Keresés

Részletes keresés

Törölt nick Creative Commons License 2013.02.20 0 0 2308

Az egész település közlekedése egy nagy káosz.

Mi a fura és egyben érdekes?

A polgárőrség egyik részlege éppen ennek az utcának a végén, azaz kb. 150-200m -re van, ott, ahonnan ebbe az utcába be lehet hajtani. Nekik nem szúr ez szemet?

Ez irányból a hasonló alakok hajtanak be, a másik irányíból pedig szintén így állnak meg a hasonló gondolkodásúak, azaz közvetlen a kereszteződés szélén, csak ne kelljen plusz 10 métert sétálni a gyerekért.

A Kőrösi iskolánál a behajtani tilost is sokszor figyelmen kívül hagyják.

Vajon mit lehet tenni?:(:(

 

 

 

 

Előzmény: ügyefogyottérdi (2307)
ügyefogyottérdi Creative Commons License 2013.02.20 0 0 2307

Üdv! eddig csak olvasgattam,de erre a képre reagálni szerettem volna. Ezt nem csak egy helyen tapasztalom ilyen és hasonló tábláknál, megállni, várakozni tilos tábláknál, illetve szembe a forgalommal mellékutcákban is.

 

Kérdezném az illetékes hatóságoknak nem kéne megnevelni az ilyen renitens autósokat? Azért mert jó autója van akkor rá itt Érden nem vonatkozik rá a KRESZ? Hogy viselkedik ez a városon kívűl?

 

Ja és mint nő mondom, hogy legtöbb ilyet női autósoktól látok. Azok hogy kapták a jogsit?

Előzmény: Törölt nick (2306)
Törölt nick Creative Commons License 2013.02.19 0 0 2306

Nem szokatlan látvány a Kőrösi iskolánál.

 

Egy a sok közül:(:(:(

 

 

.

 

 

borzassün Creative Commons License 2013.02.14 0 0 2305

Egy dicső törvénytisztelő polgár példázata gyalogátkelőnél.

 

Gyalogos a Duna utcában haladt át a gyalogátkelőhelyen ami az Apály utcánál vagyon. Gyüve az alternatív érijai polgár ótóval(Trabanttal) oszt a gyalogos amiközben halad a gyallogátkelőn folyamatában előtte majdezerrel átgangol. Gyalogos fennhangon megjegyzi, hogy de törvénytisztelő állampolgár lehet ez a safjor. Mire ótósunk irányjelző használatot mellőzve félig békanyarodik az Apály utcába a szelektív kukák irányába, kézifék és kiugrik a papirjaguárjából és fennhangon rikácsolja a Mivanmivanmivan b....meg . A gyalogos közben áthalad az Apály utcai útrészen a keresztesődésnél a járda meghosszabbított vonalában,majd az Apály utcában a járdán tovább halad. A fittipaldi bepattan csodájába és a szelektív kukák mellet kikerülve a kátyus útszakaszát az Apály utcának letekrvén az ablakot kajánúl kiszól: Na most hova siettél akkor b...meg. Majd az első utcán balra irányjelzés használata nélkül a gyalogos előtt ezerszázzal bekanyarodva elhajt.

 

Ez megtörtént esemény ami a napokba történt.

borzassün Creative Commons License 2012.07.26 0 0 2304

Apám ez olyan zaftos, hogy egy zsaru a száját is megnyalná érte.

 

Ugyi a térfigyelő kamerák meg ott vannak elhelyezve,ahova a pógárőrkapitán mondotta,mert ugyi csak az a bűnöző elem, aki Érdre begyün,mer aki itten lakik az osztán nem.

Előzmény: RJancsi (2303)
RJancsi Creative Commons License 2012.07.26 0 0 2303

Csak hogy ki ne haljon a topic... No comment.

 

erdlako007 Creative Commons License 2012.06.17 0 0 2302

Elég lúzer lehetett aki nem papírozta le rendesen. Az ilyen megérdemli.

Csak meg kell kérdezni dajcstomit hogyan kell belga rendszámos Audi TTS-el veretni idehaza.

 

Előzmény: racsi69 (2301)
racsi69 Creative Commons License 2012.06.15 0 0 2301

Végre egy pozitív példa.

Tegnap láttam mikor az "Állami Bábszinház" leszerelte a a Szlovák rendszámot az "öltönyös" honfitársunk kocsijáról.

Végre elkezdődött valami,és remélem beleszalad mindegyikükn a csőbe.

 

Törölt nick Creative Commons License 2012.03.22 0 0 2300

Talán mert úgyis van egy minimális mennyiség amit kiadnak.

Leginkább ez e legprimitívebb reklámtrükk mint tudjuk.

