Keresés

Részletes keresés

Hate akkor én is Creative Commons License 2004.05.08 0 0 1528
Hibátlan volt a buli tegnap!
Télleg befért volna még egy-két száz ember (bár nem hiányzott a tömeg).
Node egyszerübb otthon siránkozni, hogy elfogyott a jegy a hajóra :)
Pedig, jegy és büfé árat tekintve még a vonatjeggyel együtt is jobban ki lehetett hozni anyagilag (bár ugye a jegy miatt én nem sopánkodhatok)
Eördögh Creative Commons License 2004.05.08 0 0 1527
én már sehová.

jelentem, a dunaújvárosi koncert is jó volt, bár érkezésünkkor nagyjából harmincan voltak, később 120 környékére is duzzadt a nézőszám. ha van itt illetékes, majd megmondja konkrétan, én nem vagyok jó a létszámbecslésben, de elég szellősen voltunk a főisk. menzán.

a program nagyjából ugyanaz volt, mint amint fehérvárilag beírtam, más sorrendben, és másodjára is sikerült őket visszatapsolni, a Bon Bon Si Bon Bon volt a bónusz, Jenő úgy vezette fel, hogy „akkor eljátszunk még egy számot, de utána annyi, jó?”, és nagyot nevetett a tiltakozáson, mondván, „oké, akkor egyet sem”. amúgy a zenekar szerintem jól érezte magát, talán örültek is, hogy nem dugig telt ház előtt kell játszani, a technika sz@r volt, a pergő mikrofonjához tartozó kábel recsegett egy darabig, irgalmatlan hangosan, és csak két szünet alatt sikerült rájöjjenek a technikusok, hogy azt kéne kicserélni... ez kicsit beárnyékolta a dolgokat, de egyébként szép volt és tartalmas, már megint, Jenő sokkal oldottabb volt, mint Fehérváron, néhol kifejezetten úgy tűnt, hogy meg van hatva, utána viszont nem sikerült beszélni velük, úgyhogy a fene tudja.

jó éjszakát, menjetek a hajóra.

Előzmény: pujcsi (1525)
lord Creative Commons License 2004.05.08 0 0 1526
A38 közlemény:
Közkívánatra még két Európa Kiadó koncert lesz a hajón május 17-én és 18-án. Jegyek 7. estétől kaphatók mindegyik koncertre a hajón. Elővételben: 2500Ft, koncertnapokon a helyszínen 3000Ft. Vegyetek időben jegyet, mert a 10-i koncertre 3 óra alatt fogyott el az összes. Ezen kívül több Európa Kiadó koncert már biztosan nem lesz. Az 5.6. és 7-i koncertekre minden jegy elkelt.

pujcsi Creative Commons License 2004.05.07 0 0 1525
Hm, ez a 17-18 jól hangzik, de hogyan lehet felkerülni arra a listára? Meg tényleg tömegnyomor lesz? Tényleg mi a fenéért nem teszik nagyobb helyre?
Eör: és a szögedire nem akartok lemenni? Arra már én is tudnék menni.
kisnigger Creative Commons License 2004.05.07 0 0 1524
Akit érdekel, ma este 23:15, TV2, Alföldi című műsorban:
"Az első rész vendége: F. Zámbó István, a Bizottság együttes egykori alapítótagja, korunk egyik legsikeresebb kortárs festőművésze. A nézők izgalmas - a '80-as éveket jelen korunkkal összehasonlító - beszélgetés szem- és fültanúi lehetnek.
A második rész vendégei: az Európa Kiadó zenekar egykori tagjai, Kiss Laca és Menyhárt Jenő. Ma már mindketten külföldön élnek és dolgoznak, ám nemrégiben hazatértek, hogy újra összeálljon a régi banda és egy fergeteges koncerttel kápráztassák el a közönséget. A nézők részleteket láthatnak a nagysikerű zenés estből. Jenő Amerikából, Laca Ausztráliából érkezett. Sikeres vállalkozást hagyott az ötödik kontinensen, igaz csak pár nap erejéig. Itthon talán kevesen tudják, de ő készítette a világhírű Mátrix II. című film albínó ikrek animációit."

cikk: http://www.tv2.hu/cikk.php?cikk=100000072190

prahamusic Creative Commons License 2004.05.07 0 0 1523
dunántúli Kiadó koncertek:

Szombathelyen 8-án, az Oladi Művelődési Központban 22.00-tól. Asszem 1500-1800 Ft lesz a beugró.
Zalaegerszegen 9-én sajnos elmarad.
Pécsett 11-én a Pécsi Egyetemi Klubban 21.00-tól lesz koncert. A belépőről nincs infóm. Előzenél a Praha http://praha.zalaszam.hu

zsombi Creative Commons License 2004.05.07 0 0 1522
mángorló
Mit lehet tudni arról a szomorú nézésű, HTB megjelenésű néniről aki a Csókolomban dalol?
Előzmény: mángorló (1521)
mángorló Creative Commons License 2004.05.07 0 0 1521
ha el nem rontottam a linkem, egy 98 as csókolom koncert képemet scanneltem be. (van még)

friss Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1520
aha
Előzmény: gyrk (1500)
friss Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1519
www.drflash.hu
Előzmény: waters (1511)
sajnos_batar Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1518
OFF
Köszi, ZomBi, a térítést, most sajnos nem tudok elmenni, de legközelebb feltétlenül.
Előzmény: -ZOMBi- (1517)
-ZOMBi- Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1517
kezdés 21:30
Előzmény: -ZOMBi- (1516)
-ZOMBi- Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1516
csóti sajnos batár,
holnap sajnos batár koncert!!!
egyszer megéri invitálásomra jönnöd, később magadtól jönni fogsz. vagy nem.

