A magyar az XB/V-R váznak két szava van: 1. az AVAR lehullott őszi lombot jelent és nincs szóbokra. 2. ÉBER: van szóbokra.
A héber 1: avar = elmúlt, átvonult, avará = komp, átkelés, ivri = héber, ubár = magzat. Mindezek első magánhangzója torokhang és a héberben igen nagy szóbokra van.
A héber 2: evrá = szárny, végtag, abír = nagyerejű, harci mén - ezek első magánhangzója lágy (magyaros). Szintén van szóbokor, de kisebb.
A héber gyökök és a szókincs legnagyobb része 2000 év óta biztosan nem változott. S már az 5000 évvel ezelőtti akkádban is nagyon sok mai héber szó volt.
Első következtetés: az avar szó eredetileg csak ÁTVONULÓT, elmúlót (törzset, népet) jelentett, nem pedig egy konkrét népnevet. (Azt csak később és feltehetően többfélét.)
Második következtetés: mivel a magyar hely, folyó, állat, növény, személy és foglalkozásnév, mezőgazdasági és állattenyésztési szavak óriási tömege "egy-az-egyben" héber szó, közeli rokonjelentéssel,
s a ma használt magyar szavak is 30-40%-ban rokoníthatók a héberrel:
a kárpát-medencei avarok nyelve a kárpátnyelv elsémiesedett, a délvidékről visszatért komponense volt.
Konstantinápoly városfalai és a 626. évi avar ostrom
In: Kiss Attila–Piti Ferenc–Szabados György szerk.: A VII. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2011. június 1–3.) előadásai; Szegedi Középkorász Műhely, 2012, 165–82. (Középkortörténeti tanulmányok 7.)
"Az ogurokról beszél Theophilaktosz Szimokotta, őket nevezi álavaroknak"
Egész pontosan azt írja: "E nép legrégibb vezetőinek a neve Var és Khunni volt. Róluk nyerték elnevezésüket egyes fajtájukbeli (tehát ogór) népek, akiket a var és khunni nevekkel illetnek ... A barsélt, az onogur, a sabir s ezeken kívül néhány más hun nép is igen nagy rémületbe esett, amidőn a saját területén meglátta a var és khunni szökött néptöredékét, azt gyanították ugyanis, hogy a bevándorlók avarok. Ezért fényes ajándékokkal tisztelték meg az elfutottakat s úgy vélték, ezek fejében bántatlanságot nyernek részükről. A varok és chunnik pedig, amint idegenbe futásuk kezdeti sikerét tapasztalták, saját nevüket avarra változtatták, így mintegy magukévá tévén a hozzájuk követséggel fordulók tévedését."
Másutt nyilvánvalóvá teszi, hogy a hódoltatott népekre átment a hódító varkhoniták elnevezése: "Ugyanebben az időtájban a tarniakhok és a kotragérok – ezek is a var és a khunni közül valók – megszöktek a türköktől, és Európába kerülve az avarok kagánjának a népeihez csatlakoztak. Azt mondják, hogy a zabenderek is a var és khunni nemzetségből valók. Az avarok így létrejött haderőgyarapodása tízezer harcosra rúgott." (VII, 8, 11 és 16–17)
Az ogurokról beszél Theophilaktosz Szimokotta, őket nevezi álavaroknak. Tehát az ogurok (őseink) valójában nem Attila hunok voltak (azok Irnik birodalmában éltek ekkor) hanem Heftaliták. Var és Chunni avagy Vagor és Hunor. Magor asszír neve Vagor. E két vezérről kapták a neveiket. A türkök és szaszanidák döntik meg a Fehér hun birodalmat akiknek vezérei csatlakoznak Irnik poszthun népéhez, ez a magyar.
