Keresés

Részletes keresés

Leslie07 Creative Commons License 2024.03.04 -2 0 195911

AKIK AZ ISTEN KIJELENTÉSEIT A KÍSÉRTŐHÖZ HASONLÓAN FONÁKOSÍTJÁK

 

 

Egy olyan szövegre találtam rá  a jehova papjai által ihletett egyik Őrtorony kiadványban,

ahol elmagyarázzák az olvasónak, hogy hogyan kell fonákosítani.

 

Idézem a kiadványt:

 

Jézus vajon hús-vér testtel támadt fel, és ilyen teste van most az égben?

 

1 Péter 3:18 „Krisztus is meghalt egyszer s mindenkorra a bűnökért, egy igazságos személy igazságtalanokért, hogy az Istenhez vezessen titeket; ő, akit halálra juttattak a testben, de aki megeleveníttetett a szellemben [„lélek szerint”, Kár., Kat., ÚRB; „a Lélek életre keltette”, B.—D.].” (Feltámadásakor Jézus szellemi testet kapott. A görög szöveg szembeállítja a ’testet’ és a ’szellemet’, s mindkettő részes esetben van, ezért ha egy fordító ezt úgy adja vissza, hogy „lélek szerint”, akkor következetesen azt kell mondania, hogy „test szerint”, vagy ha úgy fordítja, hogy „testben”, akkor azt is kell mondania, hogy „szellemben”.)

 

https://www.jw.org/hu/konyvtar/konyvek/%C3%89rvelj%C3%BCnk-az-%C3%8Dr%C3%A1sokb%C3%B3l/Felt%C3%A1mad%C3%A1s/

 

 

Azt már elfelejtették jehova papjai megemlíteni, hogy kitől kapták azt a tanítást, hogy ezt így kell csinálni. Én egyetlen próféta írásában, de az apostolok írásaiban sem találkoztam ilyen tanítással,leszámítva a Mózes írásában azt a beszámolót, hogy hogyan másította meg a Kísértő a Teremtő egyértelmű kijelentését és fonákosította azt, úgy.mintha az Isten az ellenkezőjét mondotta volna.

 

A fonákosítás tudományát tehát jehova papjai csakis a Kísértőtől tanulhatták.

Még a saját maguk által 2003-ben kiadott bigliájukat is meghamisították a 2017-ben

kiadott kiadás erről tanúskodik.

Leslie07 Creative Commons License 2024.03.04 -2 1 195910

 mert Isten gondoskodott a teremtés műve által a vitamindús táplálásáról. Ehhez még segítségére volt az egészséges immunrendszere. "

 

Ennek ellenére rendelkezett arról, hogy hogyan kell védekezni a fertőző betegségek ellen.

 

Ma sem tiltja meg az embernek a Teremtő Isten, hogy védekezzen a fertőzések ellen.

 

Úgyhogy teóriád, miszerint nem helyes a fertőzések ellen védekezni nem a Teremtő Istentől származik,hanem az embergyilkos Sátántól.

 

-

Előzmény: bethsabé (195909)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.04 -1 0 195909

 

-Az egészséges emberi szervezetnek nincs szüksége laboratóriumokban előállított löttyre, ami mesterséges és vegyi anyagokat tartalmaz és káros a szervezetre és nem gyógyít. De, erőszakkal az emberekbe juttatják.

Ádám 930 évig élt és nem volt szüksége vakcinára és 45 oltásra, mert Isten gondoskodott a teremtés műve által a vitamindús táplálásáról. Ehhez még segítségére volt az egészséges immunrendszere. 

-

 

Viszont ma ez nem mondható el, mert a gazdag ember uralkodik a szegényen és profit orientált. Vagyis sokan egészséges élelemhez sem juthatnak sok országban, mert anyagi lehetőségük sokaknak nem engedheti ezt meg és megbetegszenek idő előtt és fiatalon meghalnak. Sőt, a háborúval pusztítják az embereket.

Azt akarják, hogy beteg legyél! (A Pfizer és a nyugati orvoslás bukása) (youtube.com)

 

-

 

Addig egészséges egy emberi szervezet, amíg  egészségesen tud táplálkozni.

Ha minden egészséges táplálékot megkap egy emberi szervezet és megfelelő környezetben él, akkor nincs szükség arra, hogy a kémiai löttyöt nyomjanak bele. Téged is megtévesztett a Sátán és engedtél, mert utazni akartál. Sorolhatnám tovább is, de nem ide tartozik. Csak gondolkodj el logikusan!!

-

 

A legtöbb szenvedést a hatalomvágyó és kapzsi emberek okozzák szándékosan a földön élő legtöbb embernek.  Ha mindenki Isten irányadó mértéke szerint élne, ez nem következhetne be.

-

Préd 8,9 Mindezt láttam, és megfigyeltem minden dolgot, a mely történik a nap alatt, oly időben, a melyben uralkodik az ember az emberen maga kárára.

-

 

Előzmény: Leslie07 (195907)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195908

 vagyis Istennek szolgálnak a szellem szerint, mert Isten szellem, és akik Istent imádják, azok szellem szerint imádják"

 

Nem azt írja szellem szerint, hanem azt, hogy szellemben.

 

János 4: 24 Az Isten szellem: és akik Őt imádják, szükség, hogy szellemben és igazságban imádják. 

 

Akik az Úrban vannak, azok imádják szellemben és igazságban az Istent.

 

Te itt is megamisítottad János kijelentését.

Nem akarsz a Khrisztosz Isten szellemében lenni, mert ellensége vagy a Khrisztosz Istennek.

