A hetvenes végén nagyon elszánt LGT rajongó voltam. De szerettem az Omegát is, az első könnyűzenei lemez, amit megvettem, a Nem tudom a neved volt. Voltam Piramis koncerten, máig emlékszem rá, lenyűgöző volt az hangszeres és énekes virtuozitás, amivel játszottak
Zorán első lemezét is szerettem, amit az LGT-vel készített. Aztán a korszakkal együtt ez teljesen elmúlt. Azt szokták mondani, hogy az ember egy bizonyos kor után már nem tud új zenei irányzatokra rácsatlakozni, az utolsó formáció, akinek a koncertjén voltam, a Ghymes volt, huszonöt éve. Azóta csak jazz és komolyzenei koncerten voltam.
A beszélgetés hatására nosztalgikus hangulatba kerültem, előástam a youtube-rol azt az egy darab ötvenéves lemezt, amit most is nagyon szeretek, és bármikor szívesen meghallgatok. Syrius: Az ördög álarcos bálja. Hiába, a szokás hatalma, nem is klasszikus zene, nem is dzsessz, nem is rock, hanem alles in einem.
"és a ma már egyszerűbbnek számító szövegeket (akkor nem biztos hogy az volt) összetettebb szimfonikus hangszerelés és minőségi éneklés kompenzálta."
.
Na erre jó példa az I Will Be There, a dallama semmi különös, kicsit unalmas is, a szövege alig mond valamit, gyakorlatilag annyit tudok meg belőle, hogy - milyen meglepő - Mike Batt szerette az anyját. Viszont jól meg van hangszerelve, a zenekar is jól teszi a dolgát, az énekes is ugyanígy, de ez nekem csak éppen annyira kompenzál, hogy nagy ritkán meghallgatom, úgy évente, kétévente egyszer. Nem, nem ez Mike Batt legsikerültebb szerzeménye, de hangszerelni itt sem felejtett el, szóval védül is hallgatható... De mondom, a szöveg és a dallam... semmi különös.
De ott van példul a Márti dala az Anna & the Barbies-től... A nagy hájpolásától, hogy hú, milyen mély, milyen új, milyen igaz, egy időben a falra másztam... De jó, van, akinek ez a DAL, nagybetűvel, virágozzék minden virág, Én magamtól azt a dalt soha nem hallgattam még meg, csak néha szólt egy üzletben, vagy elindították egy rádiócsatornán a hírek után... De én inkább ötvenszer meghallgatom Palya Beától a Hívlak téged vagy a Szabadon dalát, mint egy ilyet.
Mert számomra értékesebb, jobb, eredetibb, nem közhelyes, szórakoztató, élvezhető stb.
A Dusán, Bródy, Demjén szövegek is valahogy értékesebbnek tűnnek, mint sok más...
Ott van Demjéntől a Sohase félj, hát az már valami, azt gondolom. És az se mai darab, 1977-es.
"Nekem egyébként az LGT munkássága is legalább annyira közhelyes. Az Omega is akkor lépett szintet, amikor Presserék kiváltak."
.
Hát most már biztos, hogy mi ketten fordítva vagyunk bekötve. :)
Én anno nagy Omega fan voltam, ma is szívesen hallgatom tőlük a kedvencebbeket, de az mindig is világos volt előttem, hogy az LGT munkássága komolyabb, az Omega inkább szórakoztató. Bár az is tény, hogy az LGT számai közül valamivel kevesebb kedvencem van... De hát nyilván én sem vagyok még elég érett zeneileg. :)
Presser, mint zeneszerző, nálam magasan veri az utána működő Omegát. Nyilván benne van ebben a Képzelt riport... (az első időszakban az LGT játszott a Vígszínházban, utána a Sprint), benne van a Harmincéves vagyok, a Jó estét nyár, meg persze a Padlás is. Na meg ott vannak Katona Klári presseres albumai... Számomra nem is kérdés.
Én egy tökmás generáció vagyok, szó nincs nosztalgiáról, max szülőiről, de azért az nem ugyanolyan (pl. sokmindent kifejezetten nem bírtam a szülői repertoárból). Ritkán is hallgatom ezeket, van olyan a listámon, amit vagy húsz éve talán egyszer sem. De azért engedje meg minden zeneileg felsőbbrendű elvtárs, hogy zavarjon, ha valaki közhelyez valamit egy egész más zenei korszakból, amikor nem volt dömping szerelmes meg honvágyas dalokból, és a ma már egyszerűbbnek számító szövegeket (akkor nem biztos hogy az volt) összetettebb szimfonikus hangszerelés és minőségi éneklés kompenzálta. Persze akkor is voltak felejthető tucatzenék, de azokat nem hiszem, hogy bárki is szívesen hallgatja/énekli 60-70 évvel később. Ha mást nem is, ezt azért lehetne tisztelni bennük.
