De, nagyon kicsi ehhez, annyira, hogy még nem igazán tudja megfogalmazni, mi az ami igazán zavarja, mi nem, stb. Annyi biztos, hogy ennek túl sok jó véget nem lehet jósolni, mármint a gyerek lelki fejlődését és e mellett az egész szeméyiség fejlődését illetően. Ha egy kicsit is szereti a gyeremkét az illető kedves anyuka, akkor fejezze be ezt a viselkedést, mert lehet, hogy otthon nem tapasztal semmit, de ha közösségbe kerül, úgyis előjönnek a dolgok!
(az oviban sok szülő mondja, hogy otthon nincs semmi gond a gyerekkel, az oviban me látjuk, már az egész kicsiknél is, hogy valami nem stimmel, és nagyon hamar kiderül, hogy mi az oka a nem stimmelésnek. Amikor pedig ezt a szülő felé is jelezzük, természetesen először hárítanak, de egy idő után, amikor a gyerek már teljesen biztonságban érzi magát az oviban, és nem csak ott produkálja a fura viselkedést, esetleg agressziót, hanem már otthon is, akkor döbbennek rá a szülők, hogy ez így nem jó. Merthogy a legtöbb szülő - nem bántásból mnondom, de első gyereknél, ill. először furán viselkedő gyereknél honnan is tudna bárki, bármit, akár még egy szakember se, csak ha már van tapasztalata - nem tud mit kezdeni az agresszív, szemtelen, az addig megzokottól eltérő viselkedésű gyermekével.
Hangsúlyozom: NEM BIZTOS, HOGY BÁRMI GONDJA LESZ A GYEREKNEK, DE TE IS JÓL LÁTOD, HOGY EZ ÍGY NEM HELYES, ÉS NAGYOBB SZÁZALÉKBAN MAGÁBAN HORDOZZA A PROBLÉMÁK LEHETŐSÉGÉT.
És őszintén: ki szüli azért a gyermekét, hogy egy életen probléma legyen számára, hogy ott a gyerek??
szerintem is nagyon hamar abba kellene hagynia az egészet, pláne hogy szerintem a gyereke apjával jobban is jár, mint az új jelölttel, de hát sajnos egyáltalán nem kérdezi ebben az ügyben a véleményünket. Egyedül talán a gyerekkel lehet hatni rá - bár szerinte neki nem fáj ez az egész - ezért is kérdezem a szakértőket, hátha ezeket az érveket meghallja. Szóval ez az ami igzat engem, hogy 2 éves és pár hónapos korban lehet-e, hogy természetes számára ez a helyzet, vagy érzi, látja, hogy a pasival töltött időről az anyja nem beszél az apjának, és ezért magában tartja az egészet? Nyilván, ha így van, azzal terheli is magát, de nem túl kicsi ehhez?
Ne haragudj Judit, hogy előtted beleszólok ebbe, de úgy érzem, muszáj leírnom.
Ünnepváró: szerintem nagyon hamar abba kellene hagynia a barátnődnek ezt a fajta viselkedést, főleg ha együtt él még a férjével. Nem is elsősorban amiatt, hogy ez egy kicsit érdekes dolog (akár le is zárhatná az előző kapcsolatát, és utána menjen más férfiakhoz), hanem a gyerek miatt. Ha pont olyan típusú a kisfia, aki csendes, magában tartja a gondokat, nem osztja meg senkivel, hogy úgy mondjam, a "rosszabbik" változat, mert így magát őrli ezzel a problémával és esetleg később ebből igen komoly lelki gondjai lehetne. Hangsúlyozom, LEHET, nem lesz feltétlenúl, de nagy rá az esély.
A jobbik eset, ha a gyerek kimondja amit lát, tapasztal, stb, így nem a maga lelkét "terheli" ezzel. Amúgy arról nem igazán vagyok meggyőződve, hogy az anyukája nem mondott neki semmit erről a helyzetről...mert kicsit furcsálom, hogy a gyerek nem említi a másik férfit. Nem azt nem említi, hogy mit csinálnak, mert szerintem egy ekkora gyerek ezzel még nincs nagyon tisztában, főleg, ha a szüleit nem látta ilyen helyzetben, ezért talán természetesnek is veszi (nagyon végleges esetben esetleg ezt utánozza majd), hanem az a fura, hogy nem említi a másik férfit. Ennek valami oka szerintem van, és nem feltétlenül jön a gyerekből ez az ok, sokkal inkább külső oka lehet.
Lehet, hogy nagyon rossz úton járok, és most nagy butaságokat írtam, de valahogy a taapsztalat, az ösztönök ezt súgják nekem.
(oviban dolgozom, jelenleg fejlesztő pedagógiát, és ezzel együtt pszichológiát tanulok).
Lehet, hogy csak én vagyok nagyon aggályos, és mindez normális, mindenesetre számomra nem tűnik túlságosan annak.
Köszönöm a válaszod, meg fogom próbálni, hogy az elején megbeszéljük, hogy nem vitázunk erről, és csak a jó részére koncentrálunk. Ez mondjuk általában addig megy, amíg én bírom cérnával, mert a nővérem szokta kevésbé fékezni a véleményét, de majd meglátjuk. A gyerekek tényleg rugalmasak, csak én azt hittem, nagyon kártékony rájuk nézve, hogy itt játszhatnak a szüleik szabályaival, akik ehhez nem tudnak jó képet vágni, de megakadályozni se nagyon tudják. Én ezt nem tartom jónak, de lehet, hogy nekik nem olyan káros, mert végül is visszaszoknak a hétköznapokba.