 

Kétségbe vonod, hogy Ő Isten lenne.

Előzmény: bethsabé (195902)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195907

A fertőző betegségek elkerülése végett a Teremtő Isten maga hozott rendeleteket.

 

A fenti állításod szerint az Isten is hitetlen, mert nem bízta a dolgot az ember immunredszerére.

 

Izrael fiai közöl is akik engedelmesek voltak,azok elhitték, hogy a fertőzések elkerülése végett

be kell tartani az Isten által hozott óvintézkedéseket.

 

A Kísértő által megtévesztett emberek hitték el csupán, hogy az oltások elfogadása a Fenevad bélyege.

Előzmény: bethsabé (195896)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195906


-Nem írtam ilyet, ezt csak te beszéled bele. Én azt írtam, hogy nem látogatta meg személyesen Jézus Krisztus a szervezetet, mert bármennyire is furcsa nektek,"

 

Pedig jehova papjai,akiket követsz azt írják, hogy 1914 óta egy láthatatlan Jézus itt van.

 

Döntsd már el végre, hogy mikor mit hazudozol. Mert te is írtál valami láthatatlan Jézus eljöveteléről.

 

Az igaz imádók tudják, hogy az a Jézus, aki életét adta sokakért nem láthatatlan, hisz feltámadása után a tanítványok is ellenőrizték, hogy húsa és csontjai vannak.

 

De jehova papjai veled együtt az Antikrisztus előhírnökeikét tagadjátok, hogy Jézus teste is feltámadott volna.

 

Lukács 24:36 És mikor ezeket beszélték, megállt maga Jézus közöttük, és mondta nékik: Békesség néktek! 37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hitték, hogy valami szellemet látnak. 38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások? 39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van! 40 És ezeket mondván, megmutatta nékik kezeit és lábait.

Előzmény: bethsabé (195900)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195905

 Azt mondta Pál, hogyha test szerint éltek meghaltok, de ha a testi cselekedeteket a szellemiekkel megöldökölitek, akkor éltek. "

 

Akkor itt az ideje, hogy elkezdd megszerezni a szellem gyümölcseit. Mert immár 15 éve a hazugság 

hírnöke vagy. A hazugságot lehelők pedig nem tartoznak a szellemi emberek közé. A legnagyobb bűnöd, hogy az Isten prófétai Szavát is hazugságra akarod változtatni. Az pedig halálos bűn.

Több alkalommal meg lettél már intve emiatt, de az intések ellenére nyakas maradtál.

Eltökélted magadban, hogy akár lelked halálának az árán is a gonoszt fogod követni, és annak

szószólója leszel. 

Előzmény: bethsabé (195902)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195904

Jelenések:14:1-5, és Jelenések:5:9 versek, meg persze, mindegyik vers az Új Szövetségben kivétel nélkül róluk szól, akik Isten Királyságában fognak uralkodni a földfelett. "

 

Nem azt írja, hogy a Föld felett, hanem azt, hogy a Földön fognak uralkodni.

 

Jelenések 5:10És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.

Nem a 144 ezer fog uralkodni a Földön, hanem azok, akiknek a fejüket veszik a Jézus bizonyságtételéért. Jézus bizonyságtétele pedig nem más, mint a prófétaság Szelleme.

Nem írja egy szóval sem a Kinyilatkoztatások Könyve a 14. fejezetben, hogy a 144 ezer uralkodik majd a Föld felett. Főleg azt nem hogy a spiritiszta jehova papjai lennének akár a 144 ezer, akár azok,akiknek fejüket vették a Jézus bizonyságtételért.

A bibliakutatók és követőik, jehova tanúi a spiritiszta piramisjós C.T. Russel nyomdokait követve nem a Jézus bizonyságtételét hordozzák magukban, hanem a hazug prófétálás szellemét. Ezért közülük egyetlen egy sem lesz majd elpecsételve a 144 ezer feddhetetlen izraelita férfiú közzé, hacsak meg nem térnek és meg nem élik a nagy nyomorúságot, mely után az elpecsételésre sor kerül.

Az elpecsételteknek teljesíteni kell majd azt a feltételt is, hogy Izrael fiai legyenek.

A jehova tanúi szervezetében egyetlen egy feddhetetlen izraelita férfiú sincs.

A sátán szervezetében ugyanis lehetetlen feddhetetlenné válni.

Előzmény: bethsabé (195902)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195903

Szóval innen fúj a szél. Újabb nagy Babiloni elmélet az igazsággal szemben, mely testi. A testet keresitek a szellemi helyett. "

 

Milyen igazsággal szemben.Spiritiszta Írás ellenes hamis tanokat hirdetsz.

Az igazságot Isten szent prófétái és az Úr Jézus hirdették.

Te azoknak mindenben ellentmondasz. 

 

 

Igaztalan dolgokat állítasz Izrael Istenével a Khrisztosszal kapcsolatban.Szerinted azoknak,akik 

nem tartoznak Izrael fiai közé lehet igaztalan dolgokat állítani Isten Szavával kapcsolatban?

Szándékosan megsérted az Úr parancsát,amit a Jelenések 22:18,19-ben jegyzett fel János.

 

 

Tagadod, hogy a Khrisztosz Isten a Jézus. Ezzel szemben jehova papjaival egyetértésben 

a mélység angyalát, Abaddont tartod jézusodnak.Ez halálos bűn.

 

Tagadod az Antikrisztus szellemében, hogy az Úr Jézus teste is feltámadt. Ez halálos bűn.

