Kérünk még több képet! Itt túl kevés látszik Fülesből (bár az így is, hogy nagyon helyes jószág).
Szerintem ne pofozd a kutyit... Nem jó az.
Én is fölrakok néhány képet a "pszeudotacskókopónkról", még ha valószínűleg nem is fajtatiszta, viszont nagyon aranyos, és a vadászhajlamától eltekintve (amit én nagyon utálok) rendkívül jó természetű jószág.
Íme a kis hölgy:
Így alszunk mi... (ez a telken készült egy kiadós kinti hancúrozás után)
Örömmel üdvözöllek Téged is a topicban! Tündéri a kutty, és végre kép is van. Nekem így képen egyébként továbbra is nagyon hasonlít a tacsikopi a a mi kiscsajunkra, de Caryna azt mondja, a mienk nem az. (Menhelyről hozott, befogadott a kuttyunk, így a családfája ismeretlen.)
Ugrálni minden kutya szeret kiskorában, mondjuk vannak fokozatok, de szerintem ütni lehetőleg soha ne üssétek. Az se a kutya jellemének, se a kutya-gazdi kapcsolatnak nem tesz jót. Én kizárólag jó szóval, dicsérettel képeztem ki a régi kutyijaimat (collie-k voltak), K1 vizsgára, illetve a szuka WPO szinten is dolgozott. Soha nem ütöttem. Rengeteg türelem kell, mindig konzekvensen rászólni, ha rosszat csinál, illetve ha jót, akkor mindig dicsérni, és előbb-utóbb megérti, melyik a helyes út. Annál is inkább, mert elvileg ez se buta fajta, azt olvastam, a tacskókopók okosak, és a tacsikról általában az él a köztudatban, hogy nagyon rafinált kutyák. Az én kiscsajom nagyon okos, máshogy, mint egy collie, és meglehetősen önfejű a maga szelíd módján, de én sem most jöttem a falvédőről. Nála mondjuk folyamatosan éreztetni kell, ki a falkavezér, mert különben a fejemre akar nőni, egy collie akkor sem csinál ilyet, ha "összeereszkedsz" vele, egyszerűen mert nem természete.
A mi kutyánk nem ás, illetve csak a gyerekek homokozójában velük együtt. Egyszer megpróbálta ott, ahol nem szabad, nagyon leb...sztam (szóbeli szigorú megrovás, nálunk ez úgy zajlik, hogy felháborodottan megkérdezem tőle: "Normális vagy?!"), , érte, többet meg sem próbálta. Viszont csak én vagyok nála abszolút tekintély, nem tudom, miért alakult így, engem fogadott el, a férjemet is szereti, de nem fogad szót neki, a gyerekekről nem is beszélve, hogy hülyére veszi őket. Úgyhogy ha valamit szórakozik, a családtagok nekem szólnak, hogy szóljak a "kutyámnak" (mert ha rosszat csinál, olyankor persze csak az én kutyám...).
Reménytelen kutya nincs szerintem, de ilyesmi miatt, hogy felugrál, nem kell feltétlenül suliba vinni, ezt akár otthon is meg lehet oldani.
Nincs reménytelen kutya.Ha ti nem tudjátok még tanítani,akkor feltétlen mennyjetek kutyasuliba,mert ott megtanuljátok,hogyan kell kutyát tanítani,meg egy elmény lesz,a kutyának is,meg a gazdinak is.
Füles is elég neveletlen volt.Most is csak alapparancsokat teljesít.Ő is felugrálós kutya volt,de mindig kapott egy pofont,azt leszokott róla.
Nagyon sok mindent nem tudok mesélni, mert én már nem lakom odahaza.
Samu rettentően aktív, állandóan pattog (valahogy le kellene szoktatnunk az ugrálásról, ugyanis sáros időben nem igazán használ a ruhánknak), a legtöbb embert szereti.
Igazából édasapám hozta, lehet, hogy ő szeretné majd kivinni magával az erdőbe is vadászni. De gondolom ahhoz még elég sokat kell okítani ezt a kis "meke-mukát". Szófogadásban nem igazán jeleskedik. De hát még nagyon fiatal is.