Erről eszembe jut egy másik dolog is, ami mostanában foglalkoztat, és nem tudom, jól gondolom-e. A legjobb barátnőmről van szó, akivel egyidősek a kisebb gyerekeink (2 évesek), és a barátnőm pár hete viszonyt kezdett valakivel. Gyakran találkoznak a pasival, már a gyerek jelenlétében is ölelgetik egymást, csókolóznak. A kisfiú nagyon szereti az apukáját, de ezzel a fickóval is jól kijön, nem látszik rajta, hogy utálná, sőt. Viszont: otthon nagyon diszkréten kezeli az ügyet, a napjának arról a részéről, amit a pasival együtt töltöttek, sose mesél az apjának, pl. elmondja hol voltak, kik voltak ott, de a fickó nevét nem említi. A barátnőm nem mondta neki, hogy ez titok, szerinte az egész semmi gondot nem jelent a kisfiának, és egyszerűen ez egy diszkrét gyerek. Szerintem ez nagyon valószínűtlen, bár nem tudom, mert azért elég kicsi is. Lehet, hogy egy 2 éves kisfiú magától megterheli magát egy ilyen titokkal? Vagy egy ilyen helyzetre is kiterjed a gyerekek rugalmassága, és egyszerűen belefér neki, hogy anya apát is szereti, meg ezt a fiút is?
Köszönöm így látatlanban is a bizalmat. Sajnos még Zuglóban sem ismerem iagzán az óvónőket, a többi kerületben me pláne nem :(
Zuglóban néhányat ismerek csak, sajnos túl gyakran nem lehet eljutni más ovikba, főleg bemutatókra megyek el, onnan ismerek néhányat.
Ovi választásnál igen jó sezmpont, ha megetheti az ember, hogy óvónénit választ, nem feltétlenül a sok-sok ovis program a mérvadó. Ugyanígy az iskolában is. Sajnos nem sok szülőnek van arra lehetősége, hogy óvónénit válasszon, ne ovit, mert sokan örülnek, ha a legközelebbi oviba felveszik a gyereket.
Én bízom benne, hogy sikerül találni egy aranyos óvónénit, esetleg, ha van rá mód, vidd a gyermekedet is, az ő első reakciója sosem csal :)
Azért kérdeztem meg, hogy hol dolgozol, mert nagyon tetszettek a hozzászólásaid, és az ovi téma most nagyon foglalkoztat engem. Zugló sajnos egy kicsit messze van tőlünk (a II. ker-ben lakunk). Szerintem az ovónő személye a legfontosabb. Nem ismersz véletlenűl a ii. ker.-ben jó fej, hozzád hasonló gondolkozású ovónőt?
Kedves Fogtündérke! Szerintem mindenképpen foglalkozmi kell azzal, hogy miért sír a kisfiad, amikor más vigyáz rá! Valószínűleg nincs különösen mély oka. Most kezd kialakulni az önálló, tőled független éntudata. Ez azt jelenti, hogy tőled különálló személyként értékeli magát, ezért szüksége van rád, hogy biztonságban legyen, és még nem alakult ki az idő érzéke, ezért amikor elmész, úgy érzi talán sosem jössz vissza. Ez természtes fejlődéslélektani állomás. Ha meg vagy győződve arról, hogy az, aki vigyáz rá jól bánik vele, és igazából csak erről van szó , amit leírtam, akkor mindíg, mielőtt elmész, pontosan beszéljétek át a kisfiaddal, hogy mi fog következni. Mondjuk így:"Édesem, én most ide és ide el fogok menni, ezt meg ezt csinálni, és rád a tesóm fog vigyázni. Vacsorára itthon leszek. Mit szeretnél vacsorázni? Azt fogok , majd csinálni neked. A tesómmal ezt meg azt fogtok csinálni. Jó lesz? Erre ő talán sírni kezd. Akkor te ölelgesd meg és mondd neki, hogy megérted, hogy szomorú, de higgye el nem sokára haza jössz, és együtt fogtok vacsorázni. Ha tovább sír, akkor csak öleld át engedd, hogy sírjon. Így dolgozza fel a leválást rólad. Mikor elmész puszild meg és menj nyugodtan el, de ne szorongva, jajj Istenem szegény gyerek, mi fog vele történni arccal. Figyelj oda, hogy mindíg pontosan akkor érkezz haza, amikorra mondtad, és úgy történjenek a dolgok, ahogy megigérted. Nyugodj meg ez egy természetes folyamat, az nem lenne teljesen normális, ha nem így lenne. Ha így jársz el, és tényleg jól bánnak a gyerekvigyázók a fiaddal a sírás el fog múlni. üdv: Judit
Nagyon köszönöm mindkettőtöknek! Igazából én is így éreztem, de a férjem olvasta valahol, hogy valaki ez után a csalódás után soha többé nem hitt a szüleinek, ezért elbizonytalanodtam... Mondjuk ott biztos volt vmi más gáz is:)
Ha már itt vagyok, kérdezek még 1-et: mostanában a kisfiam nem akar elmenni senkivel, nagyon sír, ha rábízom valakire, pedig utána nagyon jól érzi magát. Ha előre megmondom neki, hogy később jön a tesóm, és elviszi majd, egész addig nyafog, hogy nem akar menni, akár órákon át. Sírva megy el, de aztán akár 8 órán át is tök jól érzi magát, vidáman fogad amikor érte megyek. Miért van ez? Kisebb korában egyáltalán nem sírt, ha elmentem, valamit elrontottam? Komolyan kéne vennem, ha nem akar menni valahova? Lehet ennek mélyebb oka, amire figyelni kéne, vagy az számít, hogy végül is jól érzi magát? Én ezen parázok, nem a súlygyarapodáson, de hát mindenkinek kell valami, nem?:)
Egyébként, kedves Beszerző, én orvos vagyok, ha csak fog is:), és nyugodtan mondhatom, hogy elég alacsony a kisfiad súlygyarapodása, de azért nem katasztrofális, még belefér a normálisba is, nem kell agyonaggódni. Dobd el a mérleget, csak havonta egyszer vedd elő, és mindig szoptasd, ha hajlandó elfogadni a melled. Rá se nézz az órára, mert ugyanúgy nem 1 óránként kell szoptatni, ahogy nem is 3 óránként, hanem, ahogy Judit is írta: AKÁR óránként, vagy félóránként is, de lehet, hogy 2,5 - lényeg, hogy ahogy kéri. Ha sír, nyűgösködik, tátog, tedd mellre - ha 5 perc múlva megint, akkor újra! Tényleg vannak babák, akik szeretnek egyszerre nagyobb mennyiséghez jutni, de maguktól rájönnek erre, és annyi időnként szopnak, ahogy jó nekik. Sok sikert!
