Legyen ez a Fremos szabvány szerint játszott, digitális modulüzem topikja.Ez nem azt jelenti, hogy ez a FREMO hivatalos magyar topikja! Csak kellett egy olyan hely, ahol beszélni tudunk a felmerült kérdésekről, úgy hogy azokat nem zavarjuk a többi topikon, akiket nem érint...
FREMO honlapja:
http://www.fremo.org
Kicsit elbizonytalanodtam kocsikártya készítés közben, szakvéleményt kérnék! :)
Több vagonomon (MÁV Ep. IV.-es kocsik) több jel is olvasható, RIV, MC és OPW. Utóbbi kettő ki van rajzolva, azaz karikában illetve keretben a szokásos helyeken. Azonban a RIV csak a pályaszám első csoportja után van kiírva, nincsen önállóan, keretben, mint az egyébként szokott lenni. Más kocsiknál láttam, ahol általában csak RIV van (más nincs), hogy az bekeretezve is fel van írva a kocsik oldalára és a pályaszám mögött is fel van írva.
Példa az elsőre:
31 RIV MC 55 MÁV 181 5 104-0
Ilyen esetben a RIV teljes értékű a kocsin? Azaz, ha csak a pályaszámnál van kiírva, de pl. MC is van mögötte? Tehát RIV-et jelöljek a kocsikártyán?
Üdv Mindenkinek!
11 órakor kezdhetünk pakolni. Ha minden jól megy akkorra Mernye és Nagyberki már ott lesz. Ha Pesten 8 kor pakoltok akkor Tata kb.11 ó., Győr fél 1, ahol – ha nem terítitek szét a modulokat – minden fel fér az autóra. Pellérd, tároló SzVK egyenes és 3,10 m egyenes már a helyszínen van.
Aki 16 óra után érkezik modullal, az választhat vagy a csütörtöki vacsorát, vagy a pénteki reggelit rendezi a társaságnak.
MDmot 3001
Jó lenne tudni mikorra lesz ott annyi modul, hogy érdemben el lehessen kezdeni az építkezést, a legutolsó (ez kb 1 hónapja volt) szombathelyi csapat felé eljutott infó szerint Rásonytól indul az építés.
És el kellene kerülni, hogy a nap nagyrésze arra menjen el, hogy barna üvegeket nézegetünk, és fél kettőkor részben működő asztallal hagyjuk abba az építést, másnap meg a nézők előtt kerülnek fel a szerelvények.
Kőszeg úgy délelőtt 11 óra tájékán fog "landolni", ez már fix, később nincsen fuvar lehetőségünk.
Lesz(nek) olyan modulok ami(k) 16-17 óra között érnek (?) oda.
Erre próbáltam ismételten rákérdezni, mert ha tényleg így lesz, akkor addig legfeljebb a szomszéd tekézőben nézegethetjük a szőke pultoscsajokat, no meg a barna üvegeket... :-))
Én nem szeretném öszzeállítva cipelni ide-oda a modulomat a hiányzó elemek miatt.
Abban az esetben, ha tényleg támogatást nyerne a főzőcske, akkor érdeklődnék a szervezőktől/helyiektől, hogy bográcsozáshoz való kellékeket tudnának-e biztosítani? (bogrács, állvány, fakanál, merőkanál, ennyi)
mi reggel 8-kor pakoljuk meg a teherautót Budán (ahol egyszer volt kutyavásár, csak ez kicsit délebbre van:D).
Várhatóan fél 10 felé Tatán is felpakolódik a többi cucc, így 11 felé már Győrben lehet az autó. Ha még fél fel rá, akkor még első kanyarban mehetnek át cumók Kunszigetre, tehát várhatóan 12-13 óra felé ott az első -nagyobb- adag modul. mi a pakolás után indulunk, szal mi már 11-re kunszigeten tudunk lenni, segíteni az előkészületekben, ill. lepakolni az érkező autókat:)
az biztos!!! fű de rég ettem... konkrétan kereken egy éve!! tavalyi szülinapi bulin volt halászlé:) de azt nem én csináltam.... én még nem is csináltam.. na majd nézem, hogy kell:)
Benővel beszéltünk főzőcskéről a minap fácsén. Továbbgondolva valamelyik nap főznék egy jófajta halászlevet. Ki mit szól hozzá? Hamarabb megvan, mint egy pörkölt és hasonló élményeket tud szerezni. :)
"A fizetősök alszanak Kunon, az ingyenes lesz Győrben."
A legutóbbi infóim szerint ez nem teljesen igaz, mert nincs elég hely a kollégiumban a vizsgaidőszak miatt. Bence mondta, hogy ők, - a te Üdülési csekkedből - oldják meg privátban Kunszigeten a szállást, de ettől független a nem fizetősök közül is lesz, aki Kunszigeten alszik, mert nem fér már a kollégiumban. De pont Talpfaszámlálóval beszéltük, hogy tudomása szerint ő Győrben alszik én meg Kunszigeten fogok (ez nem biztos csak ő így tudja a legutóbbi infói alapján), de ő szivesebben aludna Kunszigeten én meg Győrben. Ezért érdeklődtem, hogy lesz e csereberélési lehetőség, vagy mikor lesz erről valami lista?
Ma egy mini topik találkozót tartottunk Pécsett Talpfaszámláló kollégával és amellett, hogy Pellérdet vizsgálgattuk, egy-két ötlet, illetve kérdés is szóba került:
- szállásnál, mintha úgy lenne, hogy az asztal tulajdonosok alszanak Győrben, a mozvezek meg Kunszigeten. Esetleg a csere-berélés működhet egymás-közt (Matáv)?
- valami közös program lehetősége mondjuk pénteken vagy szombaton, mivel a másik két este a fel- illetve a leépítés estélye lesz? pl. egy kollektív program a győri Zátony pizzériában vagy valami bográcsozás Kunszigeten? Ebben ki lehetne az illetékes, hogy pl a Kunszigeti lehetőségeknek utána néz... Üdv!