Római - perzsa háborúk alatt egy egész sor összecsapást szokás érteni, amelyek a két állam között zajlottak a kr. e. 1. századtól a kr. u. 640-es évekig. Nem lehet azt mondani, hogy folyamatos lett volna a háborúskodás e 700 év alatt, éppen ezért inkább különböző hosszabb[...] Bővebben!Tovább »
Róma és a párthusok a Kr. e. I. század elején kerültek egymással kapcsolatba. Róma ekkor kezdett komolyabban terjeszkedni Kis-Ázsiában és a Közel-Keleten, miközben a parthusok is egyre jobban szorították vissza a szeleukida államot. Az első kapcsolatfelvétel Kr. e. 105-ben esett meg, amikor a parthusok szövetségi ajánlattal keresték meg Lucius Cornelius Sullát a pontuszi–örmény szövetséggel szemben. A két ország belső konfliktusai miatt ebből aztán nem lett semmi. A következő negyven évben a pontuszi állam jelentette Róma legfőbb problémáját a térségben, és nemigen foglalkoztak azzal, mi van mögötte, pláne, hogy a birodalmat súlyos belső problémák is feszítették. A köztársaság válságából ideiglenesen az első triumvirátus hozott kilábalást, a köztársaság három erős emberének szövetsége lehetővé tette, hogy a birodalom rendezze a keleti helyzetet. A Kr. e. 75 és 65 között vívott harmadik mithridatészi háborúban Lucullus, majd legióinak lázadása után Pompeius végleg leverte a pontuszi államot, megszilárdította Róma uralmát Kis-Ázsiában, végül Kr. e 63-ban Jeruzsálemet is elfoglalta. A gyors római sikerek alapvetően megváltoztatták a térség geopolitikai helyzetét. A pontuszi–örmény szövetség, amely a Közel-Kelet akkori vezető hatalma volt, gyakorlatilag megszűnt. Pontuszból római provincia, Örményországból pedig vazallus állam lett, miközben elvesztette a fennhatóságát egy sor állam felett. A kialakuló hatalmi vákuum a parthusok gyors felemelkedését hozta: megszerezték Mezopotámiát, Média Atropaténét (a mai iráni Azerbajdzsánt), Gordüénét és Adiabenét (utóbbiak észak mezopotámiai államok). Ezzel a két birodalom határos lett egymással.
Pompeius hadjárata után már az ellentétek kerültek előtérbe, habár a két fél ismételten megpróbálkozott a szövetségkötéssel. A rómaiak azonban nem ismerték el a parthus uralkodó "királyok királya" (shananshah) titulusát, illetve Oszroéné (a mai kelet Szíria) felett területi vitájuk is volt a párthusokkal. Róma nem tartotta magával egy súlycsoportban levő ellenfélnek Parthiát, csak egy meghódítandó vagy legalábbis birodalomhoz láncolandó vazallus országot láttak benne. A triumvirátus megalakulása (Kr. e. 60) után a három erős ember felosztotta egymás között a szerepeket, Pompeius után Crassus kapta meg a Keletet, és elhatározták, hogy a parthusok ellen háborút indítanak – a cél további gazdag területek megszerzése volt.
"Ezek az oborok hadakoztak a szlovénekkel, és erőszakoskodtak a duleb asszonyokkal, mert utazásain minden obron 5‒6 duleb asszonyt fogott a taligája elé, és így büszkélkedve húzatta magát, röhögvén a szlovéneken. Az oborok ugyanis magas termetűek és igen erősek voltak, úgyhogy senki sem ellenkezhetett velük, ezért igen elgőgösödtek, és az Isten elveszté őket, és elhaltak mind Isten haragjától, és ma is megvan az orosz közmondás: elvesztek, mint az oborok, akiknek sem nemzetségük, sem ivadékuk nincsen.« (HODINKA 1916, 35.)"
A PVL eredeti szövege:
Kéziratok: Lavrentyij- (Laur, 1377), Ipatyij- (Hypa, 1425 körül), Troickij- (Trin, XV. század első fele, Napóleon 1812. évi moszkvai bevonulásakor elégett, de korai kiadásokból ismert), Radziwiłł- (Radz, 1490-es évek), Akadémiai (Acad, XV. század vége) és Hlebnyikov- (Khle, XVI. század)
A Parthusok nem Avarok, ami világos. A magyar Avarok nem azonosak a Kaukázus mai Avar népével. Ha igen, akkor bocsánat, de el kellene menni hozzájuk, és fél perc alatt kiderülne az igazság.
