Az egykori "élet értelme" topik folytatása, egy kicsit más megközelítésben:
Mitől lesz emberi egy élet?
Mennyire vagyunk szabadok? Mennyire rendelkezünk mi a saját életünk felett, és mennyire rendelkeznek vele mások?
A nyertesek önigazolása az egyéni felelősség állandó szajkózása. Az ítélet hamar kész: Aki nem sikeres, - mint ugyebár ők - az feltételezhetően nem is tette meg a sikerhez szükséges lépéseket, ergo meg is érdemli a sorsát. Emlékszünk a "kinek mije van, annyit is ér" megközelítésre.
Csakhogy mi van azokkal, akik különösebb áldozatok nélkül lettek sikeresek, vagy jelentős áldozataik ellenére sikertelenek?
Ez már nem az egyéni felelősség körébe tartozó kérdés, hanem össz-társadalmi probléma, hiszen a társadalom felelőssége lenne az, hogy fordítva legyen, magyarul a társadalmilag hasznos tevékenység kifejtése egyenes arányban álljon a sikerrel, és nem fordítva.
A dolgok jelenlegi "rendjét" a természet (farkas)törvényeivel igazolóknak ezért valóban kár volt lemászniuk a fáról!
Az embertől nem csak emberi, hanem embertelennek mondott dolgok is származnak: kizsákmányolás, környezetszennyezés, háborúk. Szerintem ezért a dolog nem ilyen egyszerű.
Szabad akarattal sem rendelkezünk, legfeljebb csak egy bizonyos határokon belül.
Meggyőződésem, hogy napjainkban is létezik rabszolgaság, csak a rabszolgatartásnak napjainkban jobb a PR -ja, mint anno, mivel az eszközök is finomultak, pl. már nem kell bilincs, drótkerítés. Mindezt jól helyettesíti a médián keresztül folytatott agymosás, mint egyfajta szellemi kényszerzubbony.
Igen, az életnek valószínűleg nincsen különösebb értelme, de mivel az embernek elég fejlett értelme van, értelmet keres minden mögött. Az állatok nem törődnek ilyen problémávaél, mert nem elég értelmesek ahhoz, hogy keressék az élet értelmét. És nekünk is jobb lett volna talán ebből a szempontból abban az időben élni, amikor még annyira tudatlan volt az emberiség, hogy túlnyomó többség tényként kezelte a vallások tanításait. Vallásos embertársaink sokkal kisebb félelemmel tekintenek a halálra, mint mi (vagy legalábbis én). Sőt, ha az űrkutatás nem jutott volna ilyen szintre, vagy legalább nem tanítanák már az általános iskolában, akkor talán kevesebbet törődnénk ezzel a nyomasztó gondolattal.
Mer' ugye, ki a szegény? Melyik EU-tagállam minimál-bérese?
Mondjuk valamelyik párizsi külvárosi gettó szülötte, vagy az immár, jórészt csak alkalmi munkákból tengődő csepeli proli a csóróbb? Amikor ők mind, Krőzusok az etióp kecskepásztorhoz képest - akkor ki a szegény?
Ki számít szegénynek ma, Magyarországon?
Tipikusan egy magyar szegény ember, nem hajléktalan. Noha lakása is (rendszerint) csak azért van (még), mert volt valamikor munkája (adtak neki), vagy kihalásos alapon, örökölte a családi ingatlant. Élete ma már folyamatos stressz, mindennapos küzdelmek sora azért, hogy ne veszítse el hajlékát, ki tudja fizetni, legalább a rezsi alapdíját (mert nulla fogyasztást produkál) és/vagy egyen valamit – csak éppen annyit, amennyi ahhoz kell, hogy elkerülje a TBC-t, a skorbutot.
Miben áll a felelőssége egy szegény embernek?
A legtöbbjüknek, még csak fogalmuk sincs arról (még most se), hogy el kellett volna indulniuk abban a versenyben, amiről… még csak nem is tudtak.
Őszintén!:-) Valóban kevesebb szegény ember volna ma (bárhol a Földön), ha mindenki a képességei, a tudása legjavát adva, a lehető legtöbbet hozza ki magából? Mert? Akkor is… különben nem ugyanennyi vesztes, relatív szegény ember volna?
Most? Ma is ezt állítjuk, amikor tényszerűen igazolható; ma már egyetlen embernek se volna szabad éhen halnia a Földön - mint minimum? Ennyi? Ezt tudjuk (minden nap) egymás képébe hazudni?:-) Nézzük. A versenykiírás szabályai szerint: Az egyén felelőssége, hogy vesztes lesz vagy sikeres – szegény-e vagy gazdag. Azt vetítjük minden nap, hogy ez a természet törvénye. Hát… ezért kár volt lejönni a fáról – ennyit azelőtt is tudtunk!:-)
Más gondolkodók ezt már olyan érdekesen megfogalmazták, úgyhogy nem töröm rajta az agyam, idézem őket:
„Az ember az egyetlen olyan állat, aki unatkozik, aki elégedetlen. Az ember az egyetlen olyan állat, aki számára saját élete megoldandó problémát jelent.” (Erich Fromm: Az önmagáért való ember)
Hámori József agykutató (félig-meddig tréfás) mondását idézem – szabadon – a Mindentudás egyetemén elhangzott tv-előadásából: „Kedves hallgatóim, ha játszanak, később jön az Alzheimer-kór!”
lehet h okafogyott volt ez a topik mar a nyitáskor is de darwi Mester Csontkovacs a Nagy Koponyaimplantator es a Royal Soci(enty) ateegolibcsi kompania elmeélte szerint az elet nem mas mint a vegtelen idok zuhatagaban 2 egymasra talalt hidrogen bozon legyottja nagy gerjedelmukbe oly sebesen kezdtek egymas tekervenyei korul kerengozni h egyszer csak hogy- hogynem sorra szorodtak ki beloluk elobb a neandervolgyiek aztan rogvest rajuk eIstein es hat legvegul jottek napjaink Topgunjai Tom a zurbol fele barmikor-barmire predesztinálhato ROMzigotak + spanjaik
Szabad akarattal rendelkezik mindenki és azt kezd az életével , amit akar. Nos, a csavar az, hogy az emberi szerep körülményei - tehát királyfinak vagy koldusnak születik valaki - saját, szabad akarata alapján van minde egyes embernél.
Mennyire rendelkezünk mi a saját életünk felett, és mennyire rendelkeznek vele mások.
A tudatosodás alsobb fokán a lét határozza meg a tudatot. Késöbb a fejlődés egyik igen látványos eredménye, amikor már a tudat határozza eg a létet - az emberi szerepben.
