Mi szerencsére a kötelező köröket lefutjuk egy öreg cica vizsgálattal (1 hónapja volt UH, vérkép, sima vizsgálat). Nagyon alapos volt, majdnem 1 óráig voltunk bent és semmi baja nem volt. De sajnos rá 3 hétre minden nap vittem infúzióra, mert nem evett és kijött egy jó kis vese és máj probléma (16 éves). Régen nem emlékszem milyen időközönként vittem orvoshoz, de az elmúlt években évente vittem szűrésre, de ha majd most meggyógyul a macskusz akkor sűrűbben fogjuk látogatni a dokit.
Én oltásra se viszem olyan orvoshoz, akire nem bíznám rá bármilyen betegség esetén az életét. oltás előtt is meg kell vizsgálni, amit sok orvos mellőz. Nálunk derített már ki ez a rutinvizsgálat súlyos szívelégtelenséget, daganatot, rossz fogat, veseelégtelenséget, ízületi problémát is.
Nekem is sokkal szimpatikusabb az, ha nyomon követhető az állat előélete. Oltásra egyébként jó az is, aki nem tart számon semmit se, nekem nem gond, de most beteg lett a macsekom és inkább klinikára vittem. Ott minden nap volt egy kis megjegyzés a kórlapján, meg csak "napközibe" hagytuk ott infúzióra. Igaz nem fél oldalas volt, hanem csak egy soros, de annál több nem is kellett volna. Meg a másik, hogy felszerelt, nem kell beutalóval rohangálni mindenfelé, cserébe az nem tetszett, hogy több az orvos és 4 különbözőnél jártunk 5 nap alatt, oké tudták mi a helyzet a számítógépből, viszont furcsa volt nekem, hogy nem tudok kialakítani egy bizalmasabb kapcsolatot. Viszont oltásra inkább viszem a háztömb aljában lévő orvoshoz, ott tök mindegy, hogy felírja-e a kockás füzetébe, hogy mikor adta be az előzőt 1 éve, nem mellesleg pedig kicsit olcsóbb is.
Az nem lenne rossz, ha küldenének e-mailt, hogy menjek már :)
Biztos orvosa válogatja, nekem is volt tapasztalatom olyannal, akit nem érdekelt, viszont az akkori macskámról tudta, hogy panellakó.
A mostaniak viszont szigorúan számon tartják a dátumokat, sőt, értesítőt küldenek, nehogy elfelejtsem.
Persze lehet, igazából nem annyira izgatná őket, végülis én hordanám többször mindenféle betegségekkel oda őket, nekik is több bevétel lenne. :-)
Ettől függetlenül tetszik a gondosságuk az adminisztrációban a nyomonkövethetőség miatt.
Az előzőt többek között ezért hagytam ott, mert az égvilágon semmit nem dokumentált, számítógépe se volt, de még 1 füzetben sem. Igaz, ő egyedül volt, itt meg 2 doki van, nyilván célszerű, hogy utána tudjanak nézni kórelőzménynek, kezelésnek egymás praxisából. Ahogy volt is rá példa pár hónapja is (amikor az egyik kilyukasztotta a macska dobhártyáját és mikor visszavittem, pont a másik volt, és hát valamiből ki kellett indulnia...)
Szerintem az orvosok nem foglalkoznak azzal a kérdéskörrel, hogy be van-e oltva a macska. A kutya más kérdés, mert ott kötelező vinni, míg a macskánál nem. Nyilván állatorvosra válogatja, 5 különbözőnél jártam, egyiket sem érdekelte.
És te se oltatsz? Mert akkor kíváncsi lennék, az állatorvosotok hogyan áll szóba veled...
A mai oltásokkal nagyon sok a probléma, ezért én sem bízom bennük (magamat se oltatom), viszont biztos azért nem lehetek benne, hogy azok nélkül is elkerülnék-e a súlyos fertőző betegségeket... Az én macskáim kijárnak, találkoznak más állatokkal, pl. idegen macskák is itt dagonyáznak a kertben, mert kutyánk nincs.
Ha csak a lakásban lennének, sokkal szívesebben feledkeznék el az oltásokról. Egyelőre a veszettségoltást adatom csak 2 évente, de arra a gyártó is ilyen hatóidőt ír.
Még az se lenne számomra biztosíték a tökéletes immunrendszerre, ha csak nyers húst és belsőséget ennének, mert a mai nagyüzemileg tartott állatok is műkaját esznek, tápot + kezelve hormonnal, antibiotikummal. Azt meg nem tudom megoldani még magamnak se, hogy csakis fajtaspecifikusan nevelt és takarmányozott állatok húsát egyem..