 

Tagadod, hogy Isten az embernek a testén kívül szellemet és lelket is teremtett. Ez szintén

 az őrtorony szervezet tanítása. Rajtuk kívül még a H.N. Adventisták tagadják. 

 Ez is ellentmond a próféták és az apostolok hitvallásának.  -Halálos bűn

 

Tagadod az Úr Jézus és az apostolok által hirdetett újjászületést,ami a Szentszellemnek az emberben lévő szellem újjászületése. Ezt is jehova papjainak a tanításából vetted.Ellentétes az Úr Jézus és az apostolok tanításával.- Halálos bűn.

 

 Ellene szegülsz Isten azon parancsának, hogy ne  tegyél hozzá és el se vegyél az Istentől prófétáin keresztül közölt írásokból. Ennek ellenére megteszed. Pontosan abban a formában teszed ezt,ahogyan jehova papjai teszik. Halálos bűn.

  

Elfogadod az Isten Szavának meghamisítása céljából létrehozott Új Világ Fordítású bibliát, amit

 jehova papjai készítettek, hogy Ige ellenes tanításukat azzal támasszák alá, megtévesztve ezáltal 

 jehova tanúit és másokat. - Ez is halálos bűn.

 

Tagadod, hogy nagy sokaságot,akiről a Jelenések 7. fejezetében prófétál az Úr a mennybe viszi.Ezt teszik jehova papjai is. - Ez is halálos bűn.

  

Tagadod, hogy Isten kimondottan Izrael fiaiból fogja majd elpecsételni a 144 ezer feddhetetlen férfiút a nagy nyomorúságot követően a Bárány földi szolgálatára. Ezt teszik jehova papjai is.-Ez is halálos bűn.

 

Vádolod sőt megveted a Teremtő Istent ,amiért a gonoszok lelkeit átengedi a Hádesznek és a Halálnak,hogy őrizzék azokat a Hádeszben a végítélet napjáig,amikor az Úr parancsára majd ki kellesz adniuk őket. Ezt teszik jehova papjai is. Russeltől vették, hogy nekik ilyen Isten nem kell. -Ez is halálos bűn.

 

Azt állítod, hogy csak a bibliakutató néven ismert Russel követői voltak méltók arra, hogy fogyasszák az Úr testét és vérét. Ebben a kérdésben is azonosulsz jehova papjai tanításával.- Ez is halálos bűn.

Ezek az Antikrisztus szellemében lévők ismertető jele.

Előzmény: bethsabé (195895)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195902

Neked kéne azt bebizonyitanod hogy Jézus eltörölte a törvényt és a tanitványok megtaposták a tizparancsolatot vagy a sábeszt. Add meg az igéket ami tudtunkra  adja mostmár el van törölve a szombati nyugalom, vagy az örök törvény.

 ---

 

-Többször leírtam már, és el is olvashatod a Bibliából, hogy az Isten mennyei Királysága kikből  tevődik össze. 

-

Jelenések:14:1-5, és Jelenések:5:9 versek, meg persze, mindegyik vers az Új Szövetségben kivétel nélkül róluk szól, akik Isten Királyságában fognak uralkodni a földfelett. 

Nem a testi emberekről szól  z Új Szövetség, hanem a szellemi emberekről szól, akik a szellem által születtek újjá Istentől. És nem emberek akaratából.

--

"Ti mint álkeresztények, akik a testnek szolgáltok"...és nem a szellemnek.

-

Nem értem, hogy ti mint testi álkeresztények, többek között olyan hívők, akiknek emberek által előre megírt adventista kézikönyvük van a gyülekezetben, és külön emberek által kidolgozott hitük, egyáltalán kit szolgáltok? A Törvényt? Még mindig a testi Törvényt szolgáljátok? Holott a szellemiekre kellene koncentrálni és nem a lábmosásra, az étkezésre, meg a kirándulásra, a szombatra, stb...hanem az Isten országának és az igazságnak a hirdetésére, az evangéliumra, az igazság által, vagyis a szellem által.

2Kor 1,22 A ki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.

Mit mond Pál? Hogy a lélek, vagyis a szellem szolgálata van a szívében és nem a Törvény szolgálata.

26. 2Kor 3,8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?

-----------------------

- Sohasem éltetek a zsidó törvények alatt, de ennek ellenére "Ti" nagy Babiloniak, emberek által létrehozott  törvények alapján magatokra értitek a Mózesi Törvényekből kiragadott Tízparancsolatot, és azt hiszitek, hogy a Törvény által fogtok üdvözülni. Ha nem olvastad volna, akkor itt az alkalom, hogy elolvasd, mit mondott maga Jézus.

--

Lk 16,16 A törvény és a próféták Keresztelő Jánosig valának: az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba.

-

-Mit mond itt Jézus? Érted-e, hogy mit mond? A Törvény, Keresztelő Jánosig volt. És utána, az Istennek országa hirdettetik szellem által. Nem a kőbe vésett Tízparancsolat által.

-

Ki az akit valójában szolgáltok? A Törvényt? Hogyan szolgáljátok akkor az Istent, ha még mindig test szerint éltek? Úgy gondolod, hogy azt a törvényt kell szolgálnotok, ami sohasem vonatkozott rátok? Kinek a parancsolatai szerint éltek? Az emberek parancsolatai szerint "éltek", és nem a Jézus Krisztus két parancsolata szerint, a szeretet törvénye szerint éltek? Hanem még mindig a testi parancsolatok szerint, ami soha nem vonatkozott adventista mozgalomra?

