Nem lehet tudni. Valami lenyelt műanyag virágcserép darabra gyanakszunk.
Most három kutya van, de úgy tűnik, hogy Pötyi Béla mamája (egy snauzer) ismét vemhes... :))
Szia. Pötyi Béla a hugoméknál jött a világra. Mi vittük oltatni meg mindent azzal a sanda mellékszándékkal, hogy a kisqttyunknak legyen játszótársa. Akkor úgy adódott, hogy nem voltam kint, csak az előző este. Akkor mondták, hogy rosszul van, hány, gondolkodtunk, hogy orvoshoz kellene vinni, de elég késő este volt már. Másnap reggel, mikor érdeklődtünk, azt válaszolták, hogy jobban van. Délelőtt meghalt. Lelkiismeretfurdalásom van, hogy a könnyebbik végén fogtuk meg a dolgot, és nem vittük el a kórházba.
Szeresd nagyon Dórit, tegyél meg érte mindent. Ennél többet nem lehet. Éljetek még jópár évet együtt, boldogan.
Őszintén szólva most járok ebben a topicba először... Eddig nem mertem benézni, már most is megbántam. :(
Mindenegyes elolvasott történettől könnybelábadtak a szemeim. :'(
És kezdek félni...
Az idősebbik kutyánk, Dóri, egy 11 éves ( augusztusban lesz ) szálkás tacsi. Teljes egészségnek örvend, hála az égnek. Februárban volt egy emlődaganata, amit eltávolítottak, és azóta semmi baja.
Viszont amit Kris írt, az nagyon megijesztett. :( Hogy 1ik nap még teljesen jól volt a kutyusa, 2 napra rá meg... :((
'93 őszén döntöttünk arról, hogy nekünk kutya kell. A gyors elhatározást követően egy husky alomból választottuk ki a legéletrevalóbb kölyköt. Lexi lett a neve.
Abban az időben kezdett divattá válni a husky tartás, amit sokan meg is bántak. Mi nem. Napról-napra szebb és nagyobb lett, egy év múlva kifejlett példány lett. Tengerkék szemek, ordasszürke hosszú bunda, enyhén nyúlánk testalkat. Sokan megálltak a kapunál gyönyörködni benne, ilyenkor nagyon tudta magát "reklámozni". Hihetetlen iramban volt képes futni, szinte úszott a levegőben. Ha néha napján megszökött, meg sem próbáltam utána futni. Beültem az autóba és forró nyomon indultam a keresésére. Általában egy órán belül ez sikerült is. Egy alkalommal - úgy 6-7 éves lehetett - a szomszéd egyik utcán kóborló csirkéjét szemelte ki magának. Kiszökött, szájába kapta és futott is teljes erőből. Kb. fél óra autókázás után egy utcasarkon találkoztunk. Látszott rajta, sehogy sem tudta megérteni, hogy én hogyan találom meg mindig. Lerakta az addigra már kimúlt csirkét és csak állt egyhelyben, mint aki teljesen elveszítette azt a reményét, hogy bejárja a világot.
Sajnos a vadászösztön nem merült ki ebben az egy esetben. Az évek során több kisállat a számlájára írható: tyúkok, macskák, galambok, verebek, és sündisznók, ó azok a szegény sünik. Évente legalább kettőt temettem el belőlük.
Soha nem volt beteg. Csak a mindig esedékes oltások miatt látott orvost. Akkor aztán kiélte magát. Lexi az ellenkezőjét művelte a rendelőben, mint ami elvárható lett volna ilyen esetben egy kutyától. Nem húzta be fülét farkát, nem vonult a szék alá, nem merevedett le, mikor rá került a sor. Mikor kinyílt az ajtó és megjelent a doki, Lexi odaugrott hozzá, össze-vissza nyaldosta a kezét, engem meg cibált be minden erejével a rendelőbe. (Pedig a doki inkább ellenszenves volt, később le is cseréltük egy fiatalabbra.)