Az a rossz hírem van a párod számára, hogy apuka lett, és most már semmi sem lesz ugyanúgy, mint azelőtt volt! Most már örökre osztozkodnia kell rajtad a fiával. Ez veszteség, de lett egy kisfia, akinek ő lesz a példaképe, akivel focizhat, akire büszke lehet, ez nyereség! Nem kell választanod a két szeretet ember között, hiszen nincs meg a választási lehetőséged. Anya vagy és feleség egyszerre. Meg kell tanulnod ügyesen lavíroznod a két szerep között, lehetőleg úgy, hogy megmaradj nőnek és még jól is érezd magad a bőrödben. Ez nem egyszerű feladat, de ez benne a művészet. Úgy gondolom ezt meg kell tanulnod, mert ahogy írod a te mamád sajnos a körülmények miatt nem tudott túl sokáig szoptatni téged. A szülés után minden kisbaba először veszít a súlyából, aztán kezd szép fokozatosan hízni. Ha a családod eleve úgy gondolta, hogy te nem fogsz tudni szoptatni, akkor nehezebb helyzetben vagy. Sajnos, tévesen, sokan úgy gondolják, hogy a szoptatási kézség öröklődik. Ez biológiailag nem igaz, de lelkileg gyakran előfordul. Én úgy gondolom, hogy a fiad küzd az elsődleges szerepért, és talán ezért nyűgösebb. Érezheti a dilemmát benned, hogy meg akarsz felelni a férjenek is, és te akarsz irányítani. De ahogy már írtam az első kb. 9 hónapban a baba anyát és apát eszik! Ez az időszak nem a bulizás és a kondizás ideje. Ha ezt az első időt a gyereknek tudod adni a életedből az később ezerszeresen megtérül. Annyit bulizhattok még életetben amennyit csak akartok, de a baba most szívja magába, a zsigereibe mindazt amiből egy életen át táplálkozni fog. A férjed is hamarabb visszakap téged, ha hagyja, hogy most szinte teljesen a kisfiatoknak élj, mert így sokkal hamarabb lesz önszántából önálló, kiegyensúlyozott gyerek. Ha érzi, hogy elvárások vannak vele szemben, akkor szorongani fog és ezerrel kapaszkodik beléd, sírással, nem evésel. Úgy, hogy kénytelem legyél rá odafigyelni! Természetesen sétálni nyugodtan kimehettek. Csináljatok hármasaban programokat. Járjatok gyerek koncertekre, uszodába, játszótérre. Hátha a férjednek is előjönnek gyerekkori kellemes élményei. Az természetes, hogy a gyerek idővel integrálódik a családba. Ezt nem kell előre eldönteni.De fontos, hogy idővel! Az első évben én a teljes átadás híve vagyok, a nevelés ráér késöbb is! Ha óránként szoptatsz szerintem felesleges még fejni is, de meglátod, ha képes vagy elvárás nélkül átadni magad az anyaság művészetének, és nem foglalkozol a kívülállók (anyukád, rokonok) véleményével csak a kisfiadra figyelsz, hamar meg fog oldódni a szoptatási problémád! üdv: Judit
Kedves Ünnepváró!
Azt hiszem a gyerekeitek megfelelték a kérdésedet! Nekik tetszik ez a helyzet, hogy az egyikötök megengedi a TV nézést a másikotoknál pedíg nem kell megenniük a borsófőzeléket, ha nincs kedvük. Ettől függetlenül, mikor haza mennek, újra megeszik a főzeléket és nem nézik a tévét. A gyerekek még rugalmasak, tőlük kéne tanulnunk! Jobb lenne, ha nem megítélnétek egymás gyereknevelését a nővéredel, hanem kiváncsiak lennétek egymásra. Őszintén. Lehet, hogy még tanulhatnátok is egymástól. A nővérednek biztos nehéz azt elfogadnia, hogy már nem csak az ő gyerekei vannak a családban. Amíg neked nem voltak gyerekeid biztos ő volt az ANYA a családban. Ahogy látom, te vagy a megengedőbb, liberálisabb, a családban. Próbáld meg erre a pár napra félre tenni azt, hogy ki neveli jól, jobban a gyerekeket. Legyetek rugalmasak, mint a gyerekek, süssetek mézeskalácsot. Inkább azt nézzétek miben értetek egyet! Kerüljétek a gyereknevelésseről szóló beszélgetéseket. A látogatás elejen szögezzétek le, hogy kerülitek a harcmezőt! Ez az időszak úgyis más, mint a megszokott hétköznapi kerékvágás. Élvezzétek ti is, ahogy a gyerekek! üdv: Judit
Kedves Fogtündérke!
