Cey-Bert Róbert Gyula: A sólyomember visszatér című könyvében /Püski, 2006/ szó esik egy tibeti lámával folytatott beszélgetésről. ... "Az első nagy probléma, amit meg kellett oldani, hogy mi volt a magyarok régi népneve, mert azt feltételeztem, hogy az 5. és a 8. század között nem a magyar népnévvel jelölték a magyarok őseit – magyarázta Cering láma.
- Ótörökül a -gar, -gor, -gur népnév végződések a nép szót jelentették, tehát az olyan nevekben, mint az ujgur, a bulgár, kongur, kasgar, benne van a népet jelentő szó. A magyar népnév -gyar végződése szintén a nép szót jelöli. Nagy csalódásomra a magyar népnevet egyetlen írásban sem találtam meg. Már kezdtem elkeseredni.
Amikor a kínaiak 1950-ben elfoglalták Tibetet, a Ganden kolostorba kerültem, és mivel történelemkutatással foglalkoztam, Ganden Tripa, a kolostor főlámája megbízott a könyvtár legrégibb iratainak a rendbetételével és nyilvántartásával. Nagy örömömre a legrégibb selyemtekercsekre írt feljegyzések között a 6. és 7. századból találtam olyan szövegeket, amelyek leírják a tibetiek hadjáratait Közép-Ázsiában, a Góbi sivatagon túli területeken, a mai Kelet-Turkesztánban, a Tarim medencében. A feljegyzések több környékbeli népet megemlítettek, a türköket, az ujgurokat, a tasgurokat , a kongárokat, a kasgárokat és a hungárokat.
A feljegyzések szerint a hungárok a hunok fejedelmi törzsének a leszármazottai, és ők "gungároknak"; a "Nap fiainak" nevezik magukat. Hun nyelven a gun szó napot jelent, tehát a gungár népnév jelentése naptörzs. Feltételezhető, hogy maga a hun népnév a nap jelentésű gun szóból alakult ki. A gungár és a hungár népnevek tehát felcserélhetők, mert ugyanazt a népet jelölték.
Tovább kutatva a 7. századbeli feljegyzések között olyan szövegeket is találtam, amelyek nemcsak a hungár népnevet, de a hungárok szokásait, áldozati szertartásait és a szent madarukat is megemlítik.
- Melyik volt a szent madaruk, és mit írnak róla? - kérdeztem felvillanyozva. - A szöveg nagyon nehéz volt, mert ótibetiül írták, és sok helyen már nem is volt olvasható. A szent madárról a szöveg csak annyit említ meg, hogy a hungárok vadásztak is vele, tehát valószínűleg a sólyom vagy a sas lehetett. A kérdés csak az volt, hogy a tekercsek hungár népneve a magyarokat jelölte-e? Tudtam, hogy Európában a magyarokat ezer év óta már hungároknak és az országukat Hungáriának nevezték. Kapcsolatban lehet-e a 6 – 7. századi tibeti feljegyzések hungár népneve az európaiak által használt hungár elnevezéssel? – ez a fő kérdés.
Személyesen meg vagyok győződve, hogy a kapcsolat világos: a tibeti tekercsek hungár népneve a magyarok egy részét jelölte, akik pár századdal később nyugatabbra költöztek. ... - Rendkívül érdekes és izgalmas, amit a hungár-gungárokról mondtál. Úgy érzem, hogy Isten vezetett, amikor megtaláltad ezeket a régi feljegyzéseket. Magyarországon azonban úgy tudják, természetesen nem ismerve a tibeti forrásokat, hogy a hungár népnév a török onogur kifejezést takarja, amely tíz törzset jelent – válaszoltam töprengve.
- Az onogur törzs valóban tíz törzset, pontosabban tíz népet jelentett törökül, a hungár pedig a hun népet, vagy gungár formában való írása a napnépet jelentette. Egy kisgyermek is észreveheti, hogy a magyarok hungár népneve tökéletesen megegyezik a tibeti írások hungár alakjával, és a gungár hangváltozata is sokkal közelebb van hozzá, mint az onogur népnév.
A két-három napra tervezett kolostori tartózkodásom végül hetekig eltartott, mert Cering lámával való izgalmas beszélgetéseim szinte a kolostorhoz szögeztek. A láma szintén a tanítómesteremmé vált.
- Ha jól értettem, az ősi bön vallás a hegyet kilencemeletes szentélyek tekinti. Honnan származik a kilenc emelet jelképes számának a meghatározása? – kérdeztem kíváncsian. - A hegy kilencemeletes szimbóluma az ősi hun táltoshitű vallás Világfájának kilencágas szintjeinek jelképes világához kapcsolódik. - Hogyan kerültek a szent heggyel kapcsolatba a hunok? – néztem kérdően Cering lámára. - Egyszerűen azért, mert az őstörténetünk a hunokkal kezdődik. - Meddig tudtok visszamenni az őstörténetetekben? - Az őstörténetünkről nagy vita van a kutatók között. Magam is sokat kutattam népünk eredetét, én az akadémikus világban egy középutat képviselek.
Megtanultam ókínaiul, ótörökül, mongolul, szanszkritul, perzsául, és áttanulmányoztam a legrégibb forrásokat. Őstörténetünkben az európai időszámítás előtti századok meghatározók voltak. Ebben az időben északon, a mai Mongólia területén éltek az őseink, és a kínai források által említett "hsziong-nuk", vagyis a hunok keleti ágához tartoztunk.
- Ez azt jelenti, hogy az őseitek a hunok voltak? - Ez természetesen azt jelentheti, de tudnod kell, hogy a Hun birodalom ebben az időben több különböző népet fogott össze. Lovaskultúrájuk és a táltoshitű vallásuk volt a legfontosabb összekötő kapocs közöttük. Különböző nyelveket és nyelvjárásokat beszéltek, de lassanként kialakult közöttük egy közös kommunikációs nyelv, amelyből kifejlődtek később a török és a mongol nyelvek. A hunok fajilag sem voltak egységesek. A keleti águk tiszta mongoloid volt, a nyugati águk pedig a mongoloid és a kaukazoid népek keveredéséből tevődött össze. A hunok keleti ágának a leszármazottai a mongolok, a mandzsuk és mi tibetiek, a nyugati ágának viszont a török népek és ti, magyarok vagytok a képviselői.
