Keresés

Rövid beszámoló az Indiák elpusztításáról

Paulus Hungarus–Kairosz, Bp., 1999

"Az indiánok védelmezője", Bartolomeo de Las Casas 1484-ben Sevillában született, és már 17 évesen eljutott Amerikába. Néhány év után visszatért Spanyolországba, ahol elvégezte a teológiát. Felszentelése után ismét Amerikába hajózott. Eleinte ugyanolyan keményen igyekezett megtéríteni az indiánokat, mint rendtársai, de ahogy később megírta: 1514-ben megvilágosodott az elméje, és rádöbbent arra, milyen kegyetlen bánásmódban részesítik a spanyol gyarmatosítók a bennszülötteket. Először szabadon engedte indián munkásait, majd templomi prédikációiban igyekezett jobb belátásra bírni az európai hódítókat. Még azt is elérte, hogy III. Pál pápa egy bullában elismerje az indiánok és a fehérek egyenrangúságát. Ezt az okiratot azonban a spanyol király nyomására a pápa hamarosan visszavonta. Las Casas személye egyre nagyobb teherré vált a gyarmati hatóságok számára, ezért elérték, hogy elhagyja az Újvilágot. Spanyolországba visszatérve teológiai és politikai iratok tucatjaiban fejtette ki véleményét az indiánkérdésről, és ezzel egy mozgalom elindítója lett.

1542-ben készítette el legismertebb munkáját Brevísima relación de la destrucción de las Indias (Igen rövid jelentés az Indiák pusztulásáról) címmel, amelyet V. Károly császárnak ajánlott. A műben az indiánokat a spanyol hódítók kegyetlensége és mohósága áldozataiként tüntette fel. A munka komoly visszhangot keltett, az uralkodó jog- és hittudósokat bízott meg az ügy kivizsgálásával. A szerző vádjait végül elutasították, de azok nagy mértékben hozzájárultak a legenda negra kialakulásához és elterjedéséhez. Nem akarta elfogadni a cuzcói püspökséget, 1544-ben azonban kötelezték a chiapai püspökség vezetésére. Erről 1550-ben lemondott, s a valladolidi Szent Gergely-kolostorba vonult vissza. Művei a kor értékes dokumentumai, a spanyol gyarmatosítás kezdetének legfontosabb forrásai, a „jó vadember” legendájának előkészítői. Historia de las Indias (Az Indiák története) című műve tartotta fenn – néhol kivonatosan – Kolumbusz Kristóf első útjának hajónaplóját.

Templomaikban a maják rengeteg kéziratot halmoztak fel, és a spanyol hódítók minden maja városban könyvlerakatokra bukkantak. A maja írást csak az 1980-as évekre sikerült kielégítően megfejteni, de aligha kétséges, hogy erre sokkal hamarabb sor kerülhetett volna, ha a konkvisztádorok és a katolikus egyház fanatikus papjai nem törekedtek volna arra, hogy minden írott emléket megsemmisítsenek. A maja írásbeliség és történelem megismerésében sajátos, kettős szerepet játszott egy ferencesrendi szerzetes, Diego de Landa, aki 1524 táján született és 1549-ben lépett – négy társával – először Amerika földjére. Az öt pap a Yucatán-félszigeten ért partot, ahol az egykori maja birodalom elterült. A hittérítő munkában különösen Landa jeleskedett, 1561-ben őt bízták meg a yucatáni provincia irányításával. Misszionáriusként megismerkedett a maja kéziratokkal és történelemmel, ebben számos írástudó bennszülött segítette. Amikor provinciális lett, elérkezettnek látta az időt, hogy kiirtson minden olyan emléket, amely a majákat egykori nagyságukra és kultúrájukra emlékeztette. Elrendelte a maja kéziratok öszszegyűjtését, és 1562. július 12-én Mani főterén egy hatalmas máglyát építtetett belőlük, amelyet látványosan meggyújtottak.

