A tegnapit látta valaki? Nekem az utolsó öt percre sikerült hazaesnem, a többiről lemaradtam. Nagyjából annyit láttam, hogy nem kommunikációs, hanem tartalmi válságról beszéltek a Fidesznél.
Erről az adásról sajna lemaradtam, de a következőt majd lyól megnézem. Nem tűnik rossznak a csapat. Debrecenit kifejezetten kedvelem amióta nem politikus, Török Gáborra pedig barátként tekintettem amíg találkozgattunk néha. Ez persze a médiasztárrá vállása előtti időkben fordult elő sűrübben :-)
Seki, most fordulj félre, áltudományos dolgokat fogok reklámozni.
Szerdánként az m1-en 23:30-kor kezdődik egy jó kis műsor. A múltkor a felét csíptem el, most végignéztem az adást. Debreczeni vendége volt Török András, Zoltán és Kóczián Péter. Nagyon értelmeseket mondtak - természetesen a politológiai szemfényvesztés kereteiben.
Kérdésem volna: miért számít, hogy tudomány vagy sem?
Amúgy meg az a tudományos megközelítés, amit reklamálsz, természetesen létezik (vö. politicalscience), függetlenül attól, hogy a politológusnak címkézett honfitársaink, akik rendszeresen lépnek fel tévéstúdiókban, sokszor nem az alapján dolgoznak.
A gyors válasz: nem! Ha viszont belegondolunk, akár lehetene az is.
Másképp írnám: ha belegondolunk, ez egy megélhetési forma olyan embereknek, akik hasznos munkát nem tudnak/akarnak végezni.
Amúgy lehetne tudomány, de ahhoz úgy kellene művelni. Manapság viszont esélye sincs, mert ki fizetné ezt a révészt? "A politika" ma nem a közéleti megnyilvánulásokat jelenti valójában, hanem elősorban gátlástalan hazugságáradatot, azután nagyon lemaradva mocskolódást, pártharcokat, a tömeg megvezetését saját érdekek mentén.
Ehhez pedig a ma politizálók 90%-át ki kellene rúgni, bebörtönözni - meggyőződésem, hogy ma meglévő törvények alapján nem lenne akadálya -, s helyette EMBEREKET engedni csak oda...
Stumpf nagy szakember. Ez biztos. De egy pártnak dolgozik. Tdutommal nagy ász a közigazgatásszervezés kérdéseiben. Szaktudását nem szokták kétségbevonni. Hogy a tévé képernyőjén mi történik? - nos az tudjuk, hogy egy másik műfaj.
Szóval azt nem tudom, hogy tudomány-e a politológia, de ha Stumpfot politológusnak fogadjuk el, akkor semmiképpen.
Amit ma reggel művelt, az már tényleg túlzás volt.
Komplett kampánybeszédet mondott, csak igennel lehet szavazni, Kérinek: "neked nem erkölcsi kérdés"
Elképesztő.
Aztán lehet, hogy a politológia mégiscsak tudomány, de akkor Stumpf biztosan nem politológus, és akkor viszont leszokhatnának már arról, hogy állandóan akként hívják meg.
Hát ez az: nincs általános megoldás. A gravitáció egyenletei két testre íródtak. A többi esetet úgy oldjuk meg a gyakorlatban (pl. a naprendszer vizsgálatakor), hogy az egyik test nagyságrendek sokaságával nagyobb tömegű mint a többi s meghatározó gravitációs szempontból. A többi hatást pedig elhanyagolhatjuk.
Ismétlem a tudománynak nem feltétlenül kritériuma a jóslás - úgy mint a mechanikában megszoktuk. Az orvostudomány sem elsősorban jósol. De tud felírni pár gyógyszer egy bizonyos diagnózisra (egy modell alapján), ami bizonyos %-ban megoldást jelent pl. A politológia amennyiben egy párt marketing kampányában van segítségül hívva ugyanezt teszi. Hisz lehet spekulálni, hogy egy tett, egy mondat milyen fogadtatású lesz az előzmények alapján, bizonyos társadalmi csoportokban, "piaci szegmensekben".
Nézd, Edvárd, a háromtest probléma nem megoldhatatlan, csak attól függ, hogy milyen környezetben vizsgáljuk és milyen megoldást várunk.
Nem lesz egy zárt alakú megoldása a newtoni mechanika szerint vizsgált gáromtest problémának, ez igaz. Vagyis nem lesz egy db képlet, mint az Ohm-törvénynél, amit bármikor elő lehet kapni, még akkor sem, ha egyes speciális esetekben van közelítő megoldása a problémának.
