Mindent összevetve elképzelhető, hogy az eset már a választási kampány része, ami dübörög már mindenfelé, de nagyon.
Az errefelé sokat emlegetett riodetarnabod nevű koszfészekben pláne. Ugye ott nemrég időközin választottak polgit, Pető halála után a fivérét, Petőt. De nem ez a lényeg: a korábbi Petőnek egy fős többsége volt a testületben, de az újabb Pető megválasztása után ebből egyet egy önjelölt polgármester és a franc tudja honnan (vagyis azt tudjuk: Gödöllőről) és franc tudja minek (vagyis azt is sejtjük, meglehetősen zavaros "gazdasági" összefonódások vannak az önjelölt pógármester és közte) odavakarodott, önmagát jogvédőnek nevező fasztudjaki egyet "átállított", azóta persze az egyik botrány a másikba ér. Most éppen az van, hogy a testületi többség nem hajlandó megszavazni a ktsgvetést, úgyhogy hónapok óta nincsenek kifizetve a hivatali dolgozók és az összes számla se, úgyhogy -ahogy hallom- napokon belül esedékes a villany, a gáz és a víz kikötése, ezzel a hivatal bezár. Közben az önjelölt izé és a vele "szimpatizáló" képviselők a faszbukkon őrjöngenek (eddig ~5 rendkívüli ülésen próbálta Pető megszavaztatni a ktsgvetést) hogy majd akkor szavazzák meg ha Pető azonnali hatállyal lemond meg ez lesz meg az lesz. Még annyi eszük sincs, hogy júniusig már akkor se lesz semmi, ha Pető lemond. Ehhh. Lesznek még júniusig érdekes események.
"A közlemény szerint a gyanúsított „több helyi lakos és további, ez idáig be nem azonosított személy részére jogszabályi engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végzett oly módon, hogy üzletszerűen hitelt és pénzkölcsönt nyújtott nekik”.
A szakértői vizsgálatok eredménye nem teszi lehetővé a kifizetést.
Na ennek az ügynek se lesz már vége sose.
Összenézve a mostani meg picit régebbi cikkeket az a helyzet, hogy 11 v. 12 "család" van akik teljes mértékben elzárkóznak a kárrendezés szinte minden formájától. Véletlenül pont ugyanezek a "családok" doktoragyargyörgy úgynevezett ügyfelei, vagyis beszopták azt abban bíznak, hogy doktoragyargyörgy hatalmas összegű kártérítést fog nekik kiperelni.
Hát igen, anno az ivádi ügyben is egy doktoragyar (csak a keresztneve volt más) hitegette a bizonyos pusoma dénest hatalmas összegű kártérítéssel évekig. Az eredmény közismert.