-----

Gal 3,10 Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, a ki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.

-

Mit olvasol el itt? Akik a törvény cselekedeteiből vannak, azok átok alatt vannak.

Tudod mi volt az átok a Mózesi törvény alatt?

-

Rm 7,6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.

 

Mit mond Pál? Azt, hogy örül, megszabadultak a Törvénytől, és ezután a léleknek szolgálnak, vagyis Istennek szolgálnak a szellem szerint, mert Isten szellem, és akik Istent imádják, azok szellem szerint imádják és nem a mosakodások, a lábmosás, és a szombat tartás által, hanem szellem szerint járnak.

-

Ne külsőleg "szolgáld" az Istent, (különböző étkezéssel és lábmosással, meg szombat tartással, ) hanem az  Isteni  gondolkodásmód szerint. (szellemben)

---

Mert ha szellem szerint jársz, akkor nem követsz el gyilkosságokat, paráznaságot, nem lopsz és nem hazudsz, mert akik szellem szerint születnek ezeket nem gyakorolják, mert nem is tudják, mert a szellemi gondolkodásuk ezt nem engedi meg.

--

1Jn 3,9 Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.

-

Senki sem cselekszik bűnt, aki Istentől született, és nem kell az Istentől születettnek kifüggeszteni a gyülekezet falára a Tízparancsolatot, mert eleve nem cselekedhet bűnt egy szellemi ember, akiben megmarad annak magva.

-

Olvasd el a verset és imádkozz, hogy megérthesd! Aki Isten szelleme által született, az eleve nem követhet el bűnt! Nem Én mondtam, hanem János apostol, aki Isten szelleme alatt írta le ezeket.

 

-

Nagyon nehéz felfognod, hogy az Új Szövetség a szellemi emberekhez szól és nem a testi embereknek, akik test szerint és törvények szerint akarnak továbbra is élni. Azt mondta Pál, hogyha test szerint éltek meghaltok, de ha a testi cselekedeteket a szellemiekkel megöldökölitek, akkor éltek. 

-

Rm 8,13 Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.

-

Sajnálom, hogy nem érted Isten szavát, és inkább embereknek hiszel. A "prófétanődnek".

Már nem hiszem, hogy a gondolkodásmódod meg tudna változni és valamikor is az igazságot hinnéd el a hamisság helyett, de reménykedem.

 

Előzmény: llang-ilang (195898)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195901

Ugyanezt elmondhatom rólad is, amiket rólam írsz, mert legalább már vagy 10 éve nem vetted a kezedbe a Bibliát, hanem más szélhámos emberek írásait teszed előtérbe, ami színtiszta filozófia és messze van az igazságtól. Szerintem alázd meg magad az Isten előtt és ne versenyezz vele!

Előzmény: Ayrton64,5 (195899)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195900

 

 

-Nem írtam ilyet, ezt csak te beszéled bele. Én azt írtam, hogy nem látogatta meg személyesen Jézus Krisztus a szervezetet, mert bármennyire is furcsa nektek, de Jézus nem társalog a földön egy emberrel sem, csak a Biblia szelleme által. Mi volt ezen neked a félreérthető? Olvasd el még egyszer, hogy mit írtam! J.T nagy Babilonból jöttek ki, amiről szintén írtam. És arról is, hogy kik azok, akik a nagy Babiloni tantételeket gyakorolják. (pld:a szentháromságtan és a szombat tartás mint ünnepnap, stb...képek és szobrok imádata, és tisztelete, Mária kultusz, dogmák, mely emberektől származnak.

Ne értsd már mindig félre, amiről írok!

Előzmény: llang-ilang (195897)
Ayrton64,5 Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195899

"Neked kéne azt bebizonyitanod hogy Jézus eltörölte a törvényt és a tanitványok megtaposták a tizparancsolatot vagy a sábeszt. Add meg az igéket ami tudtunkra  adja mostmár el van törölve a szombati nyugalom, vagy az örök törvény."

Nem ad meg ő semmit! Majd azt fogja mondani, hogy testi vagy és nem értesz semmit. Valami érthetetlen (vagy természetfeletti?) módon, JT tompaságával ellentétben, felfogta a Covid-szélhámosság, meg a oltási őrület jelentőségét, a WEF jövőbeli szerepét, de nem képes szellemileg tovább mozdulni. Véleményem szerint kitűnő értelmi adottságai vannak, de valószínűleg gyerekkorától JT-irányba volt erősen indoktrinálva. Az ilyen korai indoktrináció viszont meglátszik. Hasonlóképpen, ahogy Cathy O'Brien-en is örökké meglátszik gyerekkori kiképzése. https://www.amazon.com/Trance-Formation-America-Cathy-OBrien/dp/0966016548 Persze ez csak az én tippem, de nem hiszem, hogy ő felnőtt, érett fejjel lett JT. Persze tévedhetek is, nem vagyok pszichológus. Mindenesetre én már nem kívánok vele társalagni, már megúntam őt meg a rejtelmes 144 ezret.

Előzmény: llang-ilang (195898)
llang-ilang Creative Commons License 2024.03.03 -1 1 195898

"És azt mikor kérdezte meg Tőlük, hogy szándékukban van-e az apostoloknak megtartani az Úrnak szombatját? Hol utal Jézus erre, az Új Szövetségben? 

-

-Bibliai versekkel támaszd alá, hogy Jézus ezeket kijelentette az Új Szövetségi tanítványainak."