Ha valaki nem érti a neveket, akor miként foglal állást bármilyen kérdésben? Ezért is! a magyar nyelv ismerete a legfontosabb, amit sokan beszélnek, de kevesen értenek.
Az Avar több jelentésű magyar szó. Az Uar egy magyar nép, U-Ar (Hosszú-Hegy) a pontos jelentése a névnek. A Hunni, Hun név annyira egyszerű, hogy erről nem is beszélek.
Az avarok Avariszban is ott voltak, meg Auvergne, vagy hogy hívják ezt a várost, az is Avarisz volt, ott is voltak.
Fantasztikusan nagy tudású írók írnak az Indexbe, ez az Index szenzációs, ma találtam rá.
Az Idő kérlelhetetlen úr, nem lehet megtéveszteni.
néhány oldallal korábban értékes tartalmak vannak itt az avar ötvösművészetről. Engem elsősorban a "tihanyi kincs" érdekelne, amely - ha jól tudom - az avarokkal hozható kapcsolatba. (Filigrán és granulációs technikával készített arany fülbevalókról és csüngőkről van szó). Képen másutt láttam már, de komoly publikációt nem sikekrült találni róla. Esetleg volna ötletetek arról, hogy honnan lehetne on-line tájékozódni a nevezett leletről?
Five Tsezian languages are conventionally recognized: Khwarshi (Avar x∑arßi, Khwarshi)
Tsez, also known as Dido (цезяс мецcezyas mec or цез мецcez mec in Tsez) is a Northeast Caucasian language with about 15,354 speakers (2002) spoken by the Tsez, a Muslim people in the mountainous Tsunta district of southern and western Dagestan in Russia. The name is said to derive from the Tsez word for "eagle", which is most likely a folk etymology. The name Dido is derived from the Georgian word დიდი (didi), meaning "big".
On border of Khurasan Iranian Sassanides the powerful wall under name "Great Wall of Gorgan" or "Red snake" has been built. It should protect Iran from invasions so-called White Huns - Khionites (X'iiaona and Xyôn in Zoroastrian Texts[29]). Later another wave of so-called White Huns - Hepthalites could grasp and long time to keep Khurasan. According to opinion of Richard Helli: "By such reasoning, the Ephthalites are thought to have originated at Hsi-mo-ta-lo (southwest of Badakhshan and near the Hindu Kush), which tantalizingly, stands for Himtala, "snow plain", which may be the Sanskritized form of Hephthal.[30] In 484 the Hephthalite chief Akhshunwar led his army attacked the Sassanian King Peroz (459-484) and the king was defeated and killed in Khurasan. After the victory, the Hephthalite empire extended to Merv and Herat.
Szádeczky-Kardoss: „a dunai avar kaganátus hatalmi szférája a 630-as évek elején kiterjedt a Kubán vidéki központú (Nicephorus Patriarcha …, Theophanes a.m. 6171 …) Nagy-Bulgáriára … A nyugati türk hatalom 600 körüli gyengülésekor a türköknek hódoló nomád népek a pontusi–kaukázusi steppén avar támogatással szabadulhattak meg korábbi uraiktól … Nicephorus Patriarcha … tanúsága szerint a 630-as évek elejéig az avar kagán vazallusa volt, ami legkézenfekvőbben úgy magyarázható, hagy a bolgárok avar támogatással rázták le a türk fennhatóságot. 802-ben egy avar sereg az anták ellen a Dnyeper–Dnyeszter közére vonult (vö. Iordanes, Getica 35). Ez a hadmenet annak a keleti avar expanziónak a kezdete lehetett, amely 603-ban a bolgároknak a türk uralom alóli szabadulását segítette elő, s amely Hérakleios császár korában egy ideig a keleti dulebek urává tette az avarságot, miként erről az ún. Nestor-féle óorosz krónika tájékoztat”
Nagyjából három évtized adatott meg tehát a varkhonita uralom tesztelésére a türk fennhatóság lerázása után. Ennek akkor szakadt vége, amikor egy Kubrat nevű vezető felkelt az avarok ellen, és létrehozta Megalé Bulgáriát. Úgy látszik azonban, a kagán emberei a Bug folyók környékéről is kitakarodtak akkor, erre gondol legalábbis említett kutatónk, felhíva a figyelmet a PVL ismert közlésének ószövetségi párhuzamaira.