- Tibeti letelepedésünket a kínai krónikák is megemlítették: „a hunok harcias Csiang törzse a nyugati égbenyúló hegyek körzetében telepedett le” - írta az egyik történészük."
Làttam, betörtetek a Történelem rovatba...Gratulàlok! Szerintem is normàlis, hogy ne maradjon minden örökre az Alterban. Elöbb-utobb - az egyre több perdöntö bizonyiték hatàsàra - helyet talàlnak majd az itteni szövegek ott is.:-)
Ezen a Silla-dinasztia idejéből (Kr. e. 57–Kr. u. 935) származó koreai kerámiaszobron a lovas nyergére egy, a hunok üstjéhez módfelett hasonló edényféle van erősítve...
Engraved plaque on wooden base reads "Vessel in the Shape of a Warrior on Horseback (5th-6th Century Shilla Dynasty, Korea)". It stands 8.5-inches high, is 11.5-inches in length.
The distribution of metal cauldron finds in Xinjiang, Northwest China
Figure 2
The metal cauldrons of Type I recovered in Xinjiang: 1. from Tiereketi, Habahe, Altai; 2. from Sha'erbulake, Fuyun, Altai; 3. from@Gongliu, Yili; 4. from Xiao'erbulake, Yili; 5. from Wensu, Akesu; 6. from Shufu, Kashgar; 7. Lanzhouwanzi, Balikun, Hami; 8. from Dahe, Balikun, Hami; 9. from Nanwan, Balikun, Hami; 10. from Hongshan, Balikun, Hami; 11. from Urumchi; 12. from Ka'erzi, Qitai, Changji (1, 2, 4, 7, 11, 12. after Wang & Qi 1995: 290, Fig. 11; 3. after Zhang & Zhao 1991: 42, Fig. 1; 5, 6, 8-10. my own drawings after photos).
Figure 3.
The metal cauldrons of Types II, III and IV recovered in Xinjiang: 1-5. Type II; 1. from Taleqiate, Habahe, Altai; 2. from Nanwan, Balikun, Hami; 3. from Xinyuan, Yili; 4. from Shihezi; 5. from Biliuhe, Qitai, Changji; 6.Type III, from Nanshan, Urumchi; 7. Type IV, from Xinyuan, Yili (1, 2. after Wang & Qi 1995: 290, Fig. 11; 3-6. my own drawings after photos; 7. after Li & Dang 1995: 44, Fig. 3).
The discovery of more than two dozens of metal cauldrons in Xinjiang provides us with important evidence for understanding cultural changes in the region from the early first millennium BC. The elemantal analysis of five cauldron samples has revealed that four early cauldrons were made of copper or copper with a small amount of As, Sb or S, while the one of later date was of Cu-Sn-Pb alloy. It is interesting to notice that two cauldrons contain 1-1.5% Sb and one of them was made of Cu-As-Sb alloy. The identification of Cu-As-Sb alloy points to the connection with southern Siberia. It has also been suggested that most of Xinjiang cauldrons were cast in piece-molds and the technology most likely originated in northern China.
Acknowledgements References </P>
Abbreviations Used in References: KG @@@Kaogu (Archaeology) KYW @@Kaogu yu wenwu (Archaeology and Cultural Relics) XJWW @Xinjiang wenwu (Cultural Relics in Xinjiang)
Akishev, K.A. & G.A. Kushayev. 1963.
Drevnyaya Kul'tura Sakov i Usuney d.r. Ili. (Ancient Cultures of the Saka and Wu-sun in the Ili river Basin). Alma-Ata: Nauka.
An, Zhimin. 1996.
Talimu pendi ji zouyuan diqu qingtong wenhua yicun (The remains of Bronze Age cultures in the Tarim Basin and surrounding areas). KG 12: 70-77
Bernshtam, A.N. 1949.
Osnovnye etapy istorii kul'tury Semirech'ya i Tyan'-Shanya (The main stages of the history and cultures of the Semirechiye and Tian Shan regions). Sovetskaya arkheologiya (Soviet Archaeology) 11: 337-78.
@1952.
Istoriko-arkheologicheskie ocherki tsentral'nogo Tyan'-Shanya i Pamiro-Alaya@(Historical-archaeological essay on the Central Tian Shan and Pamiro-Alai Mountain Regions). Materialy i issledovaniya po arkheologii SSSR 26, Akademii Nauk SSSR, Moscow.
Bogdanova-Berezovskaya I.V.1963.
Himicheskiysostav metallicheskih predmetov iz Minusinskoy kotloviny (Chemical composition of tools from Minusinsk valley. In Novie Metodi v Arheologicheskih Issledovaniyah (New Methods in the Archaeological Research), 115-58. Moskow: Leningrad.
Bunker, Emma C. 1997 (ed.).
Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the Arthur M. Sackler Collections. New York: The Arthur M. Sackler Foundation.
Chlenova, N. L. 1994.
On the degree of similarity between material culture components within the 'Scythian World'. In The Archaeology of the Steppes: Methods and Strategies, ed. Bruno Genito, 499-540. Napoli: Istituto Universitario Orientale.
Devlet, M.A. 1980.
Sibirskie poyasnye Plastiny, II v. do n.e. -I v. n.e. (Siberian Openwork Belt Plaques, 2nd c. BC -1st c. AD) Arkheologiya SSSR, D4-7. Moscow: Nauka.
Di Cosmo, N. 1996.
Ancient Xinjiang between Central Asia and China. Anthropology & Archeology of Eurasia 34(4): 87-101.
Erdy, Miklos. 1995.
Hun and Xiong-nu type cauldron finds throughout Eurasia. Eurasian Studies Yearbook 67: 5-94.
Gong, Guoqiang. 1997.
Xinjiang zhaoqi tongqing chulun (A brief discussion of the early copper artefacts of the Xinjiang region). KG 9: 70-77.
Guo, Wu. 1999.