 

 

 

Te aztán jol kiosztottad a házi föladatot:) csak hogy forditva ültél föl a lóra- nem a farát kéne látnod hanem a fejét. Az apostolok vagy Jézus szavakkal vagy teteikkel soha még csak meg sem kérdőjelezték a tizparancsolatot vagy a szombatot, hanem aszerint éltek. Egész izraelben alapvetés volt ez.

 

Neked kéne azt bebizonyitanod hogy Jézus eltörölte a törvényt és a tanitványok megtaposták a tizparancsolatot vagy a sábeszt. Add meg az igéket ami tudtunkra  adja mostmár el van törölve a szombati nyugalom, vagy az örök törvény.

 

 

 

 

Amugy már sokszor válaszoltam kérdéseidre, mások is kérdezték, nekik is válaszoltam és volt aki megértette amit mondtam. Lehet hogy testi ember vagy és ezért nem tudod befogadni a válaszomat és nem érted. Lelki emberek befogadják, de testiek elöl ez rejtve marad.

 

 

 

Előzmény: bethsabé (195876)
llang-ilang Creative Commons License 2024.03.03 -1 1 195897

De hát te magad irtad körül nagybabilont, és mind a ketten egyet értettünk benne hogy az 1918/19 es Jézus állitólagos látogatása kapcsán kipipálhatjuk a kitalált dogmák-rublikát.

Azaz a Jehova Tanui szervezet megfelel a nagy babilon kategoriának az általad fölállitott mérce szerint.

 

 

 

 

 

 

Előzmény: bethsabé (195876)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195896

 

Ki okozta a fertőző betegségeket a szegényeknek? Maga a gazdag ember, mégpedig nyereségvágyból.

-

-Nem unod még a hiteltelen elméleteidet ideírni? Bebizonyítottad, hogy hiteltelen vagy és semmi közöd nincs az Istenhez, mert a Sátáni világban gyönyörködsz és nem várod az Isten Királyságát.

Előzmény: Leslie07 (195894)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195895

 

 

Szóval innen fúj a szél. Újabb nagy Babiloni elmélet az igazsággal szemben, mely testi. A testet keresitek a szellemi helyett. 

https://www.churchofgod.hu/content.php?act=elveszett2

Előzmény: Ayrton64,5 (195889)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195894

El tudod képzelni akkor, hogy ezek a tanúk mennyire hisznek Istenben, ha elhitték, hogy van olyan emberi vakcina, ami felülmúlja az immunrendszerüket és Istent a teremtőjüket, aki számon tartja a hajszálukat is?"

 

Ördög szól általad.

 

A fertőző betegségek elkerülése végett a Teremtő Isten maga hozott rendeleteket.

 

A fenti állításod szerint az Isten is hitetlen, mert nem bízta a dolgot az ember immunredszerére.

 

Izrael fiai közöl is akik engedelmesek voltak,azok elhitték, hogy a fertőzések elkerülése végett

be kell tartani az Isten által hozott óvintézkedéseket.

 

A Kísértő által megtévesztett emberek hitték el csupán, hogy az oltások elfogadása a Fenevad bélyege.

 

Előzmény: bethsabé (195884)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195893

Mert Jézus "testét és a vérét", csak feddhetetlenek vehetik magukhoz, mert az ezzel ellentétben cselekvők ítélet alá esnek."

 

Ezek szerint a 8. millió jehova tanú közül senki sem feddhetetlen, ezért vetik meg az Úr Jézus testét és vérét.

Előzmény: bethsabé (195888)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195892

Jézus Krisztus a 144000-el kötött Új Szövetséget, és senki mással, amit a Biblia leír és ez a szövetség senki elől nem titok"

 

Nem kötött a 144 ezerrel új szövetséget,hisz Izrael fiainak a maradékából a Nagy Nyomorúságot követően fogják elpecsételni a 144 ezer feddhetetlen férfiút.

 

A prófécia erről szól. Te pedig a a Kísértő szellemétől felkenve állandóan ennek az ellenkezőjét akarod

elhitetni az olvasóval. Pontosan azt műveled, amit a kísértő művelt,amikor Isten egyértelmű kijelentését fonákosította.

 

Pontosan reád illenek az általad idézett szavai az Úr Jézusnak a rossz gyümölcsök termésével kapcsolatban.

 

 

Igaztalan dolgokat állítasz Izrael Istenével a Khrisztosszal kapcsolatban.Szerinted azoknak,akik 

nem tartoznak Izrael fiai közé lehet igaztalan dolgokat állítani Isten Szavával kapcsolatban?

Szándékosan megsérted az Úr parancsát,amit a Jelenések 22:18,19-ben jegyzett fel János.

 

 

Tagadod, hogy a Khrisztosz Isten a Jézus. Ezzel szemben jehova papjaival egyetértésben 

a mélység angyalát, Abaddont tartod jézusodnak.Ez halálos bűn.

 

Tagadod az Antikrisztus szellemében, hogy az Úr Jézus teste is feltámadt. Ez halálos bűn.

 

Tagadod, hogy Isten az embernek a testén kívül szellemet és lelket is teremtett. Ez szintén

 az őrtorony szervezet tanítása. Rajtuk kívül még a H.N. Adventisták tagadják. 

 Ez is ellentmond a próféták és az apostolok hitvallásának.  -Halálos bűn

 

Tagadod az Úr Jézus és az apostolok által hirdetett újjászületést,ami a Szentszellemnek az emberben lévő szellem újjászületése. Ezt is jehova papjainak a tanításából vetted.Ellentétes az Úr Jézus és az apostolok tanításával.- Halálos bűn.