A kutatók több tízezerre becsülik az elhamvadt, szarvasbőrre írt kéziratok, kódexek, festmények és egyéb dokumentumok számát; alig húsz maja kézirat élte túl a pusztítást. Landa így indokolta meg rendeletét: "Számos indián könyvet találtunk, de mivel mást nem tartalmaztak, mint a gonosz felvetéseit és babonáit, hát elégettük valamennyit, ami nagy bánatot okozott a bennszülötteknek". Mégis neki köszönhető, hogy valamit tudunk a maják kultúrájáról és múltjáról. A fanatikus szerzetes Jelentés a yucatáni dolgokról címmel könyvet írt megfigyeléseiről, és ebben hosszú fejezetet szentel a maják írásának és a maja kódexek szövegeinek. Közreadta a róla elnevezett maja ábécét, és az ő jóvoltából került a spanyol fővárosba a Madridi kódex. Landa Jelentésében hosszan idézi maja informátorát, aki egy hajdani jeles maja uralkodócsalád, a Cocom-dinasztia késői leszármazottja volt. Landa már Spanyolországban vettette papírra könyvének tartalmát, mert fanatizmusát még a spanyol alkirály is megsokallta, és az első adandó alkalommal hazaküldte. A Jelentés a yucatáni dolgokról 1864-ben látott napvilágot nyomtatásban, s ekkor vált nyilvánvalóvá az is, hogy a német gyűjteményekben korábban felbukkant és aztéknak hitt kéziratok valójában maja szövegek.

Az ősi maja civilizáció

Vámbéry Ármin Keleti Szabadegyetem, Bp., é. n. (2002)

A maja papok titkai

Kossuth, Bp., 1971

(Később még több kiadást megért: 1973, 1977, 1980... Elsősorban a maja írás- és számjelek megfejtésével foglalkozik. Tulajdonképp regény formájában van megírva, de szakkönyvnek tekintendő.)

A maja városok

Gondolat, Bp., 1977

Palenque Dél-Mexikó, Guatemala, és El-Salvador területén virágzott Kr. u. 700 körül. A második világháború után Palenque közelében élt egy spanyol kutató indián feleségével. A tudós, Carlos Frey, észrevette, hogy felesége illatos tömjénnel pakolja meg táskáját, ruháit vörösre festi, és évenként zarándokútra indul az erdıbe. Nem akadályozta meg a férfi, nem is kérdezgette erőszakosan, így szép lassan megtudta, hogy az asszony „titkos helyre” megy, ahová csak indiánok tehetik be a lábukat. Az asszony szerette a férjét, és bemutatta az indiánoknak, akik megtisztelték azzal, hogy meghívták maguk közé. De hát tud-e egy európai tudós titkot tartani? Ha tudna titkot tartani, mi most nem tudnánk róla. A templom első helyiségének falát freskó borítja. Különös állati jelmezek öltöztetett táncosok láthatók a képen. Rákok, kajmánok, tengeri szörnyek. A festmény centrumában egy körbe foglalt kereszt van. Mintha a Nap mágneses mezejének keresztmetszeti képét látnánk. A vízözön után a „nadrágos isten” felment a nyolcadik égbe, ráütött egy sziklára, s létrehozta ezzel az ütéssel az otomi csicsiméket. Ők a mixtékek ősei. Ennek az istennek szobra Mexikóváros Antropológiai Múzeumában található, Camaxtlét a neve. Hosszú hajú fiatalember, fejékkel, karkötőkkel, íjjal és nyilakkal. Amikor az indiánok a vadászisten napját tartják, egész nap vadásznak, majd este felvonulnak a vadászzsákmánnyal, szemüket, szájukat

színesre pingálva. Ezután nyolc napon át esznek, isznak.

A pajzsot az viseli, aki nem támadni, hanem védekezni akar. Amikor pedig pajzsát is leteszi, az azt jelenti, hogy nem védekezik. Ez az isten egy istennő. Meztelenül áll Camaxtelével szemben, ledobja pajzsát, de kikerüli Camaxte nyilait. Némelyiket elkapja, másoktól elfordul. Mégis enged a férfi akaratának, amikor az közösülni kíván vele. Chimala lefekszik a földre, és gyermeket fogan a vadásztól.

A Festett Falak Városának falán a zöld csíkos szoknyát viselő férfit fedezhetjük fel. Feje felett serleget visz, melyben az újjáéledés magvai vannak. Odébb Xipe Totec születését láthatjuk. A vajúdó asszony fejét egy szarvas nyalogatja, enyhítve a szülés kínjait. Aztán a fiatal játékos Xipe Totec száguld, haja, ruhája repül vele. Kicsit távolabb már felnőtt, és méretes pénisze mutatja, hogy valóban a fityma ura lett. Látjuk, amint rátalál Chimalára, majd házasságukat, s legvégén a szereplők meghajolnak a közönség előtt: hiszen csak színjáték az egész „élethalálharc”. Pontosan ez az üzenetük a későbbi korok számára: megharcoljuk harcainkat, de tudjuk, hogy színjátékot játszunk. A játék végén mindnyájan összebékülünk, és tapsolunk. A maják békés, bölcs, magas kultúrájú népe a saját területén

belül játszotta életjátékát.

