Május Károlynak az egyik legjobb, legizgalmasabb könyve szerintem. :-)
A térképeket áttanulmányozva a Szilfa-patak (Elm Creek) mentén lévő Estancia del Caballeroban szálltak meg, az öreg mexikói spanyol caballeronál.
Innen északnyugat felé fordulhattak, talán valahol a mai Jiménez városka (Coahuila, Mexikó) környékén gázolhattak át a folyón.
A wiki szerint Jiménez még csak egy apró kolónia volt La Resurrección néven, csak 1875-ben lett átnevezve Jiméneznek (Mariano Jiménez mexikói szabadsághős után.).
Már csak azt kellene kideríteni, hogy az a szurdok hol volt, ahol az apacsok csapdába zárták és lemészárolták a komancsokat.
Csak nem a legendás Szent Heléna kanyon lehetett az?
Innen nem messze, kicsivel feljebb a folyó mentén, részben a mai Big Bend (Nagy Kanyarulat) Nemzeti Park területén éltek a kevésbé ismert Chiso (Chizo) őslakosok, akikről a nevét a Chisos-hegység kapta.
Túl sok anyag nincs róluk még a neten sem, állítólag már a 18. századra eltűntek, részben a spanyol-mexikóiak hurcolták elő őket rabszolgának a missziókba, az ezüstbányákba meg az haciendákra, részben beolvadtak az északról érkező apacsok és kamencsik közé.
CHIZO INDIANS.
The Chizo (Chiso) Indians were nomadic desert people who lived in the area now covered by northeastern Chihuahua, northwestern Coahuila, and the lower Big Bend region of Trans-Pecos Texas. They were also known under the alternate name of Taquitatome. The names of several Chisos bands are known: Chizo proper, Batayogligla, Chichitame, Guazapayogligla, Osatayogligla, Satapayogligla, and Sunigogligla. Some writers consider the Chizo as an eastern subdivision of the Concho Indians. The Chisos Mountains of the Big Bend National Park are believed to have been named for the Chizo Indians, whose range included the present park area.
Hőseink valószínűleg valahol Eagle Pass és San Felipe del Río között kelhettek át a folyamon, egy kevesek által ismert gázlón.
A juárezista mexikói szabadságharcosok emberei mutatták nekik az utat a gázlón keresztül.
Nyilván nem várta őket egy óriási méretű "Bienvenidos a México!" felirat, mint a mai utazókat, sem pedig "Cómo México no hay dos!" feliratú molinó.:-(
Egyébként a szapoték indián származású Juárez elnök és felszabadító hadserege 1866-ban már kezdett erőre kapni és az északi országrészből előretörve lendületesen szorították ki a megszálló francia csapatokat.
A gyöngébben felszerelt és kevésbé kiképzett, de lelkes juárezista szabadságharcosok hatalmas sombrerókkal a fejükön, színes mexikói népi viseletekben, nagyon vegyes felszereléssel - a kardoktól kezdve a lasszókon és a spanyol gyarmati időkből ottmaradt ósdi elöltöltősökön át a jenkiktől kapott korszerű puskákig és revolverekig minden volt a fegyvertárukban - de nagyon lelkesen szorították egyre délebbre a francia megszállókat.
Bár ez már inkább a Latin-Amerika történelme topikba lenne való.
Eagle Passtól feljebb a folyón is át lehetett kelni a Río Grande del Nortén, mégpedig San Felipe del Río falunál - ma Del Rio néven megyeszékhely Texas Val Verde megyéjében.
A településsel szemközt a mexikói oldalon terül el Ciudad Acuña, azaz magyarul Acuña-város. :-)
Ma itt egy fontos nemzetközi (US - México) híd íveli át a folyót, de a történetünk idején természetesen még csak komp/rév volt, meg akinek jó lova volt, az át tudott úsztatni is.
Uvalde a történet idején még fiatal városka volt: 1853-ban alapította Encina néven egy bizonyos Reading Wood Black. 1856-ban, amikor Uvalde megyét megszervezték, nevezték át a várost is Uvaldére egy korábbi texasi spanyol kormányzó, Juan de Ugalde után.
Az Inge-erődöt meg 1849. március 13-án alapították Camp Leona néven, később egy bizonyos Zebulon M. P. Inge hadnagy után nevezték el, aki elesett az amerikai - mexikói háborúban.
