Keresés

Részletes keresés

Szerkesztő Creative Commons License 2001.06.01 0 0 topiknyitó
A Törzsasztal vendége lesz június 5-én, kedden 12-től Rogán Antal fideszes képviselő, a párt alelnöke, az Informatikai és Távközlési Bizottság elnöke.

A Fidesz második vonalához tartozó, egyben az élvonal-utánpótlást erősítő Rogán karrierjét nem csak hangsúlyos szereplései, de „Fidesz-pályája” is jól példázza.

A 29 éves „ifjú titán” – közgazdasági diplomával a kezében egy Magyar Nemzeti Bank és egy Batthyány Lajos Alapítványi titkársági kerülővel – lett ’97-ben a Fidelitas alelnöke, egyben a Fidesz Országos Választmányának tagja. A ’98-as választásokon a párt országos listájáról jutott be a Parlamentbe, s rögtön Orbán Viktor politikai tanácsadója, majd a Fidesz frakcióvezető-helyettese lett. Kövér László elnökké választásakor a pártelnök kabinetfőnökévé avanzsált. Ez év elejétől tölti be az Informatikai és Távközlési Bizottság elnöki posztját. Májusban alelnöknek választották a Fidesz-kongresszuson.

A Fidesz szinte minden területen bevethető politikusának egyre erősödő pozíciója nem csak karrierjében, de szerepléseiben is utolérhető. Parlamenti felszólalásainak és nyilatkozatainak „éles” hangneme miatt „Kövér László legjobb tanítványaként” emlegetik.

Az MSZP és az Úttörő Szövetség kapcsolatának taglalásakor „politikai pedofíliát” emlegetett, nemrég pedig a Parlamentben az „egypártrendszer talpnyalóinak” aposztrofálta a szakszervezeti vezetőket.

Rogán a Győri Kekszgyár bezárása elleni tiltakozáskor radikális hangnemet ütött meg: „a befektetők ebben a formában" Magyarországon nem kívánatosak, (…) ez csak a kezdet, nem a vég, ennyivel nem ússzak meg, Magyarország nem gyarmat" – szónokolta.

Utoljára a kazettaügyben került a nyilvánosság elé: kiderült, hogy már tavaly tudott az ügyről, ám nem tett feljelentést, mert „a Fidesz sem a múltban, sem a jövőben nem kíván feljelentésekkel foglalkozni”.

A Rogán által vezetett informatikai bizottság időközben szembekerült a Matávval, mely ellenzi az internetszolgáltatás telefondíj-megosztását.

Gondolkodásmódjának gyökereiről egy interjúban így vallott: „nem hiszem, hogy meggyőződéses antikommunista volnék. De mély nyomot hagyott bennem nagyapám kisgazda múltja, és bizonyos politológiai kurzusok, amelyeket azóta végighallgattam, s melyek meggyőztek, hogy számomra az angolszász konzervativizmus a legszimpatikusab”.

Saját bevallása szerint igyekszik sokat ellesni Orbán Viktortól, Kövér Lászlótól és Szájer Józseftől, de esze ágában sincs meghaladni őket. Ha hibát vét, azt egy külön erre a célra rendszeresített kis kockás füzetbe jegyzi fel.

Tavaly óta nős, felesége egyetemista, gyermeke nincsen.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!