A féket nem kell állítani.Légtelenítés után az első fékpedállenyomásra beáll. Ezután ellenőrizd a fékkötelet,ha felemelt állapotban könnyen forognak a kerekek vagyis felold rendesen,behúzva a kart nem megy fel hónaljig akkor fasza. Amúgy a kézifékkötél alul állítható egy nyolcas menettel,két kontra anya van,az egyik jobb a másik balmenetes,azonban ezekhez sokszor melegíteni kell mert berohadnak.
Nü, ma lecseréltem a bal oldalon is a hátsó fékhengert. Megbeszélteknek megfelelőn nekiálltam keresni a gumidugót hátul, már ahol állítani lehet a féket, de van vagy 4 luk. 3 darab ovális, meg egy kerek.
Éppen kicseréltem a jobb első kerékagyat. Úgy volt, hogy estefele átjön egy helyi szerelő, de nekifogtam s míg előkészítettem neki a terepet végül inkább megcsináltam. A csapágyak beütésétől féltem csöppet, illetve a régi kerékagy csavarjainak lazítása volt erősen macerás, de alapvetően semmi komolyabb (csak a fejemben van az a bizonyos gát...)
Most éppen azon gondolkodom, hogy holnap nekifogok oszt a bal hátsó fék munkahengerét is kicserélem (remélem nem okoz majd komolyabb problémát hogy két különböző gyártó alkatrésze- ugyanúgy néz ki, csak nem volt rendelhető egyszerre kettő ugyanolyan a helyi bárdinál).
Oszt majd utána beállítom a kéziféket, ha már ilyen jó segítséget kaptam.
Meg a múlt héten a w124-es Merci kombim kézifékjét is sikerült beállítani (sose harapott ilyen szépen), szóval nőtt az önbizalom.
Maradt egy kérdés: Trafó kollégától szereztem egy valószínűleg jobb állapotú váltót. Merthogy az enyém már egy bő éve eléggé szépen ciripel.
Meg tudom csinálni? Mennyire macerás? Mennyi idő?
No, csak hogy fellendítsem a fórumot :)
Amúgy ma délelőtt kormányösszekötőt (van egy ilyen két gömbfejjel, beállítás nélkül) meg kormán lengéscsillapítót is cseréltem a Mercin, kezd az agyi gát bomolni. Múlt héten gömbfejeket. Meg fékbetéteket.
Úgy tűnik holnap délután az egyik szomszéd szerelő besegít, oszt az ide írottakat még hozzáveszem.
Ami meg a munkahengert illeti, egyelőre így marad, az eleje eleve nagyon szépen harap. Csak mert közben a 92es kiadású w124es Mercimet is készítem a nagy útra (mindkettővel megyünk Csángóföldről Somogyba másfél hét múlva) van a fejemen. Mindkettő műszakira megy :)
Mondjuk ha végignyesünk az 1000 km-en odáig tán nagy baj nem lehet...
A féklap belsején van egy hosszúkás (2,5 cm) gumidugó, azt kiveszed mindkét oldalt és onnan tudsz állítani a bordás éken, ami a kéziféké. Persze mindkét hátulja levegőben közben. Van egy 10-12 cm talán bronz hatszög a kézifék kötélen, annak kontraanyáját visszalazítod és tudod állítani a feszességet. Behúzol egy kattanást, majd kézzel megnézed hogy fog, majd mégegyet... és így tovább. Ha kézzel belőtted és egyformán fog, meg lehet nézni 1 fő segítségével óvatosan nyomott pedállal is. Ennek a transit-nak olyan jó és "sima" kézifék rendszere van, nálam még sosem volt eltérés benne vagy probléma vele.
Ha ötcsavaros a futóműved, elől egy szikra peremet nem hagyott a ford hogy a csapágy külső peremét kiüsd, ha új csapágyat teszel be, kell két hosszanti sliccet csinálni bele egymással szembe, hogy ki tudd kocogtatni belőle és így később már szerelhető lesz.
Agycsere szerintem nem igényel spéci szerszámot, a csapágy beállításához kell némi rutin és pár kilóméter után (3-500?) rá kell állítani; az agyat rendesen megtisztítani a régi zsírtól és csapágyzsírral szerelni/ megtömni. A hátsó munkahengert minden kerékcserekor szoktam ellenőrizni, nemes egyszerűséggel egy lapos csavarhúzóval férebillentem kicsit a gumisapkáját, ha nincs ott egy pici fékolaj sem, szóval por száraz, akkor mehet midnen tovább -> hozzátenném hogy egyes régi szakik szerint mielőtt leemeled a dobot jelöld filccel össze, hogy ugyanúgy kerüljön vissza. A dob pereméről kb 30 fokban nyugodtan szedd le a peremet ami képződött kisflex+ csiszolólapkás koronggal. Kifújod a fékport midnen honnan és kész is vagy. A fékszerelés tud igazán részletes lenni, sokan letojják, ami nem helyes. Még valami ami nagyon fontos, leglábbis számomra az, hátsó fékmunkahengert párban cserélünk, nem nagy összeg, egyszerűen nem éri meg megkockáztatni hogy nemsoká a másik elfossa magát! Jobbik esetben csak fékbetéteket kell venni, egy pár órát takarítani..... rosszabbikban nem áll meg a vas időben. Mondom mindezt úgy hogy lelkes hobbista vagyok, egy jó autószerelőtől tanultam meg mindezt, ez nem is minden amit tudni kell hozzá. Ha érzel magadban ambíciót arra hogy megcsináld, akkor hajrá, de ne hibázz :)
Most néztem megint ide a fórumra, Lacoid kolléga nagyon szépen elmondta a frankót.
