A Családfakutatás topikon és másutt felmerült, hogy mit takarhatnak a (halotti) anyakönyvek olyan haláloki meghatárotásai mint 'ínláz', 'eskór', 'Szent Antal tüze' stb. Ezt a topikot azért nyitom, hogy itt gyűjtsük össze közös erővel, később felhasználható referenciaként is a "megoldásokat".
Szerintem ez az, amit ma "természetes halál"-nak nevezünk: nincs látható, megnevezhető oka. Egy 70 évesnél az ma sem ritka, hogy egyszer csak nem ébred fel. Régente a gyermekhalálozás is gyakoribb volt. Az életkori skála két végére ez mindenképp illik. A kérdés, hog yközépkorúak voltak-e köztük? Bár alvás közben a nyálától, vagy reflux miatt alvás közben egy középkorú is meghallhat.
A cukorbetegség régi neve a διαβήτης, amelyet a Kr. e. II. sz.-ban az apamaiai Demetriosz alkotott meg orvosi terminusként, és latin közvetítéssel ismerjük máig diabetes (diabétesz)-ként. A szó a görögöknek még ’körző’-t és ’mérőón’-t is jelent, mert a διαβαίνω (diabainó) ’(lábát) szétterpeszt(i); átlép, átmegy’ ige származéka. A ’körző’ jelentés a ’szétterpeszt’-ből jön, a ’cukorbetegség’ pedig az ’átmegy’-ből, mert a fokozott vizeletürítést úgy tekintették, hogy a folyadékok mintegy átmennek a szervezeten.
A XIX. sz.- nyelvújítás próbált magyar megfelelőt alkotni a diabetes-nek, ílyen a húgyár, cukurvizelés, nyershugyozás, de ez nem régi, hanem éppenséggel lúj; vö. http://www.macse.org/society/betegsegek.php?id=lat
Igazából véve, ez az elit betegsége volt. Ha a szegények közt fordult elő, akkor nem hiszem, hogy ilyen formán megállapították ezt a kórképet. Inkább a tüneteket látták: az illető sokat vizelt és lassan „elsorvadt”. Ha sokáig bírta (de szerintem nem sok lehetett ilyen), akkor megvakulhatott és kelések, üszkösödések támadhattak rajta. A leggyakrabban pesze eszméletvesztés közben jött a halál.
Az illetőnek két tünete volt: 1. hemiplexia, azaz féloldali bénulás, vélhetően gutaütés miatt, és 2. febris, azaz láz. A kettő közül az egyik lenta, azaz ’szívós, makacs’ volt, de hogy melyik, az nem deríthető ki.
Azaz vagy egy régóta fennálló féloldali gutaütést követett egy akut lázas esemény, vagy egy féloldali gutaütésesnek volt hosszan tartó, makacs láza, amely végül elvitte.
Az „appoplexia sanguinem” duplán problematikus lejegyzés, egyrészt mivel az apoplexia szó egy p-vel írandó [< görög ‛αποπληξία (apopléxia) ’gutatütés, bénulás’ <: ‛αποπλήσσω (aploplésszó) ’leüt, rémülettől megdermed’ < ‛απο- (apo) ’el-, ki-, meg-’ befejezett cselekvésre utaló igekötő + πλήσσω (plésszó) ’üt, vág, sebez’]. Másrészt a második tag nem tárgyas (sanguinem), hanem birtokos (sanguinis) viszonyban áll vele. Ez így tautologikus kifejezés, mert az apoplexia ’gutaütés, szélhűdés, stroke’ más önmagában is súlyosan szövődményes belső vérzést takar, így a sanguis ’vér’ értelmileg nem ad hozzá semmit. Annyi szerepe lehet, hogy jelezheti azt, hogy nem járt különösebb tünetekkel. — De ha a tárgyesetet komolyan vesszük, akkor lehet, hogy a két szó nem is tartozik össze, nem alkot egy szintagmát, pusztán egy kijelentésen belül kerültek egymás mellé.
Az apoplexia nervosa kifejezésben a nervosa ’idegi’: a tüneteket jelezheti: ez tehát elsősorban agyvérzés lehetett, amely demenciát, koordinálatlan mozgást stb. okozhatott.