Teljesen egyet értek Zoéval. A gyerekek ilyenkor még úgynevezett mágikus világképpel rendelkeznek. Szinte a mesében élnek. Mégha azt is mondanád, hogy nincs is Miulás úgysem hinnék el. Nem is foglalkoznának vele. Az hiszik el, amit akarnak. Mikor én kicsi voltam, egyszer az apukám volt a Mikulás. Elfelejtette levenni a jellegzetes pecsétgyűrűjét, és a kölnie is ismerős volt számomra, nem beszélve a hangjáról. Mondtam is neki, hogy -Te Mikulás, tisztára olyan vagy, mint a papám- de nem jöttem rá, hogy tényleg ő volt! A gyerekek hálásak minden kis meséért, varázslatért, hétköznpi csodáért. Hát ne vegyük el tőlük! Én nem hiszem, hogy valakinek is valódi traumát okozott, hogy a Mikulás nem is létezik. Nem beszélve arról, hogy nekünk felnőtteknek sem árt legalább egy pár pillanatra elhinni, hogy tényleg van MIkulás és az angyalka díszítette fel a karácsonyfát!
Judit
Kedves Zoé! Most nekem lenne kérdésem hozzád! Julcsa lányom áprilisba menne ovodába. Te melyik oviba dolgozol? Judit Üdv: Judit
Én ugyan nem vagyok gyakorló anyuka, oviban dolgozom, és így már néhány éve látom, hogy a gyerekeknek nagy élmény hinni valamiben, és egyáltalán nem trauma dem a Mikulás mese sem a Jézuska, angyalka mese, ha nem érzi a gyerek, hogy eröltetett a dolog a szülők részéről.
És én a magam tapasztalatából látom, hogy nagyon jó volt ez a mese, és nem buktam ki, amikor megtudtam, anyuék csempészkednek ezerrel :)
Amúgy az oviban egyáltalán nem ritka, hogy mesélünk a kicsiknek, amikor nem arra kellene figyelniük, amire figyelnek éppen. És egyáltalán nincs rossz hatással rájuk. Egy óvodás és az annál kisebb gyerekek világa a mese, és hidd el, egy gyerek hamar megtanulja, hol a valóság és a mese közti határ. Így amikor majd elkezd fantáziálni (kb 4-5 éves kortól) az nem azért van, mert hazudni akar, hanem a mese, a fantázia világa az övé akkor. És a tapasztalat az, ha ilyenkor nem partner a szülő, óvónő, sokkal nagyobb kárt okozhatnak. Nem azt mondom, hogy mindent rá kell hagyni, persze a határokat meg kell találni, mi az, ami még belefér, mi nem, de szeintem nyugodtan lehet hagyni a mesében amíg lehet. Persze van egy időszak már (óvodás kor vége) amikor már nem "normális", ha állandóan fantáziál, annak azért már oka van, ami nem a fejlődési lépcsőfokhoz tartozik. ezt is észre kell venni, általában az oviban ez meg is történik, ha ott is csinálja, de ez már más dolog.
Amúgy én az oviban szinte mindenben arra támaszkodom, hogy mit tapasztaltam én akkor, amikor gyerek voltam, mi volt jó nekem, és mi nem, és ezek alapjai annak, ahogy a gyerekekkel foglalkozom. És a tapasztalat az - tudom, beképzeltségnek tűnik, de külső forrásokra támaszkodva mondom - hogy ez nagyon jól működik. Én annyit látok ebből, hogy a gyerekek minden nap keresnek, ha nem reggel vagyok, vagy ha iskolában vagyok, és mosolyogva, boldogan jönnek oviba. Ez mindennél többet jelent számomra, és ismét bebizonyosodik, ha olyat csinálok, amit anyuék is csináltak velem, és az nekem jó volt.
Nekem is van karácsonyi kérdésem:)! A mi kis hapsink nyáron volt 2, szóval idén van először, hogy már teljesen fogja az adást. Az a bajom, hogy mit mondjak neki (Mikulás, Jézuska, Angyalka stb....) Nem szoktunk hazudni neki, és nem szoktunk hülyeségekkel indokolni sem (nem mondom neki, hogy ott hagyom az utcán, ha nem jön, és azt se, hogy már alszik a vonat, amivel játszani akar). De ezzel a karácsony-dologgal nem tudom mit csináljak. Én imádtam hinni ezekben a csodákban, és sok mindent tudnék a szüleimnek felróni, de pont ezt, hogy ebben hazudtak, nem. Másnak viszont ez tök nagy trauma, hogy a szülei átvágták. Ti mit gondoltok, hogyan csináljátok? Minden ötlet olyan jól jönne:)
ja, a Mikulás-ügybe persze már belecsúsztunk, hozta az ablakba a szajrékat, és a kissrác nagyon odáig volt a boldogságtól. Szóval már elkeztük a hazudozást, de karácsony ügyben még kerültem a témát, hogy ha úgy döntünk, még megállhassunk a lejtőn:)
Azért írok, mert közelednek az ünnepek, és ezzel együtt a szokásos év végi nagy közös családi kiborulás. Karácsonykor nálunk gyűlik össze a család, mert nekünk van ehhez elég nagy házunk, és ilyenkor a nővérem a férjével és két gyerekével felköltözik hozzánk Bp-re. Ez így van már kb. 10 éve, mióta ő vidékre ment férjhez, és nem is volt semmi baj, amíg nekem is nem születtek gyerekeim. Azóta viszont az egész egyre kibírhatatlanabb, idén már azon is gondolkoztam, hogy lemondom, de nem akartam, mert nagyon ritkán lehetünk együtt és a gyerekek élvezik egymás társaságát. A nővérem 6 évvel idősebb nálam, nagyon jó volt a kapcsolatunk, és imádtam a gyerekeit, akik ma 7 és 5 évesek. Az egész akkor kezdődött, amikor megszületett az első lányom, és kiderült, hogy teljesen máshogy gondolkozunk a gyereknevelésről. Én láttam, hogy ő hogy nevelte a gyerekeit, és nem is nagyon volt még saját véleményem, úgyhogy természetesnek tűntek a dolgai. De amikor Panka megszületett, egész mást éreztem természetesnek, és sok minden átértékelődött bennem. Szoptatás, együttalvás, hozzátáplálás, napirend, másra bízás, szobatisztaság, fegyelmezés stb. - az összes téma harcmezőt nyitott köztünk a nővéremmel, aki szerint mi a férjemmel hippik vagyunk, nem pedig szülők. Én se nagyon értek egyet egy csomó mindennel, amit ők csinálnak, de az ő dolguk. Ilyenkor viszont együtt kell élnünk! A négy gyerek teljesen más ritmusban fekszik, ébred, eszik, és bár az enyémek kisebbek (4 és 2), de még a legkisebb számára is teljesen egyértelmű, hogy nekik mást szabad, mint az unokatestvéreiknek. Imádják a nagy közös dzsemborit, közben egészen meg vannak vadulva, minden gyerek érzi a másik szülőpárban rejlő "lehetőségeket" (pl. a nővérem engedi a tévézést, én meg azt, hogy ne egyen borsófőzeléket, ha nem szeretne). Van valami ötleted, hogyan éljük túl a közelgő ünnepeket? Kösz:
1. Valóban nem vagyok egy anyatigris típus. Szeretem a kerek dolgokat is, amik mérhetőek és teljesíthetőek. Azt hiszem a szülés után meg is csapott a depi szele és úgy éreztem nem tudok majd gondoskodni erről a kis csöpségről és akkor úgy éreztem a mérleg, a pontos számok, a pótlás segít. Napközben nem jelent gondot az összebújás, az óránkénti szoptatás, csak azt nem értettem, ha a picinek ez létfenntartás is, miért nem szopja ki a mennyiséget?
2. Az első 3 hétben ragaszkodtam az anyatejhez. Peti le is fogyott és a családom azt mondta, hogy miért nem adok neki tápszert, de én hajthatatlan voltam. A 3. hét végére az orvos is azt mondta muszály. A családom pedig: látod nekünk volt igazunk. Összetörtem, de nem adom fel!
3. A párommal nagyon össze vagyunk nőve, mindenhová együtt jártunk, mindent együtt csináltunk. A terhességem elején meg is beszéltük, hogy a gyereket integráljuk be az életmódunkba és nem fordítva. Terhességem alatt és most is heti 2* járunk konditerembe, havonta 1-2-szer bulizni, sporteseményekre stb. Ehhez persze kell egy nagymama, aki vigyázz Petire. Oda viszont nem lehet éhesen vinni és még pótlást is kell vinni, hátha megéhezik (amit persze a nagyi, már éhes volt mondattal minden esetben beletöm). Amikor egyszer nem akartam elmenni bulizni, akkor férjem megjegyezte, hogy én már csak a gyereknek élek és nagyon befordultam. Ha ezt tudja, akkor még várunk pár évet a gyerek projekttel (én 28, ő 30). Tehát nem szeretnék két ember közt választani, nem szeretném elveszíteni a páromat, aki mellesleg a gyermekem apja. Lehet, hogy ezért is alakult így ez a szoptatás dolog?
4. Anyukám 3 hónapig szoptatott, de nála rosszak voltak a külső körülmények (építkezés, szörnyű anyós, no segítség). Mindenben segít, hogy nekem tovább sikerüljön. Két technikai kérdés: óránkénti szoptatásnál a fejés elmaradhat? Annyira gubózzunk be, hogy sétálni se menjünk el? Köszönöm. Beszerző
Abból amit leírtál nekem úgy tűnik, hogy talán egy kicsit görcsös a szoptatáshoz való hozzáállásod. Én most nem techikai tanácsokkal szeretnélek téged bombázni, hanem a szoptatás lélektanáról írnék egy kicsit. Sokszor ott követjük el a hibát, hogy azt hisszük, hogy a szoptatás egyenlő a táplálással, holott az csak az egyik funkciója. A szoptatás egy kisbaba számára a MINDEN! A szeretet, a játék, az étel és ami a legfontosabb a biztonság. Azt szokták mondani, hogy egy újszülőtt valósággal anyát eszik! A te kisfiad még nagyon pici! Én nem vagyok biztos benne, hogy csak azért lesz hisztis estétre, mert nem kap eleget enni. ILyen pici korban a kisbabák, még szinte teljes egészében az édesanyjuk (vagy aki a legtöbbet van velük) tükörképei. Nekem az az érzésem, hogy te is elég feszült vagy és aggódsz, hogy eleget eszik-e (ami teljesen érthető), és ezt veszi át ő is. Azt is kérdezném, hogy honnan tudod ilyen pontosan, hogy mennyit eszik egyszerre, mindíg leméred? Sokszor van az, hogy fejéssel kevesebb mennyiség jön ki és szopizva több jön a ciciből. Én azt javasolnám, hogy ne méregesd, hogy pontosan mennyi ételre van szüksége a babának. Bujjatok össze és igény szerint szopiztasd, mindíg! Akár 1 óránként is! Ezen felül, ha még úgy érzed, hogy éhes adj neki egy kis teát, vagy minimális mennyiságű tápszert. És főleg, ne akarj teljesíteni! Ez ugyan fárasztó, de ha nem fogod fel teljesítménynek, hanem szeretetteljes gondoskodásnak, ha úgy tetszik szerelemnek, nem fogsz úgy kifáradni benne, mint most, és a tejed is pár napon belül be fog állni. Átfogsz kerülni egyfajta módosult tudatállapotba, amikor az idő megszűnik körülötted és csak te és a kisfiad létezik. Tényleg a szerelemhez tudnám hasonlítani ezt az érzést. Egy gyötrelmes, fárasztó, de felemelő érzéshez.Én egyáltalán nem vagyok a méricskélés híve. Ráadásul a tej mennyisége napról, napra változik. A kisbaba állítja be magának, hogy mennyire van szüksége. Ha kevés a tej többet szopizik, ha elég neki kevesebbet. Ezért lehet, hogy egyik nap akár tízszer is intenzíven szopizik, akár 1 alkalommal fél órát is, aztán másiknap csak 5 ször 10 percet. Aztán ahogy nő a baba már kevesebbet fog szopizni. Én kitartást kívánok neked és mégegyszer mondom, hogy ne akarj teljesíteni add át magadd az anyaság művészetének. Esetleg megvizsgáhatnád a szoptatáshoz való viszonyodat. Téged meddíg szoptatod a mamád? Az élet más területén mennyire vagy teljesítmény orientált? Válaszolj, ha van kedved!