No, én most nyestem egy 2700 km-es körtúrát, Klézse-Szamosújvár-Csökmő-Kaposvár-Arad-Brassó-Klézse útvonalon.
Útközben kerékagy cseréje Kolozsváron jobb oldalt elől, kuplungkábel cseréje Kaposváron (pont beparkoltam két új BMW közé a központban amikor elszakadt :)), aztán Trafó kolléga Babarcon kicserélte a bal oldali támaszgömbfejet (utólag is nagyon hálás vagyok, csúnyamód befostam). Majd valahol Déva magasságában a bal első kerék kezdett hajnal 6 körül erősen ütni, így valami marhatelep mellett cseréltem 3 tőcsavart leszakadás környékén (miután Déván a gumis kb. fölöslegesen cseréltetett velem első gumikat).
Ma itthon tört ki megint 2 tőcsavar a jobb elsőnél, szóval holnap hozom az új kerékagyat és mellesleg a hátsó fékeket is megregulázom, mert nem akartak új műszakit adni...
Az én történetem az elülső kerekek tőcsavarjaival: kereskedelemben nem kapható elülső tőcsavar (csak aggyal együtt adják a kurvák...), csak hátsó, annak viszont útban van a válla (meg ahogy Lacoid kolléga mondta, a tárcsa csavarjai is bezavarnak). Én mindenesetre, a lelkemet megnyugtatandó, most visszarakom az eredeti 14es felniket.
Oszt jóvan.
Trafónak újfent magasztaló énekek. Megmentette a seggem.
Az meglehet, de még nem tudom normálisnak értékelni.
Más: múlt nyáron lecseréltem 91-es kiadású Transitom 14-es felnijeit 15-re. Amikre már nem mentek fel a 14-es felni kúpos kerékanyái, Toyota Hilux alufelniére jó, szorulós (nem kúpos) anyáit kellett beszereznem. Amiket még esztergályossal át is kellett csöppet szabni.
A ronda a dologban, hogy ezeket viszont nagyon rá lehet húzni a tőcsavarokra.
Következmény:
-először csak a jobb első kerekem egyik tőcsavarja tört le, altűnt anyástól.
-aztán egy lassú, de erős bal kanyarban letört a maradék 4 tőcsavar, felni leesett.Kerékagy ennek következtében belapult.
- új tőcsavarok, de abból ketttőnek a helye a kerékagyban már nem tartalmazott elegendő fogat, szerelő ráhegesztette.
- ma, Kolozsváron kolbászolva további 2 tőcsavar (teljesen újak) eltörött.
Szerencsére nálam volt az új kerékagy meg a csapágyak. És szerencsére találtam szerelőt, akinek volt csapágylehúzója, 1 óra alatt teljes csere.
Most nagyon enyhén húztuk meg az anyákat.
Megyek Somogy fele, kíváncsi vagyok mi történhet még.
Üdv! Alany egy tranzit 2.5 Diesel 1997 4HB! A kérdésem az lenne,hogy az autó először olyan tüneteket produkált,hogy elkezdett megtorpanni erőtlenné vált az emelkedőknél.Majd a gáz elvételkor le is állt és hosszas indítózas után indult be. Megint mentem vele egy darabig és ugyan az! Azt vettem észre,hogy az üzemanyag szűrő nincs tele! Feltöltöttem a szűrőt, kézi AC -val atszivattam az üzemanyagot ,hogy tele legyen az adagoló,le legtelenítettem! Próbáltam indítani,elindult! De hamar le is állt! Megnéztem a szűrőt megint alig volt benne g.olaj! A kézi átpumpáláskor azt vettem észre,hogy mintha csak a szűrőből szívná ki a g.olajat a tankból nem szív utána! Lehetséges,hogy az autó AC pumpaja halt meg? Köszönöm a válaszokat!
Még csak 42 éves vagyok, de az elmúlt 5 évben kicsit megkattantam (3 gyerek, tanyasi üzemmód, úniós pályázat, van mentségem), szimplán nem jut eszembe egy rakás olyan megoldás vagy lehetőség, ami annak idején egészen természetes volt...
No, azon pont nem gondolkodtam eddig, amikor másfél éve vásároltam és vezérlést cseréltem az autón, meg az adagolón tömítéseket cseréltettem, akkor valamelyik szerelő azt magyarázta, hogy viszonylag új tárcsám van.
No mindegy, cserélünk.
Más: tavaly nyári felnicserekor a gumis igen jól meghúzta a csavarokat, pár hónapja az egyik tőcsavar le is törött, aztán pont tegnap itthon, a faluban, kb. gyökketővel teljesen befordított kormánynál (erős kanyar volt) hirtelen leszakadt a maradék 4 tőcsavar.
Ma egész nap elülső tőcsavarokat kerestem, csak hátsókat találtam.
Holnap felemelem (még mindig ott a kocsi, első lengőkaron fekve) oszt bepróbálva a hátsó tőcsavarokat valahogy hazahozom (2 km összesen). Oszt ha műkszik akkor kicserélem a másik oldalit is.
Egy éve vettem egy 2018- as Ford Tranzitot 2000m3 170 LE automata váltós 9 személyes sok extrás gépet. Találkoztatok már 14 literes fogyasztással és túlzott Egblue fogyasztással ( 14 liter 3000 km ).
Még garanciális az autó de sajna egy helyben topog a Márkaszervíz.
Ha van valakinek tapasztalata ebben a témában kérem ossza meg velem.
Végül lehet, hogy igazságod lehet, mégis találtam holtjátékot (bár nem túl nagy, mondjuk nagy fogalmam nincs arról hogy mekkora kellene) . Mindenesetre idenyomom a képet a kábelnek a pedál felőli végéről. Ezt kellene esetleg csavargatni?