Hát, a KUNOK a 10. század végén még KÍNÁBAN, PEKING északkeleti előterében élnek, és csak az 1000. évek elején jelennek meg Nyugat-Szibériában.
Vagyis gyakorlatilag 5-6 emberöltő alatt jutnak el masszívan Európába. Közben is nyargalászhatnak a sztyeppei határtalan rónákon, de népességként , egyben az 1050-es évekre kerülnek a VOLGA környékére, ahol az oroszokkal csatáznak már.
A csúcsos süveg : TIARA már Mezopotámiában is létezett, és az uralkodók égi összeköttetését szimbolizálta.
És ez bizony nem mond ellent annak, hogy a fejforma is azt akarta saját tulajdonságként és nem külső ruhadarabként láttatni, mindamellett ez ugye szimplán egy külsőség- tárgyi/földi, az amigdalára való hatása pedig belső- mentális/emocionális /transzcendens
A csúcsos süveg nem a csúcsfej megfelelője? A mágusok fején sem véletlen, hogy ilyen fejfedő volt.
A pápai korona is ilyen.
Lehet abban valami, mit mondasz!
Eleve ami csúcsos és magas, közelebb van az éghez, az égiekkel való kapcsolat jele lehet, mint a piramisok, szent hegyek.
Ha ezt a képzetet megfejeljük az agy megzavart (módosított) működésével, akár természetes úton a táltosok esetében, akkor előállítottunk egy tudós embert művi úton, aki az Istennel közvetlen kapcsolatba kerülhetett.
A koponya lékelés is ide kívánkozik akkor már, mert ez esetben viszont a rossz szellemlélek kiengedéséről lehetett szó.
Átvitt értelemben a koponya kilapítása itt a gyógyítás filozófiai alapja.
Koponyatorzítást már 12 ezer éve KÍNA területén is végeztek.
A fej növekedésének IRÁNYÍTOTT FEJformázása. ( De a mai világban is létezik ehhez hasonló spontán fejformázás tudattalanul: hiszen a kisbabának rendszerint úgy fog alakulnia a fej fejlődése, amilyen fekvési pózban tölti az ideje legjavát. Ha hanyatt fektetve, akkor laposabb lesz a koponya hátsó fala, ha pedig hason, akkor oldalirányúan lesz laposabb a fej, a hátsó koponyafal pedig gömbölyűbb.
A koponya űrtartalma az élet első néhány hónapjában 900 cm³ fiúknál, 600 cm³ lányoknál. Tizenöt éves korára az űrtartalom 1500 cm³-re nő fiúnál és 1300 cm³-re leánynál, ami 1,6-es tényezőt jelent fiúnál és 2,1-et leánynál. A tizenöt éves korhoz viszonyítva kétéves korban az űrtartalom már eléri a 77 %-ot (1150 cm³ fiúnál és 1000 cm³ lánynál), ötéves korban 90 %-ot (1350 cm³ fiúnál és 1200 cm³ leánynál). A térfogatnövekedés nem lineáris, de bizonyos növekedési szakaszok észlelhetők, amelyek öt évig tartanak. (0–5, 5–10, 10–15) a perióduson belül a térfogat-növekedés lineáris, de a növekedés mértéke más a periódusokban. A koponyaűr mérete jól egyezik a koponya kerületével.A 0-5 éves életkorszakaszban van a koponya a legalakíthatóbb formában, mivel a varratok még nem csontosodtak, és a koponyarégiók csontfejlődése külső kényszerítésekkel formája befolyásolható.