Mikor először kijutott az egyorrú magyarszkij pógár Bécsbe, ott látta ezt először. Itthon, ahol minden ár mindenütt azonos volt, nem pöcsöltek vevőbecsábítással, reklámmal.

Pont a napokban tűnt fel, hogy a Savolya parki Auchan kút tábláiról eltűnt minden resztli. 3 jegyű számok.

De mekkorák!?!

Még ott is, pedig ennél barátibb talán pár kis mutyikúton van csak. Ahol még Zetorba is meggondolnám a vásárlást.

Előzmény: Diótörő (2299)
Diótörő Creative Commons License 2012.03.22 0 0 2299

Évek óta hogyan végződhet minden benzin ár 90 fillérre?

Tudtommal ez a pénz fajta már régóta nem létezik, sőt a 2 ft-os sem.

Mi ennek a közgazdasági oka?

Mert valaminek csak kell lennie, de ennyi erővel pfennigre is végződhetne, az sincs már sehol.

Előzmény: Törölt nick (2298)
Törölt nick Creative Commons License 2012.03.21 0 0 2298

Érdi autós szégyentábla: minden benzinkút ártáblája!!!!!!!!

RJancsi Creative Commons License 2012.03.02 0 0 2297

Újabb "gyöngyszemek".

 

A Bem téri pofátlankodó, záróvonalat figyelmen kívül hagyó emberszabású:

 

 

És egy másik: Mercedes "A" osztály, piros lámpánál állt meg mögöttem. "Természetesen" sem a kocsit vezető hölgy, sem a két első ülés között álldogáló kiskorú nem volt bekötve. Utóbbinak még gyerekülés se volna rossz ha jól sejtem..

 

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.18 0 0 2296

Ezek szerint csak későn fogja más is megtudni, hol NEM szabad gázolajat tankolni?

INFÓT!!!

 

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.17 0 0 2295

Azonkívül ha számlát nem is kérsz, a blokkot feltétlenül kérd el és tedd el pár hétre. A seftelést is nehezebb nekik űzni, ha minél többen kérjük a blokkot.

Előzmény: kocsjani (2293)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.17 0 0 2294

A legfontosabb kimaradt. Melyik kúton tankoltad a trutyit?

Előzmény: kocsjani (2293)
kocsjani Creative Commons License 2012.02.17 0 0 2293

Tisztelt autóstársak!

Sajnos a szeretett család kedvencet szervízbe kellett vinnem sürgős service kijelzés miatt.

A szerviz kibontotta az üzemanyag szűrőt és meglepödve tapasztaltuk,hogy immár Érden is kapható

az osztrák importból származó trafóolaj keverék.

Az edényben három elkülönülő réteg volt látható:az alsó réteg víz,a következő kék szinú trafóolaj,a harmadik

legvékonyabb réteg volt a gázolaj.

Most az egész ellátó rendszer szétszedve tartály leürítve és mosás mosás mosás.

Remélem ennyivel meguszom és nem jutott be az anyag a kényes magasnyomású részekbe és a tisztítás

után nem kell adagolót és porlsztó csúcsokat is cserélni mondjuk 500.000.-ft-ért-

Nem elég ilyen drágán tankolni és ezért a pénzért is ilyen szemétséget kap az ember.

Kedves érintett érdi kutasok mindennek van határa.Kár hogy nem kértem számlát,de ezentúl azt fogom tenni.

Köszönöm a rendkívűli kiadást.

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.14 0 0 2290

LOL.....

Előzmény: bugadoktor (2288)
bugadoktor Creative Commons License 2012.02.14 0 0 2289

Kiegészítés: annyit azért megtett a láthatósági mellényes vezető, hogy a kocsi tetején lévő sárga fényhidat működtette, jelezvén, hogy intézkedési helyzetben van.

Előzmény: bugadoktor (2288)
bugadoktor Creative Commons License 2012.02.14 0 0 2288

Hely és idő: Stop-Shop parkoló, balodali folyosó a mozgássérült parkoló előtt, ma 10,30 - 10,50 közötti időben.

Érkezik egy Dacia Duster, megáll úgy,hogy a parkoló kocsikra merőlegesen, három parkoló járművet - köztük egy idős pár kocsiját - leblokkolták.

Személyzete: séta a Mekibe, reggeli, kávézás.