Qingtong fu zai ouya dalu de chuchuan (The early spread of bronze cauldrons in Eurasia). Ouya Xuekan (Eurasian Studies) 1: 122-50.
Jacobson, Esther. 1995.
The Art of the Scythians. Leiden: B.J. Brill.
Liu, Li. 1987.
Tongfu kao (A study of copper cauldrons). KYW 1987.3: 60-65.
So, Jenny F. & Emma C. Bunker. 1995.
Traders and Raiders on China's Northern Frontier. Seattle & London: Smithsonian Institution in association with the University of Washington Press.
Takahama, Shu. 1994.
Chugoku no kama (The cauldrons of China). Newsletter on Steppe Archaeology 4: 2-9.
@1997.
Mounted Nomads of Asian Steppe - Chinese Northern Bronzes. Tokyo: Tokyo National Museum.
Wang, Bo & Qi Xiaoshan. 1995.
Sichouzhilu Caoyuan Shiren Yanjiu (A research on the Grassland Stone Figures along the Silk Route). Urumchi: Xinjiang Renmin Chubanshe.
Wang Changqi. 1991.
Xi'anshi wenguanhui cang E'erduoshi qingtongqi jiqi tezheng (The Ordos bronzes in the collection of the Committee of Cultural Relics of Xi'an city). KYW 4: 6-11
Yue, Feng, et al (ed.). 1999.
Xinjiang Wenwu Guji Daguan (A Grand View of Xinjiang's Cultural Relics and Historic Sites). Urumchi: Xinjiang Meishu Sheyin Chubanshe.
Yukishima, Koichi. 1995.
Sukitai no kama (The cauldrons of Scythians). Newsletter on Steppe Archaeology 6: 2-14.
2. The metallurgical analysis of the metal cauldrons
With the kind support of Xinjiang archaeologists, five samples taken from five different cauldrons were obtained. The dates and origins of these cauldrons are given in Table 2. The elemental analysis was also conducted on the polished sections in a scanning electron microscope (SEM) by using an energy-dispersive X-ray fluorescence analyser (EDXA). It should be noted that what the EDXA analysis measures is actually the micro-composition that can only be taken as a general indication of the overall composition in a sample. Table 3 presents the results of elemental analyses of the five samples.
Table 3 shows that the four earlier cauldrons of Types I, II and IV (nos. 107, 108, 118 and 123) were made of copper with a small amount of minor elements such as As, Sb and S, while the only Type III cauldron of later date from Urumchi was of Cu-Sn-Pb alloy. The reason for using copper rather than tin bronze to cast cauldrons is not so clear but appears to be related to the availability of metal sources in the relevant localities. In this regard, it is worth noting that the two cauldrons containing 1-1.5% Sb (nos. 108 and 123) are from the areas close to each other along the northern foothills of the Tian Shan. This may hint at the availability of a local Sb-containing copper source in eastern Xinjiang. To clarify this issue further investigation is required.
As mentioned previously, the cauldron from Biliuhe with a pair of "three-legs" handles recalls similar pieces recovered in southern Siberia. This typological correspondence seems to be strengthened by the elemental analysis, because the alloy of Cu-As-Sb employed for manufacturing the Biliuhe cauldron was widely used in southern Siberia during the late first millennium BC, especially for fabricating belt plaques in animal styles (Devlet 1980: 32-33).
Intriguingly, the majority of cauldrons recovered in southern Siberia were also made of pure copper instead of tin bronze. According to Bogdanova-Berezobskaya (1963: 136, 153), among the twenty cauldrons analyzed, thirteen are pure copper, five arsenical copper (As 1- 1.5%), one tin bronze, and one Cu-Sn-Pb alloy. But in the cases of implements and weapons, such as knives, sickles, daggers and mirrors, tin bronze and arsenical copper were preferred to be employed as raw materials. It appears that copper rather than copper alloys were intentionally chosen for casting cauldrons in southern Siberia during the first millennium BC. But whether this is also true for Xinjiang needs further research.
On the surface of some cauldrons from Xinjiang, traces of the joint-lines of casting molds can be seen, indicating that they were cast by using piece-molds. It is well known that the piece-molds casting is a typical Chinese technology that was widely employed to cast thousands of ritual bronzes during the Shang and Zhou periods (17th-3rd centuries BC). So and Bunker (1995: 108) once published a cauldron with characteristic Chinese-style decoration as well as two-piece mold marks on the surface. They dated it to the 8th century BC and considered it as one of the earliest examples of its kind. Cauldrons with Chinese-style decoration but in smaller sizes were found also in Shanxi and Gansu provinces as well as in a museum collection in Japan (Wang Changqi 1989:7-10; Takahama 1997: 169). These examples seem to provide a clue for understanding the early stages of adopting piece-molds to the cauldron shape. So and Bunker (1995: 108) already suggests that 'the Chinese may have been among the first peoples to make the shape, which then traveled far into western Eurasia, becoming the signature article of the peoples in the Black Sea region'.
While the casting technology may have originated in northern China, the shape of cauldron may not necessarily be the same too. Chlenova (1994: 506) considers that the origin of the Scythian cauldrons goes back to those from Iran and partially from the Transcaucasian region and Asia Minor. Bunker (1997: 178) also considers that the cauldron shape and handles have no Chinese antecedents and traces the origins of the nomadic cauldron to Transcaucasia, where a cauldron made clearly in hammered metal was found. To get a better understanding of this issue, a comparative research is needed to bring together all cauldron finds from both eastern and western Eurasian steppes.
With regard to the cauldron shapes, it should be noted that the tripod cauldrons used by Saka people in the region of Semirechiye and Yili are quite similar in form to the three-legged "ding" vessels of the Shang and Zhou dynasties in the central plains of China (Bernshtam 1949: 351-2). This similarity may imply the presence of cultural influence from the east to Xinjiang and Semirechiye during the mid-first millennium BC (An 1996: 74).