Mi a baj amúgy az Aventtel? Tuti jól van összeszerelve? Hogyan fejsz, mennyi ideig, hányszor naponta? Gyere át a fenti topikba, az elmult napokban pont ez a téma.
Amíg netközelbe kerülsz, írok pár dolgot. Amit igazán hiányolok, hogy tanácsokat kapjak azzal kapcsolatban, hogy a 70-30% anyatej, tápszert hogyan lehet javítani, 100%-ra fejleszteni. Tudom, hogy az a tanács, hogy mindig tegyem mellre, ha éhes. A következőképpen néz ki a napunk: 7-kor kel fel és én cicire teszem, eszik 110 körül mondjuk és nyávog, hogy éhes, de nem veszem figyelembe. Elterelem a figyelmét, játék, pici alvás. 2 óra eltelik megint cici, eszik 80-at, még éhesebb, de nem baj, elterelem a figyelmét (kiszívom a tejem: 40). Délben megyünk ki sétálni, amit végig ordít, mert annyira éhes más, persze ha adnék neki pótlást, nagyon szépen aludna, délután újra 2 óránként etetés kis mennyiségekkel. Estére a fürdetésre már annyira hisztis, hogy úgy sír, mintha valami baja lenne. Így este szopizik 60-at és jól megtömjük a lefejt tejjel + tápszerrel. Így lehet, hogy be is pótoljuk a napközben "kiszenvedett" mennyiségeket. Nagyon hasznos lenne olyan tanács, hogyan lehet fokozatosan visszatérni az anyatejre. Ha nem Te vagy az illetékes, nyugodtan szólj, de még nem találtam ilyen fórumot.
Köszönöm a választ. 10 hetes volt tegnap a kisfiam és naponta 5* eszik. A tápszer szerinti előírt mennyiség napi 850 ml, mert most 5400 gramm (3700-zal született). Tudom, hogy ez az anyatejre nem vonatkozik, de ő egyszerűen tombol, mint egy kismacska nyávog, ha nem kap egyszerre 180-200 ml. Ennyit nem tudok termelni (Laktoherb, homeopátiás golyók, nagyon sok folyadék, sör néha) kb. 100-130-at szopik egyszerre, de van hogy este már csak 60-at. Pontosabban termelek, mert utána még 40-60-at sikerült kifejni. Addig sír, amíg az említett nagy mennyiséget meg nem kapta, aztán 3-4 óra alvás esetleg előtte 1/2 óra játék. Hogyan csináljam, keltsem fel többször? A védőnőm is nagyon kedves és azt mondta ez van, ő sem látott még ilyet, de ez egy ilyen gyerek. Változó, de most 70% anyatej és 30% tápszernél tartunk. Problémám még, hogy kb. 1 órán keresztül eszik, utána jön a pótlás - melegítéssel és utána még le kell fejnem a tejem, 1 1/2 óránál járunk már. Nagyon fárasztó és tényleg szeretnék rajta javítani, ezért is gondoltam egy új mellszívóra. Hátha. Tényleg mindent megpróbáltam és sokat sírtam, mert én eldöntöttem, hogy az én fiam csakis anyatejet kap. De mindenki azt mondja, hogy ők már rég feladták volna és ez is nagy teljesítmény. Köszönöm a biztatást, ha esetleg valami jó ötlet még eszedbe jut, azt is nagyon köszönöm.
A Pestonca elektromos mellszívót véletlenül pont ismerem, mert a kislányomnál én is ezt használtam. Nekem nagyon bevált! Talán megérné kipróbálnod! Léteznek olyan internetes adok-veszek portálok, ahol olcsón hozzá lehet jutni mindenféle segédeszközhöz. Ajánlom nézd meg a kismama.lap.hu-t (www.kismama.lap.hu) , de konkréten tudom, hogy a babaneten (www.babanet.hu), a bababprón (www.babaapro.hu) lehet ilyeneket találni. Nekem jó volt, mert viszonylag könnyű a használata és nem fárasztó.
Ha jól értettem, akkor azért szoptatod a kisbabádat, csak mellétáplálod a lefejt tejjel. Mit jelent az, hogy előírt mennyiség? Hányszor teszed melre egy nap? Nem akarlak tanácsokkal bombázni, biztos mások is mondták már, hogy vigyázni kell a lefejt tej cumisüvegből való adására, mert egyrészt ellustul a baba, másrészt a fejés nem stimulálja kellőképpen a tejleadó reflexet. Persze attól még nem történik baj, ha a tej visszahozása érdekében fejsz egy darabik és úgy adod neki. De jobb, ha ő szopizi akár nagyon sokszor 10-szer is, ha kell egy nap és maga készíti magának a számára megfelelő mennyiségű tejet. Ez persze nagyon fárasztó, de a természet így találta ki!