Van egy cicánk is, aki 3 éves. Na őt a Samu nem igazán kedveli, bár eddig a macska mindig gyorsabb volt. Persze, mióta megérkezett Samu a macska is szükségét érzi, hogy egész nap itthon legyen. Eddig csak napi egyszer jelent meg kajálni, meg néha utána itthon hesszelt egy kicsit. Mióta itt van Samu kb. 1-1,5 kg-ot hizott a macska is a folyamatos itthonlét és kajálás miatt. (Amúgy ráfért, mert 3 éves kandúrhoz képes elég nyüszüge szegénykém).
Ásás: szerencsére eddig megúszta a kert. Csak egy helyen ásott. Vannak kacagógerlék is, és az ő ketrecük alatt ásott egy kisebb gödröt. Szerintem vagy egér vagy galamb"guanó" lehetett a földben.
Majd megkérdezem a tesóm, hogy még mit művelt Samu. Ja és persze cuccol, imádja a műanyag cserepeket, a cipőket, a rongyokat és stb. cuccolni és szétrágni.
Nekem egy kicsit rumlisabbnak tűnik az én kutyámhoz képest, aki boxer. Ő is ugrálós, de sokkal szófogadóbb. Ha érdekel van róla néhány kép a boxeres topicon.
Ti mennyire és mivel tudtátok megnevelni a kopótok? Érdemes kutyasuliba v. kiképzésre vinni? Vagy eleve reménytelen.
SZia!Szerintem,ha csak ott vadászik haggyjátok,had élvezze.Nem hiszem,hogy a gyereknek így baja lesz,ha "ennyire" tisztán tartjátok...
Képet még nem tudok rakni,mert nem találom őket,úgyhogy majd fényképeznem kell.Ami nem olyan könnyű,mert ő valójában apám kutyája,és ilyen mobil kutya,ahol apu ott a kutya
Az az igazság, nem a kutya kezdeményezi, elég szófogadó ilyen vonatkozásban, a gyerek nem ért a szóból. Mi egyébként Pesten, a belvárosban lakunk, az egérsztorik a telken fordultak elő, nem rendszeres az egérvadászat, megvallom. Sőt, tizennégy éve megvan a telek, s ezalatt összesen egyszer láttunk pockot, egyszer egeret, s most kapott el a kutya két valamit, melyekről megrágott állapotban már nem tudtam megállapítani, hogy mik voltak pontosan. Szóval remélhetőleg nem nyüzsögnek arrafelé a rágcsálók. A kutya alapvetően velünk él a lakásban, és az egyik gyerek egyszerűen nem hajlandó tudomásul venni, hogy ő azért mégsem ember, más a baktériumflórája, stb. Sajnos a (nem is minősíteném, ebben a vonatkozásban milyen) telekszomszéd nyáron szándékosan (!) megmutatta a gyerekemnek, hogy szokott ő pusziszkodni a saját spánieljével, addig eszébe sem jutott ilyesmi a gyereknek, de azóta hiába mondom, hogy ne. Kiskamaszkorba érkezett (nyolc és fél, korán érő típus), minél jobban tiltasz valamit, annál inkábbb... Próbálom a kutyát a lehető legtisztábban tartani, minden séta után tetőtől talpig többször lemossuk (persze tiszta vízzel, ettől baja nem lehet), és rendszeresen adok neki széles spektrumú féreghajtót, ami sok egyéb ellen is jó. De hát így sem megnyugtató a dolog, ez egyértelmű.
Konkrétan az egeret nem ette meg egyébként, mert azt sikerült kiszedni a szájából, de bizony gyíkot evett már.
