Kis olvasnivaló a kíváncsi Megértem 65000km-re azt az "élményt", hogy egy csattanást (mintha rámentem volna egy nagyobb méretű meglapított konzerves dobozra 80-al) követően az autó nem húz és erőtlen lett. Indul, nem áll le, egyenletes az alapjárat, általános hiba lámpa jelzett pár méterre az esemény után, megálltam, majd később mellé a check engin is megjelent. Hazagurultam vele , majd még aznap 6 km. a városban, erőtlenül, kényelmetlen autózással, közben állandóan azt néztem átvált-e vörösre. Majd este kiolvastam, több adat az adott időpontban, az akkori sebesség beíródott, 38km/h. Se forró se tök hideg se őrült sebességgel nem gyötörtem, idegen zaj, egyéb, semmi addig a pontig. Indulástól haladtam kb. 1500m ert. A kód P0336 Crankshaft Position Sensor "A". (P0336 Főtengely helyzet szenzor A áramkör tartomány/teljesítőképesség hiba) Meghozattam egy új jeladót, amit kicserélve a régivel, sajnos nem történt javulás. A motortérben semmi nyoma a "hanghatásnak" folyadékok, kenőanyagok rendben, macska és rágcsáló sem járt benne, ékszíj újak. Gondolom olvasva a hasonlókat, a következő lépés a vezérlő elektronika ellenőrzése lenne. Vajon mi mérte és tudott továbbra is fordulatszámot mérni, ha csak nem másik jeladó is van valahol a B4d blokkon, vagy a 3 hibakód kiolvasó APP is egyformán tévedett és jó az eredeti szenzor? Indukciós jeladó két vezetékes, a régi kb. 1,1Kohm az új 1,2 tehát működőképes a régi is, 1k alatt már nem lenne az. Ha valami oknál fogva a vezérlés vagy jeladója okozza a galibát, akkor miért nem azt a hibát kapom. Még a sokadik zöld és fehér tyúkbelet akarom kimérni, nem szakadtak-e és csak hajszál tartja a vastag kötegben a vezérlőig, persze akku levéve. Na és mi a jó izé adta azt a csattanó hangot. Ha eldöntöttem mit tegyek és hová guruljak vagy trélerezzem az autót, majd valamikor leírom mire jutottam. Profi módon mutatja be
A csere azt eredményezné,hogyha visszavinnéd beméretni, akkor 80-86%-ot mérnének az új akkunál.
A Dacia egyszerű autó,a töltésvezérlője is a megbízhatóságot biztosítja.Nem kell semmilyen varázslat a cseréhez,de felesleges kicserélni egy jó akkumulátort.
Sajnos töltőm nincs, de emeletről nehézkes lenne megoldani.Az Auto klub mérte be tegnap az akksit, javasolták a minuszok előtti cserét.Már csak arra vagyok kiváncsi hogy ami javaslatot kaptam egy akkus bolttól, mit eredményezne a csere?Kell-e a csere után az autó szoftverén valamit állítani, vagy menjek a márkaszervizbe, különben is tavaszig még garanciás az autó?
Csereérett lett a 2019. Dacia Stepwayem akkuja.Ma lett bemérve: Akku állapot:72%.Nem merek nekimenni a télnek! A gyári 12v EFB 60Ah 640A. Amit az akku bolt ajánlott: KRAFT MANN EFB 70 Ah 760 A, polaritás jobb+ Ha ezt szereltetem be, kell valamit állítani az autó szoftverén? És mi a véleményetek, kinek van tapasztalata erről az akkuról? Köszönöm a segítséget!
Üdvözletem Cipic! Nagyon köszönöm a választ! Az első vagy aki segített! Nagyon köszönöm! Hova kell kötni a reléket tudnál segíteni?Messengeren is megtalálsz! Krucsó Mihály
Üdvözletem! Tervezem 2019-es Stepwayem világításának relézését Budapesten. Több márkaszerviztől érdeklődtem volt ahol nem tudtak érdemben segíteni volt ahol megkérdezték hogy csak a városi világítás vagy a fényszórót is szeretném reléztetni.Oldalankénti relék + szerelés , kb 40000 ft ra számítsak.Gondolom + szerlési költség!? Nem értek hozzá, de ahogy olvasom a bejegyzéseket a világítás kapcsoló beégése miatt ajánlatos a relézés! Kérdésem aki már csináltatott ilyet, milyen alkatrészekre van szükség, hány db relére ( oldalanként ??), és a reléket hova kell kötni? A világítás kapcsolóhoz vagy külön-külön a lámpákhoz? Városi + fényszóró + világításkapcsoló? Szerintem be akarnak vinni az erdőbe! Köszönöm!
Amit írtam az az igazság. Nem értem minek ez a nagy felhajtás az olajok körül. Valójában arra lettem volna kíváncsi, hogy a 2 Castrol GTX termék, egyformán ACEA C3-as specifikációjú-e?
Csak azért kérdezem, mert a régi szép időkben az ACEA A3/B4 maradék olajakat is össze öntöttem, és fiam Diesel Cliója Budapest Kisvárda távon megbízhatóan teszi a dolgát mai napig! Volt, hogy az 5W-40-es Elf olaj mellé vett Tescós 5W-30-ast mert 1 liter hiányzott, na akkor leszúrtam. 🤣
Amúgy a 0.9-es turbós Sandero is látott az elején 5W-40-es Elf olajat, mert a webáruház nem jól állított össze nekem a csomagot. Szerelőm szólt, mikor beletöltötte, de azóta is megy mint a doxa óra.
Sziasztok, van maradék 7-7 deciliter RN17-es, és RN720-as motorolaj. Összeönthető legközelebbi felhasználásra? 170000 km. Eddig gyertya, első fékbetét garnitúra, olajcsere volt. 7 éves. Nyári gumiabroncs cseréje esedékes.
Régi 2009-es Sanderonál, hogy működik a fedélzeti computer?
Csak német nyelvű használati utasításom van és a képekből nézve, mintha funkció választó az ablaktörlő kapcsoló gombon lenne, de hiába nyomkodom nem működik. A műszerfalon levő gombot nyomkodom, ott vált az napi és az összes kilóméter között, de a többi funkciót nem tudom előhívni.
Februárban vettem egy 2019 . májusi használt Dacia Sandero Stepway ll.
Tipus: SD
Tipus: 19M1-213-001-078
Szeretném megkérdezni hogy a média nav képernyőre ki lehet-e tenni a kilóméter állást, a tankolástól tankolásig megtett kilómétert,a pillanatnyi fogyasztást? A műszerfal órán ha rákeresek csak pár kb.7 másodpercig lehet látni az ablaktörlő kar gombjának megnyomásával.A media nav szoftververzió:1.0.15.1 .
Van erre frissítés ?A térképfrissítésre nincs szükségem mivel a Wazet használom,így nem kell évenként 100-150 Eurót kifizetni!