Nekem egyébként az LGT munkássága is legalább annyira közhelyes. Az Omega is akkor lépett szintet, amikor Presserék kiváltak.
Z.J. dalai között sokkal az a baj, hogy se füle, se farka szövegei vannak... nem tudom, ő írta-e őket, vagy voltak szerzői, de legtöbbjénél az az érzésem, hogy talált egy gondolatot, ami jó volt refrénnek, a verzékkel meg már nem tudott mit kezdeni... A dalai jó része a refrén ismételgetése, nem tart sehonnan sehová.
Arra nem emlékeztem, hogy az Add már uram az esőt ő írta, az tényleg jó volt.
Sok jó szerző volt. Shu említette a Régi ház körült. Ha az ember meghallgatja a Régi ház körült, a Száz éves kutat (Generál) és a Lakótelepet (100 Folk Celsius) nagyjából rájön, hogy mire gondolt Patreides a könnyebb útról, hogy lehet ugyanarról a témáról megúszósan, és belehalósan dalt írni. (Mondjuk Drosztmér István bele is halt szegény.)
Lehet, hogy Koncz Tibor nem "jelentős szerző" (egyébként ki tekinthető annak?), de az "Add már uram az esőt" Kovács Kati neki köszönheti, ezzel a dallal több djat is nyert.
A wiki-n megnéztem, elég sok dalt írt Kovács katinak és más előadóknak is.
Kovács Kati mindig jó oldalán volt a függönynek. Szerintem a szerzők mindig elkényeztették, egyikkel évekig egy ágyban is aludt (Koncz Tibor), aki utána is írt neki dalokat.
Egyébként a "maiak" is énekelnek un. átiratokat, Geszti Péter pl. élen jár abban, hogy külföldi szerzők dalait "átkölti". Ott volt pl a "Magyarország" Oláh Ibolyától és éppen délután hallottam a "Gábrielt" Rúzsa Magditól.
Ha már Geszti: nem is tudtam, hogy a Miniszter félrelép ikonikus dalát, a "Puszi nyuszit" is ő költötte, Dés László zenéjére.
Milyen jó, hogy vártam a csomagszállítót és közben néztem egy kis "Önök kértétek"-et! :-)
Engem az érdekelne amúgy, hogy a Valmarból miért pont Valkuszt kérték fel? Lehet hogy csak azért mert női mentornak Tóth Andi lett, és így nem kérhették fel az exét. (Jobb a békesség alapon :D)
Ez nem ilyen egyszerű. 15 évet javasolt az ügyészség, de ehhez az ügyvédnek is lesz egy-két szava. Értsd: végtelenségig megy majd a fellebbezés, hosszú évekig tartó sárdobálásra számíthat az áldozat és családja, és hogy mindig alaposan feltépődnek a sebek mert idézett tanúk lesznek majd x alkalommal. És hogy a keserűségük teljes legyen, a sértetti képviseletről saját zsebből kell majd gondoskodniuk, miközben az elkövetőnek ingyenes kirendelt védőügyvédje lesz...
Hosszú évek múltán végül a 15 évből lejön majd pár év hála az ördögügyvédje-védőügyvédnek, előzetesben/fiatalkorúaknál telik még pár, és max pár évet ül le ténylegesen, a többit jó magaviseletért elengedik. (Tömve vannak a börik.)
Andinak naygon is igaza volt abban, hogy a bullying kezelése fontos lenne. Kiegészítve a családon belüli erőszak megszüntetésével, mert a hírek szerint az elkövető gyerek sok ilyennek volt szemtanúja.
