Keresés

Részletes keresés

RTH41 Creative Commons License 2001.03.17 0 0 306
Kedves Andrea!
Ez a v.őr, bizt. őr dologgal kapcsolatba.
A cégek a portájukon is alkalmaznak ilyeneket. (nem tudom a pontos megnevezésüket).
Konkrét eset: személyesen ismernek név szerint és mikor bemegyek az adott céghez hiv. ügybe, mondom hogy miért jöttem és kihez. Az ott lévő személy kitölt egy ideiglenes belépőt és kéri a személyi igazolványomat is, mivel a id. belépőn van egy rovat hogy személyi igazolvány száma. Na, ebből adódott már több konfliktusom velük. Mivel megtagadtam a szem. ig. számának megadását. Mondtam hívják le azt a személyt akihez jöttem az érdemben igazolja személy azonosságom ill. azt hogy hozzá jöttem hivatalos ügyben.
A kérdésem: kérhetik a személyi igazolványomat az adataim helyessége ill. a szem.ig. száma miatt?
(érdekesség: minden biztonsági őr személy szerint ismer, de arra hivatkoznak hogy, ha nem írják be az állásukkal játszanak.)
Köszönöm.
bonnano Creative Commons License 2001.03.16 0 0 305
a rendelet pontos elnevezését meg tudnád mondani, vagy interneten hol lehet az ilyesmiket elérni? köszi
Előzmény: Pelle_Andrea (303)
buszjegy Creative Commons License 2001.03.16 0 0 304
Andrea,

koszi a valaszt.
Csak hogy vilagosan lassam (nem vagyok jogasz):
Ha a teruletre belepok csomagjat ellenorzik, akkor mi tortenik ha mar bent vagyok?
Azaz bizt or odajon hozzam:--
Bo:- Mutassa meg a csomagjat
En:- Nem.
Bo:- De jogom van hozza.
En:- Nem mutatom
Ekkor:
1; kenyszerithet a Bo a csomag atadasara / megmutatasara?
2; csak megkerhet, hogy tavozzak, illetve feltartoztathat a rendor beerkezeseig?
3; Mi van ha elkezdi pl. rangatni a kabatom ujjat (de akkor velem jon az irodaba stilusban)?
4; es ha a 3; pont nem tetszik nekem es veletlenul
eltorom az ujjat amint lesegitem a kabatomrol?
5; Bo feltartoztat a rendor megeerkezeseig es csak hasznalt soroskupak van a taskamban (azaz nem loptam stb.)- elhetek panasszal a szemelyes szabadsag megsertese miatt? Vagy a bizt or panaszkodhat ram hogy megsertettem a jogait?
Koszi :))

Előzmény: Pelle_Andrea (303)
Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.03.16 0 0 303
A vagyonőrökről van egy rendelet, most a pontos elnevezést nem tudom megmondani, mert itthon vagyok. Ennek az a lényege, hogy a vagyonőrnek joga van a védett területre belépők személyazonosságát, csomagját ellenőrizni. De a rendelet nem hatalmazza fel a vagyonőrt a ruházat átvizsgálására. A ruházatot fémkeresővel lehet csak ellenőrizni, mint ahogyan teszik pl. a bíróságokon. A vagyonőrökről szóló rendelet nem tipikusan a közért-őrök tevékenységéről szól, hanem az objetum-védelemről. Szerintem az áruházakban minden különösebb ok nélkül nem lehet a vásárlók csomagját ellenőrizni. A jogszabály hiányosságának tartom, hogy nincs különbség az objektumot védő vagyonőr, és a kiskereskedelemben dolgozó biztonsági őr jogosítványa között. Ugyanakkor a jogalkalmazás (csomagátvizsgálás) még így sem irányulhat a vásárlók zaklatására.
Előzmény: buszjegy (302)
buszjegy Creative Commons License 2001.03.15 0 0 302
Andrea, most nem rendor, hanem bizt. or jogai erdekelnenek: A boltokban ki van irogatva,
hogy xy rendelet alapjan a biztonsagi or ellenorizheti csomagomat stb.