The Metal Cauldrons Recovered in Xinjiang, Northwest China
In: Newsletter on Steppe Archaeology, no. 13, 2002. márc. (Tokió)
Xinjiang region, west of Gansu and Qinghai provinces in Northwest China, is well known as an important crossroads on the ancient Silk Road. It has been widely recognized as a pivotal region for understanding early cultural interaction between China and Central Asia (Shui 1993; Di Cosmo 1996). One of the important signs for cultural changes in Xinjiang from the early first millennium BC is the appearance of metal cauldrons, which was clearly related to the rise of nomadic way of life on the Eurasian steppe. In this short article, a brief survey of the metal cauldrons recovered in Xinjiang and the analysis results of five cauldrons are presented.
1. The finds of metal cauldrons in Xinjiang
So far more than two dozens of metal cauldrons have been found in Xinjiang, and most of them can be dated to the mid-first millennium BC (Table 1). Except for two examples that were found in the mountain areas of southern Xinjiang, the majority of cauldrons were recovered in the areas north of the Tian Shan mountains, such as Yili, Balikun and Altai (Fig. 1; Wang & Qi 1995: 277-94; Gong 1997: 16; Yue, et al. 1999: 252, 270). These areas have vast pastureland suitable for grazing sheep, cattle, horses and other animals. The concentrated distribution of cauldrons in northern Xinjiang shows the close link between the appearance of metal cauldrons and the rise of nomadic way of life in the region during the early first millennium BC.
According to their handle and foot designs, these cauldrons can be roughly classified into four types. Type I is characterized by a pair of rounded handles standing upright on the rim of the mouth (Fig. 2). Type II is distinguished by a pair of handles standing obliquely on the shoulder of the vessel (Fig. 3: 1-5). Type III is a developed form of Type I, with two handles decorated with "mushroom" design (Fig. 3: 6). This type is generally dated to the 2nd-4th centuries AD, being much later than the other types (Erdy 1995: 45-46). In contrast to the above three types that have only a single stand, Type IV has three feet and can thus be called 'tripod cauldron' (Fig. 3: 7).
A few observations on the cauldron finds in Xinjiang may be made here. First, while these cauldrons can be classified into four major types, their sizes and some details of shapes and decorations show quite a large range of variants, and one cannot find two identical specimens. This suggests that the sources for these cauldrons were likely diverse and localized. Second, the Type I cauldrons from Xinjiang are comparable in form to those found in North China, Mongolia and southern Siberia, which have been dated roughly to the 8th-4th centuries BC (Liu 1987: 62; Chlenova 1994: 506; Takahama 1994:1-6). The dates for the Xinjiang specimens are likely within a similar chronological range, only the cauldron with a pierced stand from Fuyun in Altai (Fig. 2: 2) should be considered within a later date.
Third, the cauldrons of Type II and Type IV typologically resemble those found in the Semirechiye region in Kazakhstan and Kirghizia, which have been attributed by Russian scholars to the Saka culture of the 7th-4th centuries BC (Akishev & Kushayev 1963: 111) or 5th-3rd centuries BC (Bernshtam 1949: 353-4, 1952: 47). This resemblance suggests that the Xinjiang specimens could probably be considered within the Saka context and dated to the 7th-3rd centuries BC. Among the Type II cauldrons, the one from Biliuhe in Qitai is worthy of special attention. It is featured with a pair of "three-legs" handles standing horizontally on the shoulder (Fig. 3: 5). Cauldrons with this characteristic design of handles were also recovered in southern Siberia. It seems very probable that the Xinjiang specimen was related to those similar pieces in southern Siberia in some way.
Fourth, only one specimen of Type III cauldrons has been recovered so far in Xinjiang (Fig. 3: 6). It has many close parallels in Eastern Europe, revealing the existence of a long-distant connection. Erdy (1995: 46) suggests that the Xinjiang specimen is an early local development in the vicinity of the Altai' in the 2nd century AD rather than the one that was returned from Europe later. Finally, except for a few decorated with simple geometric patterns such as lines and triangles, most cauldrons from Xinjiang are plain on surface. This shows a clear contrast to those heavily decorated Scythian cauldrons of the 7th-4th centuries BC from western Eurasia (Yukishima 1995; Jacobson 1995: 189-92).
A Xiongnu Birodalom felbomlása után a xianbei törzsszövetség uralta az északi steppe nagy részét. Temetőikre a csoportos temetkezés és a talpas bronzüstök jellemzők. A xiongnu, xianbei és wuhuan kultúrák távolabbi leleteiről is olvashatunk. A szerzők szerint a Minuszinszkből ismert mintegy 120 áttört bronz övlemez egyötöde a xiungnukra jellemző állatmotívumokat mutat (tirgis, teve, sárkány), de az áttört, állatalakos övlemezek itt csak az i. e. II. századtól kezdve jelentek meg. Észak-Kínában ilyenek már az i. e. V. vagy IV. században megjelentek, így feltehető, hogy eredetük ordoszi és szomszéd területekhez vezethető vissza.
A régészeti összefoglalást egy 255 pontos jegyzetet tartalmazó rész zárja le. A kötet nagy részét (113–345. l.) az Emma Bunker által írott katalógus képezi, amely területenként és kronológiai sorrendben halad. Az 1–3. fejezet bronzkori anyaggal foglalkozik, a 4–6. vaskori tárgyakkal; utóbbiak között már több nomád vonás figyelhető meg.
A 7/A fejezetben szereplő ordoszi tárgyak között jellemzők a lovak és kocsik felszereléséhez tartozó bronztárgyak. Legszebbek a plasztikus, de belül üreges, állatalakos rúdvégek és járomdíszek az i. e. V–IV. századból. Szerepel itt két üst is. A 7/B fejezetben tükörképszerűen formált, áttört, páros övlemezek szerepelnek állatalakos ábrázolásokkal.