Megtanultuk egymást az évek során. Én csak úgy hívtam: "Lexi, te nagyon kutya." Számtalan érdekes tulajdonsága volt. Ilyen volt az, hogy napjában egyszer engedett el otthonról. Reggel nem volt semmi probléma. Ilyenkor csak búsan nézett utánam, de ha délután el akartam menni, akkor azt hallotta a környék összes lakója, olyan keserves üvöltésbe kezdett.
Két és fél éve megszületett a lányunk. Nem lett féltékeny, pedig kevesebbet tudtunk vele foglalkozni, mint azelőtt. Szépen megértette, hogy most már három gazdája van. Nem is volt ebből semmi baj. 10 éves már elmúlt, de mozgásában, viselkedésében nem lehetett látni az idő múlását. Talán egy kicsit a szemén. A terasz legfelső pontjáról még két héttel ezelőtt is simán leugrott. Úgy fél éve már egymáshoz engedtük őket. Lányom nagyon szeretett vele labdázni, persze valamelyikünk felügyelete mellett.
Így volt ez a múlt hét kedden délután is, még este én is játszottam vele és semmi jelét nem láttam, hogy valami gond lenne.
Hanem szerdán reggel, mikor kiléptem a házból, nem jött elém. Azt hittem, hogy mélyen alszik, máskor is előfordult. Lementem a lépcsőn az udvarra, de még akkor sem jött elő. Majd felébresztem - gondoltam - odalopakodtam a házához, és finoman megsimogattam az orrát. Nem reagált. Nem látszott rajta semmi különös, csak "aludt", mint ahogy máskor is: oldalt fekve, kinyújtott lábakkal, kissé kilátszó rózsaszín nyelvvel.
Este eltemettük az épülő házunk udvarán egy nyugodt sarokban. Most már az új házunkat őrzi, amíg mi élünk.
Lányunknak elmondtuk mi történt, persze Ő még nem fogja fel valójában ennek súlyát. Másnap, amikor hazamentem csak ennyit kérdezett:
Kép az még csak lenne, de egyelőre nem nagyon merem elővenni, hátmég netre rakni. Így is naponta sírdogálunk, ha eszünkbe jut. Mindenesetre szép helyre temettük, a telkünkön egy diófa alá és már vettünk egy szép bokrot a sírra, meg körülraktuk fehér terméskővel.
És követve sokak tanácsát, már elkezdtük tanulmányozni a kutyás újságokat és hirdetéseket.
Hát.... majd meglátjuk....
Azért majd nézek képet, most az a jó, hogy el kell utaznunk egy pár napra külföldre, talán az is segíteni fog, hogy más lesz a környezet...
Jövő héten pedig megkísérlem a kép beszúrást, lehet, hogy sikerülni is fog...
Jó, hogy van hely, ahol megértik, hogy egy négylábú barát elvesztése hasonló fájdalmat jelent mint egy kétlábúé...
Ehelyütt emlékezem Tóbiásra (született Black Label of Doghunter), aki ma reggel hagyott it minket.
Egy tündéri, vidám, fekete angol cocker spaniel kan, aki mindig kész volt a játékra és akinek kedd délutánig semmi baja nem volt. Aztán elbágyadt, nem akart enni, negyed kilenckor este elvittük állatorvosunkhoz, aki babésiára gyanakodott. (Kullancs terjeszti, és tényleg mindig átnéztük, hogy van-e benne kullancs és azonnal el is távolítottuk, ha találtunk) MIndenesetre kapott ellenne szurit és hazavittük.
Szerdán továbbra is bágyadt volt, enni nem akart, véreset pisilt. Kapta a szurit.
Csütörtök reggelre besárgult, délután már fel sem tudott kelni, úgy kellett kivinni és tartani, hogy pisilhessen. Állatkórház, infúzió, megnyugtatás, hogy másnapra minden bizonnyal jobban lesz és hogy pénteken is (azaz ma) visszük kezelésre.
Ma reggel már nehezen húzta a levegőt, kómában volt és amikor a kosarához mentem, hogy belediktáljak egy kis kamillateát sóhajtott kettőt és nem lélegzett tovább.