sajnos batár, hely és idő: trafó, máj07, gondolom estefelé

csóti mindenkinek.

zsosz Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1515
ja, hajó suxx, tegnap is volt vagy 6-700 ember, tömegnyomor (bár most különösképpen nem zavart, pedig szokott). és ki van írva, h lesz még EK 17-18 is.
Előzmény: mángorló (1510)
gyrk Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1514
én rohadtul gusztustalannak tartom ezt a sziámi dolgot, egészen a kezdetektől, a rádays koncertektől kezdve. az ági kiválása után meg még szarabb és modorosabb lett. az üzletember müllert meg különösen undorítónak tartom gerendai mesterrel egyetemben. nem az a baj, amit csinálnak, lopjanak nyugodtan a szigeten ami belefér, végül is ebben az országban lop mindenki aki teheti, de akkor nem kéne azért szűzmáriát játszani a zsűri előtt...
no mindegy, kinek a pap, kinek a paplan...
Előzmény: waters (1511)
Eördögh Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1513
tegnap Magyar Péter még azt mondta az őt kérdezőnek, hogy nem tud semmi konkrétumot, csak hogy 7-e, Dunaúj.
Előzmény: 12qper (1512)
12qper Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1512
ahoy,

Dunauj mikor lesz es hol?
mert elmeletben most pentekrol volt szo, csak lent dunaujban senki nem tudott rola

van vkinek infoja? thx

Előzmény: mángorló (1499)
waters Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1511
Én az oldalra gondoltam:-)
A Péterrel semmi bajom
Előzmény: gyrk (1508)
mángorló Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1510
nem ott kéne koncert, hanem szabadtéren vagy kisebb helyen, mert a hajó az szar. faszér nem lehet tabánban vagy mittomén hol?

nekem elmegy a müller, ő régen is nyomta a kiadóval, meg amúgy is virágozzék száz virág

apropó ma lesz neoprimitív koncert ki tud vmit erről? (ki ismeri)

Eördögh Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1509
Azt mondja egy koma, aki tegnap volt a hajón, hogy 17-18-án is lesz két pótkoncert, aki nagyon akar, még próbálkozhat a névsorra kerüléssel.
gyrk Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1508
ja. tök egyetértünk. amit a müller csinál év(tized)ek óta az öléggé gusztustalan.
Előzmény: waters (1507)
waters Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1507
Gusztustalan
Előzmény: Eördögh (1504)
gyrk Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1506
vagy csak nagyon fiatal :)
Előzmény: rosencrantzhu (1505)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1505
Ez nekem elég beteges... vagy csak nagyon öreg vagyok.
Előzmény: Eördögh (1504)
Eördögh Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1504
Előzmény: rosencrantzhu (1503)
rosencrantzhu Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1503
mi a véleménye róla?

egyébként annyiban őszinte a müller, hogy azt mondta, az EK csinálta meg azt, amit neki nem sikerült az URH után.

Előzmény: gyrk (1502)
gyrk Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1502
müller péter iván az urh feloszlása óta tolakodik oda mindenféle képre. osztom a barcs miki (dr.flash) véleményét róla...
Előzmény: lord (1501)
lord Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1501
JP- Press jelenti a 900 ft napijegyáras miskolciról:

Voltam EK-koncerten. Élveztem, és mindenki, aki velem volt. Jól szólt a zene. Nem voltak annyian, mint amennyire számítottak. Mondta is vki, hogy jobb lett volna kisebb helyen tartani.
Müller Péter Iván nem tetszett, olyan volt, mint aki odatolakodik a képre (csak két dalban volt közreműködő, mondjuk azoknak ő is írta a szövegét).

gyrk Creative Commons License 2004.05.06 0 0 1500
off.
erről a szarról tudtok?

http://www.csokolom.com/

Előzmény: friss (1492)
mángorló Creative Commons License 2004.05.05 0 0 1499
én úgy tudom fehérváron, miskolcon is volt jegy. szerintem aki jót akar menjen vidékre kiadóra. pl a dunaúj, meg a zeg az zsír lehet.

és nagyon örülök hogy fehérváron is voltam meg pesten is voltam kiadón, mer előbbi jobban tetszett, családias meg minden

(aki véletlen tudja hogy anno a eurokontroll koncerten mik voltak a számok az szóljon nekem, mert nekem van ilyen kazim de azon van demo meg minden és nem tudom eldönteni mi tartozik oda)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!