A könyv egyik legérdekesebb része a 8. fejezet, melynek "A" része az észak-kínai xiongnu korszak (i. e. III–i. sz. I. század) tárgyaival foglalkozik. Az anyag sokfélesége azzal magyarázható, hogy a xiongnu uralom alá került számos más nép megtartotta helyi szokásait és szimbólumait. Bunker szerint a xiongnukkal leginkább összekapcsolt tárgyforma a páros övcsat, amely lehetett külön-külön vagy tükörképszerűen öntött. Alakjuk különféle állatalakot mutat, ami klánhoz való tartozást jelenthetett. Szerepelnek fantasztikus állatalakok is. Némely darabnak szibériai párhuzamai vannak. A 8/B fejezetben mongóliai, burjátföldi és dél-szibériai tárgyak következnek, köztük néhány ritka és remek övlemez, pl. a 242. és 243. számú darab. Utóbbihoz Erdélyi István közölt Góbi-sivatagi analógiát. A 9. fejezet az északi zóna xianbei tárgyaival foglalkozik, melyeknek zöme eltér a xiongnuk bronztárgyaitól. Jellemző a szárnyas ló ábrázolása. A 10. fejezetben a kelet-európai steppékre utaló bronztárgyak szerepelnek, pl. kulán (vadszamár) alakos rúdvég és ökörfejes díszek. A 11. fejezet néhány jellegzetes kínai bronz tárgyat vesz sorra, melyeket eddig tradicionálisan a steppeövezetből származónak írtak le. Ezek különböző korokból származnak.
Az 1. sz. függelék a Sackler-bronzok technikai és fémelemzési eredményeit közli. A magas ón- és arzéntartalom általában a mongóliai és dél-szibériai bronztárgyakra jellemző. Az aranyozás higanyos eljárással készült, de ezt ritka kivétellel csak a kínaiak művelték. Egyes övlemezek hátoldalán textil-lenyomat látható, ami arra utal, hogy az öntőminta aljába textil darabokat tettek. Fontos és tanulságos a 3. sz. függelék, amelyben Északi zónai hamisítványok címmel húsz oldalon elemzi Bunker a Sackler-gyűjtemény 36 nomád jellegű, hamisított bronztárgyát. Itt főleg különféle állatalakos tárgyak – csatok, övlemezek stb. – leírását találjuk. E hamisítványok zöme az 1920–30-as években készült Kínában, elsősorban Pekingben. Gyanúsak általában a nagy cin- és ólomtartalmú bronztárgyak. Rendkívül ügyesek voltak a hamisítók a műpatina előállításában is. A hamisítványokat azonban a szokatlan, rosszul formált állatábrázolás is elárulja. Bunker négy csoportba sorolta a hamisítványokat. A "direkt" másolatokkal kapcsolatban, melyeket Bunker mind hamisítványnak tart, meg kell említeni egy tényt, azt, hogy főleg a kisebb kínai bronz használati tárgyakat több nomád népnél nemcsak használták, hanem sokszor utánöntötték. A kínai bronztárgyak, pl. a tükrök, nagyon fontosak voltak a nomádok számára. Ilyenek utánöntései a mongol–magyar régészeti expedíciók leleteiből is ismertek. Közös jellemzőjük a pontatlan öntés, és az elmosódott díszítés. Mind az eredeti, mind a hamisított, "állatstílusú" bronztárgyakat leginkább Pekingben adták el, és főleg nyugati utazók, gyűjtők vásárolták meg azokat. Állatalakos övlemezek, csatok, ruhadíszek, függők, rúdvégek és állatfejes kések szerepelnek gyakran a hamisítványok között. Bunker több esetben megtalálta és említi azokat az eredeti tárgyakat, amelyekről a hamisítvány készülhetett. Az F. 28. sz. hamis övlemezpár pl. a tigrisbe harapó szárnyas griff alakjával, a Sackler-gyűjtemény 222. számú eredetijéhez hasonló lemez után készülhetett. Egyes daraboknál a tárgy rendeltetésének nem ismerése vagy félreértése árulja el a darab hamis voltát.
A 4. számú függelék (341–343. l.) az egyes lelőhelyek és korszakok szerint rendezett, válogatott bibliográfiát tartalmaz, amelyben sok kínai régészeti publikáció szerepel. Az 5. számú rövid függelékbenT. S. Kawami olyan bronz pecsétlőkről ír, amelyek az 1920-as években kezdtek felbukkanni az Ordosz-vidékről, ahol a mongolok amulettként viselték vagy pecsétlőként használták őket. Némelyiken kereszt alakú minta van, s ezért a keresztény misszionáriusok a nesztoriánus keresztény ongut törzs szálláshelyére gondoltak mint készítési helyükre. Hiteles régészeti leletek vagy más adatok híján azonban még sem a származási helyük, sem a koruk nincs meghatározva.
A több mint húszoldalas bibliográfia a lehető legteljesebb. A nyugati műveken kívül nemcsak több oldalnyi kínai cím szerepel – főleg a Wenwu, Kaogu és Kaogu xuebao folyóiratok régészeti vonatkozású cikkeivel –, hanem számos belső-mongóliai, huhehoti kiadvány címével.
A négy szerzőnek mintegy félszáz publikációja szerepel e témakörből a bibliográfiában. Emma Bunker denveri kutatónak – akinek neve az 1970-es évek óta jól ismert, az ókori kínai bronzok és az északi nomádok bronz használati és viseleti tárgyainak feldolgozását nyújtó számos írása után – 16 írása szerepel a bibliográfiában. Jenny F. So – a Sackler Gallery régiségeinek kurátora – az ókori kínai bronzok és az újabb kínai régészeti felfedezések kutatatásával járulhatott hozzá az első katalógus publikációjához.
K. M. Linduffnak hét, főleg kínai régészeti írása található a bibliográfiában. Wu En pekingi régész több mint húsz éve publikálja az újabb kínai ásatások leletanyagát, ő készítette a kötetben közölt térképek alapanyagát is.T. S. Kawami az iráni és belső-ázsiai régészeti összefüggésekkel foglalkozik.
A két kitűnő kötet időben csak az i. sz. II–II. századig halad, így a magyarországi népvándorláskori anyag kutatásához csak keveset meríthetünk belölük közvetlenül. Tanulságként mégis levonhatjuk azt a következtetést, hogy a belső-ázsiai népvándorláskori népek történetének kutatása sokkal bonyolultabb, mint itt gondolhatnánk. Magyarországon sem egyszerű a Kárpát-medencében élt sok nép mozgásának követése, régészeti hagyatékának elemzése. Közép-Ázsia és Belső-Ázsia területén azonban merőben mások az arányok, ott sokezer kilométernyi távolságokkal, több tucat különféle, eddig pontosan azonosíthatatlan etnikummal kell számolni.