A typhus cerebralis jelentése ’agytífusz’: olyan tífuszos megbetegedés, amely szövődményként agyvelőgyulladással (encephalitisszel). [A *ceretralis alak hibás lejegyzés/olvasat.]
Találtam 3 új betegségnevet. A gutaütésnél 2 elnevezést találtam: appoplexia nervosa, appoplexia sanguinem. Ezek közt van különbség ? A tifusznál is találtam új elnevezést typhus cerebralis vagy ceretralis. Ez milyen tifusz lehet ? Előre köszönöm a választ.
Bár ez nem etimológiai topik, de talán még itt elmondható, hogy az orvosi latin valójában igen sokszor görög, mert a régi rómaiaknak a görög volt a tudomány és a műveltség nyelve.
A szóban forgó végződés csak -itisz (-itis), az előtte álló hang az alapszótő része, vö.
- ógörög βρόγχος (bronkhosz) ’légcső’ > orvosi latin bronchus :> bronch- + -itis
- ógörög ‛ήπαρ (hépar), töve: ‛ήπατ- (hépat-) ’máj’ > orvosi latin hepar :> hepat- + -itis
A görög -ιτις (-itisz) végződés, amelynek töve -ιτιδ- (-itid-), első -i-je voltaképpen kötőhang, tehát nem tartozik a tulajdonképpeni képzőhöz. A „maradék” -τις (-tisz) az ógörögben nőnemű cselekvő- és eredetképző [vö. kariatidák < καρυάτιδες (karüatidesz) ’Karüaiba való nők’ < καρυάτις (karüatisz) ’Karüaiba való nő’]. Ez csak a középkori orvosi latinban lett gyulladásra utaló értelmű képző, az ókorban más képző volt használatban, vö. ógörög ’οφθαλμός (ophthalmosz) ’szem’ + -ία (-ia) tulajdonságképző> ógörög ’οφθαλμία (ophthalmia) ’szembaj, szemgyulladás, vakság’, de orvosi latin ophthalmitis ’szemgyulladás’.
A latinon belül lehet valami köze ennek a gyulladásos betegségjelölő -titis, -hitis névelemeknek?
bron-hitis, hepa-titisz..... (???)
Mondjuk annó a TBC népi neve (tüdő)gümőkór is volt. Nyilván akkor már boncolták az ezen betegségekben elhunyt betegeket az orvosok. Maga a tuberkolózis is ilyesmi elvű metafórikus elnevezés. Úgyhogy a gümőkór az egy szinkron fordítás, magyarítás.
"Az kiknek mellyök természet szörént szoros, gyakorta azok lesznek aszú kórságosok."
A köldökgörcshöz. Szerintem bélcsavarodás, bélelzáródás, ileus; a béllezáródás oka lehet sérv is: a kirekesztődött bélszakasz elzáródik. Lencsés György így írja le:"(Ileus, Tors... Voluulus) Hasnak rágásáról." Az okok közt: "Meg leszön attúl is mikor az bél az meg száradott ganéval együtt vagy az tökben vagy az meg szakadott köldökben esvén, vissza nem nyomattathatik."
További halálok megnevezések megfejtésében is hasznos lehet ez a forrás és egyébként is élvezetes olvasmány.
P.S. Az idézett részek laikus átírásomban vannak, lehet bennük hiba.
1855 éppen a második nagy magyarországi kolerajárvány utófázisa, így itt a cholera mai orvosi értelemben értelmezhető. Vö. http://hu.wikipedia.org/wiki/Kolera#T.C3.B6rt.C3.A9nelmi_szerepe. Ha a phthisis itt tényleg tuberkulózist (tbc-t) jelöl, akkor az maximum csak annyiban járulthatott hozzá a halálhoz, hogy legyengítette a szervezetet, és az ezért nem tudott a kolerafertőzés szövődményei ellen védekezni. Az elsődleges halálok a kolera volt, amely gyors lefolyású. A tüdőtbc-ve lakár évekig el lehet élni, amíg el nem jut a beteg a végső stádiumba, amely legtöbbször erős belső vérzés (vérhényással) jár.
Igazán nem semmi amit írsz. Újfent köszönöm a részletes magyarázatot.