Azért az érdekelne, hogy mennyivel született a baba és most hány kiló, valamint, hogy mennyiket eszik egy alkalommal. Ha van kedved válaszolj!
ebben a mellszívó problémában teljesen járatlan vagyok, úgy alakult, hogy soha életemben nem fejtem, mert az én kis "mellszívóm" nagyon intenzíven teljesített, de sok sikert és kitartást kívánok, majd írd meg, hogy alakult!
Köszönöm a választ, jól esik, hogy ilyen hamar reagáltál.
A történet hosszú lenne, már túl vagyok az lll liga tanácsain is, valóban nagyon bíztató volt és sokat segített, de sajnos a problémát nem oldotta meg. Az én kis picim nagyon gyenge volt születéskor és ezért nem szívta ki a megfelelő mennyiséget. Mostanra pedig beállt a napi ötszöri sok szopira és nem hajlandó többször kevesebbet enni, ami stimulálná a tej mennyiségét. Így most próbálom mellszívóval ezt helyette megtenni és így visszaszoktatni a szopizáshoz. Tehát ezért a kérdésem konkrétan a mellszívókra vonatkozik, mert védőnőm, orvosom stb. tanácsára valóban kell használnom. A kézivel azonban nem boldogulok, mert talán nem vagyok elég türelmes meg a kezem is megfájdul.
Hát ennyi, tehát tapasztalatokra lenne szükségem az elektromos mellszívóval kapcsolatban, konkrétan a Pesztonkát ajánlották.
nagyon sok kérdést kell feltennie annak, aki valóban segíteni fog Neked, legyen az akár Judit, akár valaki más. Bocsánat, senkinek nem akarom elvenni a kenyerét, csak szeretnék gyorsan reagálni a kérdésedre, aztán majd eldöntöd, kire hallgatsz. Mindenesetre fontos tudni, hogy időre született-e a babád, vagy esetleg koraszülött volt, besárgult-e, azt kikezelték-e, van-e bármiféle ismert betegsége, milyen súllyal született és mennyit gyarapodott ez alatt az idő alatt, hányszor és milyen időközönként szoptatod, hány pisis-kakis pelust termel naponta, és mit jelent az, hogy nem eszik "előírt mennyiséget"? Ezek nélkül az infók nélkül nem lehet felelősségteljes választ adni, de azt látatlanban is el lehet mondani, hogy a gyerekek általában nem csinálnak "előírt" dolgokat, nagyon széles lehet a határ, hogy mi normális és mi nem. Lehet, hogy a babád valamiért tényleg nem gyarapszik, ekkor orvos véleményére is szükség van, de az is lehet, hogy csak túlaggódod a dolgot. A másik biztos info, hogy a baba a létező legjobb mellszívó, anatómiailag tökéletesen van kialakítva a feladatra. Ha magától nem tud/akar annyit szopizni, amennyire a fejlődéséhez szüksége van (bár általában maguktól pont annyit szopnak), akkor személyes tanácsadásra van szükségetek, és azt javaslom, mielőbb hívj fel egy szoptatási tanácsadót, a www. lll.hu oldalon találsz egy csomó telefonszámot. Legalábbis amikor én küzdöttem a szoptatással az első hetekben, óriási segítség és megkönnyebbülés volt személyes telefonos beszélgetésben megnyugtatást, jó tanácsot kapni.
Kedves Judit,
remélem nem haragszol, hogy beleugattam, csak úgy emlékszem, ilyenkor nem lehet elég gyorsan segítséget kapni!
Kedves Beszerző,
te meg nehogy itthagyd miattam ezt a fórumot, nem tovább akartalak küldeni, csak javasolni egy lehetséges segítséget.
Nem tudom jó fórumon kopogtatok-e. Jelenleg 2 hónapos a kisfiam és a szoptatással "küszködünk". Nem eszi meg az előírt mennyiséget és én ezért fejem a tejem és azt adom neki. Az Avent Isis mellszívót használom, de mostanra már begyulladt a kezem, annyira fáj. Ajánlották a Pesztonka elektromos mellszívót helyette. Mivel már az előző is igen borsos áron volt, nem szeretnék fölöslegesen 10000 Ft-ot megint kiadni. Van esetleg valami tapasztalatod, információd ezzel kapcsolatban.
Ha esetleg még valaki tudna segíteni, nagyon megköszönném.
Vagy ha ajánlanál egy fórumot, ahol lehet kérdezősködni...
Igen, szopik még, de már egyre kevesebbet. Reggelente és éjjel, ha felébred. A reggeli szopi után (ami már nem túl kiadós) együtt reggelizünk. Többnyire ugyanazt.
A fogai közül az alsó és felső középső kettő már kibújt, további néhány valószínűleg nemsokára kinő, mert már eléggé be van dagadva az ínye, de szerintem nem csak emiatt szopja az ujjait (egyébként nagyon aranyos, mert a középső és mutatóujját szopja egyszerre J, mindenkit megmosolyogtat).
Nagyon nehezen tudom egyébként ráhagyni a dolgait, ugyanis ő olyan, hogy például valami nagyon ízlik neki és még éhes is, habzsolja az ételt – ameddig kapja. Majd amikor leteszek elé egy falatot, hiába éhes még nagyon, egyszerűen elkezd hisztizni és csapkodni. Nem mintha nehezemre esne megetetni, csak egyszerűen nem értem a dolgot. Egyébként a babusgatásban nincs hiány. Nagyon anyás és nagyon bújós kisgyerek.
Sajnos nem nagyon van lehetőségünk más gyerekek közé járni, minden kismama ismerősöm a város másik végében lakik, így aztán viszonylag ritkán tudunk összefutni.
Hm, talán tényleg egy kicsit eltúlzom a problémát, nem tudom. Tényleg csak az a bajom, hogy nem tudom az okát.