Sajnos ő már soha nem lesz olyan szófogadó és minden helyzetben megbízható, mint egy nálunk felnőtt kutya, mert ki tudja, miféle élményei voltak az élete első időszakában. Korábbi kutyáink, akiket pici koruktól mi neveltünk (ők skót juhászok voltak) rendkívül szófogadók voltak, K1 őrző-védő munkavizsgásak, de a mostani kuttyal már nem lehet csodát tenni, ettől függetlenül nagyon szeretjük. Teljesen szocializálatlan volt egyébként, mikor hozzánk került, ahhoz képest óriásit fejlődött, a maga módján nagyon okoska. Csak sajnos ez a vadászat... Fél is néhány dologtól, amiről valószínűleg már így is marad. De hát így kell őt elfogadni, szeretni. Csak tényleg a gyerek fejébe kell belesulykolni valahogy, hogy ne kezdeményezze a smárolást... A kutya ebben vétlen.
Hát én nem engedném,hogy "csókolózzon" akárkivel is,mert a gyereknek ettől baja lehet,a kutyának nem feltétlenül,de hát ez olyan,mintha bevenne egy egeret a szájába.
Nem tudom,hogy lehetne leszoktatni erről,mert a mi kutyáink azért ilyen esetbe szótfogadnak,meg ők nem eszik meg áldozataikat.
A tacsi,az mondjuk egésznap vadászik az ilyen kisállatokra (leginkább egerekre és patkányokra),de mi nem szoktunk rászólni,ezeket a dögöket írthatja,mást meg nem talál...
Mindent összevetve,szerintem NE hagyjátok,hogy képen nyalja a gyereket!
Ha meglát egy kisállatot, begerjed, semmiféle játék nem érdekli. Kerten kívül ezért el sem merném engedni, mert ha kitörne rajta a vadászösztön, szerintem nem ismerne se istent, se embert, csak az hajtaná. Rémes! Pedig egyébként - ezt leszámítva - olyan jó fej kutya... És nagyon szófogadó is (lenne ezt leszámítva).
Ha hagyjuk, bizony van, hogy megeszi. Ha sikerül, ki szoktuk szedni a szájából, és kerten kívül elássuk a csórikákat. Ehhez az egészhez az is hozzájárulhat szerintem, hogy valószínűleg jó ideig kóbor kutya volt, és lehet, hogy vadászatból élt, illetve azt ette, amit elkapott. Ma is többre becsüli sajnos a kutyakajánál.
Az olyan furcsa, hogy egyébként olyan kedves, jóindulatú, szelíd kis kutya, de az áldozataival meg emberi szemmel nézve irtó kegyetlen: úgy játszik vele (élve), mint macska az egérrel, s lassan teszi el láb alól. Volt nemegyszer, hogy még sikerült kiszednem élve a szájából a gyíkot, de szerencsétlen sokkot kapott az ijedségtől, s csak órák múlva mozdult meg. A múlkor elkapott két egeret vagy pockot is (nem tudom, melyik), azokat nem sajnáltam, mert kártevők, csak nem tudom, a kutya nem kaphat-e valami kolerát tőlük. Tényleg, hogy van ez a vadász(ó) kutyáknál? Azért kérdem, mert nálunk például együtt alszik a gyerekekkel az eb, és nemegyszer sajnos "csókolóznak" is.
Hát a mi Fülesünk igazi vadászkutya (de igazi),errefelé gyikok nem nagyon vannak,de a macskákat szivből gyülöli.
Van egy szálkásszőrü tacsink is ,aki szintén vadászkutya,ő viszont réteken,megfogja a cickányt,meg az ilyen kis pici emlősöket,itthon ő az egész kertet felássa...
És leszoktatni nem tudom,most már nem is probálom,mert neki lételeme a vadászat.
Úgyhogy szerintem,hagyd békén,próbáld meg elterelni labdával vagy akármivel a figyelmét,fáraszd le (bár nem biztos,hogy lehetséges),talán jobb lesz...
De nem hiszem,hogy erről is valaha lelehet szoktatni,mert ha már egyszer rászokott,és a vére is hajtja...
Még meg szeretnélek kérdezni (mint hasonló jellegű kutyát tartót), hogy Nektek nincs-e olyan problémátok, hogy vadászik a kutya. Egyetlen bajom a mi kis tündérünkkel, hogy sajnos szenvedélyes vadász, és nagyon hatékonyan csinálja. Mindent elkap a telken, ami él és mozog, igazi kis „kerti terninátor”, amitől én eléggé lelki beteg vagyok, sajnálom a gyíkokat stb. Szerinted le lehet szoktatni erről, vagy eleve reménytelen?