Részemről örülök, hogy használja a népszerűségét arra, hogy felszólaljon, csak a "nem jogosít fel"-nél kicsit többet vártam a leszúrt áldozat védelmében is.
az énekművészet alapvető problémája, hogy ahhoz, hogy az énekes gyakorolni tudja a művészetét, dalok kellenek. Akit nagyon szeret a jóisten, az dalszerzői tehetséget is kap, akinek nem jutott, az abból választ, amit adnak neki. Sajnálatos módon Kovács Kati csúcskorszaka arra az időre jutott, amikor pl. a rockzene főáramát jelentő nyugat-európai, észak-amerikai szerzőkhöz képest a függöny rossz oldalán rekedt. Az itt lévőkből se választhatott mindig szabad akarata szerint. Ennek ellenére vannak olyan dalai, amik abszolút kiállják az idő próbáját, Add már uram az esőt, Ha rock&rollert kaphatnék, Szólj rám, ha hangosan énekelek. Ezek csak azok, amiket én szeretek.
Nyilván nem bűn elmúlt szerelemről, honvágyról, az anya iránt érzett szeretetről és háláról nosztalgikus, kicsit közhelyes szövegű dalokat énekelni, főleg, ha a zene kisebb-nagyobb csavarokkal, zenei fordulatokkal, dallamvezetéssel meg is haladja ezt a szintet, mint a két Aldobolyi Nagy György szerzemény esetében.
A nosztalgia nyilván emberi érzés, a közhely nyilván általánosan igaz lehet, azért vált közhellyé, és mindenki szívesen hallgat elandalító, szép dalokat, amelyek nem késztetnek komolyabb elgondolkodásra, csak egyszerűen hangulatba hoznak és elszórakoztatnak.
Csak én egy olyan tehetségű előadótól, mint Kovács Kati, talán többet várhatnék, a tehetsége többre predesztinálta az ilyen nosztalgikus, az emberi érzelmekre ennyire könnyen, és nem "túlbonyolítva" ható, az életet kissé túlságosan leegyszerűsítő dalok népszerű előadójánál.
Nyilván vannak más számok is az életműben, és nem "ő intézte el", hogy a közönség erre, és nem azokra vevő a leginkább, de én úgy éreztem, ő is szívesen felült erre a nosztalgiázó vonalra.
Nem főbenjáró bűn elénekelni egy olyan dalt, mint az "Úgy szeretném meghálálni", megvan annak is a helye, ideje, meg a közönsége, de az ilyen fajta dal sosem megy le a dolgok felszínénél mélyebbre (miközben Kovács Kati, mint előadó, képes lenne erre), és egy általános - bár amellett igaz - közhely szerintem sohasem lesz olyan értékes és érdekes, és elgondolkoztató, mint például ugyanarról a témáról a Pink Floyd száma, a Mother.
Ha valaki összehasonlítja a két szám szövegét, megérti, mire gondolok.
Igen, Zámbó Jímmy számai közül többnek a szövege nem egyszerűen közhelyes, hanme hazug módon az, és az egész jelenség hamis, sokszor átcsap szimpla ízléstelenségbe, az egy más kategória.
Kovács Katival nekem az a bajom, hogy sokszor választotta a "könnyebb utat", még az is lehet, hogy nem tudatosan, hanem neki valóban ilyen vegyesfelvágott ízlése van, vagy éppen az ő szellemi igényeit sokszor pont kielégítette a dolgok felszínén való sepergetés. És az ilyen fajta dalok abszolút nem illettek a kor megújuló, friss sok újat hozó környezetébe, egy elműlt korszak ízlését tartotta a színen, nyilván olyan dalokkal, amiket a közönség szeretett, mert ahhoz elég jó színvonalúak voltak, és az előadó is tehetséges. Csak éppen... Nem a jőbőnek szóltak, hanem a múltnak, és sok újat nem hoztak.
Amúgy, a mostani tehetségkutatókban az előadók tehetségét valójában inkább próbára tenné, és számomra nézhetőbb is lenne a műsor, ha elő kellene adniuk jónéhány régi nosztalgikus Kovács Kati slágert...
ezt a trimuvirátust én legfeljebb a kocsiban hallhattam, amikor a férjem munkába vitt, de az biztos, hogy nem jegyeztem meg.
Az Úristenes számról tudom, hogy létezik, egyszer megpróbáltam meghallgatni, de ez is azok közé a zeneművek közé tartozik, ahol sose jutottam tovább öt taktusnál.
Nem hagyott nyugodni, rájöttem, hogy ismerem a Józsi hol vagyt, csak a cím volt totál ismeretlen. Ez valóban nem jó, de ez már elég kései dal KK-tól, nem a meghatározó zenei időszaka.