E párhuzamoknál azért érdemes elidőzni, mert már Álmos fejedelem állítólagos rituális meggyilkolásánál láttuk, mennyire triviálisak olykor őstörténeti rejtélyeink megoldásai, ha forrásainkat biblikus szemüvegen keresztül nézzük. A PVL sorai szerint "az oborok ... magas növésűek és gőgös lelkületűek voltak. Ám Isten elpusztította őket, meghaltak mindnyájan úgy, hogy senki sem maradt meg közülük. Ezért él máig az oroszok körében a közmondás: elvesztek, mint az oborok, akiknek nincsen már sem nemzetségük, sem ivadékuk."
Nézzük, mit ír a Deuteronomium: "Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, akiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak. Ez a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette őket az Úr azok színe elől, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén; amiképpen cselekedett az Ézsaú fiaival is, akik Szeir hegyén laknak, amikor kiveszté előlök a Horeusokat" (2, 21).
Isteni rendelésnek tulajdonítja tehát a PVL az avarság eltűnését azokról a földekről, ahol a szlávok államai később kialakultak.
A névetimológia (обре = óriás) ehhez kitűnő alapul szolgált.
Mi sem természetesebb, mint hogy az ezt közvetlenül megelőző passzusnak is megtaláljuk az ószövetségi megfelelőjét. Mint Szádeczky-Kardoss utal rá, ehhez mindössze Sámuel első könyvét kell fellapoznunk: "A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak." (8, 11)
Olvassuk a PVL minket érdeklő részét: "Ezek az oborok harcoltak a szlovinokkal, s szorongatták a dulebeket, akik szintén szlovinok voltak. Erőszakosan bántak a duleb asszonyokkal; ha egy obor kocsizni kívánt, sem lovat, sem ökröt nem fogott be, hanem három, négy vagy öt asszonyt, s így húzatta magát. Ekként nyomorgatták a dulebeket. Az oborok ugyanis magas növésűek és gőgös lelkületűek voltak."
A tőlük balra, a szlávok oldalánál levő folyónál egy bizánciakhoz tartozó nép lakik. Mindannyian keresztények, és w.n.n.d.r-nak hívják őket. Többen vannak, mint a m.dzs.gh.r-ok, de gyengébbek náluk." A Kubrat-féle államalakulat széthullását semmiképp nem érdemes kihagyni a képből, mindenesetre érdekes, hogy a kangar támadás után délre húzódó szabar töredéket zabendernek, a nyugatra húzódó onogur töredéket meg onogundurnak hívják. Ez az "und", "end" valami kicsinyítő képző, amely a töredékességre utalna? A balandzsárok is ilyenformán talán hun-bolgárok?
Noha Theofülaktosz Szimokattész szerint a zabenderek már 598-ban megtelepedtek itt, csak a 720-as évek második felétől irányították a feljövőben levő Kazáriát. Nevük 'kis szabar'-t jelenthet, Vásáry eme névmagyarázatának megfelelően: "az onogundur ... nem lehet más, mint az onogur népnévnek valamilyen török továbbképzett változata. A ’kun’ jelentésű kuman népnévnek is volt kumandur változata". Szádeczky-Kardoss kifejezetten szabarokat lát bennük (Sinor Dénes szerk.: The Cambridge History of Early Inner Asia; 1990, 222.), összhangban Maszúdi tudósításával. Ettől függetlenül nem vetíthetjük vissza a szabarok nevét a kazárokra a VIII. századnál előbb.