Vitamin persze nem árt, arra most rá fogok állni, mondjuk évente egy-két kúrát, vagyis elfogyasztanak együtt 2 tubus 100g-os multit. A másik macskámnak is elkezdtem most adni a multit - olyan tőle, mint a golyó. :-))
Igen, simán lehet attól is... majd meg kell nézni pár nap múlva, hogy a javulással kisebbednek-e...
Össz. 2×1/4 antibiotikumot adtam neki. Már tegnap se volt lázas, és most már kb. 80%-os az állapota. Adjak még antibiót?
Persze, az antibiotikummal két nagy hiba létezik, az egyik, ha valaki nyakra-főre adja, a másik meg, ha valaki túl hamar abbahagyja... ez csak a rezisztens kórokozó-törzseknek használ... addig kell adni, amit a doki mondott, ha meg nem mondott semmit, az általánosság az, hogy minimum 5 nap vagy 2-3 láztalan nap. Vannak betegségek, amiket meg tovább kell kezelni, de akkor azt úgyis mondja az orvos...
Köszi, de "ilyenkor" 0-féle kaját eszik meg, a vitaminpasztát leszámítva 5 napig 1 falatot se evett, ma először evett magától száraztápot, és aztán már mást is.
Amúgy amennyire lehet, hús- és zsír (belsőség) alapú kaján vagyunk, csakhát mint tudjuk, a macskák válogatósak, és ha egy ideig ettek mást, kizárt, hogy teljesen átszoktasd. Szerintem csakis pici koruktól kezdve lehet tisztán nyers húson tartani őket.
Nem vagyok orvos, de a leggyakoribb "rejtett" probléma (amellett hogy esetleg összszedett valamit) a veseprobléma. Nézték-e hogy érzékeny-e az a terület? Az jár lázzal, étvágytalansággal hányással (sok más között, de az egyik leggyakoribb eset).
Algopyrin nem jó a macskának, nem tudja lebontani ezért nagyon könnyen mérgezés lesz belőle.
Kajának ilyenkor nyers csirkemell, felér szinte bármilyen gyógyszerrel és nem láttam még macskát aki nem szivesen eszi, ha lehet akkor házit, tisza, egésszéges forrásból. Kerülj minden szemét kaját (inc, száraz rizzsel és társai), nyers hús (disznó kivételével) amennyi beléfér és nyers belsőség (utánozd a természetes kajáját, egér, madár, stb). Valamint ha száraz akkor Orijen és semmi más, de soha nem csak száraz, lehetőleg kerülendő ha egyébként az étkezése jól kiegyensúlyozott, azaz nem csak hús, de belsőség és csont is megfelelő arányban. És a nyers mindig jobb, mint a főtt. Sokkal jobb nekik. Ők nem tudnak eleget inni (by természet) nem érzik úgy a szomjúságot mert eredetileg úgy vannak "tervezve", hogy a folyadék egy részét a táplálékból nyerjék (vér, nedves hús), emiatt a száraz (főleg hosszú távon) gyilkos. Ezen még rontani tud a szemét kaja, amikor az egyébként nem gabona és szénhidrát evő macskát azzal toják, mert olcsó és kényelmes. (Állatkerti orosztlánt sose láttok Whiskast vagy Royal Canint enni, azok túl drágák...)
És kerüld (kerüljétek) a vakcinázást amennyire csak lehet, a másik hosszú távú immunrendszer-gyilkosa a macskáknak. Ahol élek a macskák egy részét még természetesen tartják, az átlagéletkor 17-20 év és nem betegesek. De húson élnek és nincsenek szétoltava.
Húsvét hétfő a kis perzsa cicám nem tud pisilni, jár az alomra ül-ül-ül percekig de semmi... 10 óra irány az ügyelet... doki egyből lánnyá akarta operálni szerencsétlent, félig már eltemette a mcskát nagyon boldog voltam, majd közöltem "maradjunk csak a benyalt valamit és attól nem tud pisilni"-nél. Hólyag tiszta, 39,5 hőmérséklet, könnyező (mert egy perzsa milyen is enne). Kapott primamox-ot, cobactant, nospa-t és rycarfa-t. Hazajöttünk, másnap semmi, minden oké, már kezdtem is örülni, amikor szerdán ismét kezdődött a műsor reggel! És akkor már kezdte az egy lány ragdollom is. Nagyon boldog voltam! Akkor már hívtam a kijárós dokinkat, aki a perzsának adott dexadresont, a ragdoll pedig kapott drexadresont és animox-ot injekciókba!
A perzsa péntekre már helyre jött, de a ragdollomnál még ma reggel is jött a doki, kapott Conveniát és drexadresont ismét! Hétfőn kontroll!!
De ténleg hogy mindig van valami.....
Közbe a napokban a nagy perzsámnak hasmenése lett, azt sikerült megfogni Bolus Adstringenssel!
