Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem;a Sirius projektről alig-alig van (szakmai) publikus információ. De ha a cél az, hogy X éven belül legyen Y darab új szerelvény (mert a jelenlegi szétesik), akkor tök mindegy, hogy kinek a hibájából áll a parajosban az engedélyt meg nem szerző szerelvény.
De fordítsuk meg a kérdést:
Bautzenben meg itt-ott áll vagy 20 az ÖBB által áll nem vett Talent 3. Ha felteszem, hogy műszakilag reális költésggel ezek adaptálhatóak lennének a HÉV-re és bedobná valaki, hogy akkor ezeket meg kell venni, akkor ez jó ötlet lenne....? Na ugye.
Az ezzel megbízott kínai vállalat valóban gyártott már egy rakás vasúti biztbert - Kínában, az ottani hálózatra, az ottani szabványok szerint.
Európai szabványú biztbert még látni se láttak, ez teljesen új nekik, nulláról kellene nekiállniuk (ha igazak a pletykák, azt sem értik igazán, hogyan és miképp kellene beilleszteni a közút-vasút kereszteződések berendezéseit a vasúti biztberbe). Első körben meg se akarták próbálni, azt akarták, hogy az Európában totálisan idegen kínai technikát szereljék fel, fogadtassák el a vasúthatósággal, aztán jóvanazúgy. Kiderült, hogy ez nem fog menni, hát nyögve-nyelve nekiálltak, de hogy mit fognak kiadni a kezükből és főleg mikorra, az totál homály.
Nem véletlenül akarták Mészarosék is a csehekkel megcsináltatni a biztbert, mert a szakembereiket kirázta a hideg a kínai megoldásoktól.
Ha veszek egy OFF IKEA-s szekrényt a nappaliba, az 300 kiló. Tudok játszani ezzel-azzal, hogy nézzen ki belülről, de van benne egy kis kompromisszum. Ha megkérem az asztalost, az pont olyen lesz, mint ami nekem kell. De fizetek érte alsó hangon 800 kilót... Nade az asztalos 1-2 év garit ad, az IKEA meg 10+-ot.
Mivel évente több ezer km új vasútvonalat építenek odahaza és szerte a világban ha nem tudnak a Kelebia-Soroksár szakaszra jó bizt.bert építeni akkor ott mi rontottuk el a kiírást.
Nem hiszek a mindenki hülye a világban csak mi vagyunk helikopter megközelítésekben.
Ez nagyrészt igaz, de bizony az importőrnek nagy szerepe volt abban, hogy azok a buszok ilyenek lettek, mert a kínaianke sze ágában sem volt ennyire európai specifikációjú buszokat szállítani. Az importőr kérését is csak azért teljesítették, mert azt hitték, hogy piacot vesznek. (Mínuszos volt a King Longnak az a beszerzés.)
Azért voltak elég nagy technológiai problémák azokkal a buszokkal. A fűtés 5 Celsius alatt elégtelen volt. A szélvédő párásodott és a tükröket is sikerült rossz helyre szerelni. A fényezés pedig konkrétan lehullott a buszokról kétéves korukban... stb. stb. (Mondjuk ez utóbbit az Ikarus Egyedi is tudta.)
Ha holnap este a saját párna cihámban találok kb. 1,3 milliárd eurót (miért? hátha van ott?) akkor egy 55 db 120 méteres elővárosi villamos motorvonat tenderre, 2025-2026-os szállítással nem tolonganának a jelentkezők.
"Semennyivel se voltak rosszabbak mint a kortárs más helyközi buszok."
Erről sokaknak más a véleménye.
Utaskomfort és üzemeltetési szempontból is.
Nem véletlen, hogy csak addig húzták, ameddig.
---
A kínai ipar tud jó termékeket gyártani.
Rengeteg CRRC metró, vonat, villamos közlekedik a világban.
De ha politikai döntés alapján, verseny nélkül olyat kell legyártaniuk, amilyet nem szoktak, és a gyártó előre tudja, hogy érdemben nem lesz utólag felelősségre vonható, akkor annak van bizonyos kockázata.
Ezek után nekem erős kétségeim vannak afelől, hogy képesek megfelelő járműveket szállítani. Persze a politikai nyomás meglesz, hogy az amit kapunk az lesz a tökéletes... de legalább majd ez is drágább lesz mintha korszerű nyugati cuccot vettünk volna.
A villamost beleértettem az LRV kategóriába. A CRRC termékeiben kétségkívül jobban megbízom, mint a Mitiscsiéiben, de úgy néz ki, ez a beszerzés - ha igaz a pletyka - nem úgy fog kinézni, hogy leveszünk egy szinte kész terméket a polcról, hanem ide ki kell fejleszteni egy új járműtípust. Ha így van, az annyira nem szerencsés.
Nekem speciel nem magával a céggel van gondom, hanem a kínai mentalitással. Sajnos jelenleg is velük dolgozom és iszonyatosan nehéz elmagyarázni nekik, hogy itt azért másképp mennek a dolgok, mint ott. Nagyon erőszakosan szeretnének ráderőltetni olyat, ami nem lehet. A bangladesi példa jól mutatja, hogy milyen borzasztó kompromisszumos megoldásokbam gondolkodnak, amikből mi csak nagyon rosszul jöhetünk ki. (Ők nem mennek bele olyan buliba, ami bármiféle kockázattal jár nekik.) Szóval, ha ebből bármi is lesz, akkor ahhoz képest a 3-as metró szerelvényeinek a felújítása egy sikersztori lesz.
A referenciák zöme belföldi, kínai. A CRRC ugye a kínai állami vasúti járműgyártó, ami a korábbi kínai cégek egyesítésével jött létre 2015-ben. Valami irdatlan mennyiségű vasúti járművet gyártottak le, mindenféle kategóriában, abban is, amiről a HÉV kapcsán beszélhetünk.
Politikai alapon lehet valaki kritikus a velük való együttműködés kapcsán, talán gazdasági alapon is, szakmai alapon aligha.
"A CRRC Corporation Limited kínai állami tulajdonú és nyilvánosan forgalmazott gördülőállomány-gyártó. Bevételeit tekintve a világ legnagyobb gördülőállomány-gyártója, megelőzve fő versenytársait, az Alstomot és a Siemenst."
1) Szerintem nem tragédia egy efféle cégtől venni valamit.
2) A haza igények és tervek szerint készíthetnek használható alapanyagokat és itthon össze lehet rakni azt normális módon.
3) Nem, nem emiatt vonták vissza az előző tendert anno.
(Egészen konkrétan a legolcsóbb ajánlat is jóval magasabb volt, mint az akkor maximálisan erre fordítható keret.)