Mi a címe ennek a régi filmnek? Valakinek nem ismerős?
Arra emlékszem hogy szerepelt benne egy tinicsaj akiről kiderül hogy valami földönkívüli királynő/hercegnő, és hogy zöld a vére. A nagymamája szintén földönkívüli volt, és az volt a feladata, hogy megvédje az unokáját. A mikrosütőjével be tudott kapcsolni valami védőpajzsot a háza körül. A film vége felé újabb nagymamának kinéző földönkívüliek érkeznek és összecsapnak a lányt védő nagyival, akik szamuráj szerű ruhában vannak.
Hát azt sajnos nem tudom, hogy hol lehetne kérelmezni. Az biztos, hogy a My Secret Identity-t nálunk nem adták, én is csak az RTL-en néztem (anyám, akkoriban annyi jó sorozatot adtak, hogy egy idő után már elkezdtem németül érteni :)) még szerencse, hogy ha jól láttam, az összes része fent van a tecsőn! :) Azt hiszem, lesz egy időre néznivalóm! :D
Bár mintha magyar csatornán nem is adták volna. Mintha az rémlene, hogy mindig a nagypapáméknál néztem. Lakótelepen laktak és náluk egész korán volt már kábel.
Nagyon bírtam, mert olyan sorozatokat láttam rajta, amik igazán tetszettek.
Ott láttam először X-Men, Hulk és hozzá hasonló rajzfilmeket. A másik kedvencem valami vízköpős rajzfilm volt - egy rendőr csaj és egy éjszaka életre kelő vízköpő volt a főszereplő.
Már akkor is kicsi "ferde" volt az izlésem. :D
Mai napig rajongok a képregény filmekért (a Zöld lámpásra is nagyon kíváncsi vagyok).
Vajon lehet valahol "kérelmezni", hogy adják le ezeket a jó kis sorozatokat??? :D
Én egy kb. 80-as évek vége, '90-es eleje körüli sorozatot keresek, amit az eredeti RTL-en, vagy SAT1-en láthattam.
Egy srácról szólt, akinek van egy professzor barátja, akihez gyakran benéz és ott történik valami baleset féle. Onnan kezdve időnként elkezd lebegni, vagy repülni.
Talán ameriaki sorozat lehetett, de nem vagyok benne biztos.
Esetleg emlékszik valaki a címére? Vagy bármire ezzel a sorozattal kapcsolatban?
Keresem egy sorozat CÍMÉT, valamelyik ismeretterjesztő csatornán sokott menni, de elég ritkán. A sorozatban egy feketehajú tömzsi, szemüveges srác és egy barnahajú csajszi szerepel, a srác különbféle fájdalmas dolgokat próbál ki.
A legutóbbi részben éppen egy kínai mester mutogatta, hogy hogyan edzik a testet és mindenféle husánggal ütötte a gyereket, aki szépen kihurkásodott, majd becsinált úgy fájt neki.
Aki tudja melyik ez a sorozat kérem írja meg a címét!
En is keresek eyg filmet (vagy sorozatot). Magyar, MTV-n volt. Valamikor a rendszervaltas kornyeken keszult es jatszodik. Talan sorozat is volt a TV-ben, de lehet, hoyg csak egyreszes tv-film. (Erzesem szerint a rendszervaltas _utan_, de biztos nem vagyok benne...)
Szoval a srac Budapesten el es leutazik a Balatonra nyaron egy filler nelkul, ott vmi balheba keveredik (vagy pincer lesz vagy lesz egy pincer haverja). De sajnos ennyi remlik osszesene a filmbol :(
Ahogy így olvasgattam, eszembe jutott egy Disney sorozat, amit bátyámmal nagyon imádtunk! A címe Kalóz Jack 100 élete. Egy néger kalzról szólt, akit felakasztottak, és megátkoztak, és úgy menekülhetett meg a lelke, ha 100 ember életét megmenti. Az ex-kastélyát egy feltaláló vette meg, akinek volt egy saját gyártású high tech motorcsónakja. Ő segített a száz életet megmenteni. Ami nagy jellegzetessége volt a sorozatnak, hogy mindig jöttek ilyen mókás kinézetű lidércek [azt hiszem azok voltak], és egy átalakított porszívóval szippantották be őket. :) IMÁDTAM!!! Csak nem adták le végig, helyette kezdődött Az "Az utolsó elektromos lovag" Ernie-vel, a kis pakisztáni sráccal. :D Onnan kezdve mindenből fejpántot csináltunk bátyámmal. :)
Igen, egy család elment táborozni, és úgy kerültek át. Valami "Ashka" nevű nő is volt benne, azon is volt ilyen ruha. :) De a címe véletlenűl sem jut eszembe. :( És mintha valami japán, vagy kínai császárudvarba kerültek volna, ha jól emlékszek...
Visszaolvasgattam, nekem az Örvény valahogy kimaradt,nem emlékszem rá...A mindentudó háztartás rémlik, tényleg Alföldi szerepelt benne?Valaki kereste, a Tizenkét hónap c. mesefilmet, nekem megvan,ha kell még szívesen átmásolom,és elküldöm...
Sziasztok! Mint a nevem is mutatja,imádok nosztalgiázni....Igaz nem sorozat volt, de kedves kis film a Zöld torony, a napokban volt a tv -ben. Nekem könyvben is megvan.Nézte,ill.olvasta valaki? Nagyon érdekes volt benne látni Janza Katát gyerekként,Zsuzsát alakította,aranyos kislány volt. A többi főszereplőről nem hallottam.Pedig Szilva(Fenyvessy Krisztina) igazán szép lány volt...