én csak egy picit belehallgattam, és úgy döntöttem, hogy ez lesz életem második legális letöltése, csak a héten egyszerűen nem értem rá, a hétvégén meg lopott wifin élek, úgyhogy ez sajna a jövő hétre marad. kíváncsi vagyok.
nézzétek majd, itt lesznek a részletek állítólag, mindenesetre szept. 9-én lesz az új Mundruczó-filmnek a bemutatója, és ebből az alkalomból aznap este lesz az Ybl Miklós téren (I. kerület) egy buli, aminek a fő attrakciója Yonderboi lesz.
Ha hihetek a szememnek, Yonderboi djzett a múlt pénteki The Room partin a Merlinben. Kicsit lagymatag retropopot, nem nagyon élveztem, emiatt gondolom, hogy talán mégse ő volt, mert anno amikor párszor hallottam djzni, mindig katartikus élmény volt kifejezette. Pl. az alábbi mix is jobb, mint amit pénteken hallottam.
Bocsi az offért: budapesti indie banda keres 18-25 év közötti billentyűst (lehetőleg lány, aki esetleg vokálozni is tud), semmi virtuózkodás, kool kiállás, Liszt Ferenc műveit nem kötelező ismerni, amit viszont nem árt: Ladytron, White Rose Movement, The Sounds, She Wants Revenge, MGMT, CSS, New Young Pony Club, Klaxons, értitek.. a (lehetőleg) fényképes jelentkezéseket ide várjuk: kosvar1@gmail.com
én ma láttam (nagyon jó, ld. lent egy kritika) és szerintem több olyan szám is volt, ami nem volt korábbi albumokon, de nagyon Yonderboi-os volt a hangzása - minimum ő remixelte... egy másik résznél meg át volt hangszerelve egy Yonderboi dal, tehát a Katona megfogalmazása
zene: Yonderboi
teljesen rendben van, ha azokat, amiket nem ő csinált legalább ő válogatta. Meg persze marketingnek is jó :)
Bozsik Yvette a radikális eklektika császárnője, a kollektív emlékezet nagy bogárgyűjteményese, összerak mindent egy darabba, ami ismerős, ami személyes és közös kulturális-antropológiai alap; színek, mozgások, jelenetek, gyermekkori szorongások, zenék, de mindezt olyan pontosan illesztve, a médiatudásunkra, illetve a mélyműveltségi referenciáinkra alapozva, hogy kétségeket nem hagy maga után. A modern táncművészet és színházművészet egyik lehetséges és érvényes utcája ez. Nevezhetjük campnek, modernnek, posztmodernnek, de leginkább mozdulatokkal, tánccal, gesztusokkal kifejező prózai előadás, valami egészen újszerű műfaj. A Kabaré és a János vitéz című darabok után a Playground is alkalmas volna arra, hogy a budapesti Broadwayn egy saját színház alapuljon rá. Már csak azért is, mert maximum énekszöveg hangzik el benne, a táncosok színészkednek, a színészek táncolnak, tehát eltévedt turisták számára is tökéletesen érthető volna a magyarba ültetett elmegyógyintézeti rapszódia. Máskülönben meg egy 1979-ben Edinburgh-ban bemutatott Kenneth MacMillan-darab és Nizsinszkij 1913-ban készült, Gyagilev társulata által Párizsban bemutatott Játékok című balettje adta az ötletet. Bozsik nem először nyúl vissza úgynevezett klasszikus darabokhoz (Egy faun délutánja, Commedia dell'arte, Mandarin), ebből is kiviláglik, hogy alapos kutató, de kalandra és gondolkodásra kész, és mindig csak egy-egy neki megfelelő részt ragad ki az eredetiből, ami inspirálja: a többi saját építkezés.
Nizsinszkijtől a gyermekjáték ötletét, MacMillantől pedig az elmegyógyintézeti hangulatot kölcsönözte, és egy világhírű dzsesszzenész, John Lurie zenéjét használta fel, akivel hajdanán készített már közös előadást is. Egyre szövevényesebb a Bozsik-univerzum, az egészen különös világokban utazó elektronikus zenész, Yonderboi muzsikája, Kodály és James Brown is belefér barátságosan.