A szíve még vert, próbáltam szívmasszázst alkalmazni, de már nem akart visszajönni a létezésbe.
Ma délután temetjük.
Az ötödik életévét töltötte be idén áprilisban.
Szia Kris!
Nekem két kutyám halt meg tüdődaganatban, ugyanúgy, mint a Tiéd... 10, illetve 14 évesek voltak, át tudom érezni a fájdalmadat, én is velük nőttem fel, és borzalmasan hiányoznak a mai napig, annak ellenére, hogy most is két kutyám van...
Hidd el, nem tehettél semmit, a tüdődaganat nem operálható, csak nyújtani lehet a végső stádiumot vízhajtókkal, szívgyógyszerekkel... nyugtasson meg a tudat, hogy nem szenvedett sokat, az én első kutyám hónapokig hol jobban, hol rosszabbul volt, rengeteg gyógyszert szedett, de ez már nem ő volt igazán... az esetből okulva a második kutyámat, bár életem legnehezebb döntése volt, elaltattam, amint láttam, hogy már lefeküdni sem bír.. és ugyanúgy fájt, de valahogy mégis sokkal nyugodtabb voltam, hogy megkíméltem egy csomó szenvedéstől. Hidd el, a Te kutyádnak is jobb így, hogy békésen elaludt, és szinte az utolsó pillanatig jókedvűen, boldogan élhetett.
Fogadd őszinte részvétemet, és esténként nézz fel a Holdra, ott élnek és futkároznak mindannyian, hűségesen várva ránk...
Szia Kris!
Oszinte reszvetem, nagyon aterzem a fajdalmadat. Gondolj a sok vidam orara, amit egyutt toltottetek a 10 ev alatt, meg arra a sok szeretetre, amit tole kaptal - ez mind az o eletet is boldogga tette. Astor mar jo helyen van, fent szaladgal a sok pajtassal, a fajdalmat csak te erzed, o mar nem. Es varni fog rad sok-sok even keresztul, amig majd ujra talalkozhattok, ebben biztos lehetsz.
Teljesen együtt tudok érezni Veled. Nincs rosszabb, mint a tehetetlenség érzése.
Egy dolognak örülhetsz, nem szenvedett sokáig.
A hiánya mindig megmarad, akár tudsz később másik kutyára gondolni (ekkor kicsit másabb lesz), akár nem.
Szia Gsx-rr!
Szomorúan olvastam írásod. Nagyon rossz lesz egy ideig, ezt tudom tapasztalatból. Nekem most a macskám beteg, most fogják operálni. Remélem, hogy minden sikerül. alig várom, hogy túl legyünk rajta.
FOGADD ÖSZINTE RËSZVËTEMET!
Az en kutyam ma ejjel aludt el orokre fel 12.-kor.
10,5 eves volt Astornak hivtak,Staffordshire terrier.2 hete meg semmi baja nem volt.kb masfel hete eszrevettem ,hogy este furcsan szuszogva veszi a levegot.2 nap mulva elvittem orvoshoz aki meghallgatta majd azt montdta ,hogy oregszik es a szive nincs teljesen rendben ,de ezt gyogyszeres kezelessel meg lehet javitani.
Beutalta ekg-ra es ultrahangra.
Kozben eltelt 2 nap ezalatt rosszabodott az allapota fekve nehezen vette a levegot.Az ultrahangon megallapitottak ,hogy a szive vegul is a rendben van ,de folyadek van a melluregeben ami valoszinuleg daganat miatt van.Vettek mintat a folyadekbol es masnapra megjott az eredmeny ami sajnos pozitiv volt.
Au orvos vizhajot es antibiotikumot irt fel es azt mondta ,hogy ha kordaban tudjuk tartani a vizet akkor meg elhet egy ideig.
Akkor meg nem ,de 2 nap mulva kicsit elhittem es nyugodtab is lettem.
Eleg jol evett,ivott 3-4 napig.Igaz nem futkarozott eszetlenul mint 1 honapja de szepen setalt az utcan.