 

 Ellene szegülsz Isten azon parancsának, hogy ne  tegyél hozzá és el se vegyél az Istentől prófétáin keresztül közölt írásokból. Ennek ellenére megteszed. Pontosan abban a formában teszed ezt,ahogyan jehova papjai teszik. Halálos bűn.

  

Elfogadod az Isten Szavának meghamisítása céljából létrehozott Új Világ Fordítású bibliát, amit

 jehova papjai készítettek, hogy Ige ellenes tanításukat azzal támasszák alá, megtévesztve ezáltal 

 jehova tanúit és másokat. - Ez is halálos bűn.

 

Tagadod, hogy nagy sokaságot,akiről a Jelenések 7. fejezetében prófétál az Úr a mennybe viszi.Ezt teszik jehova papjai is. - Ez is halálos bűn.

  

Tagadod, hogy Isten kimondottan Izrael fiaiból fogja majd elpecsételni a 144 ezer feddhetetlen férfiút a nagy nyomorúságot követően a Bárány földi szolgálatára. Ezt teszik jehova papjai is.-Ez is halálos bűn.

 

Vádolod sőt megveted a Teremtő Istent ,amiért a gonoszok lelkeit átengedi a Hádesznek és a Halálnak,hogy őrizzék azokat a Hádeszben a végítélet napjáig,amikor az Úr parancsára majd ki kellesz adniuk őket. Ezt teszik jehova papjai is. Russeltől vették, hogy nekik ilyen Isten nem kell. -Ez is halálos bűn.

 

Azt állítod, hogy csak a bibliakutató néven ismert Russel követői voltak méltók arra, hogy fogyasszák az Úr testét és vérét. Ebben a kérdésben is azonosulsz jehova papjai tanításával.- Ez is halálos bűn.

Ezek az Antikrisztus szellemében lévők ismertető jele.

Előzmény: bethsabé (195888)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195891

Nem konkrétan kell azoknak az embereknek egy földi szervezethez tartozniuk, hogy átmenjenek Isten új világába, amely a földön lesz."

 

Hogy érted azt, hogy átmenni.Honnan kell átmenni,ha a Földön vannak és a Földön is kell majd maradniuk? 

Előzmény: bethsabé (195877)
Leslie07 Creative Commons License 2024.03.03 -2 0 195890

Az mindenképpen igaz, hogy jó nagy keveredés van az ember teste, lelke és szelleme tekintetében. Előbb az írtad, hogy az Édenben nem Ádám lelke halt meg, hanem szelleme. Ezékiel 18:20-ban: "A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni;" Akkor ez hogy van?"

 

Ez úgy van,ahogyan az Úr Jézus el is magyarázta, hogy a lélek sorsa az Isten kezében van.A gonosz lelkek a végítéletkor lesznek elveszítve a gyehennán. Addig Hádeszben

a Halál angyalainak a "gondozásában" várják az ítéletet, mint a gonosz szellemek is.

 

Máté 10:28És ne féljetek azoktól, akik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.

 

A gonosz szellemek szemére vetették az Úr Jézusnak, hogy miért akarja őket idő előtt gyötörni.

 

Máté 8:28És amikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngős ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton.29És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?

 

Mindennek meg van a maga ideje,így a gonosz lelkek elvesztésének is.

 

Mellesleg jehova papjaihoz hasonlóan az Ezékiel 18. fejezetéből csak azt a verset szedted elő, amely a gonosz lelkek halálára utal,holott az ez a fejezet arrók is szól, hogy ha a egy lélek igaz vagy megtér annak nem kell majd meghalni.

 

 

 

Előzmény: Ayrton64,5 (195874)
Ayrton64,5 Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195889

Ha képes vagy fejlődni, akkor olvasd el a "Dávid Trónja" és "Izrael háza" c. zseniális, logikus és bibliai írásokat, innen: http://www.churchofgod.hu/content.php?act=profecia

 

Aztán ha találsz benne belső logikai hibát (tehát nem külső hibát - értem ez alatt, hogy ha nem passzol azzal, amire szellemileg vagy idomítva), akkor ezt írd le nekem.

Előzmény: bethsabé (195885)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.03 -1 0 195888

Jézus Krisztus a 144000-el kötött Új Szövetséget, és senki mással, amit a Biblia leír és ez a szövetség senki elől nem titok. Ezek azok az elpecsételt szentek, akik a mennyekből fognak uralkodni ezer évig a földön élő emberek felett. 

Jelenések:14:1-5

--------------

És ezek a versek is  a 144000-re utalnak.

-

Jelenések könyve 5. rész

9. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből,

10. És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.

 

-

 

-Én leírtam, hogy nem vagyok az Új Szövetség részese, de ennek ellenére szellemi ember vagyok, mert a gondolkodásom Isten szerint van. Még Jézus Krisztus sincs az Új Szövetségben, csak az elhívottak és a választottak, vagyis az elsőszülöttek, a 144000 feddhetetlenek, akiknek a szájukban nem találtatott álnokság és a szent szellemtől születtek Isten akaratára.

Aki a szent szellemtől született, az nem cselekszik gonoszt. Márpedig nagy Babilon tagjai büszkén hangoztatják, hogy a szent szellemtől újjászülettek, mégis gonoszt cselekedtek a középkorban és jelenleg is. (inkvizíció, vallásháborúk, pedofília, erkölcstelenség, politikai összefonódás, stb...

