Előre is elnézést, hogy szokásommal ellentétben nem olvasom végig az egész topicot mielőtt belekérdezek, de bevallom őszintén az első 50 (1999-ből származó) hozzászólás után nekem még mindíg kínai-magyar szótárra van szükségem hogy a hozzászólások tartalmáról sejtésem legyen. Ezért inkább kérdeznék, legfeljebb megköveztek ha hülyeséget kérdezek :-)
Hifivel kapcsolatos problémám a következő:
Egy lakásfelújítás keretében (ahol a tégla építésű lakásunkat "falig" bontjuk vissza), azon igyekszünk, hogy a lehető legtöbb modern berendezés üzemeltetéséhez szükséges hálózatot "láthatatlanul", falba építve beszereljük. A nappaliban, ahová egy (a ti fogalmaitok szerint) nem professzionális, inkább csak erős-középkategóriás kereskedelmi márkától beszerzett házimozi és hifi rendszert szeretnék elhelyezni, olyan vezetékrendszert szeretnék behúzni, ahol a hangfalakhoz szükséges kábelek a falban futnak, és a majdani hangszórók ehhez csatlakoznak fali dugaljzaton keresztül. Elképzelésem szerint egy 5.1-es erősítő és ehhez kapcsolódó hangfalak, illetve egy LCD vagy kisebb Plazma TV alkotná a rendszer "gerincét" plusz a DVD, rádióerősítő és egyéb kütyük.
Lényeg a lényeg, hogy a rendszerhez szükséges kábelezéssel kapcsolatban néhány alapvető tervezési kérdés még így laikusként is felmerült bennem:
A szükséges vezetékek futhatnak-e elektromos vezetékekkel egy csatornában a falban?
Amennyiben nem, akkor milyen távolságot érdemes tartani a két vezetékfajta között minimálisan?
Érdemes-e a Koax-kábelhez hasonló árnyékolt vezetéket használni (illetve egyáltalán lehet-e?
Kisebb, vagy nagyobb lesz-e az ellenállása egy jó minőségű hifi-kábelnek, mint a gyári szürke "madzagnak, amit a kereskedelemben kapható házimozi rendszerekhez adnak? (Esetlegesen nem sérül-e a hangfal a nagyobb átérkező teljesítmény miatt, illetve nem lesz-e túl halk ha kisebb teljesítményt enged csak át a másfajta vezeték?)
Kapható-e magyarországon valahol olyan fali csatlakozó, amivel a csatlakozások kultúráltan kiépíthetőek? (Én eddig egy angol céget találtam, akiknek a terméke tetszett, ilyesmit szeretnék mindenképpen, de jobb lenne, ha a sarki boltig kellene menni érte, mint ha 2 hétig jönne a postával.)
Zárásként a kérdésekhez mellékelnék egy skiccet, hogy milyen rendszert képzeltem el:
Akinek van már tapasztalata hasonló rendszer kiépítésében, kérem ne kíméljen az ötletekke, tanácsokkal, kritikákkal :-)
Most akarok új multimétert venni, és ezügybe kérdeznék...
Eddig MasTech MY-62 volt nekem, de teljesen megbolondult (minden ellenállás 0 ohm és minden áram 0.2A, meg ilyesmi furcsaságok)
Ezt a kettőt éztem ki eddig: (aki ismeri mondhatna 1-2 dolgot, csak ne a méréshatárokat :) -MasTech MY-66 -PeakTech 3315 (ennél mit tud PC-vel?)
Eddig nekem kézi méréshatár állítás volt, és semmi gondom nem volt vele, mindig tudtam mit akarok mérni. De jó lenne azért már automata méréshatár állítóval venni. -Ez kényelmes-e? Esetleg nem vacakol sokat még beáll? Vagy van bármi hátrány?
Kéne olyan rá hogy kijelzi a maximum áramot, feszültséget (ha pl. egy fűtőszál kezdeti áramfelvétele érdekel, ami 1 másodperc alatt felmelegszik, mert a régi műszeremnek kb. ennyi idő kellett még mutatott valamit egyáltalán).
Sok műszeren láttam hold gombot. -Ez jó az előző problémámra, vagy csak a mutatott értéket tárolja?
kösz a tippeket. Az Elektris talán a legolcsóbb, de egy 500VA-as azért itt is belekerül 14ezerbe... :-(
Mondtak olyat, hogy egy ilyen régi, búgó, de működő toroidot újra is lehetne tekertetni akár, és közben pl.az impregnálásra jobban oda lehetne figyelni. Elektris-es ember még nyilatkozott, hogy ezt elvállalnák-e és mennyiért.
Ti tudtok valakit, aki trafókat javít esetleg? Vagy úgy csinálja, ahogy akarja, de az enyémet pl.számítsa be. hmm?
A sellak =/= Shell lakk. Az előbbi természetes gyanta alapú alkoholban oldódó anyag, politúrozáshoz használták többek között, azt hiszem a 78-as fordulatú hanglemezeket is készítettek a felhasználásával (szóljon valaki hozzáértő, ha hülyeséget beszélek! )
elosszoris bocsi h ide tettem de hát nem engedett topicot csinálni szoval h aki látta a hung up-ot a uj madonna klippet, és tudja h honnan lehet olyan magnót szerválni amilyen abban van az légyszi írja meg köszike előre is
Azért tudod az ilyen helyekre csinált motoroknak elég tisztességes árnyékolóbúrájuk van....meg a gerjesztésük is olyan, hogy nem fog zavart keltenia környezetében.
Amúgy meg visszatérve erre a gyalumotorra, azt kéne tudni, hogy milen forgórészes, állandómágnesü vagy hiszterézisesos, mert az utóbbinál kis tulzással tök mind1 a szinusz torzitása.
Csak tiszteletben tartom az emberek hitét és vallásos érzelmeit :)
Ameddig a hívőknek (vásárlóknak) és a "kegytárgykészítőknek" (avagy woodooideológiakészítő iparosoknak) jó így, engem sem zavar, sőt nagyon tanulságosak különböző táborok között itt zajló viták, melyek itt szerencsére nem mennek át személyeskedésbe. A vitába azért nem szálltam be valamelyik szomszéd topikban, mert csak benyomáom és véleményem van, de mindkét oldalon akadtak nálam jóval képzettebb vagy tapasztaltabb emberek.
Na ottan van a bibi, hogy a melóhelyeden. Itt meg minden lakástól külön kábel megyen le a kapcsolószekrényig a közös gyüjtősinre, oszt onnan meg a karvastagságú kábel uszkve 50 méterre csatlakozik bele a földkábelba.... hál istennek.