- Mihez van joga az ornek? Taskat megnezni, ruhat motozni?
- Mi van ha azt mondom neki, hogy ebbe a taskaba / zsebbe nem nyulhat / nezhet bele?
- Mennyi eroszakot alkalmazhat?

koszi a valaszod... :)

hal9000 Creative Commons License 2001.03.13 0 0 301
At any time :-)))
Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.03.12 0 0 300
Köszi, jól esik a visszajelzés.
Előzmény: hal9000 (299)
hal9000 Creative Commons License 2001.03.12 0 0 299
Kedves Andrea!
Láttalak a királyi tv-ben, és nagyon tettszett amit, és ahogy mondtad. Tárgyilagos, kulturált, és magabiztos volt. Tetszik, hogy vannak emberek akik nem a milliomosokért, sok-sok pénzért dolgoznak, hanem tudásukat mások szolgálatára is használják, azért, hogy jobb legyen, nekik, nekünk :-)
THX
-Laszlo- Creative Commons License 2001.03.03 0 0 298
Kedves Andrea !

Koszonom szepen a valaszt. sorry a kesoi reagalasert ,most jutottam gep kozelbe.

Előzmény: Pelle_Andrea (295)
Biwak Creative Commons License 2001.03.02 0 0 297
Hi! Nekem az lenne a kérdésem, hogy egy polgárornek mik a jogai!Átkutathat, igazoltathat,
feltartóztathat ? --én úgy tudom, hogy nem.
Elore is köszönöm! Ben
gigóca Creative Commons License 2001.02.26 0 0 296
Kedves Andrea!
Köszönöm mindenre kiterjedő válaszod! Jelenkezem majd, hogy mi történt.
Laszlo! Köszi a reagálásod!
Sziasztok!
gigóca
Előzmény: Pelle_Andrea (294)
Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.02.25 0 0 295
Kedves Laszlo!
Az ajándékot vissza lehet követelni, ha az ajándékozónak létfenntartása érdekében szüksége van, és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti. Ha közeli hozzátartozókról van szó, akkor az ajándékozó az ajándékot akkor is visszakövetelheti, ha a megajándékozott súlyos jogsértést követ el vele szemben. Az ajándékot akkor is vissza lehet követelni, ha az a feltevés, amelyre figyelemmel az ajándékot adta, utóbb véglegesen meghiúsul, és enélkül az ajándékozásra nem került volna sor (ennek tipikus példája egyébként a jegyajándék).
Az ajándék visszakövetelése nem egyoldalú jogügylet. Vagyis neked erről tudnod kellett volna. Azt tanácsolom, hogy menj be a földhivatalba, és kérd ki az ingatlannal kapcsolatos iratokat. Ezekből ki fog derülni, hogyan került a nevedre az ingatlan, és hogyen került le a nevedről. Ezekről másolatot is kérhetsz. Szerintem érdemes utána járni. A helyrajzi számot kell tudnod ahhoz, hogy kikérd az iratokat. Te jogosult vagy ezeket megismerni, mivel érdekeltéseg van, ezt maga a tul.lap is igazolhatja.
Hazugságvizsgálót akkor alkalmazhatnak egy büntető ügyben, ha a gyanúsított beleegyezik.
Piti ügyekben egyébként se nagyon használják.

gigócának még annyit: nem neked kell bizonyítanod, hogy nem használtad a CD-ket, hanem nekik kell bizonyítaniuk, hogy használtad.

Kedves Ziggurat. Válaszolok.

Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.02.25 0 0 294
Kedves gigóca!
Egy dolog nem világos előttem, bár lehet hogy kérdésem kissé naív: amikor az internetről rendeltél, tudtad, hogy illegális másolatot fogsz kapni? Erre utalt valami a megrendelésedben?
Ha te nem tudtad, hogy illegális másolatot kapsz a megrendelés alapján, és amikor megkaptad, rögtön eldobtad és nem is használtad, akkor nincs gáz.
Tudomásom szerint - bár ez nem az én szakmám - a számítógépen nyoma lehet annak, hogy milyen programokat futtattál, még akkor is, ha utána a programot letörölted. Erre ügyelni kell.
A gyakorlatban sokszor előfordul, hogy a rendőrök személyesen viszik ki az idézést, és ha nincs otthon az illető, akkor bedobják a postaládába. Az is lehet, hogy ha otthon találtak volna, házkutatást is tartottak volna. Házkutatást nem csak annak a lakásán lehet tartani, aki gyanúsított az ügyben, hanem máshol is, ha bűncselekményből származó tárgyakat keresnek, és feltételezik, hogy abban a lakásban is találnak.
A bedobott idézést is komolyan kell venni, mert ha nem mész el, és ők meg kiadják a körözést, akkor utólag már magyarázhatod, hogy nem is volt idézés a postaládában. Bár a tanú ellen nem lehet kiadni körözést, de egy ilyen ügyben dönthet úgy a rendőr, hogy ha a tanúidézésre nem mentél el, akkor gyanúsítottnak tekint. Ez persze eljárásjogi szempontból teljességgel inkorrekt, de célszerű a huzavonát megelőzni azzal, hogy elmész az idézésre.
Az is elő szokott fordulni, hogy tanúként idéznek valakit, de a rendőrségen gyanúsítottként kezdik meg a kihallgatását, vagy kihallgatás közben lesz gyanúsított. Szerintem ez is egy rendőri "furfang", ugyanis a tanúnak nem lehet védője. Ha valaki már úgy készül, hogy gyanúsítottként hallgatják meg, akkor a kihallgatás előtt tud védőügyvédről gondoskodni. Ha tanúként megy be, és csak ott derül ki hogy inkább gyanúsított, akkor nem tud odavarázsolni egy ügyvédet. Persze még ilyenkor is meg lehet tenni azt, hogy megtagadod a vallomástételt, kéred, hogy vegyék jegyzőkönyvbe hogy tanúként idéztek, de te gyanúsítottként csak védő jelenlétében vagy hajlandó vallmoást tenni.
Egy jótanács: csinálj fénymásolatot az idézésről, mert az eredetit a rendőrségen valószínűleg el fogják venni tőled, és így nem tudod másolat nélkül bizonyítani, hogy tanúként idéztek.
Számíts arra is, hogy a kihallgatás után kimennek hozzád házkutatni. Ez nem biztos, de lehetséges.
A telefonálás jó ötlet, de valóban nem biztos, hogy mondanak bármit is.
A szerződi és szomszédos jogok megsértését jelenti ha használod (futtatod) az illegális másolatot, ha ilyen másolatot készíttetsz vagy készítsz. A cselekmény szándékos és gondatlan elkövetése bűncselekmény. A gondatlan elkövetés enyhébben büntetendő (egy évig terj. szabvesztés, v. pénzbünt., v. közérdekű munka). Gondatlanságból követi el a bcst az, aki előre látja magatartásának lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, úgyszintén az is, aki e következmények lehetőségét azért nem látja, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja.
Ha számodra a megrendeléskor semmiből nem derülhetett ki, hogy ez a dolog illegális, akkor gondatlanság sem terhel.
Remélem mindenre válaszoltam. Ha vannak elütések, elnézést értük.
-Laszlo- Creative Commons License 2001.02.25 0 0 293
Idezest en mindig zart (ajanlott) boritekban kaptam ,ha csak ugy bedobtak azt ne vedd komolyan. Esetleg egy telefont meger a rendorsegre ,hogy ok kuldtek -e .

Andrea en is varom valaszod , koszi .

Ziggurat Creative Commons License 2001.02.23 0 0 292
Andrea válaszolj légy szíves a levelemre, amit kb. 1 hete küldtem neked
az indexes címedre! Köszi!
gigóca Creative Commons License 2001.02.23 0 0 291
Szia doodoo!

Szóval az idézés csak úgy be volt dobva a postaládába, még boritékba sem rakták be. Ezt én is furcsálom!!!
Szerintem is könnyen elveszhet ilyenkor, mivel hivatalosan nem vettem át! :)))
A többiek nem kaptak ilyen papírt, hanem be ment hozzájuk a rendőrség és házkutatást tartott!
Egyébként már hallottam olyat, hogy valakit behívtak tanúnak és gyanusítottként távozott.
A telefon dolog nem rossz ötlet. Köszönöm!!:))
Még egyszer köszi a segítséget!
Még várom Andrea válaszát is:
Üdv
gigóca

Előzmény: doodoo (290)
doodoo Creative Commons License 2001.02.23 0 0 290
Szia gigóca!

Bár az államigazgatás sok mindent elkutyul, azért ilyen dolgokban (tanú/gyanusított) szerintem nem tévednek... a nyomtatvány nem "formanyomtatvány", már ha azt nézzük, hogy "gyanusított" avagy "tanu" részére küldik ki - különben nem ajánlottan jött az idézés? Nem szoktak "csak úgy" bedobálni idézéseket... az el szokott veszni :)

Nem tudom, hogy egy sima "tanú"-hoz miért mennének ki házkutatni - szerintem ilyen nem fordulhat elő.