Látunk és megismerünk, ha képesek vagyunk figyelni. Még járkálni se kell, csak körbenézni magunk életében, környezetünk életében. Tudunk a betegségekről, a halálról is. Nem kerülhetjük el, tehát nem kell tőle félni. Amit megtanultunk itt, azt hagyhatjuk gyermekeinkre. Festményekben örökítették meg azt a titkot, amit az életről tanultak.

A felfedezéstörténethez kitűnő, gazdagon illusztrált olvasmány:

Claude Baudez–Sidney Picasso

A maják letűnt városai

Park, Bp., 1991

James Churchward and his Lost Pacific Continens

In: World Explorer III (2002), 15–25.

PDF, GIF

Ha alternatív, hát legyen alternatív :)

Nem reklám, de idemásolom, amit egy magánlevélben kaptam nemrég (talán nem haragszik meg a levél írója ezért):

"...miert nem Mexikoban, a Yucatan-felszigeten veszel valamit?. Felujitasra szorulo kis hazak mar 20 ezer dollarert vannak. Bekoltozheto allapotu kis hazak pedig 40-60 ezer dollar korul kezdodnek. Termeszetesen ez nem a partvonalra vonatkozik, hanem mondjuk 15-20 km-re a parttol, s nem hatalmas fel hektaros kertu, tobbemeletes, uszomedences villara kell gondolni, hanem 300 nm-es telken levo egyszintes, 90 nm-es hazra. Kicsit dragabban, mondjuk 150 ezer dollarert pedig mar uszomedences, 200 nm-es hazak is vannak. A parton ugyanaz kb. a duplaja. Persze vannak millios ingatlanok is, de ez mar szuperrendezett hatalmas kertet takar, 500 nm-es villat csucsminosegben, stb. Meg a mostani alacsony budapesti ingatlanarok is sokkal magasabbak, mint amik a Yucatan-felszigeten vannak. Ez a tersegben a legolcsobb. Mashol (Florida, Dominikai Koztarsasag, Puerto Rico, vagy a kisebb szigetallamokrol nem is beszelve) az arak tobbszorosen magasabbak. Egy rendezett szep 200 nm-es uszomedences yucatani haz arabol pl. Santo Domingoban maximum egy garzont vehetsz egy tobbemeletes hazban.

Mexikoban is van egy szabaly, hogy kulfoldi allampolgar nem lehet ingatlantulajdonos az orszag specialis ovezeteiben, s minden ami az orszaghatartol vagy a tengertol 50 km-en belul van, az specialis ovezet. Azonban Mexikoban van LEGALIS megoldas erre: a kulfoldinek 100 %-ban tulajdonaban levo mexikoi ceget kell alapitani, s az veszi meg az ingatlant, nem a termeszetes szemely, ill. lehetseges megbizasi megallapodast kotni mexikoi ugyveddel vagy bankkal, s annak alapjan a megbizott veszi meg az ingatlant a megbizo kizarolagos javara. Ez evente kb. 1000 dollar plussz-koltseg, ezt tudni kell.