Az ottani nomád népek történetének kutatásához kulcsfontosságúak a kínai történeti források. A minket leginkább érdeklő népek azonban a kínai történelemnek csak egy-egy rövid szakaszában játszottak jelentős szerepet, másrészt viszont Kína sok tucatnyi nemzetiségének is csak kisebb csoportjait képviselik, s neveik is többször változtak.
A két mű olvasása után az is leszűrhető, hogy csak hiteles újabb ásatásokból származó belső-azsiai, mongóliai és kínai leletek alapján lehetséges a magyarországi népvándorláskori tárgyformák analógiáinak nyomon követése, s az őket hátrahagyó népek történetének pontosabb rekonstruálása, nem is szólva az ethnogenezis kérdéseiről. Ilyen vonatkozásban végső fokon csak hosszabb nemzetközi régészeti és más forráskutatási összefogástól várhatók további eredmények.
Jenny F. So–Emma C. Bunker: Traders and Raiders on China’s Northern Frontier (Kereskedők és fosztogatók Kína északi határán); A. M. Sackler Gallery, Smithsonian Institution, Seattle és London, 1995, 203 p., 20 pl., 37 ábra, 103 kat. ábra
E. C. Bunker (T. S. Kawami, K. M. Linduff és Wu En közreműködésével): Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the A. M. Sackler Collections (Ókori bronzleletek a kelet-eurázsiai sztyeppékről a Sackler-gyűjteményből); New York, A. M. Sackler Foundations, 1997, 401 p., 279 tárgykép, számos illusztráció és térkép
A népvándorláskori kutatások szempontjából a kötet harmadik része a legfontosabb, amely A Xiongnu, Xianbei és Wuhuan törzsszövetségek kialakulása (i. e. III–i. sz. III. század) címet viseli. E lelőhelyek térképén a xiongnuk Ordoszban és a Bajkáltól délre, a xianbeiek három más helyen vannak jelölve. A kínai források szerint az i. e. III. század előtt a gansui rouzhi (yüechi) törzsek uralták az északi zónát ...
A xiongnuk eredete még nem világos, s erről eltérő vélemények vannak. Az i. e. IV. század végén már több nomád törzs támadta Kínát, s ellenük építették ki később a Nagy Falat. Az i. e. III. század végére a xionguk több kelet-ázsiai törzset egyesítettek uralmuk alatt Liaoningtól Xinjiangig, a Bajkáltól Minuszinszkig. Támadásaik miatt a Han császár hadjáratot indított ellenük. Birodalmuk felbomlása és nagy veszteségeik miatt a xiongnuk egy része elvonult, más részüket Észak-Kínában telepítették le, s később már védte Kína határait.
A nomádokra jellemző leletek több néptől származnak. A xiongnuk legjellemzőbb tárgyai a fekvő B alakú vagy téglalap alakú páros övlemezek, övkapcsok, melyekben ember- vagy állatalakos jelenet szerepel. Anyaguk – bronz, arany, ezüstözött vagy ónozott bronz – rokonságjelző vagy politikai kapcsolatjelző is volt. Bronz övlemezek már gyereksírokban is vannak. A páros övlemezek áttörtek, és összekapcsolásukhoz a viselő felől baloldali övlemez kiálló kis pecke szolgált. A szerzők itt foglalták össze a xiongnu-kutatás eredményeit. A xiongnu-leletek két fő területre csoportosíthatók: az észak-kínai Liaoning, Ningxia és Ordosz területére és Kínától északra, Mongóliába, Burjátiába és Minuszinszkbe. Az északi lelőhelyeket a senyü (az uralkodó) klánjához kapcsolják, és ezek a gazdagabbak. Az északi sírokba temetett nők többsége azonban kínai eredetű volt. A legtöbb északi temető i. e. III–i. sz. I. századi. Jellemzők rájuk a kidolgozott övcsatok, övlemezek és kisebb lándzsák leletei. A xiongnu temetők két csoportba sorolhatók: a korai, i. e. III–II. századi belső-mongóliaiakra (mint pl. Xigoupan és Daodunzi; északon a Deresztuj és Ivolga tartozik ide) és a kissé későbbi, i. e. I–i. szu. I. századi mongóliai, szelengai, noin-ulai és transzbajkáli temetőkre.
Érdekes, hogy a kínai határvidéki xiongnu síroknak nincs sírhalma vagy kőköre. Északon viszont már legalább tíz, fallal körülvett településük ismert, ami Han kínai hatásra utal. Az észak-kínai xiongnu temetők közül Xichaogout i. e. 175–74 közötti kínai pénzek datálják. Egy bronzlemezen emberalakos ábrázolás van itt (Fig. A 112). A daozunzi 10. sírban egy fekvő B alakú övlemezen alakos ábrázolás van: harcos alakja egy kocsi mögött, amint kardját ellenfelére emeli (87.1. Fig. A/128). E dél-ningxiai (i. e. II–I. századi) temetőben egyébként ló, sárkány, teknőc, sőt teve alakja is szerepel a 30 övlemez között. Itt női sírokban is voltak övlemezek (pl. Fig. A 123). Az északkelet-ordoszi Xigoupan temető (i. e. II. század) 4. számú, gazdag női sírjában szerepel az egyik legszebb tárgy, egy aranylemezes női fejdísz, melyhez jade függők csatlakoztak (85.1 Fig. A 129).
A Qinghai város közelében lévő shangsunjiazhai sírban (i. sz. II. század vége vagy III. század eleje) egy olyan xiongnu vezető volt eltemetve, aki nemcsak kínai módra, téglasírba temetkezett, hanem kínai sírfeliratában meg is erősítette a Han-dinasztiához való hűségét.