Van egy pár tippem, de így ismeretlenül elég nehéz véleményt formálnom, úgyhogy ezek ténleg csak tippek! Először is azt kérdezném, hogy szopik-e még a kisfiad? Valamint, szoktatok-e együtt enni? Úgy, hogy Te is eszel a saját tányérodból, vagy együtt esztek egy tányérból. Szóval, szokott-e téged enni látni, vagy csak mindíg őt eteted? Lehet, hogy amikor téged akar etetni, akkor leutánoz téged, amint őt eteted. Megpróbálhatnád úgy, hogy egy falatot ő etet téged, egyet te eteted őt. Azt is lehetne, hogy leültök együtt enni és egy tányérból esztek ketten. Az is kérdés, hogy hány foga van? Lehet, hogy épp jönnek az örlő fogai, azért szereti a kezét a szájába venni. Azon kívül, szerintem érzi, hogy bosszant téged ez a dobálás dolog, és nagyon rá vagy állva erre a kézzel evés témára, és csak azért sem csinálja, hogy vele foglalkozz! Lehet, hogyha hagynád, hagy csinálja amit akar, és látná, hogy mindenki más rendesen eszik, ő is kedvet kapna hozzá. 15 hónapos korban még semmi baj nincs abban, ha etetnek egy gyereket. Főleg, ha többet jártok más gyerekek közé, akik már rendesen esznek, magától fog akarni úgy enni ahogy ők. Szerintem ne parázd túl a dolgot! Az állkapcsa semmiképpen nem fog deformálódni az ujjszopástól, a fogait maximum szabályoztatni kell majd nagyobb korában, de ez sem valószínű!
Nem tudom miért, de nekem olyan érzésem van, hogy egy kicsit túl nagy az elvárás benned a kisfiad irányában, és ő ilyen formában adja tudtodra, hogy -"Mami én még csak 15 hónapos kisfiú vagyok, tessék engem babusgatni!"- Lehet, hogy nincs igazam, de kiváncsi vagyok, hogy mi erről a véleményed! üdv: Judit
Az én kisfiam lassan 15 hónapos és majdnem mindent megeszik, de csak akkor, ha valaki a szájába adagolja a falatokat. Egyszerűen nem hajlandó megfogni az ételt. Ha mégis megfogja, akkor vagy nekem kínálja, vagy egyszerűen elhajítja. Ha megpróbálom a kezébe adni, hisztizik, elkezd csapkodni, elfordítja a fejét és kiveri az ételt a kezemből. Még a kedvenc kajáit is! Egyetlen dolog van amit néha rágcsál, az a babakeksz, de mihelyst rádöbben, hogy ő most ebből eszik, rögtön eldobja és nevet rajta ahogy a padlón kettétörik. Igazából a játékait sem veszi a szájába egyedül az ujjait szopja elég gyakran. Annak meg megint nem igazán örülök, mert eldeformálhatja az állkapcsát meg a fogai is szabálytalanul nőhetnek.
Van valami tipped, hogy ennek mi az oka, illetve mit tehetnék hogy ez megváltozzon?
Amennyiben ennyire fáj a hátad, tényleg hasznos, ha már jó előre elkezdesz foglalkozni vele. Javaslom hogy keress fel egy ortopédust, hátspecialistát! Ha gondolod, emailben tudok címet is adni.
Először is köszönöm a válaszodat bárányhimlő ügyben - majd utána járok ennek a védőoltás ügyletnek.
Viszont újabb kérdésem is van: a szóban forgó gyermekek pár perces felemelése, karban tartása, ringatása után elképesztő módon megfájdul a hátam. nem tudom, ez mennyire természetes jelenség, hogy napokig fáj a hátam utána. nekem kamaszkori hirtelennövésem óta van egy ún. hanyagtartásom állítólagos schaermannal párosulva.
Bár ez még csak egy igencsak távoli jövő szele, de az esetleges terhességem és kismamaságom alatt gondolom ezen fájdalmak csak súlyosbodni fognak, illetve hát ez is a kérdésem, hogy milyen kilátásaim vannak? Néha egy durvább vizsgaidőszak után is iszonyatos fájdalmaim vannak.
10 hónapos csecsemő egészses fejlődéséhez bőven elég az a táplálék kiegészítés, amit Te alkalmazol! Alapszabály: semmit sem szabad eröltetni!
Én nem igazán vagyok egy jól szopó baba esetében a tejpépek, tejkiegészítők pártján. Főleg 10 hónapos baba esetében, ilyenkor az anyatej még fedezi minden fontos tápanyag és vitamin bevitelét. ami szintén előnyös direkt a Te babád részére állít elő ellenanyagokat egy esetleges vírus vagy baktérium fertőzés estére. Ami ilyenkor télen, lássuk be, különösen előnyös. gondolok itt, egy estleges megfázásra.
Ezen kívül, ismerek olyan, teljesen egészséges csecsemőt, aki másfél éves koráig, gyakorlatilag csak anyatejjel táplálkozott. Azért jó, ha alkalmanlént megkínálod a korának megfelelő pépes étellel, aztán majd a kicsi kiválasztja, hogy mit kíván.
Az én lányom pl. 5 hónapos korában rávetette magát a banánra, amit éppen akkor ettem, és ragyogó szemmel nyalogatta. Egyszerűen látszott rajta, hogy izlik neki. Pedíg én azt gondoltam, hogy 6 hónapos koráig csak anyatejet adok majd neki, de másképp alakult. Aztán volt olyan, hogy 9 hónapos korában, csak répalevet ivott az anyatej mellé. Végül szép lassan kb. 15 hónapos korára jutott el odáig, hogy már mindenevő lett! üdv: Judit