A lényeg, hogy valójában nem a zabenderek (szavirok), hanem a balandzsárok, 'kis bolgárok' kezdték el szervezni a nyugati-türk rivalizálásból kiemelkedő új államot a Kaukázusban; egyúttal ők voltak azok, akik az Ašina-dinasztia vezetésével – Florin Curta szerint legkésőbb a 660-as években – szétzúzták "nagyobb testvéreik" birodalmát, a Dulo-klán vezette Megalé Bulgáriát, amely a 30-as években az Avar Birodalom keleti területein önállósult.
A balandzsárok bukását, úgy látszik, az Omajjádok 722/23. évi támadása idézte elő. Al-Dzsarrah ibn Abdullah ekkor rohanta meg az Ašina-család itteni központját, a valószínűleg a Szulák (Ġoysu) alsó folyásánál épült Balandzsárt (Barandzsár, Belendzser, Bülündzsar). Az állítólag háromezer járműből épült szekérvár, a lakók rögtönzött sánca nem állhatta útját a Próféta seregének. Az arabok kifosztották a várost, lakói nagy részét pedig kardélre hányták. Az életben maradottak más településekre, egyebek mellett Szamandárba menekültek.
Így lett Szamandár az új központ, ez az Isztakhrí szerint termékeny kertjeiről, szőlőiről és boráról híres város, melynek Khorenei Mózes M-s-n-d-r alakban közli a nevét, s melynek romjait a régészek a mai Kizljár mellett keresik, a Terek folyónál.
Az én véleményem, hogy nem véletlenül pocskondiázzák, ignorálják, közösítik ki, eliminálják, meg minden amit el lehet képzelni...
Egy tény: a sok-sok munkában sok sok hibát is elkövetetett/elkövethetett. (...de ki nem ? ) Továbbá az, hogy nem "tudományos mú"-veket, krónikákaz, értekezéseket írt. Amiket írt, az a tudományos ismeretterjesztés kategória, s mint ilyen igen hasznos. S mint ilyen, rengeteg dologról emelte fel a fátylat a "köznapi emberek" számára.
Ez a fátyol szerencsére egyre több helyen foszladozik - hála az internetnek is - meg a példakövetésnek, s bizony több helyütt alátámasztják a vitatott téziseit is. Persze lassú folyamat ez, de a kutya ugat, a karaván halad.
Czeglédy Károly: "Tekintettel arra, hogy a keleti heftalita törzscsoportok uar és khyon elemei ugyanúgy egyetlen egységet alkottak, mint a pannoniai avarok hasonló Ouar és Khounni csoportjai, önmagától kínálkozik a gondolat, hogy a pannoniai avarok heftalita eredetűek."
Kedves lebben, ne haragudj de egy gugli fordításal szavakról adni bizonyságot kicsit merész és félrevezető. Marokkói.... marhaság. Az orosz regékben szattyánbőr csizmát emlegetnek. A X. századról szóló orosz évkönyvekben a saruval ellentétben a csizma az arisztokráciához tartozás jele.
Cipő szavunk állítólag német eredetű, a Zipfelschuch latin változatából, a zipellusból származik, ami a nyelvünkben előbb cipellő volt, aztán cipővé rövidült volna.
Ezzel szemben a következő óbolgár szót találtam 'bőrcipő, bocskor, szandál, magas szárú cipő' jelentéssel:
Antoaneta Granberg
Classification of the Hunno-Bulgarian Loan-Words in Slavonic
In: Per Ambrosiani szerk.: Swedish Contributions to the Fourteenth International Congress of Slavists (Ohrid, 10–16 September 2008); Department of Language Studies, Umeå University, 2009, 24. (Umeå Studies in Language and Literature 6.)