Akkor tehát ha valaki 1855-ben "Cholera" miatt meghal, akkor valószínűleg sűrű hányás miatt bekövetkezett folyadékvesztés miatt hal meg? Hogyan lehetett így megbetegedni akkor, járvány során? Mert pl. a 'phtysis' néven emlegetett kór miatt oly tág időintervallumban hunytak el, hogy nem merném járványnak nevezni, inkább népbetegségnek. Mindezt úgy, hogy egyáltalán nem értek a betegségekhez. De továbbra is köszönöm a felokosító írásaidat!
A görög cholera szó tövében az gör. kholé ’epe’ szó rejlik, és az ókorban a betegségen kívül ’émelygés’-t is jelentett. Vagyis ez eredetileg olyan kórkép, amely intenzív hányással jár (amikor már csak epét ürítünk). A betegségek általában együtt érintik a gyomor-bél traktust, így az intenzív hányással intenzív hasmenés is együtt jár általában. A cholera, mint kórkép e kettő együttesét jelenti, a halál a következményes kiszáradás.
Az ilyen megnevezéseket csak a modern orvostudomány használja adott betegség elnevezésére. Korábban, a laikusok és a korai orvostudomány számára ez csak tüneteket jelölt: így ilyen értelemben kell ezeket vennünk. Nem szabad a mai tudományos értelemre leszűkíteni, mert akkor a kontextusból ragadjuk ki.
A „phthisis et cholera” így annyit tesz, hogy sorvadt, azaz súlyosan lefogyott, valamint erős hasmenése és hányása volt. Lehet (de csak lehet), hogy tuberkulózisa volt és emellé kolerát kapott.
A kelevény, furunkulus, kelés gennyes gyulladás, amely kisebb-nagyobb daganat formájában jelentkezik. Jellemzően megérik, és utána kifakad. Ha a testüregbe nyílva fakad ki, akkor okozhat szepszist (vérmérgezést), de talán gyakoribb, hogy szisztémás (tehát az egész szervezetet érintő) Staphylococcus stb. fertőzés kísérője, és az illető inkább a szisztémás fertőzésbe hal bele, a külvilág pedig a felszíni keléseket látja.
A phthisis mellé még „járna” egy jelző, amely megadja, hogy a sorvadás specifikumát: e nélkül nehéz bármit is mondani, mert a sorvadás az egyik legáltalánosabb kórkép. Ha a forrás nem határozta meg pontosabban, csak egy általános tüneti leírást adott, akkor már nemigen lehet precízen megállapítani a mögöttes betegséget.
Mindenesetre a fogalmi meghatározás, amelyet az Új orvosi szótár alapján idéztem, utal a háttérben álló gümőkórra, mint a leggyakoribb okra. A gümőkór, mint akiralk említette, a tuberkulózis (tbc) neve. Ennek leggyakoribb formája, az összes eset 3/4-e, a tüdőgümőkór (tüdő-tbc), avagy phthisis pulmonaris, így a jelzőtlen phthisis-t talán vélelmezhetjük ennek. De van más szervet érintő tbc is, pl. csont-tbc, vese-tbc stb.
A tbc-baktérium ellen a szervezet védekezik, és ez a gyulladásos folyamat hozz létre a gümőket (avagy latinul tuberculumokat, ennek a tuberkulózis név), amelyekbe a szervezet „bezárná” a kórokozót. A gümők közepén a sejtek elhalnak. A gyulladásos reakció során tehát működő tüdő-, csont- stb. szövet „szétesik”, és helyébe nem működő, illetve elhalt szövegrészek kerülnek. Erre utalt a definíció, amit adtam.
Ez persze külsőleg nem látszik (ill. csak a ritkább, külvilággal érintkező szerveket érintő változatok esetén látszik). Ami kívülről észlelhető, az a magyar sorvadás, görög phthisis szavakkal a laikus számára is magyarázó erejű látvány: étvágytalanság, fogyás, sápadtság és gyakori fáradtság.
Ha csak így le van írva, hogy valakit elvitt a sorvadás, a phthisis, a marasmus stb., akkor az pusztán annyit jelent, hogy az illető addig fogyott, amíg bele nem halt.