Hetfon visszavittem egy masik orvoshoz ugyanarra a helyre aki egy ismerosom allatorvosa,hogy mondja meg a velemenyet oszintem.
O megmondta ,hogy menthetetlen a kutya de amig ilyen jol van addig nincs baj.
Masnap reggel viszont mar lattam ,hogy nagy a baj hajnalban felkelt es egesz delelott allt ,mert fekve nehezen kapott levegot.Levittem az utcara es 2-3 lepes utan nem akart tovabmenni.Kezben vittem fel.Ezt meg elismeteltem este 10-kor lattam ,hogy nagyon szenved de a szemeben lattam ,hogy meg akar gyogyulni es akarmilyen nehezen is de odajott amikor legugoltam hozza es ododugta a fejet az enyemhez.
Ma este elkezdtem nezni a forumot igaz betegsegekkel kapcsolatos topic-ot kerestem hatha talalok hasonlo esetet.Pont ezt a topicot olvastam ,lefekszik de allt vagy fel oran at egyhelyben.
Azutan az agy labanal lefekeudt es elaludt orokre.
Amikor eszre vettem ,hogy nem lelegzik el sem hittem ugy nezett ki mintha aludna.
Fel oraig neztem es vartam biztam benne ,hogy felkel es elkezd hemperegni mint mindig amikor felebredt.
Azutan erot vettem magamon es egy baratommal kerestunk neki a Dunapart mellet egy szep helyet ahova szegenyt elvittuk.
Ugy ereztem ,hogy ezt most azonnal ejel meg kell tennem.
Mar egy oraja itthon vagyok es csak varok.Nem lepodnek meg ha egyszer csak bejonne a szobaba.
Nagyon roszz erzes folyton az jar az esembe ,hogy otthagytam egyedul biztos rossz neki.
Kulonben pedig tudom ,hogy mar mindegy es tudom ,hogy tobbet nem tehettem.
Nekem o mindent jelentett o volt mindig az elso barmirol is volt szo.Lemondtam sokmindenrol utazas ,nyaralas ,de ez soha nem esett nehezemre.
1 honapja meg el nem hittem volna ,hogy ez megtortenhet.
Kb 3 honapja neztem meg az oltasi konyvet ,hogy hany eves is pontosan ,de biztos voltan benne ,hogy meg legelabb 5 evig velem lesz.Ugyanolyan volt mint 4-5 eves koraban ,az oregedes jele max. a fulen lattszott kicsit osz volt.
Gondolkoztam sokat ma ,hogy mi faj a legjobban.
Az amikor rajottem ,hogy mennyire tehetetlen vagyok es nem tudok neki segiteni es lattam rajta ,hogy meg mindig bizik bennem.
O volt az elso kutyam!!!
Ha erdekel valakit kepet felraknek ,de nem tudom hogy kell.Vagy elkuldenem valakinek aki felrakja.
Tegnapelőtt új kutya költözött a lakásunkba, egy tüneményes nyolc hetes gengszter leányzó. Imádjuk :))
Még élőfordul, ha hirtelen rá kell dörrenni, akkor a régi kutya nevét mondom az övé helyett
:((
Sziasztok!
Én is átérzem a szomorúságotokat!
A mi németjuhász kutyánkat 5 éve altattuk el. Emlörákja volt, amit ugyan megmütettünk, de mint kiderült, már késön, néhány hónap mulva ujra jelentkeztek a tünetek. Végül annyira legyengült, hogy tüdögyulladást kapott és iszonyatosan szenvedett. Miután elment, összeült a család, és mindenkinek az volt a véleménye, hogy nekünk többé nem kell kutya. Mindenki nagyon el volt keseredve. Aztán néhány hét mulva elmerengtem, hogy mennyire üres a kert, mennyire hiányzik egy négylábu, és megint összeült a család. Mindenki elsorolta az igényeit és mindenki lobbizott, hogy melyik fajta miért lenne jó. De németjuhászt NE, hangzott az egybehangzo válasz. Aztán megintcsak néhány hét eltelt, és elmentünk... egy németjuhász tenyésztöhöz, és ahogy megláttuk a kis szörgombocot, tudtam, hogy ö lesz az uj kutyink. Bella ma már 4 éves, gyönyörü, nagy macko :) Lady helyét senki nem foglalhatja el a szivünkben, de egy uj kedvenc uj örömöket hozhat.