Próbáld meg telefonon felhívni az illetékes személyt (aki az idézést aláírta) és megkérdezni tőle, hogy mi ez az egész (neked még sosem volt semmilyen ügyed, stb.), mi ez a "tanú" dolog, stb. Nem valószínű, hogy telefonon felvilágosítást ad, de lehet, hogy némi infot ki lehet belőle húzni.

Aztán meg megnézheted, hogy a bűnügyszám egyezik-e a barátaid által kapott idézés számával (már ha ők kaptak idézést...) - ez is támpont :)

Na ennyit erről, csak ötletelek, hátha segítek vele...

Előzmény: gigóca (289)
gigóca Creative Commons License 2001.02.23 0 0 289
Szia doodoo!

Szerintem hozzám is kijöttek csak nem voltam otthon, ezért dobták be a postaládába az idézést. Lehet, hogy csak egy formanyomtatvány volt és én is gyanúsított vagyok?
A listán nem volt rajta egyébként, hogy illegális szoftverekről van szó! Az más kérdés, hogy én mit gondoltam!! :))
Vannak boltban vásárolt CD-im, abszolult jogtiszák!!
Azt, hogy eredetit küldött-e a srác csak akkor derithetik ki, ha van tárgyibizonyíték, vagyis megtalálják a CD-ket. Vagy nem? Azok pedig már valóban régen nincsennek meg.
Üdv:
gigóca

Előzmény: doodoo (288)
doodoo Creative Commons License 2001.02.23 0 0 288
Szia gigóca!

Akkor lehet, hogy csak megkérdezik, hogy rendeltél-e attól a fickótól - hogyan, miért stb.

Viszont még mindig nem értem, hogy miben különbözik a Te eseted a barátaidétól. (Persze jobb, hogy Hozzád nem mentek ki házkutatni :) ). Elvileg lehetnél ugyanúgy gyanusított...

Az indok (azt hitted, hogy eredeti) nekem tetszik, csak ezt bizonyítanod is kell tudni (mármint azt, hogy nem volt tudomásod arról, hogy másolt - ergo pl. a listán nem volt ez feltüntetve). De azért arra megint felhívom a figyelmedet, hogy csak a kérdésekre válaszolj majd, feleslegesen ne mondj semmit - ezzel mást (esetleg hamisan), illetve önmagadat is vádolhatod!

Inkább mondd azt, hogy eldobtad (viszont akkor tényleg "dobd" is el, add oda vkinek, stb. :) - azt könnyen kideríthetik, hogy eredetit küldött-e Neked a srác, avagy sem.

Előzmény: gigóca (287)
gigóca Creative Commons License 2001.02.23 0 0 287
Szia doodoo!

Köszi a reagálásod! Azóta annyit tudtam meg az ügyről, hogy postai csekkeket vagy feladókat találtak meg és ez alapján keresik fel az embereket.
Arra a kérdésre, hogy miért rendeltem, ha nem használtam, mondhatom, hogy miután kibontottam a csomagot és megláttam, hogy írott Cd-k, megijedtem és eldobtam. Vagy azt is mondhatom, hogy nekem eredetit küldtek. Természetesen van otthon rendes CD-m.
Hát nem tudom?
Üdv:
gigóca

Előzmény: doodoo (286)
doodoo Creative Commons License 2001.02.23 0 0 286
Szia gigóca!

Nem akarok nagyon Andrea dolgába belekontárkodni, de ha jól tudom, akkor ha tanúként vagy beidézve, akkor nem gyanusítanak semmivel. Beszélj az ismerőseiddel és próbáld meg kideríteni, hogy miként kerültél az ő ügyükbe. Ha nem kérdezik a rendőrök, ne említsd a rendelt CD-ket, mert azzal csak magadat mártod be.
Bizonyítani a gépen lévő dolgok ill. tanúk vallomása alapján tudnák a szoftverhasználatot. Ha ilyen nincs, akkor nyugodtan mondhatod, hogy nem használtad - persze azon érdemes elgondolkozni, hogy mit válaszolnál, ha megkérdeznék, hogy "És akkor miért rendelted?".

Előzmény: gigóca (283)
-Laszlo- Creative Commons License 2001.02.22 0 0 285
Par szot elobb elirtam , sorry !
-Laszlo- Creative Commons License 2001.02.22 0 0 284
Kedves Andrea !