Egyszerűbben: sok függ attól, hogy mit akarunk megtudni és mit fogadunk el megoldásnak.
Ez a dolog igaz a poilitológiára is. Valószínüleg valami alkalmazott módszerek együttesének érdemes tekinteni a politológiát, de talán nem mondanám, hogy ugyanabban az értelemben tudomány, mint a fizika.
Az is igaz, hogy sok természettudományos módszert alkalmazhatnak, mert pl. a matstat egy csomó jó eszközt ad(hat) a politológusok kezébe.
Amikor utóülag mesélik el, hogy mi miért történt, akkor az nem igazán tudomány, hanem csak valami leíró dolog.
A tudomány akkor kezdődik, amikor a politológia képes modelleket alkotni, hogy érthetővé tegyen egyes folyamatokat. HA képes modellt alkotni, akkor képes lehet előrejelezni is. Nyilván valószínüségi alapon. Ha megbízhatóan működnek az előrejelzései, kkor örülünk.
Sejtéseim nekem is vannak, de pont arra való a tudomány, hogy ne csak sejtésekre kelljen hagyatkoznunk. Mellesleg a megközelítés módszerét is felvázoltad. A felvetett problémára szerintem is tényleg nemzetközi összehasonlítgatások athatnak valamiféle választ.
SZVSZ az egyes országokban, civilizációkban, kultúrkörökben radikálisan különböző politikai kultúrák alakulhatnak ki: az emocionálisokban (pl. arabok???) a kampány teljesen elszakadhat a tényektől, és azokat nem is igényli senki, a racionálisokban (skandináv??) meg pont fordítva.
Ha már így szóba kerületek az atomerőművek, meg a meteorok (+ érintőlegesen a balettáncosok is), akkor felvetnék egy problémát, amelyre érdemes lenne a tudományos politilógiának választ keresnie. A politóoógia egyértelműen az érzelmi befolyásolás hatékonysága mellett teszi le a voksát, az értelemre ható érvelésekkel szemben, már ami a politikai kampányokat illeti. (lásd még: "Szív az ész?") Annak megválaszolásával viszont még adós a tudomány, hogy az érzelmekre ható cirkuszolást hányszor egymás után lehet eljáccani, és hogy a cirkuszoknak milyen hosszabb távú következményei szoktak lenni az érzelmi kampányokat folytatókra, illetve az érzemekre ható kampányok áldozataira, azaz ránk a polgárokra?
Azért az osztrákok sem teljesen normálisak. Leállítják az erőművüket, majd a hiányzó energiát megvásárolják egy másik országtól, amelyik ugyanúgy erőművel állítja elő.
Az osztrák erőműben én is bízok. Ismerem a működésük fizikáját. Értem, hogy szabályozható és tudom, hogy ez Pakson, hogy történik, de akkor is megértem az átlagemberek aggodalmát, mert a működésen kívül számtalan probléma van.
Amúgy idehaza szerintem is támogató többség van. A Magyar Atom a szocializmusbeli nemzeti érzés egyik büszkesége. Egyébként valóban büszkék is lehettünk rá, mert valóban csúcstechnológia.
De Ausztriában tényleg megkérdezték a népet, hogy szeretnék-e. A válasz a felépített, de sosem használt erőmű bezárása lett. (Nem kis luxus.)
Az ellenző kampány élén pedig egy atomfizikus állt, ha jól emlékszem.
Amúgy meg szerintem a politológia tudomány.
Sőt talán reál tudomány.
A szociológia/politológia tudományosságát nem csökkenti az, hogy nem képes olyasmire mint a pszichohistória vagy a newtoni mechanika. Bár a három egymást vonzó test problémája - ami nem hangzik túl bonyolultnak - tudtommal nem megoldható. Szóval még a legprimitívebb, legjobban modellezett (mert legmechanikusabb) rendszereket vizsgáló tudomány is hordoz olyan nem egzakt problémákat mint, amik miatt a társadalomtudományokat le szoktuk sajnálni.
Mondjuk akkor én határeset vagyok, mert az atomerőművekben tökéletesen bízok (persze nem a Csernobil tipusokban), viszont komolyan agóddom az erősen radiaktív hulladékok és a szétszedett erőművek sorsa miatt.
A nagy-nagy többség bízik az atomerőműben: csak a társadalom szignifikánsan legbutább és legműveletlenebb rétege nem bízik benne: sajnos, ők az újságírók.