A történet idején, 1866-ban még csak egy öszvérösvény vezetett Texas legnagyobb spanyol-mexikói városából, San Antonio de Bexarból Eagle Passba, de ez már akkoriban is elég forgalmas volt.
Old Deathék félúton letértek erről nyugat felé és az Inge-erőd mellett haladtak el.
Az Inge-erőd a kamencsik ellen épített amerikai erődlánc része volt.
Uvalde városka mellett terült el.
Uvalde az, ahol nemrég az a borzalmas iskolai lövöldözés volt.
Majd folyt. köv historigeográfiai adatok alapján. :-)
No, basszus, akkor mi a Frankievel eltévedtünk a földabroszon. :-))) Rossz helyen, a Big Bend környékén rúgtattunk át a folyón mexikói területre Old Death és csapata után kutatva. :-))))
"David S. Stanley tábornok minden este bebólintva, whiskygőzösen üldögélt a tábortűz mellett"
OFF ugyan itt, de állítólag a feldolgozatlan polgárháborús lelki traumák miatt lett alkesszé.
Nem tudta pszichikailag feldolgozni, hogy a hadtestéből fiatal férfiak százai, ezrei haltak korai halált az öldöklő antietami és más polgárháborús csatákban...
Hozzászólva röviden az Old Death vitához, ami régebben folyt itt a topikban Felek Ferenc és más topiktársak között:
a regény szerint az Öreg Halál és társai nem a Nagy Kanyar Nemzeti Park környékén, hanem jóval keletebbre, a Sas-hágótól (Eagle Pass) nem messze, egy rejtett, kevesek által ismert gázlón keltek át a Nagy Északi Folyón (Rio Grande del Norte) át Mexikóba.
A regényben létező települések, folyók és helyek túlnyomórészt reális földrajzi helyszínek, a kuglista világtérképen simán nyomon lehet követni az Öreg Halál, az Öreg Pozdorja Ököl, Lange kovács és fia, ill. a többiek útját a középnyugat-texasi Lagrange városától át a mexikói Chihuahua tartományig.
Itt mindenképpen ki kell emelni Ouray főnököt, a Tabeguache (más néven Uncompahgre) Ute-ok főnökét, akit a "béke emberének" is hívtak, igaz, néha a "fehér ember barátjának" is.
Több szerződést is segített megkötni, végig a Ute-ok és a fehérek közötti béke pártján állt.
Érdemes elolvasni a rövid életrajzát a Wikipediáról:
1873-ban volt a Brunot-egyezmény is a Ute őslakos törzs és az EÁ között.
Ekkor került át az ezüstkésztletekben gazdag Szent János Hegység (San Juan Mountains) a Colorado Territórium déli részén az Ute-októl az Egyesült Államokhoz.
Mire vagy kíváncsi jobban, arra hogy a hadoszlop parancsnoka, David S. Stanley tábornok minden este bebólintva, whiskygőzösen üldögélt a tábortűz mellett vagy inkább arra, hogy a hadifőnökök a tanácstipiben elhatározták, hogy a Nyelv-folyó torkolatának környékén csapdát állítanak a lassan vonuló kékkabátos hadoszlopnak?
A déli síkságokról 1873-ból nagyjából ennyi, de ebben az évben az Arizona Territóriumban, az apacsok földjén is történtek említésre méltó események.
Egy mondat erejéig csak:
"Szürke Szakáll" vagy más néven "Szürke Farkas" George Crook tábornok az 1872. évi hadjáratában legyőzte és megtizedelte a jenkikkel szemben ellenséges Yavapai és Tonto apacs harcosokat.
Az összecsapásokban megtizedelt és demoralizált Yavapaiok és Tontók 1873. április 6-án a McDowell-erődhöz vonultak, az ún. Zöld Táborba (Camp Verde), ahol feltétel nélkül letették a fegyvert és megadták magukat.
Ezzel ért véget Crook-tábornok 1872-1873. évi Tonto-medencei hadjárata.
Kissé keletebbre a Chiricahua apacsok Cochise főnök vezetésével már 1872. októberében aláírták a kormány és a hadsereg képviselőivel a szerződést, cserébe rezervátumot kaptak a kedvenc helyükön, az Ojo Caliente környékén, ez volt a rövid életű (1872 - 1876) ún. Chiricahua Reservation.