Mexikoban a fo gondja annak van, aki ott is akar lakni. Hiaba van ingatlanod az orszagban, csak evente 3 honapot lehetsz az orszagban. Ha le akarsz telepedni, akkor elvi akadalya nincs ennek sem, de bizonyitani kell minimum havi 1000-1500 dollar koruli jovedelmet, mely NEM mexikoi forrasbol van. Azaz a mexikoi hatosagok nem akarnak betelepulo munkavallalokat, a kedvenc kategoria az amerikai vagy kanadai kisnyugdijas - ebbol is van a legtobb, Yucatanban ilyen a legtobb kulfoldi: 60-65 eves amerikai es kanadai nyugdijas hazaspar, akinek valami szar munkaja volt otthon, emiatt alig 1000-1500 dollar a nyugdja, amibol otthon nagyon-nagyon szerenyen tudna csak megelni, ezert eladja a mar letorlesztett egyetlen csaladi ingatlant otthon, abbol vesz egy hazat Yucataban, s az amerikai/kanadai nyugdijbiztosito igazolasara meg megkapja a mexkoi letelepedesi engedelyt, s el aztan a csalad 4-szeres eletszinvonalon az otthonihoz kepest. (Mexikoban az atlagber kb. havi 300 dollar.) Tehat a letepeledeshez vagy kell egy ilyen nyugdij vagy egy szep bankszamla. Persze letelepedes utan lehet vallalkozast alapitani, de dolgozni nemigen (szabad, de nem erdemes az alacsony berek miatt), ismerek olyanokat, akik letelepedes utan pl. eppen sikeres ingatlanvallalkozast csinaltak - van egy rakas amerikai es kanadai emberek altal uzemeltetett helyi ceg, mely eppen abbol el, hogy spanyolul nem beszelo honfitarsaiknak segit ingatlant venni ill. letelepedest ugyintezni. Ill. vannak meg munkavallalok is elvetve: azonban helyiektol tudom, hogy az egyetlen munka, amire fel is vesznek kulfoldit, az az angoltanari allas iskolakban, termeszetesen csakis angol anyanyelvuek szamara. Persze egy mexikoi atlagberbol is meg lehet eppen elni arrafele, csak nem olyan szinten, ahogy az ember szeretne, pl. legkondicionalo helyett ventillator, etterem helyett csak otthoneves, a gyerek az allami iskolaba jar, nem maganiskolaba, allami egeszsegugy maganorvos helyett, gyalog es busszal kozlekedes auto helyett, stb.

Befektetesi cellal venni hazat Yucatanban viszont ertelmetlenseg. A legjobb esetben nullan maradsz (azaz a kiadasbol befolyo osszeg fedi a koltsegeket), de valoszinubb, hogy inkabb enyhen minuszban leszel.Az egesz annak valo, aki ott szeretne elni. Erre nagyon jo: baratsagos kornyek, a legalacsonyabb bunozes egesz Mexikoban, alacsony megelhetesi koltsegek, rendes emberek (egyebkent erdekes, hogy ez az egyik kornyek, ahol a helyiek fele meg ma is maja-anyanyelvu vagy legalabbis maja-spanyol kettos anyanyelvu, az emberek 85 %-a maja, sokkal kevesebb a feher, mint Mexiko mas reszein), egesz evben nyar van, okologiailag tiszta kornyezet. Persze szegenyseg van, mint egesz Mexikoban, de inkabb tisztes szegenyseg ez, nem nyomor."

Helikon, Bp., 1984 (Prométheusz könyvek)

A Popol Vuh, vagyis a „Gondolatok könyve” szent mítoszok és történetek gyűjteménye, amelyeket a Yucatán-félszigeten a XVI. századtól kezdve tevékenykedő ferences szerzetesek írtak át a XVIII. században latin betűkkel, de kicse-maja nyelven. A hosszú elbeszélésfüzér középpontjában egy isteni testvérpár, Hun Hunahpu és Vukub Hunahpu kalandjai állnak.