Kiderult ,hogy a haz nem a nevemen vant ,mint korabban irtam. Allitolag ajandekba kaptam es azt csinaltak vissza valahogy ,hogy megse a nevemen legyen.
Lehetseges ez ( foleg tudtomon kivul ) ? Ha igen akkor semmi nem kot oda ,tehat akar utcara is tehetnek ,ez ellen lehet -e kezdeni valamit ?
A masik az ,hogy ha rendorsegre kerul az ut akkor en az igazamat nem tudom mivel igazolni.
Tudom ,hogy ilyen piti ugyben nem hasznaljak ,de kerhetem az igazsagvizsgalatot ,mivel egyre inkabb ugy erzem ,hogy nem tudom az igazamat massal bizonyitani ? ( igaz a hvizsgalatot sem perdonto ha jol tudom, de hatterinfonak jol jonne )

gigóca Creative Commons License 2001.02.22 0 0 283
Kedves Andrea!
Budapestről Internetten keresztül rendeltem írott CD-ket több alkalommal, egy évvel ezelőtt. Három hete hallottam, hogy ismerőseimnél - akik szintén rendeltek - házkutatást tartottak és elvitték a számítógépüket. Két napja a postaládámban találtam egy idézést, hogy tanúként jelenkezzek a rendőrségen 27-én. Mivel nincs a rendőrséggel dolgom gondolom ebben az ügyben. Most nem tudom, hogy mit mondjak a kihallgatáson. Valljam be, hogy rendeltem CD-ket? Tagadjak? Nem tudom, hogy mi a bizonyiték ellenem, listát találtak, vagy az utánvét papírját? A gépen és otthon nincs illegális szoftver. Igaz, hogy csak az illegális szoftverhasználatot büntetik, a rendelést nem? Ha bizonyítják, hogy rendeltem CD, hogyan tudom bizonyítani, hogy nem használtam?
Várom mielőbbi válaszod!
Üdv: gigóca
-Laszlo- Creative Commons License 2001.02.21 0 0 282
Kedves Andrea !

Koszonom szepen a valaszokat.

Hully Gully Creative Commons License 2001.02.21 0 0 281
Kedves Pelle Andrea!

Válaszát köszönöm szépen.
Továbbra sem akarok katona lenni, de ez már más lapra tartozik

Tisztelettel Hully Gully

Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.02.21 0 0 280
Kedves Laszlo!
Az ingóságok (pl. számítógép) esetében is a tulajdonost megilleti a birtoklás joga és a birtokvédelem. A tulajdonos követelheti a dolog visszaadását. A birtokos a birtoka ellen irányuló támadást a birtok megvédéséhez szükséges mértékben önhatalommal is elháríthatja. Az elveszett (elvett) birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag csak akkor lehet fellépni, ha más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. Te már kértél segítséget a rendőrségtől, akik ezt nem tartották teljesíthetőnek. Ha attól lehet tartani, hogy a késedelem miatt az elvett dolgok visszaszerzése lehetetlenné válik, vagy a dolgok megsemmisülnek, vagy aki elvette azt eladja (ez már feltétlenül lopás lenne), akkor szerintem helye van az önhatalomhak. Ha nem akarják visszaadni a dolgaidat, és még "dulakodás" is támad, akkor ezt a támadást a jogos védelem figyelembe vételével háríthatod el. Vagyis ha túllépsz a jogos védelem határain, akkor ezért felelősségre vonhatnak.
Itt nincs különbség aszerint, hogy idegen támad rád, vagy a saját anyád.
Az ingatlannál más a helyzet, ott a haszonélvezeti jognál fogva a birtoklás joga a haszonélvezőé. A kutyák számába mint az ingatlan tulajdonosa akkor szólhatsz bele, ha ez a szomszédokat szükségtelenül zavarja. A tulajdonos jogosult a haszonélvezet gyakorlását ellenőrizni.

