Nem tudom, szegénynek múlt hét pénteken vették ki a méhét mert begyulladt, de már teljesen jól volt, szaladozott, játszott szóval a régi volt...
Aztán este fél tízkor mikor apám kiment érte, már halott volt szegény:((( szóval fogalmunk sincs, az állatorvosunk pedig nem elérhető, egy másik van ügyeletben.
ma eltemettük a kertben, és olyan üres lett a ház nélküle:(((
Szerintem nagyon okosan cselekedtél, hogy magadhoz vettél azóta egy új kutyust. Sokan kitartanak "egyetlen kutyusuk" mellett, holott maguknak és a kutyáknak is jobbat tennének, ha újra szereznének egy kutyát.
Mindenkit mélységesen megértek, akinek bármilyen állatkája elment.
Pár hete kellett az én Dorisomat(uszkár) elaltatni:-(
Iszonyú nehéz döntés volt. 15 évesen...
Megfogadtam soha többet nem akarok másik kutyát.
Szerencsére nem maradtam ebben a depis állapotban sokáig. A véletlen összehozott egy ici pici Bichon Bolognese-vel, és bár semmit nem tudok erről a fajtáról, ma boldog tulajdonosa vagyok.
Nem felejtem el Dorist, naponta gondolok rá... És arra, hogy nem kellett többet szenvednie....és itt egy új pici élet, aki legalább tuti jó helyre került:-)))
Őt Astra-nak hivják. Nem az autó után, bár a fiam szerint egy Astra középkategóriás autó, és "ő" még a Corsa szintet sem éri el:-)
Nos szóval ha valaki nem tudná Astra= Csillag.
És valóban egy KicsiCsillag.
Rengeteg örömet hoz az életembe, annak ellenére, hogy amúgy sem hiányzik az öröm érzetem. Hiszen van egy csodás három hónapos unokám is.
Gondoltam, bemásolom ide a kuty-t de nem tudom, hogyan is lehet.
Zemanek!
Nagyon sajnálom, mind Téged mind Maxit!:(((
Most Neked nehezebb, gondolj arra, hogy ő már jó helyen van, nem fáj semmi..
Nagyon szép boxer volt..
Sziasztok! Nekem is volt 2 kutyusom,sajnos az első tavaly nyáron váratlanul meghalt.Ő 12 éves volt.A másikat pedig idén februárban el kellett altatni sajnos :((( mert agyhártyagyulladást kapott és már teljesen ráment az idegrendszerére.16 éves volt.Szegény egy este rohamot kapott.Azonnal vittük az orvoshoz,de nem bíztatott semmi jóval... Azt mondta az orvos fájdalomcsillapitókkal még kb. 1 hónapig élhet,de nem fog bennünket megismerni :(((( és bent kellett volna Morzsinak maradni az orvosnál.Volt egy másik "lehetőség" ami a legfájdalmasabb a gazdi lelkének, az altatás. Nagyon nehéz volt dönteni,hogy mi lenne a helyes:a kitudja meddig szenvedjen még szegény kis kedvenc a tudatán kivűl vagy az azonnali örök álom...
Szörnyű volt... :((((
Nálunk a kertben temettük el őket.Minden tiszteletet megadtunk nekik.Sajnos szörnyű a halál...
Több okunk is lehet arra, hogy ne a kertbe temessük az eltávozott kedvencünket, de ebbe nem akartam belemenni. Hál' istennek a kutyám él és egészséges, de most volt nemrég a 7. születésnapja, és belémnyilallt, hogy 1-2 éven belül szembe kell néznem az elvesztésével. A közelben három ilyen fajta kutya is 8 évesen ment el. Én ugyan 60km-re lakom Bp-től, de ha itt nem találok, kénytelen leszek onnan idehívni a "szakembert" aki elvégzi a hamvasztást. Mert egyre inkább csak ezt tartom elfogadhatónak.
Az én kutyám is 40 kiló, de nem ezért nem fogom a kertbe temetni... A tacsink még lakótelepen halt meg. A nagybátyáméknál temettük el. Az a telek a háboru óta a család tulajdonában volt, olyan állandónak éreztem, de most lehet, hogy eladják. A tacsinkkal együtt:(( Csak remélem, hogy nem forgatják fel a kertnek azt a részét.
Ezután a hamvasztást fogom választani. Az urna mobil.
Mivel ez is üzlet, biztosan minden állatorvosnál megvan valamelyik vállalkozó címe, telefonszáma. Juhász Tamáséknál biztosan tudom, hogy van ilyen cím. (T:310-1106)
Vannak kutya temetők (legalábbis egy biztos) és lehet hamvasztatni is. Az árát nem tudom (hála istennek még nem kellet meg tudnom), de attól félek, nem sokára meg kell tudnom.
Sziasztok,
Mi történik a családtagként kezelt kedvencünk testével a halála után? Mi a méltó megoldás? Nem mindenkinek van kertje és akkor sem feltétlen akarja odatemetni, ha van.(mert pld. egy 60 kilós test... nem folytatom, remélem értitek) A hamvasztás elérhet? lehet?ség Magyarországon? Nem tudnék tükörbe nézni, ha annyi együtt töltött év után nem gondoskodnék valahogy méltóképp róla...
Sziasztok!Felháborító!!!!!A Késmárk u. és a Nyírpalota u. sarkán,a 77-es buszmegállóval szemben,egy zsákban kidobtak egy halott vszínűleg staddford kutyát!A zsák cafatokra van tépve,a kutya kilóg belőle.Mindezt a lakótelep közepén,ahol rengeteg gyerek van.Körbe sok zöld terület van ,erdő,nagy üres földek.El is temethette volna a *gazda* a kutyáját.Ehelyett mint egy használt zsebkendőt,eldobta.2 napja van ott a kutya holtteste.Nekem Augusztusban halt meg a 13 éves kutyám,de eszembe sem jutott ez a *megoldás*,hanem eltemettük.Bár az is lehet hogy viadalra használták,és nem nyert.