"A hagyomány szerint a parthusoknak 7 uralkodó nemzetsége volt, ezek közül 2 a Suren és a Karen, és Crassus legyőzője is az előbbi nemzetségnek volt a képviselője. Szisztánban és Nišapur környékén voltak a birtokaik, s privilégiumaikat a szászánida érában is megőrizték. A Sáhnáméban lehet olvasni róla"
Az egyik ilyen családhoz, a Mihránhoz (görögösen Μιρράνης) tartozott Bahrám Csóbín is, a híres hadvezér, aki 588-ban tönkreverte az állítólag ötszörös számbeli túlerőben levő török–heftalita sereget (az északabbi heftaliták ui. 557/58-tól türk fennhatóság alatt álltak), s a legenda szerint lenyilazta Bagha kagánt. Amikor Bizánctól elszenvedett egy kisebb vereséget, s IV. Hormuzd női ruhát küldve neki, megalázta, türk segédcsapatai segítségével fellázadt, és letaszította Hormuzdot a trónról. Ellenfelei azonban már a következő évben, 591-ben elűzték Maurikiosz császár segítségével, mire egykori ellenségeihez, Ferganába menekült. Ott ölette meg II. Huszrau egy orgyilkossal.
"Hazánkban 1996-ig százhatvan jelképes trepanáció jeleit magán viselő avar, honfoglalás kori és az utáni, Árpád-kori időből származó koponyát írtak le. A teljes trepanációk zöme a X. századból, míg a jelképeseké fele-fele arányban a X. és XI. századból származik"
Kustár Ágnes: "Minden földrészről kerülnek elő trepanált koponyák, amik arról tanúskodnak, hogy a páciensek túlélték a műtéteteket Óceániában ugyanúgy, mint Ázsiában vagy a Kárpát-medencében. Óceániában – a földrajzi utazók és néprajzkutatók beszámolói szerint – kőkori eszközökkel, a csiszolt kőkori kultúra fokán végeztek koponyaműtéteket, mégpedig rendkívüli szakértelemmel, azonfelül komoly eredményekkel. Az emberevők például (éppen az emberevés okán) kitűnően ismerték az emberi test anatómiáját, mi több, tudtak a fertőzésekről. Tisztában voltak vele, ha megsértik a kemény agyhártyát, akkor a beteg nem marad életben. A fertőzések ellen pedig antiszeptikus szerként a zöld kókuszdió áztatott levét használták, ezzel mosták le a sebet."
László Gyula soraival szemben Kürti Bélánál más hangsúlyt kap a var-khun továbbélés, de azt nemigen vitatja senki, hogy "az avarok" (értve itt a 670-es években beköltöző hungarusokat is) jelentős számban érték meg a IX. század végét:
"A 9. század elejére vonatkozóan különösen a Dunántúlról vannak szórványos forrásadataink az avarság továbbélésére, ha a pannon őrgrófság keretein belül is (Szádeczky-Kardoss, 1998); politikai hatalomként azonban az avar kaganátus ekkor már nem létezett. Régészeti leletek jelentősebb népi továbbélést a frank fennhatóság alatt élő Nyugat-Dunántúlon tudtak kimutatni (Szőke B. M., Müller R.), de olyan adataink is vannak, melyek egyes temetőknek a magyar honfoglalásig tartó betelepüléséről tanúskodnak (Vörs).
Mint azt már néhány évtizede Tomka P. röviden összefoglalta, a korszakra vonatkozó írott források és a régészeti leletek egy része arra utal, hogy az avarság népi továbbélésével egészen a magyar honfoglalásig számolhatunk. E továbbélés bizonyítékai közt említhetjük pl. a uar-hion népnévből magyarázható Várkony helyneveinket; a magyar nyelv honfoglalás előtti bolgár-török jövevényszavainak egy rétegét, talán a korai helyneveink történészeknek-nyelvészeknek oly sok gondot okozó ismeretlen eredetű rétege egy részét, koporsó szavunkat és egyes temetkezési szokásokat, a korai bizánci és nyugati kereszténységre utaló nyomokat, a bika alakjában egymással viaskodó táltosok és a smanizmusra utaló egyéb jelek meglétét a magyar folklórban, népmeséink közt a Fehérlófia történetet és (ha nagyon kérdőjelesen is) talán a hun–magyar rokonság hitét is. Ebben a megközelítésben az avarokat éppúgy a magyar népet alkotó elemek közé sorolhatjuk".