---------------------------------------------------------------------------

Vadász és Jaguárszarvas

Most elbeszéljük Vadász és Jaguárszarvas születését.
   Íme, a megszületésük. Ez lesz az, amit elmondunk.
   Mikor elérkezett születésük napja, a Vérlány nevezetű hajadon megszült, de Nagyanya nem látta őket, amikor megszülettek. Egyszerre csak megszületett a Vadásznak és Jaguárszarvasnak nevezett két fiú. Megszülettek ott a hegyen, és azután a házba mentek, de nem tudtak aludni.
   - Szabadulj meg tőlük - mondta Nagyanya, mert túl sokat sírnak. Erre kimentek és egy termeszdombra tették őket. Békésen aludtak rajta. Azután elvitték a termeszdombról és tüskékre helyezték őket.
   Egymajom és Bőgőmajom most már azt kívánták, haljon meg a két gyerek a termeszdombon vagy a tüskéken. Mert Egymajom és Bőgőmajom gyűlölte és irigyelte őket.
   Vonakodtak öccseiket a házba fogadni, nem akarták elismerni őket, így azok a hegyekben nevelkedtek.
   Egymajom és Bőgőmajom nagy zenészek és énekesek voltak, sok szenvedés, fájdalom és gyötrelem közepette nőttek fel. Így azután nagy és bölcs emberek lettek. Furulyások, énekesek, festők és faragók voltak, könnyen ment nekik minden.
   Egyszer megtudták, hogy a fiúk megszülettek, és valójában varázslók, szüleik helyettesítői, mert azok az Alvilágba mentek és meghaltak. Egymajom és Bőgőmajom nagy és bölcs emberek voltak, és szívükben mindent tudtak két öccsük születéséről.
   Ennek ellenére, mivel irigyek voltak, nem mutatták ki varázserejüket, a szívük telve volt rosszindulattal, mert Vadász és Jaguárszarvas megbabonázta őket.
   A két fiú egész nap semmit sem csinált, csak vadászott. Nem szerette őket sem Nagyanyjuk, sem Egymajom, sem Bőgőmajom; nem adtak nekik enni, mikor Egymajom és Bőgőmajom már mindent megevett, akkor mehettek valamit enni. De a fiúk nem haragudtak, nem bosszankodtak, csak csendesen tűrtek, mert tudták a helyüket, és mindent világosan értettek. Hozták a madarakat, amikor megérkeztek, és Egymajom és Bőgőmajom megették a madarakat, de egy falatot sem adtak a fiúknak, mármint Vadásznak és Jaguárszarvasnak.
   Egymajom és Bőgőmajom nem csináltak semmit, csak furulyáztak és énekeltek.
   Történt egyszer, hogy Vadász és Jaguárszarvas hazatért, de madarat nem hoztak. Bemenetek a házba: Nagyanyjuk nagyon megharagudott.
   - Hol vannak a madarak? Hozzátok ide! - mondta Vadásznak és Jaguárszarvasnak.
   Erre így feleltek:
   - Az történt, Nagyanya, hogy a madarak fennakadtak a fákon, és nem tudtunk felmászni, hogy megszerezzük őket. Szeretnénk, ha fivéreink velünk jönnének, és leszednék a madarakat - mondták.
   - Jól van - felelték az idősebb fivérek. - Hajnalban veletek megyünk.
   A két öccsük ezután kitervelte, hogy hogyan pusztítja el Egymajmot és Bőgőmajmot.
   - Csak a természetüket változtatjuk meg, és ezzel beteljesedik a szavunk minden szenvedésért, amit nekünk okoztak. Azt akarták, hogy meghaljunk, hogy elvesszünk, mi fiatalabb testvéreik. Szívükbe, úgy hiszik, hogy szolgájuknak jöttünk, hogy szolgájuk legyünk. Éppen ezért megleckéztetjük őket - mondták egymásnak.
   Ezután a kanténak* , vagyis a sárgafának a tövéhez mentek. Mikor odaértek, lövöldözni kezdtek. Nem is lehetett megszámolni a madarakat, annyian pompáztak a fán, és az idősebb fivérek csodálkoztak ennyi madár láttán. Madarak voltak, de egy sem esett a fa tövéhez.
   - Nem esnek a madarak a földre, menjetek és hozzátok le őket - mondták bátyjaiknak.
   - Jól van - válaszolta a két bátyjuk. És felmásztak a fára, de a fa nőni kezdett, s a törzse megnyúlott. Ezután Egymajom és Bőgőmajom le akart jönni a fa tetejéről, de nem tudtak. Ekkor lekiáltottak.
   Hogyan menekülhetnénk meg, ó, fivéreink? Könyörüljetek rajtunk. Ez a fa megrémít minket, ó, fivéreink - kiáltották a fa tetejéről. Vadász és Jaguárszarvas erre így válaszolt:
   - Oldjátok meg ágyékkötőtöket, kössétek hasatok alá, hogy egyik hosszú vége lelógjon, és így könnyebben boldogultok.
   - Jól van - mondta a két bátyjuk, azután leeresztették ágyékkötőjük végét, de ezek azonnal farokká változtak, és a fivérek olyanok lettek, mint a pókmajmok. Ugrálni kezdtek a kis dombok faágain, ugráltak a nagy hegyekben és behatoltak az őserdőbe. Visítoztak és hintáztak a fák ágain.