 

-A hamis vallásban levő álkeresztények többek között rengetegen csalnak, lopnak, hazudnak, paráználkodnak, politikai összefonódásuk van a világgal és nem ritka a pedofil pap közöttük. És mégis azt merik mondani magukról, hogy újjászülettek és Istenhívők.

 

Jézus ezt mondta rájuk:

Mt 7,16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Lk 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.

-

 

-Téged sem és a nagy Babilonban levő álkeresztényeket sem tett Jézus királyokká és papokká, akik annyira a mennyekbe akartok jutni. Sajnos a mennyekbe való bejutás nem az emberektől függ, hanem az Istentől.  Jn 3,8. Csak a szent szellemtől születtek juthatnak oda be, akik előre ki lettek választva a világ megalapítása előtt. 1 Mózes:3:15. Nem emberi szubjektív elgondolás alapján.

-

Viszont lehetőséget kaptál Jézustól a földi örök életre velem együtt az emberiség megváltása által. De, ha nagy Babiloni tanokat sajátítasz el, akkor erre nem lesz semmi esélyed a Biblia szerint, mert ugyanis nem lehetsz nagy Babilonban, ha az örök életre vágysz. pld (szentháromság-tan megvallása.) Ez a tan már elég ahhoz, hogy a széles úton haladj és ne az igazság oldalán állj, mert eleve félre visz.

----

Általában nem az a főtéma itt, hogy Jézus mindenkiért meghalt és akinek kell vegye az élet vizét ingyen. Csak arról beszélek, hogyan merik egyesek azt állítani magukról, hogy Jézus Krisztust követik a keskeny ösvényen, amikor parázna életvitelt élnek, és paráznaságban vannak a világgal, bármilyen álszentnek is mutatják magukat. Gyümölcseikről lehet megismerni őket.

-

Mt 7,16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

Lk 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.

-

Mellékesen a "gyümölcsökkel" kapcsolatban megjegyezném, hogy politikai pártokra sem szavazol és nem tartasz karácsonyt és születésnapot sem. S feltételezem, hogy az úrvacsorát sem veszed magadhoz, mert ítéletet eszel és iszol, ha nem vagy a szent szellem által elhívott és kiválasztott. 

--


Korinthusbeliekhez írt I. levél 11. rész

-

28. Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,

29. Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.

-

El tudod képzelni, hogy hányan nem becsülik meg az úrnak a testét, akik méltatlanul úrvacsoráznak? 

 

-

Egy volt politikai párttag és pedofil simogató püspök, hogy mert/mer úrvacsorázni? Hol van ilyenkor az igazságérzete és hite. Hogyan meri magát egyáltalán Krisztus követőnek nevezni, annak ellenére, hogy a Bibliában le van írva, hogy kik azok, akik a rossz cselekedeteik miatt nem örökölhetik a mennyek országát, vagyis az isten Királyságát.

---

Mert Jézus "testét és a vérét", csak feddhetetlenek vehetik magukhoz, mert az ezzel ellentétben cselekvők ítélet alá esnek.

 

Előzmény: fhrfl (195887)
fhrfl Creative Commons License 2024.03.02 -2 0 195887

Szerintem nem. Szerintem te vagy, aki nagyot akarsz mondani, amikor magadról beszélsz, mert össze-vissza halandzsázol. Nem szólhat neked a Jézus kínálta új szövetség, ha belegondolsz abba, amit írni szoktál. Itt vagy a földön, a többi halandóval együtt.

Elég az, ha te és én emlékezünk a mondandóidra. 

 

Nekem ugyan nem az a meglátásom, amit sajátodként nyomsz ide, de igazán lehetnél következetes. 

Nem vagy a mennyben. - ebben biztos lehet mindenki. 

Magadról mondod ki hát, hogy Jézus Krisztus veled nem kötött szövetséget, hisz rád nem vonatkozik az, és nem is neked szól. 

 

Ha esetleg arról van szó, hogy meggondolatlanul írtál hozzászólásokat, akkor meg ne paráználkodj az ördöggel, hanem lásd be a meggondolatlanságodat, oké? 

Akár a tiédből is lehet tanulnia egy mezei hívőnek. 

 

 

Előzmény: bethsabé (195881)
Ayrton64,5 Creative Commons License 2024.03.02 -1 1 195886

Már a legelső magyarázatod is rossz:

 

Ezt írod: "Test szerint megszakadt" DE HÁT A PRÓFÉCIA AZT MONDJA, HOGY NEM SZAKAD MEG!!! 

 

Ez a "fejedelmi bot" nem más mint a fizikai világban lévő JOG, ami a fizikai világban Júda uralkodási jogáról szól. Érted? Mindez a fizikai (testi) világban zajlik. Júda uralkodási joga nem a mennyekben kezdődött, hanem itt a földön. Ha tehát ez a jog folyamatosan fog tartani Silóig, akkor nem lehet rajta lyuk. Csak úgy egyszerűen nem szakadhat meg. Amikor Sedékiást meggyilkoltatta a Babiloni uralkodó, akkor mindenki azt hitte, hogy a prófécia ellenére mégiscsak elmúlt Júdától a fejedelmi bot, azaz megszakadt a júdai dinasztia uralkodási joga, mivel a dinasztia kipusztult. Pedig mégsem pusztult ki. Szerinted Sedékiás és fiai halálával ez a jog átvándorolt a mennyekbe? - EZ KÉPTELENSÉG. Ennek a jognak léteznie kellett továbbra is. Babilon uralkodója nem számolt azzal, hgy Sedékiásnak leánya is van! Az uralkodási jog Sedékiás leányához került, majd a leánya férjének leszármazottaihoz.

