Tudja valaki, hogy hol tart az OTP a reálhozamok kifizetésénél? Elvileg már elkezdték és ABC-s sorrendben haladnak. Tegnap egy C betűs ismerősöm már megkapta. Szóltam is anyámnak, hogy egy jobb nevű apát is találhatott volna. Messze még az Sz. :)
Májusban frissítettem is és még az Excel táblák is elérhetők, is bárki újraszámolhatja a saját adataival. (Igaz, nem havi, hanem csak évi bontásban, de becslésnek az is jó és az éves inflációs adatok már ki vannak gyűjtve, azzal nem kell bajlódni...)
Van itt a hoborgok kozul _barki_, aki kiszamolta, hogy _szerinte_ mennyi a realhozama?
Maceras, de nem lehetetlen. Excel tud 180 sort es 5-6 oszlopot kezelni, annyiba belefer, valahonnan havi bontasu inflaciot beirkalni az elso oszlopba, ev-honap jelolest melle, a befizeteseket ugyanezen harmadik oszlopaba, negyedikbe gyujtod a szummat (elozo honapi szumma szorozva (1+adott havi infl./12) plusz az adott havi befiz), es a 2011.05. honapnal az itt keletkezo osszeg a jelenertekesitett befizetes. A mnyp meg megadja a toket (nem lesz nehez, mindenkinek annyi, mint a decemberi, leven at van minden iranyitva), valamint az osszes hozamot. Ez utobbi ketto osszege amennyivel meghaladja a jelenertekesitett befizeteseket, annyi a realhozam elvileg.
Persze, fugg attol, hogy jo inflacios adatokat hasznalsz-e (azt se tudom, definialva van-e ez valahol), de nagysagrendileg - tekitnve hgoy "szep" gorbe, ugras annyira nincs benne - ki kellene jojjon. Nyilvan a +2%-osok csak anelkul irjak be, es a 2%-ok nominalisan az ovek (meg annak a realhozama, de azzal aztan tenyleg nincs sok ertelme kulon pepecselni).
Nem is azert lenne erdemes egyszer vegigcsinalni, hogy a tenyleges szamok stimmelnek-e, hanem azert, hogy benyomast tudjon mindenki szerezni a toke es az inflacio viszonyara, a (kb.) mertani haladvany matematikai mukodesere. Meg lehet probalni igazi inflacios adatok nelkul valami kozelitore, vagy fix 6%-ra vagy ilyesmi is. Tanulsagos!
Egyebkent szerintem egy hiba van az egesz mnyp nyilvantartasi eloirasban: tokenek nem a jelenertekesitett toket tartja nyilvan. Ez zavar aztan meg mindenkit - igaz, igy szebbnek latszanak a hozam-osszegek... [Hat igen anno me'g Vagasi Feri kepeben is rabeszeltek az mnyp-re, ennek a jo szinben feltuntetesnek kedvezett az eloiras is.]
Az a 280000 Ft biztosan nem a reál, hanem a teljes hozam volt. Egyrészt reálhozamot (mivel eddig nem is létezett ez a kategória), nem jelenítettek meg soha a folyószámla kimutatáson. Másrészt azt írod, hogy gyes és munkanélküli segély mellett is fizetted. Az olyan sok nem lehetett. Ha csak az aktív kereső időszakodban nem volt politikusi vagy bankigazgatói fizetésed, a 280000 Ft reális mértékű össz. hozamnak tűnik. De mint most már egyre többen kezdik megérteni és szembesülni vele, a reálhozamot ennek egy bizonyos részében állapítják meg. Hogy hogyan, azt soha nem fogjuk megtudni. Szerintem megforgatnak egy szerencsekereket, és kinek hol áll meg. Agyrém.
Az AXA-ra visszatérve. Nagyon kíváncsi vagyok ki fogják-e valaha mutatni részletesen és érthetően, hogy miért kaptam annyit, amennyit. Persze sokra nem megyek vele. Csak az érdekel, hogy írásba merik-e adni a számításukat. Eddig is sumákoltak, szerintem ezután se lesz másképp. Remélem lesznek páran akik megszorongatják a töküket, rájuk borítják az asztalt. Bocs, de olyan friss az élmény, hogy még fortyog bennem az indulat.
