Hasonló nyelvtörténeti tudományos módszerekkel a kutatók ma már igen közel jutottak a többi nagy észak-amerikai őslakos nyelvcsalád őshazájának meghatározásához, jóllehet ezek nem 100%-osan egzakt megállapítások, egyes esetekben több konkurrens elmélet létezik egymás mellett.
Ily módon a tudósok ma már közel jutottak a atabaszk, az algankin, az irokéz, a maszkogi, a kaddó, a juto-azték, a juma, a szelis, a penuti és több más kisebb nyelvcsalád őshazájának és az ún. proto-nyelvek felbomlási idejének megfejtéséhez.
A sziú szóval vigyázni kell, mert meg kell különböztetni a nyelvészeti és az etnikai-politikai jelentését.
Az angolban erre 2 külön szó van, a Siouan és a Sioux, de a magyar nyelvben nincs ilyen megkülönböztetés.
Politikai etnikai értelemben csak a keleti és nyugati dakotákat és a lakotákat tekintjük sziúnak, eredetileg összesen 7 törzs, az Ochéti Shakówin, a Hét Tanácstűz.
Ennek eredetileg csak a legnyugatibb, periférikus helyzetű törzse volt a Thitunwan vagyis a Lakota, ezek utóbb, ahogy elszaporodtak és szétrajzottak a síkságokon, szintén 7 altörzsre oszlottak.
Nyelvészeti értelemben a "sziú nyelvek" vagy Siouan languages ennél sokkalta tágabb fogalom, az észak-karolinai kataubáktól kezdve a montánai varjú indiánokig vagy 2 tucat nép tartozik ide.
Nyelvtörténészek úgy vélik, hogy a sziú nyelvű népek "őshazája" az Ohio folyó völgyében lehetett, innen rajzottak aztán szerteszét, de a nagy többségük inkább nyugat felé.
Érdekes, hogy néhány kisebb törzsük kelet felé átkelt az Appalache-hegységen és a keleti partvidék közelében telepedett le, ezek voltak az ún. virginiai sziú népek.
A "proto-sziú nyelvi egység fölbomlása" - már ha lehet egyáltalán ilyen finnugrista kifejezésmódot használni - a nyelvtörténészek szerint kb. 2.000 - 2.400 évvel ezelőtt mehetett végbe.
Onnan vetettem fel a témát, mert láttam hogy például Dél-Karolinában vannak még Catawba indiánok és a sziú nyelvű népekből is maradékok mint például a Waccamaw. Az északi államokban mint például New York államban is vannak rezervátumai az "Öt nemzet" törzseinek, akikből persze idővel hat nemzet szövetsége lett. Persze ha megnézünk egy mai térképet a rezervátumokról, az azonnal szembetűnik, hogy a nyugati államokban jóval több és nagyobb rezervátumok vannak
Ezeknek a keleti törzseknek a nayg részét elsodorta a kialakulófélben lévő szabadversenyes kapitalizmus, benne a nyugat felé áramló telepesek szinte hihetetlen földéhsége.
Ahol a telepesesek saját maguk nem bírtak el az őslakosokkal, ott elkezdtek a tagállami vagy a szövetségi kormányzatnak nyavalyogni, hogy csináljanak már valamit.
Értsd hogy távolítsák el az útból az őshonossakat vagy így vagy úgy.
Értsd hogy kikényszerített szerződésekkel, ha úgy megy, ha úgy nem megy, akkor meg teljesen nyílt katonai erőszakkal.
Persze volt, ahol az amerikaiak átmenetileg "pöcsre szaladtak", mint pl. Florida belső, szubtrópusi mocsárvidékén, ahol a szeminólok 7 évig sikeresen szegültek ellen a szövetségi hadsereg és a különféle milíciák alakulatainak , de aztán az ő nag részüket is kitelepíjtették Oklahoma félszáraz síkságaira, csak egy kisebb csoport, az ún. "legyőzhetetlenek" maradtak meg Floridában, a mocsárvidék legbelsőbb, gyakorlatilag szinte járhatatlan részein. Az ő utódaik részben ma is ott élnek.
Ettől eltekintve viszont a Kitelepítési Törvény ellen nem volt komolyabb fegyveres ellenállás a keleti
őslakos népcsoportok részéről, igaz, hogy eddigre a nagy részük már felismerte, hogy teljesen reménytelen a fegyveres ellenállás az egyesült jenkik katonasága ellen...:-(
A csirokik kitelepítéséről készült egy nagyon jó játékfilm wes Studi főszereplésével, ő játssza a filmben az egyik legnagyobb csiroki főnököt, Ridge őrnagyot.
Mostanában olvasgattam az amerikai történelem azon részéről, amelyben arról van szó, hogy az Egyesült Államok terjeszkedését ideológiai alapon igyekezett akkoriban megmagyarázni.
Mint tudjuk az ezernyolcszázas évek első felében a földéhes emberek szemet vetettek az ott élő indiánok földjeire. Emiatt pedig végül elfogadták a törvényt, ami az államok keleti felében élő őslakosok maradékát a Mississippitől nyugatra szándékozta áttelepíteni, hogy ott élhessenek és civilizált emberek módjára éljenek, természetesen a civiizációt az illető korszakra jellemző amerikai életformára értve, mely hitük szerint a legjobb és legfejlettebb volt. Olyan indokok is szerepeltek, hogy az ezzel az indiánok puszta fennmaradását segítik, hiszen addig már elég sok népcsoportot tejesen sikerült kiirtaniuk.