A játék, azaz a főszereplő (Elek Ferenc) története egy grundon indul, ahonnan a szorongós, túlsúlyos gyereket kiközösítik a többiek, aki ezért cserébe álmaiban hős lesz, az uszodában a gondtalanul fürdőző átlagos és szép embereket cápának öltözve ijesztgeti. A nem szeretett gyermek szocializációja, alapvető szorongásunk, a kitaszítottság az előadás fő motívuma. Még a tapsrendnél is kihagyják a kézfogásból. Hátborzongató. Az alapmagányt domborítják ki a darab első felében a játszótéri játszmák és a második, komorabb részben az idegosztályon zajló jelenetek. Nagy Ervin és Rezes Judit szoros együttműködése szülőpárként és elmeorvoscsoportként is nagyon profi. Konkrét szörnyetegek, önzőek, gusztustalan gesztusaik megmosolyogtatók és félelmetesek. Elek Ferenc nem a néző kedvence, mert irritáló, közben annyira erős színész, hogy a jelenetet mindig megnyeri. Most egy egész darabot visz a hátán, "súlyfüggetlenül" balettozik, ha kell, melózik, mint a barom, vagy csak néz bele egy szódásüveg szemüveggel a semmibe, hogy elfacsarodik a néző szíve, ám utálja benne önmaga rejtett defektjeit. A két Tamás, Keresztes és Vati az elmegyógyintézet jutalomjátékosai. Makacs és markáns mozdulataik megfékezik a forgószínpadot is. Keresik egymást, érzéseket közvetítenek, inprovizálnak, erre a módszerre alapul az egész őrület. Az első rész graffitis játszóterén, a háttérben homorú rámpa, oda kapaszkodnak időnként a szereplők, ez éppen egy Frenák Pál-referencia, a második részben kórház lámpákkal, aranyparókás angyalkarral a háttér, időnként áttetsző tükörbe vált. Cocteau nu003ci>Veszedelmes Édenje,u003c/i> de Ivo Dimcsev néhány rendezése is eszembe jut, igaz, ez teljesen személyes visszacsatolás, de itt még ez is megengedett. Az évad jól kezdődött a Katonában, egy színházban, szavak nélkül, ez is mekkora poén. nu003cp>u003ci>Katona József Színház, szeptember 23u003c/i>. nu003cp alignu003d"right">u003cb>- sisso -u003c/b>u003c/p>u003c/p>u003c/p>u003c/p>u003c/p>u003c/p>u003c/p>u003c/div>n",0]
);
//-->
A játék, azaz a főszereplő (Elek Ferenc) története egy grundon indul, ahonnan a szorongós, túlsúlyos gyereket kiközösítik a többiek, aki ezért cserébe álmaiban hős lesz, az uszodában a gondtalanul fürdőző átlagos és szép embereket cápának öltözve ijesztgeti. A nem szeretett gyermek szocializációja, alapvető szorongásunk, a kitaszítottság az előadás fő motívuma. Még a tapsrendnél is kihagyják a kézfogásból. Hátborzongató. Az alapmagányt domborítják ki a darab első felében a játszótéri játszmák és a második, komorabb részben az idegosztályon zajló jelenetek. Nagy Ervin és Rezes Judit szoros együttműködése szülőpárként és elmeorvoscsoportként is nagyon profi. Konkrét szörnyetegek, önzőek, gusztustalan gesztusaik megmosolyogtatók és félelmetesek. Elek Ferenc nem a néző kedvence, mert irritáló, közben annyira erős színész, hogy a jelenetet mindig megnyeri. Most egy egész darabot visz a hátán, "súlyfüggetlenül" balettozik, ha kell, melózik, mint a barom, vagy csak néz bele egy szódásüveg szemüveggel a semmibe, hogy elfacsarodik a néző szíve, ám utálja benne önmaga rejtett defektjeit. A két Tamás, Keresztes és Vati az elmegyógyintézet jutalomjátékosai. Makacs és markáns mozdulataik megfékezik a forgószínpadot is. Keresik egymást, érzéseket közvetítenek, inprovizálnak, erre a módszerre alapul az egész őrület. Az első rész graffitis játszóterén, a háttérben homorú rámpa, oda kapaszkodnak időnként a szereplők, ez éppen egy Frenák Pál-referencia, a második részben kórház lámpákkal, aranyparókás angyalkarral a háttér, időnként áttetsző tükörbe vált. Cocteau Veszedelmes Édenje, de Ivo Dimcsev néhány rendezése is eszembe jut, igaz, ez teljesen személyes visszacsatolás, de itt még ez is megengedett. Az évad jól kezdődött a Katonában, egy színházban, szavak nélkül, ez is mekkora poén.