Úgy-úgy! AXA tetves, szarházi banda. 1998 óta folyamatos munkaviszony és járulékbefizetés, 1.384.628 tőke, 470.740 hozam után tudtak ma utalni 9.859 Ft-ot. A pénz megy valamelyik éhező gyerekes alapítványába. Engem nem segít ki, nekik szükségük van rá.
Amúgy meg csak úgy lart pour lart írtam ennek a hozzáértő pénzintézetnek egy búcsúlevelet. :-)
"Hat mert az ossz hozam egy resze a multbeli befizeteseid jelenerteke." helyett
"Hat mert az ossz hozam egy resze a multbeli befizeteseid jelenertekesiteset is tartalmazza." A jelenertek az a toke mai erteke, a toket is tartalmazza, meg a hozambol az infl. miatt keletkezo "kamatokat".
Hat mert az ossz hozam egy resze a multbeli befizeteseid jelenerteke. Mint ahogy nyugdijat is (most mar allam bacsitol) a nyugdijba menesi erteken kersz, nem a mai forintokban. Kerdesedre tehat kb. az a valasz, hogy az inflacioba lett, illetve hat ott tunt el. A multbeli 100 Ft befizetesed inflacio miatt ma mondjuk 130 Ft (direkt nem irtam, hogy hany evvel ezelotti 100 Ft-od:)), csak az technikailag meg mindig csak 100 tokenek es 30 hozamnak (sot, esetedben 35 hozamnak) van konyvelve. Ezekbol az 5 Ft-okat kapod meg.
Üdv!Én OTP-s vagyok.Az össz hozamomból ami 224118 forint kapok meg majd valamikor a kártyámra 35114ft ot.Hogy a többi hova lett azt nem tudom de írtam nekik egy szép levelet amire két hete lassan és még a mai napig nem válaszoltak.
Na látom az Axa-nál nem csak a pénzhez nem értenek, de az informatikához sem...Úgy ahogy van meghalt a szerverük, ahogy páran a tegnapi naptól (axás reálhozam kifizetési naptól) elkezdték volna lekérdezni a reálhozamukat.
Eleg valoszinutlennek tartom, hogy a realhozam ilyen gyorsan elfogyott volna, persze elvileg barmit lehet, ezert felteteleztem, hogy a hozam es a realhozam keveredett. Nyilvan addig nem fog kiderulni, amig elo nem veszed a papirt es meg nem nezed, hogy pontosan mi volt rajta.
[Gyes-bol azert gondolom jo egy nagysagrenddel kevesebb volt a vonas, mint a fizudbol... me'g ha nem is nulla.]
Jó reggelt!Nem-nem...én biztosan emlékszem rá,hogy 280000ft mint reálhozam volt feltüntetve a papiromon....mindamellett 13 éve folyamatosan fizettem gyesböl,munkanélküliböl mindenböl.....bnöm aki 3 éve dolgozott csak minimálért,ö 92 utalást kapott.Igaz nem OTP-s.Máshol is olvasgattam ezzel kapcsolatban,és bizony minden OTP-snek ugyanez....áprilisban százezrek,kifizetésre 30-40 ezrek,vagy esetleg 0 FT!!Kiváncsi leszek az elszámolásra....nagyon várom...
Nem ugy van, hogy 280e osszes hozambol kapsz 40e-et mint realhozamot? Ez akkor nagyatlagban azt jelenti, hogy 7/6-szorosat ertek el az inflacionak netto hozamban...
Sziasztok.Olvasgatok itt nálatok kivel mi a helyzet,hogy állnak a kifizetések......hát azért ha jol láttam ekkorát senki nem szivott,mint én....286 000ft reálhozamombol kapok vissza 40 067 ft!!!!!Azt a többi??????
Ja es ugye lehetett valasztani, nem volt szo szerinti allamositas (csak majdnem).
[Egyebkent ez is de ize, hogy az is realhozam cimszoval illeti a penzet, aki a 2%-okat megkurtitva visszakapja - lehet, hogy ezt majd kesobb fogjak felfujni, mert hol van itt az eltozsdezes ha csak 1/6 nem kap; igaz leht hogy mar volt ez a kor, csak nyaralas alatt nem neztunk hiradot sem.]
Az asszony 3 evig gyas-gyed-gyes-en volt, mig te dolgoztal. Szoval tuti nem volt mindkettotoknek egyenletes (azonos ara'nyu folyamatosan) befizetese, es ettol mar siman lehet elteres.