   Így győzte le Vadász és Jaguárszarvas Egymajmot és Bőgőmajmot. Csakis varázslattal tudták ezt megtenni.
   Ezután visszatértek otthonukba, és mikor megérkeztek, szóltak Nagyanyjuknak és anyjuknak, és ezt mondták:
   - Ó, Nagyanya, valami megváltoztatta bátyjainkat, mert hirtelen eltűntek, és mintha állatokká változtak volna.
   - Ha ártottatok bátyjaitoknak, engem bántottatok, s nekem okoztatok szomorúságot. Ne tegyetek ilyet fivéreitekkel, ó, unokáim - mondta Nagyanya Vadásznak és Jaguárszarvasnak. És ők így feleltek Nagyanyjuknak:
   - Ne búsulj, Nagyanyánk. Ismét látni fogod fivéreink arcát, vissza fognak térni ide ez nehéz megpróbáltatás lesz számodra, Nagyanya. Vigyázz, hogy ne nevess rajtuk. És most vessünk sorsot - mondták.
   Azonnal játszani kezdték furulyájukon a pókmajomvadászról szóló dalt.
   Azután énekeltek, játszottak a furulyán, és táncoltak, amikor letették a furulyákat és a dobokat. Azután Nagyanyjuk leült velük.
   Továbbra is játszottak, és hívták vissza fivéreiket zenével és dallal, a pókmajomvadászatról szóló dalt énekelve.
   És akkor visszatért Egymajom és Bőgőmajom.
   Táncolva érkeztek, de mikor Nagyanya meglátta csúf arcukat, nevetni kezdett, és úgy nevetett, hogy abba se tudta hagyni.
   Erre azok azonnal elszaladtak, és Nagyanya soha többé nem látta az arcukat.
   Nevetésétől felpattantak és az erdőig futottak.
   - Mit tettél Nagyanya?
   - Csak négyszer próbálkozhatunk, és most már csak három maradt. Hívjuk vissza őket még egyszer furulyázva, énekelve, de uralkodj magadon, és ne nevess.
   - Kezdjük a próbát - mondta Vadász és Jaguárszarvas.
   Ismét furulyázni kezdtek.
   Fivéreik erre visszatértek, táncoltak, és egészen a ház udvarának közepéig jöttek fintorogtak és Nagyanyjukat nevetésre ingerelték, mire az végül hangos nevetésben tört ki.
   Valóban nagyon mulatságosak voltak majomarcukkal, széles fenekükkel, puffadt hasukkal, ami mind nevetésre ingerelte az öregasszonyt.
   Ettől megint elfutottak az erdőbe.
   És Vadász meg Jaguárszarvas így szólt:
   - És most mit tehetünk, Nagyanya? Megpróbáljuk harmadszor is.
   Játszani kezdtek a furulyán, és a majmok táncolva visszatértek.
   Nagyanya nem tudta visszafojtani a nevetést. Ekkor felmentek oda és felmásztak a falra. Szájuk vörös volt, arcuk ostoba, szőrös az arcuk, felborzadt a szőrük. Szemük fehérlett, amikor pislogtak.
   És amikor Nagyanya mindezt látta, hatalmas nevetésben tört ki; de többé nem is látta az arcukat, mert elnevette magát.
   - Most már csak egyszer hívhatjuk őket, Nagyanya, úgy, hogy most negyedszer jönnek - mondták a fiúk.
   Így hát ismét játszani kezdtek a furulyán, de fivéreik nem tértek vissza negyedszer, ehelyett az erdőbe menekültek.
   A fiúk így szóltak Nagyanyjukhoz:
   - Mi mindent megtettünk, Nagyanya.
   Eljöttek egyszer, azután megpróbáltuk ismét hívni őket. De ne búsulj. Itt vagyunk mi, az unokáid. Akik csak anyjukat és nagyanyjukat szeretik.
   Emlékeztetni fogunk benneteket a bátyjainkra, így legyen.
   Lesz maszkos tánc, és mindenki hozzájuk fog fohászkodni, Egymajomhoz és Bőgőmajomhoz, ahogyan őket hívják - mondta Vadász és Jaguárszarvas.
   Valóban a furulyások, az énekesek, az öregemberek, a festők és szobrászok mind hozzájuk fohászkodtak azontúl.
   De állatokká változtak, majmokká lettek, mert fennhéjázók voltak, bántalmazták öccseiket, mert így mutatkozott meg a szívük. **
Ez volt hát a vesztük, így pusztult el Egymajom és Bőgőmajom, így váltak állatokká.
   Megtelepedtek, volt otthonuk, zenészek és énekesek voltak, és sok nagy dolgot cselekedtek, amikor még anyjukkal és nagyanyjukkal éltek.

*Kante=e fa gyökere , amit a yucatáni majá egy rítusnál használtak, sárga színű festékanyagot tartalmaz
**A testvérek köyütti féltékenység csaknem „intézményes” volt a maja társadalomban. Különösen vonatkozott ez az idősebb és fiatalabb tesrvérek köyötti viszonyra: a kicse nyelvben a féltékenység és a fiatalabb testvérek kifejezés egy és ugyanaz a szó.


Maja-kicse nyelvből fordította és jegyzetekkel ellátta: Boglár Lajos és Kuczka Péter

Forrás: i. m. 50–55.