Ezt az Akácos utat ismerem, állandóan azt akarta, hogy végigmenjek rajta, de én mereven ellenáltam, mert egy kopasz pocakos 50-es férfi volt az illető :-)
Regényben sokkal könnyebb megcsinálni mint az életben. A szociológia kétségkívül nem pszichohistória - bár álmodik róla. :)
Ha jól sejtem, akkor Asimov éppen cáfolatot ad az Alapítvánnyal, hogy miért nem lehet lehetéseges még a legtökéletesebb számításokkal sem soha jövőt tervezni, még akkor is, ha sok tényező összefüggéseit már jól értjük és belőlük tudunk elég jó statisztikus eredménnyel középtávú hatásokat elemezni és befolyásolni. Node mindgi van egy Öszvér a játékban, sőt nagyon sok, végtelen sok. Asimov gondolatkísérletete erről szól.
(A "megvalósult" pszichohistória látatlanban is biztos, hogy humoros.)
A politikai marketing és általában a marketing pedig már létező szakma. Hajaj, de még mennyire! Még akkoris, ha Bruce I. Newman könyvét elolvasva mindössze arra a tudományos tényre jöttem rá, hogy az USA elnökválasztást rendszerint az nyeri, aki a legtöbb kampánypénzt költi. :) A többi tényező mindig csak utólag magyarázható. A ráció alig működik előrefelé. Csak az intuíció. Hogy az intuíció tudományos-e az más kérdés...
Biztos nem tudományos eszköz. De minden tudósnak eszköze. Ellenben eredményeit mindig vérrel-verítékkel kell rációval igazolni. Gondolom ebből táplálkozik a társadalomtudományok nemtudományosságának mítosza. Alapvetően spekulatív és nehezen értékelhető emocionális tényezőket vizsgáló munkákról a reálértelmiségi könnyen hiheti, hogy badarság. Pedig nem így van. Mindössze több a vita. De tudnék példát hozni a műszaki tudományokból is, hogy alapvetően spekulatív és becslésekre épülő tézisekkel dolgozik. Hogy a hidakra lépve azok nem szakadnak le, az ezen spekulációk helyességének a kissé morbid próbái. (Persze bízunk, mert volt előttünk elég próba és elég sok leszakadt híd, hogy bízzunk benne. No de a többség nem bízik már pl. egy atomerőműben!)
Itten elő kéne venni a todomány definiciólyát, amely nem volt tekintettel egy bizonyos Grimm testvérpár és valam Andersen nevű vidám kutató tudományos elismerésére.
Azért mert Kövér valami társadalomtudományi intézetben dolgozott, az nem jelenti azt, hogy valóban van társadalomtudomány::))
Utoljára Isac Asimovnál találkoztam azzal a megalomániával, hogy valaki elképzelhetőnek tartcsa azt, hogy matematikai leírás adható a politikai rendszerek viselkedésére. Ő persze komolyan belegondolt a buliba (ami azért lássuk be: figyelemreméltóan szép marhaság), oszt el is tolta az egészet a jelenleginél pár nagyságrenddel nagyobb emberi társadalamak világába, és a távoli jövőbe. (Mellesleg az egészben az a legszebb, hogy a hozzáképzelt matekot és számítástechnikát azóta már régesrégen meghaladtuk.) De azt azért jól érezte az öreg, hogy minél bonyolultabb, és többrétegű egy feltételes valószínűségekből felépülő struktúra, annál több információra van szükség a modellezéshez, és ez egy bizonyos bonyolultsági szint után (sejtésem szerint) elvileg is kezelhetetlenül sokká vállik. Biztos lehetni is erre valami elegáns matematikai modellt készíteni. Ugyanakkor tényleg létezik egy mágát pszichohistoriának nevező irányzat, akik halál komolyan gondolják. Egyfelől Freud a mesterük, másfelől pedig a plakátok, a viccek stb. és a történelmi, politikai események korrelációi alpján mondanak mindenféléket. Többnyire persze nagyon vicces dolgokat. Szóval szerintem ez is zsákucca.
Ugyanakkor azt megoldhatónak érzem, hogy a teljeségre való törekvés nélkül modellezzük a politikai rendszerek bizonyos aspektusait, szegmenseit. pl mondjuk a választói viselkedés legfontosabb faktorait. És ez akár nagyon tudományos, és nagyon hasznos tevékenység is lehetne. Szóval én kevesebbel is beérném, nincs szükségem itt és azonnal a Teremtő algoritmusára.
No akkor tényleg vegyünk érzékeny búcsut a dinoktól, ha már egyszer lecsapott rájuk a meteor vagy az éhinség vagy valami más.