A mongóliai xiongnu lelőhelyeken sok kínai eredetű tárgy volt. A burjátföldi Ivolgánál kutatott temető kevert összetételű lakosságot mutat, sőt kínai foglyok is élhettek ott. A 100. sz. sír bronz övlemezén két tigris harcol egy farkasfejű sárkánnyal (247.1. és 88.1. Fig. A 136); ez a Sackler-gyűjtemény 242. sz. övlemezének datálásához fontos analógia.
A második mű [Emma C. Bunker: Ancient Bronzes of the Eastern Eurasian Steppes from the A. M. Sackler Collections) a Sackler-gyűjtemény több mint ötszáz darabos remek anyagának feldolgozását tartalmazza, az anyagcsoportok és korszakok kutatásának összefoglalásával. E tárgyak nem hiteles ásatásokból származnak, hanem öt magángyűjteményből valók. A szerzők ezért az 1970–90-es évek kínai régészeti kutatásaira alapozva, szerencsés csapatmunka révén készítették el e tárgyak tudományos feldolgozását, a származási helyek és a kronológia tisztázásával.
A Régészeti áttekintésben három szerző foglalja össze az i. e. 2000 körüli időktől az i. sz. II–III. századig az észak-kínai határterületek régészeti kutatásainak eredményeit területek szerint. A kelet-gansui és dél-ningxiai lelőhelyek után a szomszédos ordoszi területet, a Sárga-folyótól északra eső belső-mongóliai területet, az észak-hebei-i vidéket, a keleti belső-mongóliai, és Liaoning tartományokat veszik sorra. Az észak-kínai bronzkori – kb. i. e. 2000–1000 közötti – lelőhelyek térképén közel harminc lelőhely van megjelölve. A feltört sírok mongoloid csontvázakat és a kínaiakétól eltérő temetkezési szokásokat mutatnak. Kivételt képeznek a Tarim-medencében, a mai Nyugat-Kínában talált régebbi csontvázak, amelyek europid, közép-ázsiai vonásokat mutatnak. A vaskori – i. e. IX. – i. e. III. századi – lelőhelyek térképén is mintegy harminc lelőhely szerepel. E korszakra a pásztorkodó nomadizálás kialakulása és fejlődése jellemző. A kínaiak szerint a domesztikált és betanított lovak használata i. e. 1200-tól dokumentálható, de lovat már korábban is használtak. Az i. e. II. évezred első feléből a kocsizás is bizonyított. A hatékonyabb zabla és a kantár használatát, valamint az összetett íjak megjelenését is i. e. 900 körüli időkre teszik. A vas az i. e. VII–V. században jelent meg Kelet-Gansu és Dél-Ningxia területén. A bronztárgyakat gyakran ónnal vonták be. Megindult az állatalakos bronztárgyak – köztük a háromdimenziós kutya-, birka-, farkas-, ibex- és szarvasfigurák – öntése is.
Kelet-Gansuból sok állatalakos övlemez ismert. A kínai stílusúak cserekereskedelem révén jutottak ide. Az ordoszi sírokban sok áldozati állatcsontot találtak. Itt viszont hiányoznak az északi jellegű, nagy övlemezek. Az i. e. IV–III. században kőberakásos arany és ezüst övveretek jelentek meg, reális vagy fantasztikus állatábrázolással. Aluchaideng lelőhelyen két, i. e. III. századi sírból 218 aranytárgy került elő, köztük egy állatfejes arany díszpánt, és egy fejdísz, melynek tetején türkizberakásos madáralak is van. Stílusbeli analógiaként a malin’gaotui gyönyörű, szarvasalakos arany fejdíszt (Fig. A 56), a 2. sz. pazyryki sír tetoválását és az isszik-köli övlemezeket említik. Az ordoszi Xigoupannál két állatalakos arany csaton a súly és a készítő neve kínai írásjegyekkel van megadva. A Sárga folyótól északra fekvő területek Belső-Mongólia hegyes vidékét képviselik. Itt Maoqinggouból 79 sír ismert az i. e. VI–III. századból. Rövid kardok, a basadari és a Tagar-leletekre emlékeztető övlemezek a jellemzők itt is.
Észak-Hebei emlékeit a kínai forrásokban említett Shanrong-kultúrával azonosítják. Jellemző itt a sok ember- és állatáldozat. Az állatalakos bronztárgyak társadalmi státust jeleztek. Megjelentek a nagy bronzüstök. Belső-Mongólia keleti részéből a nanshan’geni temető tűnik ki rengeteg bronztárgyával.
Foglalkoznak a szerzők a szomszédos területekkel való indirekt kapcsolatokkal is. Az észak-kínai lelőhelyeken megfigyelt temetkezési szokások, a leletanyagban pedig a rövid kések, nyílhegyek és állatábrázolások párhuzamai Mongóliában és Burjátia transzbajkáli részen a vaskorból (i. e. VIII–III. század) figyelhetők meg. A Tagar-kultúrát a kínai források tingling népével próbálják azonosítani, de ehhez további kutatások szükségesek. Az altáji lelőhelyek – Katanda, Basadar, Pazyryk – leleteinek párhuzamait a belső-mongóliai hegyvidék anyaga mutatja.
A szibériai aranylemezek és bronzleletek kérdésköréhez a Klió IX. évfolyamának (2000) 1. számából. Egyúttal jó példa arra, hogy a kulturális kapcsolatok sohasem voltak egyirányúak:
Ferenczy László
Az ókori Kína és az északi nomádok
1. rész
Jenny F. So és Emma C. Bunker katalógusa: Kereskedők és rablók Kína északi határán a washingtoni Sackler Gallery amerikai gyűjteményekből válogatott kiállításához készült. Az újabb kínai ásatások alapján a szerzők ez alkalommal pontosabban meghatározták az eddig nehezen datálható belső-ázsiai és észak-kínai bronztárgyakat. Az analógiák a kínai Taihang hegyvidékről, az Ordosz-vidékről és Ningxia területéről származnak, a kínai Belső Mongol Autonom terület déli határvidékéről, amelynek hossza több mint 2500 kilométer. A kínai források "északi barbár" néven foglalták össze az itteni, főleg lovas nomád törzseket, amelyekkel a békés időszakokban cserekereskedelmet folytattak. A nomádok Kínával való kapcsolatai i. e. 1300 után kezdtek erősödni. Az i. e. I. évezred első felében a Kínai bronztárgyakon már érezhető északi hatás. Állatalakos övkapcsok és lemezek jelentek meg, sőt kocsiábrázolás is ismert (Fig. 17.) A kínaiak viszont egyre több luxustárgyat készítettek a nomádoknak. A kapcsolatokra jellemző, hogy Nyugat-Kínában pazyrykkel összevethető leletek mellett kínai feliratos tárgyak is előkerültek (Fig. 20–22.)
