Szólj ha megvan, mert én már jóideje keresem sikertelenül ugyanezt :) Pont ugyanezekre a részekre emlékszem én is, és már kezdtem azt hinni csak kevertem valamivel vagy álmodtam, amíg meg nem láttam hogy más is keresi :) Üdv.
Keresek egy régi sorozatot, az 1980-as évek elején mehetett. Rajzfilm. Kalandok Héraklésszal vagy ilyesmi volt a címe. Rajzfilm volt, jópofa rajzokkal, és rímesen, versben elmondott narrációval. Héraklész tetteit beszélte el. Volt egy hasonló sorozat (ugyanaz a szerző) Odüsszeusz témában is. Azt hiszem német sorozat volt. sajnos sehol sem találom! Tudnátok segíteni?
Egy régi (minden bizonnyal ifjúsági) sorozatot keresek a 90-es évekből, sajnos már nem sok rémlik belőle, de hátha valakinek így is beugrik, és tud nekem segíteni.
Az utolsó részben a főszereplő testvérpár (egy idősebb nővér és egy fiatalabb öcs, ha minden igaz) végül úgy szabadul meg az antagonistától, hogy a nő, aki egy medvecsapdába rejtett (varázs?)követ akar megszerezni, egy barlangban reked, mikor a medvecsapda bezárul, a barlangot pedig elönti a víz. A nővér búvárfelszerelésben a víz felszínére hozza a (valamilyen szempontból sérült vagy gyengélkedő, azt hiszem) öcst. Ekkor a sorozat főcímzenéje is elindul.
Tudom, hogy nem túl sok niformáció, de köszönöm előre is annak, aki kisegít. :)
Hello, amire gondolsz az a Templomos lovagok kincse cimu lengyel ifjusagi film.Megtudod nezni,sajnos csak eredeti nyelven: https://www.dailymotion.com/video/x2is99b
Valamikor a 90-es években, még a köztévé monopóliuma idején ment egy Frida című sorozat. Egy középiskolás lányról szól, azt hiszem, skandináv lehetett, bár a címszereplő sötét hajú volt. Név alapján eléggé tű a szénakazalban a Google-keresés, szóval eddig nem nagyon sikerült rábukkanni. Valakinek rémlik még?
Az első az Argai herceg című francia rajzfilmsorozat (nem anime). A másik pedig a Tizedik királyság című minisorozat, amelyben apa és lánya a Grimm mesék világában kalandozik Hófehérke unokájával.
Ezt a sorozatot valamikor a '90-es évek második felében adták a tévében. A történet egy olyan világban játszódik, ahová egy fiú és egy lány testvérpár jut el (olyan 10-12 év körüliek lehetnek) az öregemberrel együtt egy szekrényen át – nem a Narnia krónikái! –, és itt nincsenek gyerekek. Az egész világ olyan XVIII. Lajos-korabeli, a felnőtteket pedig valami vírus, vagy akármi sújtotta, így halhatatlanok. A gyerekek pedig robotok, akiket a felnőttek készítettek, mivel annak idején a gyerekek belehaltak a járványba. Vagy valamibe. Hőseinket persze elfogják és robotbabának nézik, akiket ott akarnak tartani, hiszen a gyerek az kell – hiába bizonygatják a testvérek, hogy ők nem robotok, hanem emberek –, ha már ők magányosak, meg minden. A végén a két gyereknek sikerül megszökniük és hazatérnek.
Már mindenhol kerestem a sorozatot de sehol sem találtam. Nagy az esélye, hogy brit, esetleg kanadai, vagy ausztrál sorozat lehet. Remélem, valaki tud nekem segíteni. Egy pár részes minisorozat volt, ha jól emlékszem.
Keresek egy regi, talan ausztral ifjusagi sorozatit. A cime talan Az ifjú Einsteinek volt...
3 testverrol szolt, 2 fiu es 1 lany. kulonbozo kalamajkaba keveredtek es a problemakat altalabam valamilyen matematikai vagy fizikai megoldas segitsegevel oldottak meg.
Elszabadult egy leghajo, 3 szogeltek. Furt kutnak a melyseget szamoltak ki a kitermelt fold mennyisege alapjan.
van egy jelenet egy régi ifjúsági filmből vagy sorozatból, ami annyira megragadott, de nem tudom a címét. Az egyik gyerek szereplő egy aránylag vastag filccel ír egy kicsit vastagabb papírra és kicsire összehajtja és bedugja valahova, a társainak üzenetet hagyva...annyira guszta ez a jelenet...miben van ez?
szia, a film szerintem a peanut butter solution. kanadai film: vajkrémet kennek egy srác fejére, amitől atom elkezd nőni a haja. a hajából csinálnak ecsetet, azzal festik a képet, a képbe pedig bele tudnak menni.
Köszönöm! Biztos láttam ezt is, bár én határozottan emlékszem egy lengyel terepjáró, a Tarpan szereplésére is a filmben, amivel a gyerekek és a kísérõjük utaztak mindenfelé. A Tarpan egyébként egy fedett "king cab" jellegû jármû, kicsi ponyvás raktérrel. Ismét köszönöm! Üdv G. László
Egy régi fekete-fehér lengyel ifjúsági TV-sorozatot keresek a 60-70-es évekbõl. A szünidõben sugározták.
Ha nem csal az emlékezetem (márpedig lehet hogy így van...) akkor nagyjából arról szólt hogy egy pár gyerek egy vidéki nyaraláson összefutott egy emberrel, aki a Templomos lovagok után kutatott és térképezte fel a nyomait. A gyerekeket egy kincsvadászat ürügyén bevonva a kalandokba egyfajta történelemleckét adott nekünk nézõknek. A filmben szerepelt még egy az abban az idõben gyártott lengyel terpjáró kisteherautó a Tarpan is.
Sziasztok Keresem a Strauss Dinasztia című osztrák mini sorozatot 90-es években adta a Duna tv vhs is érdekel aki tud segíteni kérem írjon mail címemre alexandrolukas@gmail.com köszönöm!!!
Véletlenül nem arra a sorozatra gondolsz amiben egy varázserejű kék kő darabjait vadászták az időben? A mágus minden rész végén állattá változik és eltűnik. A kék kő 2 illetve összes darabját összeillesztve lehet egyet-egyet kívánni. Az egész konfliktus alapja, hogy két srác véletlenül az anyjukat kislánnyá változtatja miután megtalálták a kő két darabját, és a többi darab különböző időkben el van rejtve és csak így tudják visszaváltoztatni az anyjukat felnőtté.
Egy régi lovagos sorozatot keresek. Valami fekete lovag volt benne, aki eltűnt és felbukkant. Meg gyerekek, akik időutaztak, azt hiszem talán egy lakókocsival.