Előzmény: bethsabé (154061)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.02 -1 1 195885

Aztán amikor továbbra is megmaradt a lyuk, csak most már 600 évre múlt el júdától a fejedelmi bot, hirtelen azt kezdted magyarázni, hogy úgysem értem meg. Amikor magyarázatodban hibát találtam, akkor hirtelen már semmit sem értek, és fölösleges nekem magyarázni. De a világért nem ismernéd el, hogy ez az egész értelmezés beteg. Súlyosan beteg, és az egész 1914-et ki fog kéni dobni.

 

---------------------------------------------------------------

 

Nézd csak, hogy hányszor válaszoltam meg neked a fejedelmi botról, amit semmibe veszel és azt mered ennek ellenére állítani, hogy hallgatok.

 

A te értelmezésed beteg, mert testi vagy és a szellemi dolgokat nem értheted meg. 

 

-

 

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=140660213&t=9003631

-

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=140658453&t=9003631

-

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=140652297&t=9003631

-

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=117754295&t=9003631

-

https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=117029079&t=9003631

 

h-ttps://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=117022784&t=9003631

Előzmény: Ayrton64,5 (195883)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.02 -1 0 195884

Pontosan ez jellemzi a Covid-19-hez és az oltásokhoz való hozzáállásukat is. Nem úgy hisznek a Bibliában, ahogy pl. egy matematikus hisz abban, hogy nincs legnagyobb prímszám, hanem inkább olyan módon, ahogy ez George Orwell 1984 c. könyvében van leírva. Olvasd el ezt a könyvet.

------

-

Már megint a coviddal érvelsz! Mintha nem az emberek saját maguk döntöttek volna ebben az esetben is a saját aláírásukkal.

Voltak olyan tanúk, akik kifejezetten elhitték és beoltatták magukat, saját aláírásukkal bizonyítva, hogy repülőre tudjanak ülni és a vállalkozók dolgozni tudjanak menni házakhoz. Nekem egy tanú nagyképűen azt mondta, hogy engedelmeskedni kell a felsőbb hatalmasságnak. Akkor, mit akarsz még bizonyítani? Kicsapta be Őket valójában? (Sátán)

-

Szinte voltak olyanok és örültek, hogy elkapták a közönséges influenzát, (amit covidnak neveztek el félelemkeltésből), hogy legyen oltási igazolványuk, ami ma már semmit nem ér.

Beszéltem olyannal, aki kifejezetten dicsekedett az oltási igazolványával és azzal, hogy pozitív lett a teszt eredménye. (Ez is a hevítéstől függött, amit nem tudtak, mert nem néztek utána semminek.)

Ebben az esetben is tájékozatlanok voltak a tanúk. Lett volna rá lehetőségük, hogy tájékozódjanak, de nem tették meg, inkább oltattak.

-

El tudod képzelni akkor, hogy ezek a tanúk mennyire hisznek Istenben, ha elhitték, hogy van olyan emberi vakcina, ami felülmúlja az immunrendszerüket és Istent a teremtőjüket, aki számon tartja a hajszálukat is?  Nem győződtek meg, hogy igaz-e vagy sem, inkább orosz rulettet játszottak...

-

Lk 9,24
Mert a ki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.

 

-

Lk 17,33 Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt.

-

Jn 12,25 A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és a ki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.

-

Mi a válaszod Jézus szavaira?

 

 

Előzmény: Ayrton64,5 (195878)
Ayrton64,5 Creative Commons License 2024.03.02 -1 1 195883

Hiába húzod alá pirossal, ez a kijelentés is csak az értelmezéstől függ. Sőt JT egész története a pirossal aláhúzott kijelentés másfajta értelmezéséről szól. Nem olyan értelmezésről, ami oda szó szerint le van írva, amire most itt te a piros színt használva hivatkozol. Ugyanolyan dolog ez a te piros kiemelésed, mint amilyen Leslie07 angyaltól való idézete, hogy Nagy Babilon az egy város. Te a te nótádat emeled ki pirossal, Leslie07 pedig a sajátját.

 

Egyébként nézz magadba. Elkezdted magyarázni, hogy a "fejedelmi bot" miért nem múlt el. Elején a JT értelmezést használva megvádoltál, hogy a 2520 év az nem annyi, mert Siló azonos Jézussal. Aztán amikor továbbra is megmaradt a lyuk, csak most már 600 évre múlt el júdától a fejedelmi bot, hirtelen azt kezdted magyarázni, hogy úgysem értem meg. Amikor magyarázatodban hibát találtam, akkor hirtelen már semmit sem értek, és fölösleges nekem magyarázni. De a világért nem ismernéd el, hogy ez az egész értelmezés beteg. Súlyosan beteg, és az egész 1914-et ki fog kéni dobni.

Előzmény: bethsabé (195882)
bethsabé Creative Commons License 2024.03.02 -1 0 195882

 

 

-Nem értünk egyet, ezt már többször is elmondtam.

Miért hitted el?  A Te kezedben nem volt akkor Biblia és nem olvastad? Nem tudtál logikusan gondolkodni mint a matekban?

-

Én a saját magam hiszékenységéért nem hibáztatnék mást. Nem kenném másra, hogy becsaptak.

Vagy ezt a verset nem olvastad, csak eljártál a gyülekezetbe? Mi volt a célod?

--------------------------------------------

 

Csel 1,7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.

 

Nem az emberek dolga az, amit Isten a maga hatalmába helyezett. 

Előzmény: Ayrton64,5 (195878)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!