Hát, szombaton láttam, és kiderült, hogy nagyrészt csinálta is. Kb. az előadás harmada a Splendid Isolation-re zajlik. Ezek a számok vannak benne (remélem, mindre emlékszem, a sorrend nem ez):
Nem írta még senki, most volt egy Bozsik Yvette bemutató a Katonában (József Színház), aminek a címe Playground. Yonderboi csinált hozzá zenét - a PeopleATATW klipjében is együtt dolgoztak. A bemutató után Y fölment meghajolni a színapdra.
Rég voltam Yonderboi koncerten, tegnap a Szigeten hatalmas volt. Még sosem láttam, hogy a pasi a laptop mögött táncolt, ugrált volna. Nagyon élvezte. Óriási hangulat volt! Kár, hogy későn érkeztem, így elég messze álltam.
De egyébként dramatikus-fantasztikus elektronikus-hip-hop-rockot játszanak sok-sok vendégművésszel :-) (Ezzel azt (is) akarom mondani, hogy az UNKLE nem tartozik egyértelműen semmilyen szcénába se, nyilván ezért sem fog tudni soha a felszín közelébe jutni.)
Én nagyon kíváncsi leszek a Szigeten az UNKLE+Yonderboi kombóra első nap a Wan2 sátorban. Illetve az UNKLE-re sokkal kíváncsibb vagyok, mert Y-t már láttam jópárszor, az UNKLE viszont 3 album után csak most kezdett koncertezni. És őszintén szólva nekem kicsit furcsa, hogy ők lépnek fel előbb, kvázi bemelegítve Yonderboinak, akinek minden riszpekt meg minden, dehát azért az UNKLE mégiscsak nagyobb dobás világszínvonalon.
Én most láttam először az EFOTT-on élőben. Nagyon jó volt, Kutzora Edina vokáljaival kiegészítve hatalmasak a nóták, és az ő hangja elvitte a hátán azokat a dalokat is, ahol Szűcs Krisztiánnak kellett volna szólnia, kár, hogy ezen a fellépésen csak Poniklo Imre volt, (a HS7 más napon lépett fel. :( ) De mivel Zságer Balázs billentyűzött így utána a Zagar koncert is b*ott jó volt. Hát az ülős koncert nem lehetett vmi jó, ahogy írták.
No, akkor pár szó a szombat esti koncertről a Művészetek Palotájában:
A MűPa egy csodálatos intézmény és ideális helyszín a kultúrált, minőségi szórakozáshoz: kellemesen légkondícionált, tágas-levegős, szépek a burkolatok, mindenhol várnak és kísérgetnek, a mélygarázstól a karzatig, stb...
Ezzel szemben az A38-as hajó koncerttermében cigiznek a nézők, ettől közepesen levegőtlen az amúgy alacsony és sötét helyiség, bokáig gázolsz az eldobált műanyagpoharakban, és ragd a talpad a kiöntött italoktól.
Azért írtam le ezt a két helyszínt, mert a múlt évben, márciusban, a hajón kezdte a fellépés-sorozatát Yonderboi új zenei anyagával, és az a koncert számomra nagyon emlékezetes volt. A helyén volt minden: a hangulat, a közönség, a a bárpult (karnyújtásnyira). Ezzel szemben most a MűPában kaptunk egy nagyon profi, kiforrott koncertet, csellóval feldobva, igényes vetítéssel és világítással, stb. és egy székekbe kötözött közönséget, akik -én legalábbis- jobban élveztük volna a zenét, ha tudunk rá mozogni is... No nem pogózni akartam, csak valamennyire átélni a Soulbitch vagy a Motor lendületét, hiszen ezeknél a számoknál még F. László barátunk is feladta Kraftwerkes szigorúságát és "táncba" kezdett az Almája mögött...
Anno, amikor meghallottam, hogy a régen várt Alanis Morrisette koncert a MűPában lesz, nem hittem a fülemnek... abszurd ötlet, hiszen még csak nem is Unplugged turnéról volt szó. Most, amikor megtudtam, hogy 17 év után láthatom Tori Amost élőben, egyből a MűPa jutott az eszembe, persze, hogy az Arénában rendezik meg, ahol is a csarnok 2/3-t lefüggönyözik majd...
Szóval a lényeg az, hogy nem értem a szervezőket, és a Yonderboi menedzsmentjét sem: ha ismerik saját zenéjük hatását, akkor nem kényszerítek egy azzal teljesen ellentétes magatartást a nézőkre... Beethovent sem kellemes állva végighallgatni.
A koncert nagyon jó volt, zeneileg-technikailag egyaránt (eltekintve egy kis torzítástól, amit alkalmanként hallani véltem), de nem lett belőle egy fantasztikus élmény.
Vártam volna valamiféle új szerzeményt, de Yonderboi malmai lassan őrölnek.. :)