Igy én is azt mondom: vegyetek, hozzatok, szerezzetek uj barátot!
Üdv: Nyafka
Én egy évvel a Maxi halála elött tudtam meg, hogy gyógyíthatatlan. Egy évig rettegtem, hogy mikor jön el az a pillanat. Az utolsó napokban ő is úgy tűnt jobban van, péntek este még labdázott egy az "apjával" lefekvés előtt és reggel már nem ébrett fel. A párom (mivel nem együtt lakunk) egy napig nem merte elmondani, de a telefonba hallottam a hangján, hogy baj van. Senki nem kívánom azt az érzést amit akkor a telefon másik végén éreztem mikor kimondta, hogy mi történt. Úgy éreztem kitéptek belőlem egy darabot és iszonyatos hasító fájdalmat éreztem. Azt hittem meg halok, nem akartam elhinni.
Most, hogy ezeket a sorokat írom, most is könnyesek a szemeim és nincs olyan nap, hogy ne sírnék még ma is egy kicsit miatta.
Már több mint egy hómapja, hogy Maxi baba nincs velem, de a fájdalom még mindig ugyan olyan erős.
Tudom, mit érezhetsz. Az én Kormosom négy napot szenvedett, nagyon rosszul volt, de nem akartam elaltatni, mivel az állatorvos azt mondta, van esély a gyógyulására. Aztán a negyedik nap reggelén örökre elaludt. Borzasztó üres volt nélküle a lakás, nem fogadott senki örömmel, nem kísérgetett... Egyedül az segített, hogy az Illatos útról kihoztam egy kutyát, Masnit, aki a világ leghálásabb teremtése, egyszerűen nem bír nem csóválni :) Szerintem várj egy kicsit, majd okozz örömet magadnak, s egy kutyának (akinek esetleg ezzel az életét is megmented).
Bobby kutyámat tegnap, 12 és fél éves korában veszítettük el, pár napos (de éveknek tűnő) szenvedés után. Az utolsó előtti napon kicsit jobban lett, már kezdtünk reménykedni, hogy még rendbe jöhet, de kiderült, hogy ez már csak az ő legutolsó erőfeszítése volt, a szíve nem bírta már az utolsó rohamot és megállt.
Hihetetlenül üres nélküle a lakás. Hiányzik minden, ami hozzá kapcsolódik, és persze ő maga a legjobban. Azt hiszem, még nem hittem el egészen, hogy soha többé nem jön haza.
Részvétem minden kutyóért, és persze minden gazdinak... nekem is friss az élmény, így méginkább át tudom érezni..((
(Lboyongo, méhgyulladásnál sokszor sajnos már késő a műtét, mert túl sok méreganyag szívódott fel a szervezetbe, és ezzel már sajnos nem tud megbirkózni a kutya..:(((( )
És csatlakozom: az egyetlen igazán hatásos gyógyír egy másik kutya. Pár napig lehet, sőt kell is szomorkodni, szembesülni az ürességgel (még akkor is, ha maradt mellette másik kutya, akkor is szörnyű a hiány), szépen meggyászolni őket a lelkünkben, de aztán igenis_tovább_kell_lépni. Az élet megy tovább, így vagy úgy, de az ember magának tesz rosszat, ha csak emészti magát, befordul és sírdogál. Az a drága kutya szeretett bennünket, így onnan fentről ránknézve se szeretné, ha szomorúak lennénk. Egy új kutyával nem csaljuk őt meg, nem halványul el az emléke, viszont a tőle kapott rengeteg szeretetet tovább tudjuk vinni egy új kis élőlényre.
>