Kedves Hully Gully!
Az ideiglenes szálláshellyel sem rendelkező hajléktalan személynek lakóhelyeként azt a települést (fővárosi kerületet) kell bejelentenie, ahol szokásosan megtalálható. A nyilvántartásba ebben az esetben a bejelentett település neve (a fővárosban a kerület megjelölése) mellett "lakcím nélküli" bejegyzést kell tenni. E polgárok adatait a helyi nyilvántartás is tartalmazza.
A küldeményeket erre az önkományzatra küldik. Ha a katonaság nem éri el lakcím hiányában (pl. sorozás), akkor mivel a férfiak hadkötelezettek, kiadhatnak körözést. Akinek nincs bejelentett lakcíme, a fentiek szerint kell hogy gondoskodjon az elérhetőségről, kötelezettségeinek teljesítése érdekében (. Pl. ha valaki ellen büntető eljárás indul, és nincs lakcíme, akkor az ő érdeke, hogy megadjon egy olyan címet, ahová küldhetik neki a leveleket.) Vannak olyan esetek, amikor hirdetényi kézbesítés történik, ilyenkor pl. a bíróságnál (polgári per) kifüggesztik az idézést.
üdv:Pelle Andrea

Hully Gully Creative Commons License 2001.02.20 0 0 279
Kedves Andrea!

Most olvasom először ezt a topicot, s nekem is, mint másoknak, volna egy kérdésem. Jelenleg hivatalosan nincs sem állandó, sem ideiglenes bejelentett lakcímem. Kérdésem az, hogy a részemre érkező esetleges hivatalos papírokat ha nem tudom átvenni akkor annak milyen jogi következményei lehetnek. Pl.katonaság papírokat nem veszek át, mert fizikailag nincs hova küldeni.

Válaszát előre is köszönöm.

-Laszlo- Creative Commons License 2001.02.19 0 0 278
Kedves Andrea !

Koszonom gyors valaszod. Elmultam 18 eves ,egeszen pontosan 11 evvel.
Meggyozni nem lehet oket ,mert azonkivul ,hogy elveszik amit en vettem ,meg olyan dolgokat is visszavesznek amit karacsonyra kaptam. Erre meg inkabb nem is keresek jelzot. Szerintem ezek betegek es csaladi hagyomanykent muvelik.
Valoszinu ,hogy a rendorseg javaslatat fogadom meg es visszaveszem ami az enyem.
Egy kerdes : ha esetleg barmilyen modon megprobalnak megakadalyozni azt en nyugodtan jogos onvedelem neven harithatom -e ? Tehat van e kulonbseg ha idegen vagy csaladtag tamad ram ? Anyamat ugyanis idonkent elonti az idegbaj.
Van anyamnak 3 kutyaja. En mint tulajdonos megszabhatom-e a tartott allatok szamat ,vagy semmi kozom hozza ?

Előzmény: Pelle_Andrea (277)
Pelle_Andrea Creative Commons License 2001.02.19 0 0 277
Kedves Laszlo!
A helyzet rendkívül kellemetlen. A családon belül még nehezebb jogi eszközökkel "rendet tenni", mint idegenek között. Ha nem lehet tisztázni, hogy ki vette a gépet, attól az még a tiéd lehet. Ha pl. a szüleid vették, de neked ajándékozták, akkor a gép a tiéd! Ha a családból valaki elveszi tőled a tulajdonodat, akkor ez lehet lopás, és ha feljelentést teszel ismeretlen tettes ellen, a rendőrség - elvileg - köteles eljárni. No de ez nyilván durva dolog, bár az is durva, ha valakitől elveszik otthon a munkaeszközét. Abban a rendőröknek igaza van, hogy szinte lehetetlen kideríteni, hogy ki vitte el a gépet.
A ház tulajdonjoga a tiéd, de a haszonélvezeti jog azt jelenti, hogy a haszonélvező jogosult az ingatlan használatára. A tulajdonos a haszonélvezőt a birtoklás jogában nem zavarhatja. Viszont a tulajdonos a haszonélvező hozzájárulása nélkül is eladhatja az ingatlant, azonban a tulajdonátruházás nem érinti a haszonélvezeti jogot. Az ingatlanpiacon meg nem nagyon kapkodnak a haszonbélvezeti joggal terhelt ingatlanok után.
Azt nem javaslom, hogy te is lenyúlj pár dolgot otthonról, mert ez nem vezet sehová, és ha peched van, még büntető eljárás is indulhat ellened. Meg amúgy sem kell olyan módszereket alkalmazni, amiket elítélek, ha mások alkalmazzák.
Szóval mint láthatod, a jog bizonyos helyzetekben nem megfelelő eszköz a problémák rendezésére.
Végül lenne egy kérdésem: elmúltál már 18? Mert ha nem, akkor kicsit más a helyzet, de azt csak akkor írom meg, ha kiskorú vagy.
üdv
Előzmény: -Laszlo- (276)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!