Az említett áttelepítést végül erővel végbe is vitték, mint a történelemből tudjuk elég embertelen módon. Nem emlékszem a statisztikákra, hogy hány százalék élte túl ezt az "emberbaráti" cselekedetet. Arra emlékszem, hogy a csirokik egy csoportja végül is megszökött és bevette magát a hegyek közé, és a floridai szeminolok, akikkel még azután is hadban álltak szintén megúszta az áttelepítést.
De ennek ellenére, ahogyan a mai viszonyokat ismerjük, néhány kivételtől eltekintve ezekben a keleti államokban is vannak a kormány által hivatalosan is elismert és persze el nem ismert őslakos közösségek, és az északi államokban inkább, mint délen.
Ha külön-külön megvizsgálnánk az említett népcsoportok történetét bizonyára meglenne a magyarázat. Csak azon elmélkedtem, hogy miután főleg a déli államokban ahonnan a legtöbb őslakost áttelepítették, miután a sok szabad földen megosztoztak a legerőszakosabb emberek, talán a kisebb földterületek már nem voltak olyan érdekesek, amúgy pedig az északi államokban, ahol a feketékkel is jobban bántak és a földművelés mellett egyre inkább az ipar vált fontossá, talán kevésbé szigorúan alkamazták ezt a törvényt.
Azt utólag már tudjuk, és akkoriban is lehetett sejteni, hogy a Mississippi nem állította meg a további terjeszkedést. De azt is, hogy bár volt amikor úgy nézett ki, hogy szinte az egész faj ki fog lassan pusztulni, bár egész kultúrák valóban eltűntek, végül mégis sokan megmaradtak, olyanok is, aki ellenálltak és olyanok is akik nem.
Ezek persze mindenki által ismert tények, amiért ezt az egészet itt megemlítem, maga az a tény, hogy szerencsére ez az áttelepítés - bár rengeteg áldozatot követelt - de mégsem tűntette el teljesen az ősamerikaiakat a földrész keleti feléből sem.
Hát igen, tipikus példája annak, hogy ha egy területen beszűkülnek az erőforrások, úgy válik/válhat egyre véresebbé az értük folyó küzdelem a különböző etnikai csoportok között...:-(
A Nyárfás Ligeterdők övezete zárja le északról a Nagy Síkságokat. A Ligeterdőktől északra meg már a kanadai Északi Fenyveserdők irdatlan kiterjedésű övezete terül el.
Nemcsak Északi és Déli Csorda volt, hanem Kanadai Csorda is.
Az ide tartozó csordák az ún. Kanadai Prériken legelésztek, a Missouritól északra elterülő síkságokon észak felé fönt egészen a Nyárfás Ligeterdők övezetéig.
A túlvadászás következtében 1850-re a Kanadai Csorda is erősen megfogyatkozott, a bölények a Vas Konföderáció vadászmezőiről gyakorlatilag eltűntek és már csak a Feketeláb Szövetség vadászmezőiken voltak nagyobb számban megtalálhatók.
Ez pedig azt vonta maga után, hogy a Vas Konföderáció törzsei benyomultak a járványok és háborúskodások miatt meggyöngült feketelábok területeire, ami véres törzsi összecsapásokat vont maga után.
Ezek 1870-ig tartottak, amikor 1870. őszén a Belly-folyónál vívott hatalmas indiáncsatában teljesedtek ki, ahol a feketelábok harci csoportjai megsemmisítettek egy nagy létszámú krí (Cree) harci csoportot, a helybéli szóbeli feketeláb legendák szerint legalább 300 krí harcost mészároltak le.
A következő év nyarán viszont békét kötöttek, ezáltal véget ért Kanada utolsó őslakos törzsek közötti háborúja.
Ehhez kapcsolódó kérdésem elsősorban a topik katonai szakértőinek szól, Tibbhez és Feleki Ferihez:
Miles ezredes friss, kipihent, jól felszerelt Montana-hadoszlopa mikor jelent meg a hadszíntéren?
Augusztus vége körül?
Szerintem az ő harctéri megjelenésük volt a háború fordulópontja katonai értelemben, amely végképp elbillentette a katonai erőviszonyokat az Egyesült Államok Hadserege javára.
Innen kezdve az ellenséges (hostile) lakota és sájen csoportok fegyverletétele, kapitulálása lényegében már csak hetek, hónapok kérdése volt.
A forrásaim szerint mintegy kétezren - belátva a további fegyveres ellenállás teljes reménytelenségét - már a nyár végén jelentkezteztek valamelyik ügynökségen, hogy feladják magukat és az ősz folyamán további csoportok adták meg magukat.
Az igaz, hogy 1876. augusztus legvégén vagy szeptemberbe Tathánka Íyotake harcosai fölgyújtották a prérit, hogy a préritűz oltalma alatt vonuljanak vissza a Sárgakő-folyó felé Miles ezredes jól felszerelt, friss hadoszlopa elől?
A Tokei-Ihto regény szerint igen, sőt a könyv szerint minden idők egyik legnagyobb préritüze volt ez, dél felé egészen a Platte-folyó és a Lóitató-patak környékéig terjedt, ahol a rabságban sínylődő Inyan He Yúkan faluja táborozott.
Őket a regény szerint a hadsereg egyik alakulata szeptember első fele környékén kerítette be és terelte be a Fehér-folyó menti rezervátumba, tehát valószínűleg a Fenyveshát rezervációba (Pine Ridge).
