Levették mind a négy kereket, leellenőrizték az egyensúlyát, mind jó volt, az egyikre tettek talán 5g-ot, de szerintem az inkább már mérési hiba.
Direkt hátulra rakták fel azt a párt, ami eddig elől volt.
Nem lett jobb, mondhatjuk hogy semmivel.
Visszacseréltem a 4 négyévszakos(nyári) kereket, azzal meg semmi hiba, szóval csak a téligumis kerekekkel lesz a gond.
Lehetséges, hogy a négyből legalább kettő úgy szálszakadt, hogy semmilyen hiba, pukli nincs érezhető rajta, és még a szőrök se koptak le róla, el lehetne adni újnak gyakorlatilag? Most néztük, éppen 13 hónapja vásároltuk az egyik országos, M betűvel kezdődő gumis hálózattól a bhp-n keresztül, a garancia meg nyilván 12 hónap.
Az az érdekes még, hogy 2db felnire kellett a nagy mennyiségű (30-50g) súly, hogy esetleg pont azokban lehet valami szakadásos hiba? Sajnos pont egy oldali a két kerék, szóval nem tudom a kétoldalra hátra tenni, hogy kizárjuk a hibát. Van vajon bármi méltányos csereajánlat erre az esetre, vagy ezt magyarul mondva besz*ptuk?
Hankook Winter i-cept rs3 gumik, 205/55 R16-os méretben, eddig körülbelül 2000km-t ha futottak, tavaly(2022) tél előtt lettek vásárolva egy ismert hivatalos kereskedőtől, új gyártásúak, még a szőrök se koptak le róla.
A felnin sérülést, hegesztésnyomot látni nem láttam, vagy legalábbis jól eltüntették, ha volt ilyen mert kívülről újra van festve. Inkább csak azt, hogy mintha kopottas lenne belül a pereme, mint amin sokat mocorgott a gumi. Ki van fényesedve, amik vannak rajta apró karcok, azok is be vannak csiszolódva. Nehéz megmagyarázni, illetve van már rajta gumi, így fotózni sem tudom, de aki látott már kopott, becsiszolódott puhafém felületet, annak biztos megvan.
Azért gondolnék a középfuratra, mert van a négyből egy vagy kettő, aminek a középfurata nincs elkorhadva, de már nem az a szép esztergált fémfelület, hanem ilyen sós korróziós szemcsés kinézetű.
Várok most egykét hetet, hogy ereszt-e ismét, és ha más nem, leszerelem, és felteszem előre a két legjobb illesztőpereműt, vagy kihézagolom hézagoló lemezzel, és meglátjuk jobb-e, mert én aztán nem hittem, mikor vettem kéz alól a felniket, hogy ez ennyire bonyolult, hogy jó is legyen....
Felni-felni, nincs összeütve, nem hegesztett, nem porlik róla a vakolat, kész.
Vagy az jutott még eszembe, hogy legközelebb visszaviszem, és megkérem, hogy centrirozás után vegyék már le a gépről, aztán tegyék fel újra, elforgatva. Ha a gépen mindkét esetben jó, akkor az illesztéssel lesz probléma szerintem.
A központosítás alapvetően fontos, nem kotyoghat. Ha kopott a tehermentesítő/központosító gyűrű, ki kell cserélni. Régen sok autónál nem volt, de más volt a sebesség és az autók precizitása is, pl. egy Trabanton senkit sem zavar, hogy csak a csavarok „központosítják” a felnit.
Az viszont elképzelhető, hogy a felnit korábban megütötték, és ezért ráz. Egy jó szerelő egy jó műszerrel a féltéglát is kicentrírozza, de ha tojás alakú a kerék vagy kileng oldalra, akkor rázni fog, főleg 100-110 fölött. Ha az ütés deformálta a peremet is, ott szökhet lassan a levegő is. Ha a felni sérült, javítani, görgőzni kell.
A pereme belül fényes mindenhol körben, ezért gondoltam a kopásra, korrózió nincs rajta.
A másik meg, hogy már harmadjára nem sikerül kicentrírozni, hiába úgy hozom el minden alkalommal a gumistól, hogy rendben van, ki lett egyensúlyozva. Aztán a másik műhely meg rátesz 20-30-40grammot, és még mindig ráz a kormány.
Amikor először felszerelte ezt a 4 új gumit egy országos műhely-hálózat, nem volt gond az ütéssel, de ugye ekkor eresztett a legjobban. El lett téve nyárra; négyből 3 csak a szezon alatt ment le 2.7-ről 1.3-1.1 környékére, a negyedik teljesen leeresztett, el is vált a peremtől. Igyekeztem megszappanozni, volt, amelyik a szelepnél eresztett, de olyan is, ahol nem találtam meg.
Azóta "át lett nézve" mind a négy, szelepek cserélve, újra kiegyensúlyozva. Na ekkor ütött 80 fölött, mint a veszedelem, ez volt 2 hete. Tegnapelőtt elvittem a harmadik helyre, levakarták a súlyokat, ráraktak 30-50grammot minden kerékre, és már fújtatni is kellett...
Most már alig üt, de azért 90 környékén már lehet egy egész kicsi rázást érezni a kormányon, ha éppen középen áll, kanyarodásnál eltűnik.
Létezik olyan esetleg, hogy, a centrírozó gépre nem központosan kerül fel a felni, és félresúlyozzák?
Vagy pont, hogy a kocsin nem jól áll? Mi okozhat még ilyet? A tárcsa szinte új, minőségi(TRW) rajta, és a nyári felniszettel sincs semmi gond.
A középfuratnak(BMW) mennyi az átmérőtűrése? Ha van 2-3 tized mm kottyanása a felninek a központosító peremen, az okozhat ilyet?
Egyre több autóhoz nem adnak pótkereket, én a "virsligumit" tartom a legnormálisabb pótlásnak, de érdekelne, van-e ezzel a defektjavítóval tapasztalat.
Azt gondolom, hogy egy padkázott oldalfal kihasadásnál semmit nem ér, de pl. nem tudom, hogy a javítás után a gumi kuka-e? Állítólag van, ami habot nyom bele, és pumpálni sem kell, de kuka az abroncs, meg van ami belüről "beragasztja", de ott tán a komresszor is kell (ami a készletban van.
Szóval várom a véleményeket, mert autóváltásra készülök.
Nem is kell víz alá nyomni, ha lefektetve ráöntöd a vizet, pont annyi megáll a felni, és a gumi között, hogy megmutatja. ( ha ott erszt) esetleg mosogatószeres víz.
A korrózió csak nagyon öreg, vagy elhanyagolt autónál jáccik, nekem már 15 éves az autóm, mégse.
Igaz nem cserélgetegumit szezononként, felni garnitúrám van.
Van egy felniszettünk, (bmw, de az igazán mindegy), amit nem sikerül új Hankook téligumikkal úgy felszereltetni, hogy ne kelljen pár hetente rápumpálni.
Eddig 2szer volt újraszerelve, szelepek cserélve, legutóbb épp tegnap, én már nem tudom mire számítsak. A felni nem repedt, de mintha nem tömítene a pereme jól.