Én úgy vélem, a koponya CSÚCSOSÍTÁSA ( ahogyan Egyiptomban is) azt a célt szolgálta, hogy a halántéklebenyben található AMIGDALA ( Mandula alakú szervecske) az ÉRZELMI KÖZPONT nagyobb erővel működhessen, illetve hogy nagyobb transzcendentális kapcsolatépítést társítottak hozzá. ( Ez magyarázza a több epilepsziás rohamot is...) Az AMIGDALA a félelem , szorongás és a fóbiák : az érzelem központja. VESZÉLY esetén viszont éppen fordítva működik: vakmerővé teszi az embert. A fej deformálásával ezt a vakmerőséget igyekezhettek akár állandóvá , naggyá tenni.Az AMIGDALA a legősibb ösztönszintű limbikus rendszerek része, ehhez tartoznak még a cinguláris kéreg és a hippocampus.Minden szenzoros érzékelés eljut az amigdalába úgy a külvilágból mint az adott test belső környezetéből a talamuszon keresztül.Az AMIGDALA lesz az, amely az információk alapján létrehozza a válaszreakciót: a viselkedést és a fiziológiai válaszokat ( hormonok , testhőmérséklet, szívverés, légzésvezérlés stb. ) a hipotalamuszon keresztül.
A távol-keleti népeket a "SZÖGLETES/négyszög" jelölés népeinek nevezik, míg a sztyeppei, (európai) népek jelölési rendszerét a "KEREK" jelölés népeinek...
TENGĚR, (1), (tem-g-ěr) fn. tt. tenger-t, tb. ~ěk, harm. szr. ~e. 1) Általán azon nagy kiterjedésű, öszves víztömeg, mely a földkerekségnek minden szárazföldét és szigeteit körülveszi; ez világtenger;
>>>>> ( ATUM ,a lenyugvó nap istene = ) A neve a „tem” szóból származik, ami annyit jelent, teljesség vagy befejezés. Ő „az egyetlen”, a világ befejezője.
És talán ezért nem véletlen a magyarban a TEMET ige, és a TEMETÉS főnév...
Igen kiváló képi megfelelést találtál! Elismerésem!
Fáy Elek említi, hogy az ankh egy tűzcsiholó szerszám elvonatkoztatott alakját idézi meg.
Nem emlékszem már, hogy kire vagy mire hivatkozva állította ezt. Vajon akkor mi lehet az igazság?
Egyébként gyanúsan hasonlít a mi ŐS-TEN összetett jelünkre. Ha tényleg a tem szóból származik az egyiptomi Atum név, akkor könnyedén megfeleltethető akár a TeN jellel is.
Viszont mi van akkor, ha az Atum egyszerűen csak az Atyám szó kiejtésbeli változata?
Nyilván belel lehet kötni, de pl. az atamán szó az atya-mén összetétel, tehát a különböző nyelvekben ilyen típusú magyar párhuzamokat igencsak lehet találni.
Az egyiptomi sem lehet ez alól kivétel, hacsak nem korlátozza magát valaki a finnugrista rémálom szűkös tartományával.
És még mondja valaki, hogy az ATUM nemlétező valami:
a lenyugvó NAP, az ANKH formája:
Csak a naplemente idejéig viseli az „Atum” nevet, mikor átlép az „alvilágba”, leveti emberi arcát, és kosfejjel folytatja éjjeli útját a Holtak Birodalmában.
A neve a „tem” szóból származik, ami annyit jelent, teljesség vagy befejezés. Ő „az egyetlen”, a világ befejezője.
A teljes harci díszben pompázó, felszerszámozott, veretekkel gazdagon díszített lovakkal eltemetett harcosok a Baranya területét meghódító avar katonai réteg előkelői voltak. Százszámra kerültek elő a nemesfémből készült veretek, szíjvégek. Szinte mindegyik sírból került elő arany, obulus vagy fülbevaló formájában. Valamennyi férfi elhunytnak kardja, valamint íja, nyilai voltak. A leggazdagabb sírból még egy ezüstpohár és egy ezüst ivókürt is előkerült.
Nekem első ránézésre egy kengyel jutott eszembe a képről, de ha ez alig 3 cm méretű akkor maximum ezt ábrázoló díszítőelem lehet valami funkcióval is ellátva, mint mondjuk egy kulcstartó manapság.
De ez pusztán egy ötlet, lehet hogy egy ősi sörnyitó lesz ez))...
Szerintem kevésbé fontos, hogy mi ez, mint inkább hogy mennyi idős... Szétszedek egy 100 éves motorbiciklit apró darabokra és szétszórom az erdőn, már két hét múlva ókori hitech leletekként fogja pár lökött megtaláló mutogatni...