Masik variacio: asszonynak volt 2% kiegeszitese, neked nem - en ezt tartom valoszinubbnek, realhozam neki is nulla lehet, csak a 2%-okat kapja vissza, nominalisan, 1.4M jovedelem utan. Ezt az elmult evek kimutatasai (mnyp vagy berpapirok) segitsegevel ellenorizheted.
Mindkettőnknél növekedési potfólió lett választva, az első választási alkalomtól ( nemtom má mikó vót...) ez a nagyobb kockázattal járó de nagyobb hozamot is adó...??( kivéve visszaállamosítás esetén )??....
Ja és az Axa-t telefonon érdemes hívni, mert a honlap nem működik ( 06/40/30-30-30 )
kell az azonosító, és ménéhány személyes adat, és megmondják A híváskor kell sok-sok türelem, és idő....
Tuti sehol nem volt különbség a befektetésekben? Mondjuk azt értem, hogy kisfizetésű ember pénzét nem akarták elkártyázni, de a nagyfizetésűét meg hogy merték? Aláírtál valami portfoliós-papírt, vagy kaptatok anno választási lehetőséget, milyen részvény/kötvény/állampapír arányt tartanátok megfelelőnek a pénztárban?
Nekem 2,8M ( 750000,- hozam 98febr. óta ott vagyok!!!) 2010.12.31. nem fizetnek egy fillért sem 0, azaz 0,- Ft!!!!!
A nejemnek 727ezer ( hozam 177 ezer szintén 98 febr óta ugyaitt ) szintén 2010.12.31. és neki utaltak 28000-t!
Erre varjatok gombot???
A magyarázat a nagyobb összegen nagyobb a kockázati alapon történt befektetés nagyobb vesztasége ( az államosítás nem volt náluk bekalkulálva, mint kockázati tényező amikor befektették????... ) ????
Ez van?!!!
Ezekszerint az ő magyarázatuk alapján az kap most több reálhozamot, akinek rosszabbúl fektették be a pénzét, és most ők ezzel is villognk, vagy HOGY IS VAN EZ???????????
HA TUD VALAKI NEM OLY TUDOMÁNYOS MAGYARÁZATOT, SZÍVESEN VESZEM, HISZ BIZTOS ÚGY VAN AHOGY MONDTA, CSAK HÁT....
TEHÁT ŐK A JÓK, CSAK A VISSZAÁLLAMOSÍTÁS NEM VOLT KALKULÉÁLVA, ÍGY AZTÁN ÉN MEG MÉG PÁRAN (3MILLIÓBÓL 500EZREN NEM KAPNAK, ÍGY ÉN SEM, DE ILYEN SZÁMOKNÁL SEM?)
Szerintem a pénztárak honlapján május 31. előtt szereplő reálhozam érték maximum egy becslés lehetett, ugyanis ennek értéke két dologtól függött.
Egyrészt a tag portfóliójának aktuális árfolyamától, ez naponta változott.
Másrészt az inflációs adatoktól. Ez utóbbit havi bontásban kell figyelembe venni de egy adott hónapra mindig csak utólag derült ki, amikor pár héttel később a KSH közzétette. (Illetve a törvény szerint a 2011 május infláció helyett az áprilist kellett használni, ez elég nagy pech, mert az április adat magasabb volt, mint a májusi...)
Az év első pár hónapjában rendre magas volt az infláció, ehhez képest a pénztári hozamok elég alacsonyak voltak. Emiatt az év elején becsült reálhozamhoz képest szinte mindenki vesztett májusra...
Hat ezt a 05.31-re "veletlen" romlast en irtam itt elore... ugyan nem tudom a pontos kalkulacios modszert (nem olyan egyszeru megmondani, hoyg egy 20 eves befektetes az 5. evben most annyit er, amennyi a normal lejaratbol jelenertekesites, vagy amennyiert most visszavaltanak ami nyilvan alacsonyabb -> nezz meg pl. egy DKJ-t, ami ugyan nem hosszutavu, de ott is nagy kulonbseg van a diszkontalasi kamatlabban attol fuggoen, hogy veszel vagy eladsz). Es ezen felul velhetoleg allami mutatoktol fuggo a szamolas, igy varhato volt, hogy az atvetelkor pont romlas lesz... az allamnak 3x-osan jo, ha alacsony a kifizetes.
Azt, hogy annal is kevesebbet utaltak, azt nem tudom mibol van.