Algopyrin van itthon, tegnap egy negyedet összetörve vízzel a szájába nyomtam, de a brutál nyálzás miatt nem tudom, mennyi maradt benne. :-) Gondolom, emiatt is jobb lenne azt a torkára csipesszel, csakhát az nem olyan egyszerű...
De legalább talán megszomjazott, mert utána szépen iszogatott magától, azóta is kijárogat inni, most már mosakodott is, reggel dagasztott, dorombolt. Enni még nem eszik, de a multivitamint azt szépen letolja. Szárazat se hajlandó, a szaftosba már-már belenyal, az hamarabb fog menni sztem.
Tudod, az a közröhej-állapot van, hogy amíg magadnak vagy a gyerekednek kapsz lázcsillapítót recept nélkül, a macskádnak nem. (az Algopyrin is receptes már vagy 5-6 éve, a szalicilátok-ibuprofen-paracetamol kör - ami ma recept nélküli - meg nem jó a macskának). De szerintem az állatorvosod, ha már látta a maccsot, lázcsillapítót ad a macsek visszavitele nélkül is...
Szerintem a Calopet talán jobb, de a Gimpetből a multivitamin is megteszi pár napig... arra figyelj oda, hogy ne legyen acetonos a lehelete... ha ilyesmit tapasztalsz, akkor indokolt lehet az infúzió...
ÜdV
ps: mi lázcsillapítónak meloxicam szuszpenziót adtunk, antibionak meg doxycyclint , és kajának meg ilyent:
Egészen jól van, a hét elején meg ma hányt valamitől, lehet, hogy a kaja miatt, ha minden igaz, akkor midkétszer ugyanazt kapta. Hányás után egyből enni akart, szóval remélem csak elcsapta ez a kaja a gyomrát.
Egyébként minden ok, a hasán már csak egy pötty van ami nem forrt össze, kijárkál, dorombol, dörgölőzik, kinyújtózva alszik stb.
Ilyen kaját nem kap többet, ha megint hányni fog, akkor valószínűleg újra doki.
Ma megint csak gubbaszt/fekszik egész nap. :-( Enni-inni nem kell neki, de a vitaminpasztát simán megette 2×5 centit. Jó a Gimpet vagy vegyek CaloPetet? Testhőmérséklete 39,8, ha jól mértem - sima digitális lázmérő, nem mertem nagyon bedugni, de a hegyén az a fémes rész rendesen benn volt - addig tartottam benne, míg ment felfelé a számláló, kb. 1 percig.
Szóval úgy néz ki, lázas. De talán nem annyira, mint tegnap. Az orra amúgy kicsit hűvös, nedves is volt ma, most már megint nem az. 25-30 ml vizet vizet fecskendeztem a szájába, aminek 1 órája, tehát úgy néz ki, benne maradt. Nem szívesen stresszelném a dokival megint, ha holnap veszek lázcsillapítót állatpatikában, az opció? Vagy lehet azt recept nélkül egyáltalán? Algopyrin...? Ha igen, mennyit? sacc 5 kilós. Antibiót kaptunk, azt is holnaptól tolom majd neki.
Ez tényleg úgy néz ki, mint valami vírus, és esélyes, ha a másik macsk nem immunis rá. A mienknek tavaly volt...
A lázát mérd meg, mert neki is 1 napra használt a "3 napos"... aztán kapott 3 egymást követő nap reggel infúziót (mert nem evett-ivott) meg lázcsillapítót és profilaxisnak antibiot, és kilábalt belőle.
jó-jó, azért én ennyire nem szaladnék előre. :-D 8 éves krónikus betegség azért nehezen tehető egy 2 és fél nap akut láz mellé. kis türelmi időt azért én még adnék a mi dokijainknak. :-)
A mifelénki is alapos volt. Mindig meg is röntgenezte, megultrahangozta. Ha már ott az a drága gép. Nézték a macska belsejérők a fényképet, találgatták, mi baja. 8 évig nem jöttek rá egyszer se. Szerencsére addig működött a macska önjavító készlete. Akkor váltottunk egy olyanra, akinek a fejében tapasztalat formájában volt egy hatékony adatbázis.
Amennyire meg tudom ítélni, első körben alapos volt. Ja, elfelejtettem, hogy mondta, kicsit piros a torka-mandulája... Azt mondta, legtöbbször nem jönnek rá a láz okára, sokszor valami vírus... és az esetek többségében ennyi "beavatkozás" elég szokott lenni - gondolom, további vizsgálatokat csak szükség esetén, én se szívesen fizetném rá a gatyámat rögtön az elején. És remélem, ahogy jött, úgy megy is majd ez a sz@r. Csak úgy mégis érdekelne, mi lehet ez, nem mintha bármit is tudnék tenni ellene...
Lekopogom, macska egyre jobban van, saját lábain kiment az udvarra, majd önként járult a vizestáljához és újra evett is.