Persze, tudom joga van, jár neki is a lazítás, de a "példamutató" magatartását elitélem.

bugadoktor Creative Commons License 2012.01.31 0 0 2286

Ma délután, úgy ¾ 3 körüli időben, a Budai úton, egy Dacia Duster-ből kiszállt egy közteres, úr és egy szőke közteres hölgy, hogy megbírságoljanak egy, a taxiknak fenntartott helyen várakozó autópálya karbantartó kisteherautót.
Mind a két „hatósági személy” a közúton végezte munkáját, az egyik fotókat készített, a hölgy pedig töltötte ki a büntető cédulát. Sárga mellény azonban csak az úron volt, holott ez kötelező viseletük lenne, amikor az úttesten tartózkodnak.
Majd, amikor végeztek, visszaültek a kocsiba, és sárga villogóval elhajtottak, miközben egyikük sem használta a biztonsági övet.
Példamutató viselkedés, mert eddig úgy tudtam, hogy csak a rendőrök és a taxisoknak nem kell használniuk az övet, de Őket biztosan nem vonják ezért felelőségre.

RJancsi Creative Commons License 2012.01.30 0 0 2285

Minden reggel a Bem térnél hajtok fel az M7-re. Már teljesen megszokott kép, amikor "utolsó lehetőségként" a pofátlanok balról a záróvonalat figyelmen kívül hagyva furakodnak a kanyarodó sávba. Ilyenkor miért nincs egyetlen rendőr sem a környéken? Nem kell nekik a bevétel? Pedig itt biztos forrásra lelnének...

 

Törölt nick Creative Commons License 2012.01.29 0 0 2284

A vakok rendelésére jöttek.

Előzmény: nagydajab (2283)
nagydajab Creative Commons License 2012.01.29 0 0 2283

2012 Január 24.

Méghogy nincs parkolohely az Érdi SZTK előtt? valakinek kettő is jut XD

quad-imádó Creative Commons License 2012.01.11 0 0 2282

Na ja, náluk nem gond ezt megtenni, ott nemigen vannak szabályok. Azt hiszik, ha ott, akkor itt is meg lehet csinálni...

Előzmény: lala0210 (2281)
lala0210 Creative Commons License 2012.01.03 0 0 2281
sélliagrav Creative Commons License 2011.12.24 0 0 2280

Előzmény: sélliagrav (2279)
sélliagrav Creative Commons License 2011.12.23 0 0 2279

Hát igen. Ennél elkerülőbbet nem is kívánhatna az ember. Évszázadokig a "Földrajzi Múzeum"-on keresztül vezetett az út, még az 7-es/6-os elkerülőnek sem csináltak lehajtót, erre idejön az autópálya és Ófalu rögtön el is felejtheti a központot. Ha másban nem is, de ebben hasonlít Parkvárosra: saját autópálya s huss ...

Előzmény: Törölt nick (2278)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.22 0 0 2278

Az M6-ról sima út visz Ófaluba. Mi a gond vele?

 

Egyébként az egész városközpontosdi egy kihalásra ítélt őslény. Leszenek skanzenek, múzeumfaluk, csinos kis toronykával, díszletekkel.

Az élet intéznivalói átmennek a netre. Lassan de biztosan. A bevásárlások a faluszéli kombinált helyekre. Lehet plázának, bárminek nevezni. Ide húzódik a mozi, szórakozás. Vele a társadalmi együttlét.

A sétáló utcák, a VIP flancoló helyek persze maradnak. Ahol lehet láncot és bakancsot villantani. Meg a hordó a politikusoknak.

Előzmény: hederg (2277)
hederg Creative Commons License 2011.12.22 0 0 2277

Akkor kicsit részletesebben...

Ófalú felé van valóban egy letérő a piac felé...Olyan is.

De ami a lényeg nincs egy olyan út,amely a régi elkerülőről letér a falú felé.Meg kell nézni a belső forgalom milyen.A lakótelep mellett kolbászolva.

Ráadásul TMA és zseni tanácsadói a sétálgató és a kinézektér lezárja a belső területeket.Ezáltal is leszükitve a forgalmat.DE mindenhez nem érthet az ember?De semmihez?

 

Az alúljáró forgalma és a bevásárlóközpontról érkezők összeütköztetése is zseniális.Miért nem lehet jobbra elmenni a templom előtt?

 

Lehetne a Lidl felől kialakitani az M7-es felé is ráfordulót,kis átalakitással.

 

De azt hiszem ezek a dolgok nem érdeklik azokat akik potyakocsin,közpénzen hordaják magukat.A lényeg minél előbb eltespedni a pihe-puha fotelba!

 

Oszt annyi!

Előzmény: Törölt nick (2276)
Törölt nick Creative Commons License 2011.12.21 0 0 2276

Azért van elkerülőút Ófalu felé.

Az M6.

Batta, Ercsi, Marton, Pestről a régi Balatoni és a 6-os út felől is.

Előzmény: hederg (2275)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!