A Xiongnu Birodalom megalakulásával és támadásával az i. e. III. században az északi határzóna helyzete megváltozott. Támadásaik ellen a Qin-dinasztia kiépítette a Nagy Falat, majd legyőzte a xiongnukat, és szerződéssel szabályozták az árucserét. Az állatstílusú bronztárgyak, főleg az övdíszek jól mutatják e kapcsolatokat. A horgosvégű övkapcsok viszont a kínaiakra jellemzők. A szerzők a nomád–kínai kapcsolatokat elemezve kifejtik, hogy ezek a késő-neolitikumtól és a bronzkortól a középkorig folytatódtak, és a Nagy Fal nemcsak elválasztó, hanem összekötő és találkozási vonal is volt egyben.
A katalógus II. része a tárgyak feldolgozását adja, amelyeket három csoportba – teljesen kínai, nem kínai vagyis nomád és kevert – csoportba osztottak. Kiemelhetem itt az 1. sz. áttört övlemezt a fák alatt birkózó párral; a 2. sz. övlemez-párt egy-egy rénszarvas által húzott, zárt kocsival, amely a xiongnuk körében volt használatos a Bajkál-tó körül az i. e. II–I. században.
A 10. sz. talpas bronzüst olyan tárgyformát képvisel, amelyről Felvinczi Takács Zoltán már az 1910-es években megállapította, hogy a xiongnuk köréhez tartozik. A "gomba alakú" peremdíszes példányokat hagyományosan a xianbei törzzsel kapcsolták össze, amely ezt a xiongnuktól vette át. Ez a forma került át később, az i. u. II–IV. században Európába is. Egyes kínai bronzedények a bőrből készült nomád víztartók formáját utánozzák. Az állatfejes bronzkések északi eredetűek.
Az állatalakos díszlemezek, plasztikus járomdíszek, zabladíszek és rúdvégek (i. e. VIII–IV. század) a nomád állatstílus legszebb példáit képviselik. Analógiáikat Dél-Szibériáig követik a szerzők. Kiemelkedők az állatalakos és állatharcos jelenetű övlemezek az i. e. V–II. századból. Farkas, tigris, medve, szarvas, ökör és teve mellett fantasztikus állatábrázolások is vannak. Teljesen kínai jellegű a T-alakú, díszes bronztükör, a tüköröntő agyagmodell töredék és a berakásos díszítésű bronz övkapocs. Néhány jadeből faragott díszlemez arról tanúskodik, hogy a kínaiak ezekre is a nomádoknak is tetsző állatábrázolásokat faragtak.
A katalógust kínai névjegyzék, 12 oldalas – sok kínai címet tartalmazó – irodalomjegyzék és index egészíti ki.
Tudom, hogy most aztán hiperaltarnatív leszek, de érdemes véginézni a német kun-, (kün-) kezdetű szavak jelentéseit (és esetleg "etimolyológiáit" is).
künden
kundig
kündigen
stb............
De a történelemből ismerjük az ó(ós-ős)európai teuton, vandál....gót (s valahány név a naptárban) germán törzsek KM-en át és körüli cirkulációit. Nem véletlen ám, hogy valakiben PIE alapon felmerült az ősvadász származás a KM belsejéből. (Azóta persze elvetette az ötletet)
"Gestáinkban, krónikáinkban a kunok hun néven szerepelnek, mert a szerzők ott alkalmazkodtak az általános európai tradíciókhoz. A XIII. században beköltözött hunok nevét viszont már k-val jegyezték le, noha aligha lehet kétséges, hogy ugyanazon népnév két változatáról van szó"
Újabban ezt nem divat elismerni... Lásd pl. Vásáry könyvét.
Akadtak viszont olyan kutatóink is, akik le merték írni az azonosságot, így a Hazai és Külföldi Tudósítások kétheti mellékletében a kitűnő Horvát István:
Аттический чернофигурный кратер "ваза Франсуа" Общий вид Гончар: Эрготим Вазописец: Клитий 570-560 гг. в. до н.э. Архаика Высота 66 см. Диаметр 57 см Находится в Археологическом музее Флоренции, Италия
Töredelmesen beismerem, hogy "az Obtól Troyes-ig" kiásott "több mint 20 üstlelet"-ről szóló beszámolót a zakadémia és Jehova sugallatára aljas indokból, előre megfontolt szándékkal idéztem. Csoportosan elkövetett történethamisítási manőveremre enyhítő körülményként hozom fel, hogy a Tizeszaváról szóló hun kifestőkönyvet a papír-írószerboltokból elkapkodták, így nem lehettem az alapvető források a birtokában.
Neked vannak eszközeid, hogy a gátlástalan beszólókkal zöldágra juss, vagy meggyőzd viselkedése helytelenségéről. Főleg úgy, hogy az afrikait meg sem szólította senki.
Figyelmeztetésedet abban módosítanám, hogy az afrikai ne sértegesse a hozzászólókat. De magad is láthatod, a "nagy tudós" pillanatok alatt amatőrré lett, mihelyst valaki a műveiről kérdezte.
Ezen a Silla-dinasztia idejéből (Kr. e. 57–Kr. u. 935) származó koreai kerámiaszobron a lovas nyergére egy, a hunok üstjéhez módfelett hasonló edényféle van erősítve...
Engraved plaque on wooden base reads "Vessel in the Shape of a Warrior on Horseback (5th-6th Century Shilla Dynasty, Korea)". It stands 8.5-inches high, is 11.5-inches in length.
Figure 1.
Figure 2
Figure 3.
Emberfejet formázó hun bronz elosztó
Kimmer íjász ábrázolása egy görög vázán