Baromi ügyes egyébként, a szomszéd spániel egy év alatt kap el kb. két gyíkot, pedig az is utazik rájuk, a mi kutyink meg van, hogy naponta nyír ki kettőt. Csak én ennek spec ne örülök. Ugyanakkor bántani sem akarom érte, hisz így vagy úgy, de mindenképpen valamifajta vadászkutya- (kotorék-) származék, nem ő tehet róla, hogy erre tenyésztették ki az ilyen fajtákat. Csak ha lehetséges valami ebbarát módon leszoktatni erről, azért szeretném. Bár valószínű nincsen semmi áldásos megoldás erre, egy másik topicban azt a válszt kaptam erre, hogy a vadászösztön túl erős késztetés...
Köszi a válaszokat, persze hogy nem keserít el a dolog. Csak azért érdekelt főként, mert annyira jó természetű, és minden tacskós ismerős azt mondja, hogy a tacsik nem ilyen nyugodtak, csöndeskék. Képen nagyon hasonlónak tűnt nekem, de attól még lehet, hogy életben egész más. Én, megvallom, nem is láttam még ilyen fajtájú kuttyot. A lényeg úgyis az, hogy imádjuk őkelmét. Azért köszi, hogy megnéztétek, és véleményt mondtatok. (Egyébként tényleg nagyon jó fej kutya.)
Én nem akarlak elkeseríteni, de te kérdezted a véleményem. Én már jó pár alpesi tacskó kopóval találkoztam és a tied nem az. Ettől függetlenül egy nagyon jó fej kutyinak néz ki és imádni val, de nem tacskó kopó
Nincs alpesi tacskókopóm (nem hiszem ,hogy sok embernek van), de nehogy egyedül maradjál :-)
Nekem a képek alapján a alpesi tacskókopó feje markánsabbnak a fülei jóval nagyobbnak tűnnek első ránézésre.Talán az egész kutya tömegesebbnek tűnik. Persze tévedhetek. A lényeg az, hogy a tiétek jó fej és szeretitek.
Sziasztok!
Közel egy éve örökbe fogadtunk egy menhelyi kutyit, elvileg tacskókeverékként hoztuk haza. Mivel ő az első tacskószármazék kutyánk, az interneten igyekeztem utánanézni a fajtaspecifikumoknak, hogyan kell az ilyen fajtájú kutyival bánni. Ennek során felfedeztem, hogy létezik egy alpesi tacskókopó nevű fajta, s a fajtaleírását elolvasva fel kellett hogy tűnjön: kutyánk mind külsejében, mind természetében nagyon is megfelel e fajta leírásának. Nagyon hasonlít az interneten e fajtáról fellelhető képekre és a fajtastandard leírására
(még a farkát is jellegzetesen úgy tartja figyelőállásban, ahogy a neten a fajtáról olvastam), és - szemben az általam ismert tacsik és tacsikeverékek többségével – rendkívül nyugodt, csendes, nem ugatós jószág. Az a kettősség is megvan nála, amit írnak, hogy családi körben rendkívül kedves, jó természetű, de „munkaszituációban” eléggé önfejű, makacs.
Olyanok jelentkezését várom, akik alpesi tacskókopót tartottak/tartanak, ismerik a fajtát (gondolom, sajnos nem vagytok túl sokan, mert tudtommal nem nagyon ismert fajta Magyarországon), egyrészt kíváncsi lennék a véleményetekre, hogy szerintetek tényleg az-e a kutyink, vagy egy rendkívül jól sikerült tacsikeverék, másrészt szívesen venném tapasztalataitokat is a tartásával, nevelésével kapcsolatban, mivel nekem eddig csak három collie-m volt, akik azért nagyon mások a természetüket tekintve is.
Üdv:
Caterina3
Íme kis kedvencünk (a jobb oldali, kis képekből álló függőleges sorban a fajta néhány kiemelkedő példányának képe van, a többi a mi kutyánkat ábrázolja):