Erről az eseményről, ill. hogy Vergődő Madár, azaz Tene-angop'te főnök hogy próbálta megőrizni a békét az 1871-től 1873-ig terjedő időszakban, meg hogy hogyan próbálta elérni a hadifogságba esett főnöktársai szabadon engedését, egy rövid angol nyelvű bekezdés, az 1873. júniusi Naptánc-táborban történt eseményeket én vastagítottam ki:
Efforts towards conciliation, 1871–1873
Over the next two years Kicking Bird worked to obtain the release of Satanta and Big Tree. He participated in numerous assemblies as a representative of the Kiowa alongside Guipago, and promised to restore peace among the Kiowa. He demonstrated his good intentions by returning white prisoners to the Wichita agency and discouraging his people from taking the war path. However, with tensions still soaring after the arrest of Satanta, Big Tree, and Satank, Kicking Bird was able to achieve little success.
Kicking Bird engaged in numerous activities to placate Texas governor Edmund J. Davis, who was strongly opposed to releasing Satanta and Big Tree. Many Kiowas followed his example and acknowledged that peace was the only viable option for release. The Kiowas returned captives and livestock without ransom, and even offered to rescue captives from other tribes. For his conciliatory work among the tribes, Kicking Bird received a silver medal. In some instances, Kicking Bird threatened not only his own warriors but war parties from other tribes as well in order to stop the raiding.[3]
During a June 1873 sun dance, Kicking Bird personally prevented a major Indian outbreak. Discouraged about Satanta and Big Tree's imprisonment, many chiefs clamored for a multitribal assault on the outside forces. Kicking Bird spoke against military action and urged patience. The excitement abated, and the chiefs agreed to wait. This meeting was maybe the closest the Plains tribes would ever come to a multi-tribal assault.
Finally, on October 7, 1873, Satanta and Big Tree were released, a result of Guipago's straightforward explanation to Indian agent James Haworth that the patience of his Kiowa warriors, as well as his own, was wearing thin after the Kiowa had lived up to their promises by remaining peaceful in the summer of 1873.[3] According to his apologists, Kicking Bird's skillful negotiation in the release of Satanta and Big Tree earned him the loyalty of nearly two-thirds of his tribesmen.[2]
A hadsereg expedíciós oszlopának feladata az volt, hogy végigkísérjék az Északi Csendes-Óceáni Vasút felderítőit és nyomvonalkitűzőit a Sárgakő Folyó völgyében és megvédelmezzék őket az esetleges ellenséges indián (lakota és északi sájen) támadásoktól.
Volt azért 1873-ban több más esemény is, pl. nyáron, a nyári napforduló környékén, a déli síkságokon egy nagy törzsközi Naptánc-ünnepség kis híján egy hatalmas jenkiellenes felkelésbe torkolott. Vergődő Madár, a kajovák békefőnöke alig bírta lebeszélni az elégedetlen főnököket a hadiösvényre lépésről.
1873. január 17.: a modok indián háború egyik legvéresebb csatája, a First Battle of the Stronghold. Modok indián győzelem, 42 amerikai katona esik el, sok a sebesült is.
1873. április 15-17.: a Second Battle of the Stronghold a modok indián háborúban, az amerikai katonaság győzelmével. Az amerikai hadsereg vesztesége 7 halott, 13 sebesült, az indiánoké 3 férfi és 8 nő.
1873. június 4.: Jack kapitány, azaz Kintpuash főnök elfogásával véget ér a modok háború.
Egy egyesült jenki YouTuber feltett egy videót a lakota indiánok történelméről Rise of the Lakota címmel.
A kommentszekcióban egy Charles Ghostbull nevű felhasználónak volt egy csomó érdekes és tartalmas hozzászólása, amely pontosabb megvilágításba helyezi az 1876-1877. évi nagy sziú háború és az azt követő évek eseményeit.
Lényegében Ghostbull úr azt vallja, hogy a nagy sziú háború nem 1877-ig, hanem 1881-ig, Tathánka Íyotake főnök Buford-erődbeli megadásáig tartott.
Külön érdekessége a kommnetjeinek, hogy Ghostbull maga is dakota származású, a ihankthunwan dakoták hunkpati csoportjából.
Néhány hunkpati is részt vett a nagy sziú háborúban Ghostbull szerint.
Egy-két epizód története szóbeli hagyomány (oral history) módon öröklődött Mr. Ghostbull törzsi csoportjában.
Csak jelzem, hogy mindig akadnak új, érdekes információk a világhálón.