Persze, minden dolgot - a tudományokat pedig különösen - a csúcsteljesítmények fényében célszerű értékelni, nem a farvizen csonakázó koklerek alapján. Török Gábor tehát lyó példa, még akkor is, ha én szám széle egy ideje már erősen rángatódzni kezd a "politikai napirend" és a "tematizáció" szavak hallatán. (lásd még Pavlov kutya.) Ugyanakkor ez azért mégiscsak nagyon komoly előrelépés az anakdotázgatásokhoz, és a direkt befolyásolási szándékokhoz képest.
Bonyolultabb dolog ez Seki , annál, mit le tucc képzelni.::)))
Szóval vannak események, a eseményeknek vanna következményei, aztán valahány következmény valami ujabb eseményt határoz meg, amelyek ujabb következményeket eredeztet és igy tovább, szóval zajlik az élet, felfoghatod valami absztrakt folyamatnak.
És persze ezen a folyamat egy csomó véletlen hatásnak van kitéve.
Tehát vannak a eseményeken értelmezve valószinűségeloszlások és nylván vannak az egyes események lehetséges következményein is ilyesmik, hisz, hogy egy esemény milyen következményeket szül az is egy sor véletlen átal lehet befolyásolt.
Na szóval, ha elhiszed mostan nekem, hogy az események által szült következmények okvetlenül nem determináltak és at is, hogy a véletlen által befolyásolt következmények véletlen együttállása, szüli a ujabb eseményt, (amit itten felesleges volt emlegetni), akkor ugycsak akkor tucc valamit is mondani, ha létezik a várható halmaza a következmnyeknek, illetve a eseményeknek.
No, ilyen persze létezik, valami nagyon általánosságban csak, hogy nem egyetlen lyen hamaz létezik.
Tehát, ha tudnád, hogy milyen feltétele mellett létezik csak egyeteln, akkot a politologiát azon feltételek mellett lehetne tudománynak tekinteni.
Mondja ezt ez a modell.
Nyilván te is valami modelbe beszélsz, másba nem is tucc, igy marad a modellek kösszehasonlitása, amit szinté egy modell végez el.::))))
Egyébként, hogy mi tudomány és mi nem az, ahhoz csak at kell megvizsgálni, hogy teljesiti e a politológia az ottan előírtakat.
Gratulálok a fél évszázados fenállásodhoz, hogy tulléptél a suhanc kor hajnalán.
Ez egy fontos dolog lehet egy politologusnál, mer ha ugy 30 évig szokja nézni a világot a maga felfordulásaival, ekkora ki szok alakulni benne, hogy milyen balhéknak, m sok a végeredménye lenni.
És, ha van a dolgokhoz fingerspicce, akkor tuggya, mi is fog következni.::)))
Az orvosokkal is igy van, ai ne látott elég beteget meghalni, ne igazán tuggya hogy kinek mi balya is fordult mostan épen elő.
Egy másik igen használható megközelitést is tudok ajánlani.
Vedd az összes szóbajöhető személyt és tudd, hogy azok a politika terébe hol is álnak, mi a koordinátájuk, aztán tudmi az érdekük és mekkora az erejük.
Gondold ezt az egész gyet egy vektornak, tégy rá szalcilt, hogy meg ne romljon és el fogod tudni találni, hogy a következő időpillanatban a történések teréban mi fo lezajlani.
Ha elégedetlen lennél, az eseményekkel észics egy mártixot, amelynek i.j. eleme azt mutatja, hogy az i. ipse mlyen szoros kapcsolatba áll a j. palival.
Tehát, ha ismered a madaraidat, mint fent, akkor ki lehet találni, mit kell mondani, az i. palinak, hogy a j. olyat lépjen, amitől az események arra menjenek amerre te jónak látod.
1. Szerintem a politológia megítélését a megismerésén keresztül kéne kezdeni.
2. Az az érzéesem van olvasva a topikot, hogy oldalfüggetlenül mindenki a médiában megszólaló - általában valójában politizáló és nem politológuskodó - politológusokról mond véleményt s médiabeli munkásságukat kritizálja, amely szerintem sem tudományos, sokszor inkább a kompetencia álarca mögé rejtett manipuláció. Valahogy úgy érzem amúgy, hogy a fiatal politológusok egyre inkább kezdenek politológusként megnyilvánulni mint az idősebb nemzedék - amely általában nem is tanulta sose a politikatudományt, hisz nem is létezett. Erről írt legutóbb Török Gábor is valahol - tehát nem elfogulatlan a vélekedés, de szerintem igaz.
